Népújság, 2005. szeptember (57. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-08 / 210. szám
2005. szeptember 8., csütörtök Ne hagyjuk elveszni! Bizony még kínosan szegényes a turistacsalogató ötlettár, a meglévő lehetőségeket sem ismerjük fel, használjuk re kellőképpen. Marosvásárhelyen az egyik ilyen potenciális idegenforgalmi attrakció éppen most van veszendőben. Izsák Márton szobrászművész hagyatékára gondolok. Szép, tágas műtermére, abban rég elkészült vagy éppen torzóban maradt munkái értékes együttesére. Még jól emlékezhetünk, két évvel ezelőtt, az alkotó 90. születésnapján gazdag életművét méltatva, a megyei és városi elöljárók milyen nagy garral és fogadkozással ünnepelték a nemzetközi hírű szobrászt. Bizonyos körök korábban még szélsőséges politikai céljaikra is felhasználták egy jelentős alkotását. Aztán a művész hirtelen elhunyt,, és azóta körülötte néma csend, így szokott ez lenni másokkal is, nem is ezt a jelenséget akarom szóvá tenni. Ami viszont lépésre késztethetné a városgazdákat, az az, hogy a külföldön élő örökösei áruba bocsátják a tulajdonukba jutó ingatlant. Nem meglepő, a messzi idegenből nem tudnak mit kezdeni az épülettel. És biztosak lehetünk, kerül amibe kerül, sokan lesznek, akik kapva kapnak az alkalmon, hogy megszerezzék a Marosvásárhely szívében található műteremházat. Kacsalábon forgó kastéllyá varázsolt csodapalotának, luxusvendéglőnek, titkos találkahelynek, ki tudja minek. Igazán értelmes rendeltetésre az épületet a város állíthatná át Ahhoz azonban neki kellene megszereznie. A Mester egykori tanítványa, akitől az eladás híréről értesültünk, azt is elmondta, hogy az örökösök felajánlanák Marosvásárhelynek Izsák Márton műveinek rájuk maradt gyűjteményét, amenynyiben az ügy egyben válna közkinccsé, vagyis gyűjteményként kerülne a közönség elé. És hol lehetne erre alkalmasabb helyet találni, ha nem ott, ahol jelenleg is van? Az eléggé elhanyagolt környezet, a gazos, bokros parkudvar könnyen rendbe tehető, oda is állíthatók szobrok, az épület is bővíthető, emlékszoba is kialakítható, s talán alkotóházzá is fejleszthető. Évtizedeken át számos leendő szobrász faragott, mintázott ott, tanulta, leste el művésztanárától a mesterség titkait, hasonló célú tevékenységet a továbbiakban is folytathatnának. És megannyi más életképes ötletet lehetne kitalálni. De ehhez nyilván kellő akaratra lenne szükség. És persze pénzre. Ez a bökkenő. Mert mint mondják, kong a városkassza. Bár az is igaz, hogy sokszor haszontalanabb dologra is bőven telik belőle. Vagyunk annyira szegények, hogy meg kellene engednünk magunknak egy ilyen kiadást. De minél sürgősebben, mert lehet, hogy máris folyamatban van valamelyik régebbi vagy újgazdaggal az üzletkötés. Az se baj, ha csak a város nyer ezzel az egyelőre csupán virtuális, de az idelátogatókat is bizonyára vonzó művelődési létesítménnyel. N.M.K. Fotó: Vajda György KULTÚRA Megszokásból így iskolakezdés előtt pár nappal, amikor a legszebben süt a nap, és a nyár nyakra-főre ígérget, még egyszer megpróbál visszacsábítani a langyos dagonyázásba, nos ilyentájban az ember már akaratlanul is készülni kezd a tanévre, holott az már idestova (esetünkben 50 éve) lecsöngött, ugyanis hátrarugdaltuk, elsarkalltuk al1 darab osztályt — erről mintha már szólt volna tézis e hasábokon —, hallhatóan felszusszantunk és nekikezdünk egyetemre járni, majd annak végzése után kisvártatva (kb. harmincéves szünet után) a tanításba is belekaptunk. Ami persze távolról sem jelenti azt, hogy az ember az iskola, sokkal inkább a megszokás rabja. Csak úgy megszokásból az ember rájön arra, hogy szeret tanítani, várja a tanítványokkal való találkozást, és a szemináriumi termek hűvösét, a feszült csendet egy kérdés elhangzása után, arra gondol, hogy egykor maga is sunyított és sajnálta, hogy nincs egy még utolsóbb pad, egy legeslegeldugottabb, ahol a pad alatt lehet enni, olvasni, hajót kilőni, verset írni stb., hogy a pajzánabb históriákat most ne is érintsük Csak úgy megszokásból ceruzákat, radírt, füzetet vásárol (évről évre szebbet és drágábbat), eszébe jut, hogy egykor az anyja kötötte be kék papírral a füzeteit és könyveit, maga is próbálkozott a művelettel, de gyalázatosan rossz a kézügyessége vagy inkább kitűnő kézügyetlenséggel verte meg a génbeli örökség, és felteszi magában a kérdést (ebből tetszik ki járatlansága, ui. kisgyereke már, unokája még nincs), vajon árulnak-e még kék papírt és diktan- Csütörtöki kimenet - Sebestyén Mihály rovata - I dófüzetet, vajon vannak még olyan kék keretes címkék (vignetták), mint valamikor? És persze ugyanúgy a megszokás hatalmától vezettetve, elsétál az iskolák felé, szemével megkeresi osztályait, a földszinten a tanárit, a második emeleti rajztermet, ahonnan L. tanár úr lerugdalta Sz. J.-t az első emeletre, majd kissé fújtatva visszatért és azt mondta az osztálynak ,jujj, hogy türtőztettem magamat”. Eszébe jut, hogy M. tanár elvtárs rendszeresen leselkedett a fiúvécék környékén, s midőn megpillantotta az ablakon át kiáramló fehér füstöt, nem hitte azt, hogy megválasztották a szentatyát, hanem tisztában volt a ténnyel, hogy a nyolcadikosok már megint rápipáltak, szeme fehérje vérbe borult, berontott és csapkodott, ehhez képest tüdőrákban hunyt el nem egész tíz évvel később. Mendegél az ember az iskolája felé, tudja, hogy nincs már soha többé órája, a lába keresi a régi repedéseket a járdán, nehogy reájuk lépjen, felnéz, hátha jő a mérges doktor úr, akinek egyszer a hasába fejelt, mert leszegett fejjel igyekezett kémiaórára és az öreg elátkozta, aztán évekkel később a doktor állandó olvasója lett, és sokat beszélgettek derék férfiakról és kiváló művekről, versekről és régi pesti egyetemi tanárokról. És látja, hogy nem jön, sőt senkit sem ismer abból az utcából, nem jön szembe egyetlen ismerős sem, bár soha ki sem költözött ebből a jó kicsi városból, ő már csak itt akar meghalni, ha hagyják. Ugyan, megszokásból legyint, benéz a kapu alá, miért késik ma olyan sokat Berecki Kuki vagy Mátyás Hanni, akiket minden reggel megvár. Késnek, elmaradoznak, kiszaladnak a határba, a határon túlra, elszegődnek keresztnek, fejfának, kőszálnak, jeltelen dóm, bocskának. Diákok és tanárok a legnagyobb egyetértésben. Hallgatásba burkolóznak. Ködöt falnak hajnalonta. Nem, szól ki valaki az ablakon, mint régen. Kuki, Hanna, Péter, Pál ma nem megy iskolába, beteg, elutazott, felelős állásban van, megbukott a vállalkozása, majd írok holnap igazolást, mondd meg a tanárnak.. Az iskolában már senki sincs azok közül, kik őt oktatták. Azt az ablakot befalazták, azt a falat levakolták azt az emléket elfelejtették, azt a vérfoltot, melyet vérző orrából a tornaterem falára kent, letörölték trendd, emlékszik még rátok valaki? Csakúgy, megszokásból... Erdőszentgyörgyi Híradó Az erdőszentgyörgyi líceum október 29-én ünnepli ötvenéves évfordulóját, melyre hazavárja hajdani diákjait és azok egykori tanárait. Ha sikerül a bürokratikus akadályok elhárítása, az intézmény fölveszi gróf Rhédey Claudia nevét. Az alkalomra emlékkönyv készül. * Barabás Mihály vállalkozó saját költségén nyomatta újra Kosáryné Réz Lola Rhédey Claudia című regényét. * Új székházba költözik a polgármesteri hivatal, mégpedig a Dózsa György utcába, a sasipari szövetkezet székházába. Az avatásra az átalakítási munkálatok befejezése után kerülhet sor. * Másfél milliárd lejért végezték el az erdőszentgyörgyi kórház javítását. Az összeg nagy részét a svájci testvértelepülés, Plan-les-Ouates állta, a Maros Megyei Tanács 500 millió régi lejjel járult hozzá a befejezéshez. * Hatvanmillió régi lejbe került a bözödikultúrotthon rendbetétele. Az összeget alyafcfestésre,üvegezésre, falburkolásra és meszelésre fordították. * Könyvadományokkal gazdagodott az iskola dokumentációs központja: Ráduly János 16 saját kötetével ajándékozta meg az iskolát, a kolozsvári Fodor Zoltán 17, Kovrig,Magdolna 160, Nemes Anna 450 kötettel gazdagította az állományt. Szépen gyarapodik a Bodor Péter Művelődési Egyesület könyvtára is, Baja városából száz, Celldömölkről mintegy hatszáz, Belük Ibolya részéről pedig szintén hatszáz kötet érkezett. Szovátai Hírmondó Az elmúlt időszakban hozzánk eljutott visszajelzések azt bizonyítják, hogy szükség van egy helyi vonatkozású újságra, amely nekünk szól - úja Molnos Ferenc főszerkesztő. - Próbálunk megfelelni a kiadó szándékának: önkormányzati tájékoztató arcélét megőrizve havonta megjelenő kiadványunkat olvasható, talán egyszer még megkedvelhető lappá fejleszteni. * Szeptember 1-jétől indult az első nemzetközi képzőművészeti tábor Szovátán. Hazai és anyaországi művészek mellett távolabbi, köztük távol-keleti tájak alkotói is fellelhetőek a kis létszámú csapatban. Az ott készült munkákból szeptember 9-én, pénteken 18 órakor nyílik kiállítás a Danubius Szálló előcsarnokában. * A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bérletet hirdet a szovátai Domokos Kázmér Művelődési Házban tartandó előadásokra. Íme a címek: Moliére-től Scapin furfangjai (rendező Béres László), Feydeau Zsákbamacska című bohózata (rendezi Kövesdy István m.v.), Láng Zsolt Télikert című színműve (ősbemutató, rendezi Patkó Éva m.v.), Láng Zsolt a színház felkérésére ír darabot. A bérlet ára három előadásra 15 új lej (százötvenezer régi lej), nyugdíjasoknak és diákoknak 7,5 új lej (hetvenötezer régi lej). A bérletek Kiss Jánosnál rendelhetők meg a polgármesteri hivatalban. b.d. Lapozó A tévézés (indiszkrét) bája és (diszkrét) bajai Izgalmas évadkezdet ígérkezik a televíziózásban is: miközben a közmédia ragaszkodna kinyilvánított függetlenségéhez, egyre inkább belebonyolódik a pártok közötti viszályokba, ugyanis ma már senki sem lehet „pártatlan”, legfeljebb parttalan, másrészt pedig a magántelevíziók (kereskedelmi adók), a bulvársajtó olyan erőteljesen tör előre a piacon, és persze „profitorientált” módon teszi azt, hiszen pénzre megy minden, hogy a közmédia is egyfelől erőteljesen politizálódik, másfelől pedig bulvárosodik. Nem nagyon tehet mást, ha élni akar. Miként tudná nézettségben felülmúlni a látványos baleseteket, háborúkat, mentéseket élőben közvetítő reality show-kat, a témaorientált talk show-kat, vagy a mára elavult, úgynevezett hagyományos információs magazinokat magasan überelő bulvármagazinokat, amelyek a tájékoztatás szórakoztató formáját művelik, és ezzel elhódítják, valósággal magukhoz láncolják a nézőt. Ezek a kis színes - többnyire estéli - pletyós műsorocskák elképesztően magas nézősereget vonzanak, hiszen a kisember (vagyis a nézők java része) a hétköznapi szenzációra kíváncsi, nem a tárgyilagos tényfeltárást jutalmazza, hanem a szenzációs leleplezést, nem az érvelést kedveli, hanem a sokkolást, a lerohanást; nem annyira az információ, a hír maga érdekli, hanem a borzongás gyönyöre. Ezért virágzik a katasztrófaturizmus, amott sebesültek jajgatnak, folyik a vérük, emitt, „a mi kameraállásunkból” nézve csak megtörténik egy látvány, nincs személyes közünk hozzá, de milyen szörnyű ugyebár. (És benyúlunk a hűtőbe újabb fagyiért, dinnyéért, sörért.) A világon rendkívül megugrott a magántelevíziók száma, Kelet-Közép-Európában is a bőség zavarával küszködik a néző, mikor képernyő elé ül. Magyarországon - tudom meg Rácz Éva magvas tanulmányából, közli a a Romániai Magyar Sajtó legfrissebb, 2005. július-augusztusi kiadványa, melyet munkatársaim szerkesztenek - 160 ___Telenéző__ rádióadó létezik, megszámlálhatatlan helyi kistévé, de persze a prímet nem a két közszolgálati csatorna, az MTV vagy az M2 viszi, és nem is a szintén közszolgálatinak számító Duna TV, hanem (a kommerszdömping sikerét igazolva) a piac 70 %-át uraló két magántévé, az RTL Klub és a TV2. Az utóbbi évtizedben a tévénézésre fordított idő megkétszereződött, írja Rácz Éva. Míg sportműsorokat kb. ugyanannyian néznek, mint tíz éve, megugrott a filmek és a sorozatok nézettsége. Nincs ez másképp Romániában sem, a jelenség a globalizáció velejárója, minálunk a vidék nagyjából még mindig a TVR1-et nézi, ezt tartják a legtárgyilagosabbnak, de fejlettebb vidékeken és a városi környezetben elterjedt a kábeltelevíziózás, ott az Antena 1 és a Pro TV vezet, és feljövőben a CNN-hez hasonló hírtelevízió, a Realitatea TV. No persze van egy rakás akármi más is, gyakorlatilag éjjel-nappal tévézhetnek a román állampolgárok. A fentebb idézett kiadványban találtam több más igen értékes dolgozat mellett a Simonffy Katalin elemzését is, melyben az áll, hogy „a romániai magyar nyelvű közszolgálati adások bizonyos értelemben kirakatműsorok, amelyeket a politikai akarat tart vagy sem életben. Labdáznak velük, kevésbé nézett sávokban tartják, hoszszas huzavona után sikerül értékes műsorperceket szerezni, de sportközvetítés, parlamenti ülésszak kitúrja őket, nemzeti ünnepen, karácsony vagy új év első napján gyakran elmaradnak, ám a szerkesztőségek nem kapják vissza az elveszett perceket. A közszolgálati tévéműsoroknak nem a nézettség az egyetlen fokmérője. Ha viszont alacsony, nem vonz reklámokat. Ami pedig nem hoz pénzt a kaszszába, minek kerüljön jobb idősávba? Ilyenkor persze az sem kizárt, hogy a nézettségi mutató a műsor színvonalát jelzi. A televízióadások nézettségét minőségi műsorokkal lehet növelni, ’jó mozit kell csinálni’. A bukaresti magyar adásból, amióta lecsökkentették a háromórás műsoridőt, sorra kihaltak a nagyobb lélegzetű műfajok, a színházi közvetítések, önálló tévéjátékok, vetélkedők. Túlteng a riport, a rögzített beszélgetőműsor, kevés a dokumentumfilm, a szórakoztatás!” Bajnak ennyi is sok. Kongatják a harangot a közszolgálati médiának. Úgy tűnik, szerepét - nem önzetlenül - a kereskedelmi csatornák „vállalják át”. Addig is azonban lehet korszerűsödni, újítani, ha van miből. Ezt tette az M2 Kultúrház című műsora, új jelentést is adva egyszersmind ennek a nálunk is igencsak lejáratott tartalmú fogalomnak. Izgalmas lesz az ősz, újraindultak a (magyar) folytatásos filmek, a Hungarian-soap sorozatok. Én spéci kedvelem őket. B.D. NÉPÚJSÁG 5