Népújság, 2011. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2011-07-02 / 151. szám

2011. július 2., szombat Könyv Faludy György humanizmusáról Faludy Györgyre emlékezve mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeum­ban Blénesi Éva irodalomtörténész Olvass, bolyongj, szeress­­ A hu­manista Faludy önteremtése és világteremtése című könyvét, amely az aradi Irodalmi Jelen kiadó gondozásában látott napvilágot. A kötetben a humanista értékek felől közelítettem Faludy György köl­tészetéhez. A humanizmus, mint egy főcsapás, végigvonul az életművön - fogalmazott a szerző­ az MTI-nek. Blénesi Éva hét hónap alatt írta meg a kötetet az öt éve elhunyt Faludy Györgyről, ezalatt végigolvasta a tel­jes életművet. A könyv három na­gyobb egységre bomlik, a fő fejezet Az öröm művésze címet viseli. „Csíkszentmihályi Mihály flow­­elmélete erősített meg abban a hi­temben, hogy Faludy költészetéhez az út a boldogság és az öröm felől ve­zet” - fogalmazott az irodalmár, aki szerint a kötet címe az életműre jel­­­lemző hármasságra utal. „Önműve­lés, utazás, szerelem — ezek Faludy számára éppolyan fontos értékek vol­tak, mint Kölcseynek a Hass, alkoss, gyarapíts sor” - emelte ki Blénesi Éva. A szerző arról is beszélt, hogy ér­deklődésének középpontjában a lírai én megteremtése állt. „Onnantól kezdve, hogy Faludy kilencévesen eldöntötte, költő lesz, mindent ennek rendelt alá. Hosszú évek alatt alakí­totta ki világképét, megküzdött a műveiből sugárzó harmóniáért” — fo­galmazott. Kitért arra, hogy Faludy a humanista értékekre támaszkodva küzdötte le gyerekkori szorongásait vagy kalandos életének traumáit. „Felismerte, az alkotás segíti ab­ban, hogy felülemelkedjen a lelki bajokon” — emelte ki Blénesi Éva, aki felidézte, hogy Faludy ezen ké­pessége nemcsak a költőt mentette meg a börtönben vagy a recski mun­katáborban töltött évek alatt, de rab­társai életét is. Az Értelmezés senkiföldjén című fejezet a költőtársak, utódok Faludy - értelmezéseivel foglalkozik, vala­mint azzal, miért várat magára az életmű „irodalmi pozicionálása”. „A kánonokból rendszeresen kima­rad Faludy költészete, aminek elsőd­leges oka talán az, hogy egy besorol­hatatlan, semmilyen sémába be nem illeszthető alkotóról beszélünk. Na­gyon érdekes, hogy az irodalmi cent­rumhoz képest inkább a periférián hatott az ő költészete” - mutatott rá Blénesi Éva arra, hogy Faludy főleg vidéki, határon túli folyóiratokban publikált, az Irodalmi Jelenben pél­dául állandó rovata volt. Mint megje­gyezte, két vonulat érhető tetten: Er­­dély felé a villonos vonal volt erő­sebb, ez érezhető például Orbán Já­nos Dénes versein, a Kalligram fo­lyóiraton keresztül pedig Németh Zoltánra, Csehy Zoltánra volt hatás­sal. Blénesi Éva szerint Faludy költé­szetének hatásait felerősítette a ver­sek színpadi jelenléte. Pályája kez­detén Bajor Gizi, Major Tamás, az emigrációban Krencsey Marianne, Erdélyben Kovács György szavalta verseit, míg élete utolsó szakaszá­ban a magyarországi színpadokon Turek Miklós önálló Faludy-műsora vagy a Cinka Panna Cigány Színház Villon - Máshogy című előadásai voltak láthatóak. A szerző megvizs­gálta azt is, milyen hatással volt a költő életműve más művészeti ágak képviselőire, például Hobóra, Péterfi Zsófia filmrendezőre, Nágel Kornél vagy Damó István grafikusművész­re, Bahget Iskander fotóművészre, Gerendás Péter, Tihanyi László gi­tárművészre, valamint Horváth Or­solya képzőművészre. Faludy György szeptemberben len­ne 101 éves. Bartók és Kodály gyűjtőmódszere 1939-ben közölte Kodály Zoltán Mi a magyar a ze­nében? című tanulmányát, amelyben hosszú évek ta­pasztalatait összesítette. Megállapította: „Három dolog kell nemzeti zeneiro­dalom létrejöttéhez. Elő­ször: hagyomány, másod­szor: egyéni tehetség, har­madszor: sokak lelki kö­zössége, mely az egyéni tehetség megnyilatkozását mint magáét elfogadja” (In: Kodály Zoltán: Visszatekin­tés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. I­II. Sajtó alá rendezte Bónis Ferenc. Bp. 1982. Harma­dik kiadás. I. 77). ’ Cikkek sora tanúskodik arról, hogy Kodály zeneku­tatói indulásakor már tisz­tában volt ezekkel a fogal­makkal. A huszonnégy éves Bartók Béla tehát - 1905-ben - joggal fordult Kodályhoz szakmai segít­ségért. Miért nem előbb? A válasz ugyancsak Kodály­tól való, aki a Bartókról és a népdalgyűjtésről című nyilatkozatá­ban így fogalmazott: „Egy iskolába jártunk, 1900-tól együtt tanultunk a Zeneakadémián. Csak éppen hogy soha nem találkoz­tunk. Bartók mindig más napokon ment be, mint én. Különben is, Bartók igen visszavonult egyéniség volt, még a saját osztálytársaival sem barátko­zott” (Visszatekintés, II. 456). Az 1905-ös esztendő Bartók és Ko­dály egymásra találásának éve. Bar­tók „... akkor kezdett érdeklődni a gyűjtés módja iránt. Ekkor ismertet­tem meg Vikárral” (Visszatekintés, II. 404). A hagyomány megmentésének alfája és ómegája a gondosan végzett terep­munka. A tapasztaltabb Kodály így „avatta be” Bartókot a gyűjtőmunká­ba: „Felosztottuk egymás közt a kuta­tási területeket, hogy tervszerűen dol­gozhassunk. Időnként aztán összejöt­tünk, ki-ki magával hozta a tarisznyá­jában a gyűjtés eredményét. Összeve­tettük, összeraktuk, amire külön­­külön rábukkantunk, egybekevertük a külön lapokra följegyzett anya­got” (Visszatekintés, II. 457). A szakirodalomban köztudott: a gyűjtőmunka során Bartók és Kodály nem jártak egymás nyomában, azaz: amelyik faluban Bartók gyűjtött, oda Kodály „nem szállt ki.” Az egymás iránti bizalom ragyogó megnyilatkozá­sa volt ez, ma is példaerejű. A törtető, a prioritásért küzdő „kutatók” száma még ma sem kevés. Tudvalevő, hogy Bartók népdallejegyzési techniká­ja csak fokozatosan végle­gesült. Kodály A folklorista Bartók (1950) című tanul­mányában így vázolta Bar­tók módszerének tökélete­sedését: „Az első időben elnagyolt, vázlatos a lejegyzés, még a fonografált dalok részletes rajzát sem tünteti fel. (...) Később ezeket revideálva a fonográf alapján, az apró díszítő hangokig részletezi. Újabb revíziónak veti alá egész anyagát 1934-40-ig. Lejegyzései a végső határt jelentik, ameddig emberi fül műszerek nélkül eljut­hat. Ezen túl már csak a hangfényképezés követke­zik” (Visszatekintés, II. 454-455). Eddig a téma kifejtésében Kodály-idézetekből épít­keztünk, szólaljon meg hát maga Bartók is: forrásul Benkő András Romániá­ban megjelent Bartók­­interjúk című közleményét használtuk, amely a László Ferenc szerkesztette Bartók-dolgozatok 1981 című kötetben látott napvilágot (Bük. 1982). Jelöljük az interjú megjelenésé­nek helyét, idejét, „szerzőjét”. „Kodály Zoltánnal együtt láttunk munkához, és bizony nagy fáradsággal és szívóssággal dolgoztunk. Bejártuk úgyszólván az egész régi Magyarorszá­got (...) nem volt könnyű beférkő­zni a falusi nép bizalmába” (Keleti Újság, 1933. dec. 19. Név nélkül). Az egyik interjú szerzője azt is meg­idézte, miként térült-fordult Bartók az adatközlők között. íme: „A gyűjtés módja vidékek és fajták szerint különböző volt. A román fal­vakban (...) a tanítót, vagy a papot kértem fel, hogy gyűjtse körém a leá­nyokat (...) a leányok eleinte szabad­koztak. — Ők bizony nem énekelnek — mondották —, mert szégyellik magu­kat (...). Mikor aztán a dalok forrása kibuggyant belőlük, a legszebb és leg­régibb dalok szabadon és kristálytisz­tán ömlöttek az ajkukról. A magyar és székely vidékeken már nem leá­nyok voltak a dalok forrásai, hanem az öregasszonyok (...). Ezért kellett nekem öregasszonyokhoz fordulnom, hogy a régi népdalok eredetiségének gyökeréhez jussak (...). Nótázás köz­ben a dalokat először kótára vettem, azután leírtam szövegüket, majd mi­kor ezzel is készen voltam, a gramo­fonba énekeltettem be őket. Ez volt a legmulattatóbb, mondhatnám szóra­koztató része tanulmányutam­­nak” (Keleti Újság, 1922. okt. 31. Kőmíves Lajos). Bartók érdekes választ adott arra a kérdésre, hogy milyen „szabályok sze­rint dolgozik?” íme: „Az ember nem dolgozik meghatározott szabályok sze­rint. Én legalább nem. A szabályokat utólag hámozzák ki a műből. A zene az mindig lesz, mert a zene lelki szükség­let az embernek” (Temesvári Hírlap, 1932. február 5. Név nélkül). Szólnunk kell röviden arról is, hogy milyen követelmények „szükségeltet­nek” a népdalfeldolgozásokhoz? Erről Kodály A népdal és a rádió című írásá­ban (1956) így nyilatkozott: „Hasonló három fokozatba állíthatók a feldolgozások. Jó feldolgozás az ere­deti szépségét nem homályosítja el, sőt, kiemeli, fokozza. Ezeket kell ter­jeszteni. Lehet azt is, ami legalábbis nem hamisítja meg. De nem szabad az olyant, amely kiforgatja lényegéből, vagy ízléstelen, művészietlen, kontár­munka” (Visszatekintés, II. 303). Ráduly János Szabadtéri színházi körkép Magyarországról Megkezdődött a nyári szabadtéri szín­házi évad; új bemutatókkal, prózai és zenés színházi előadásokkal, koncer­tekkel, táncelőadásokkal várják a kö­zönséget szeptember elejéig a Szabad­téri Színházak Szövetségének tagjai. A szabadtéri színházi évad programjait június elejétől szeptember elejéig látogat­hatja a közönség országszerte - hangzott el a szövetség tagjainak nyári műsorát ismer­tető budapesti sajtótájékoztatón. Gedeon József ügyvezető elmondta: az 1997 óta működő szövetség kilenc tagja kö­zül anyagi nehézségek miatt csupán hat — Budapesti Nyári Fesztivál, Gyulai Várszín­ház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Vár­színház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum - kerülhetett a min­den évben megjelenő műsorfüzetbe, a Zalai Nyári Játékok programja bizonytalanná vált. A szövetség tagjai tavaly több mint 40 bemutatót, 470 előadást tartottak, amelyet 250 ezer néző látott. Idén a lehetőségek mindenképpen szerényebbek, ugyanis átla­gosan 20 százalékkal kisebb összegből gaz­dálkodhatnak a színházak, így néhány programot el kellett hagyni. A Gyulai Várszínház július 1. és augusz­tus 14. között szinte minden nap előadást tart. A július 7-től július 17-ig tartó nem­zetközi Shakespeare-fesztiválra két új be­mutatóval készülnek: a­­Troilus és Cressidát Horváth Csaba, A vihar című da­rabból készült Miranda című előadást (Folytatás a 4. oldalon) Gd COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY Alapította az RMDSZ Mellékletünk a Communitas Alapítvány támogatásával jelent meg

Next