Népújság, 2011. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2011-07-02 / 151. szám
2011. július 2., szombat Könyv Faludy György humanizmusáról Faludy Györgyre emlékezve mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban Blénesi Éva irodalomtörténész Olvass, bolyongj, szeress A humanista Faludy önteremtése és világteremtése című könyvét, amely az aradi Irodalmi Jelen kiadó gondozásában látott napvilágot. A kötetben a humanista értékek felől közelítettem Faludy György költészetéhez. A humanizmus, mint egy főcsapás, végigvonul az életművön - fogalmazott a szerző az MTI-nek. Blénesi Éva hét hónap alatt írta meg a kötetet az öt éve elhunyt Faludy Györgyről, ezalatt végigolvasta a teljes életművet. A könyv három nagyobb egységre bomlik, a fő fejezet Az öröm művésze címet viseli. „Csíkszentmihályi Mihály flowelmélete erősített meg abban a hitemben, hogy Faludy költészetéhez az út a boldogság és az öröm felől vezet” - fogalmazott az irodalmár, aki szerint a kötet címe az életműre jellemző hármasságra utal. „Önművelés, utazás, szerelem — ezek Faludy számára éppolyan fontos értékek voltak, mint Kölcseynek a Hass, alkoss, gyarapíts sor” - emelte ki Blénesi Éva. A szerző arról is beszélt, hogy érdeklődésének középpontjában a lírai én megteremtése állt. „Onnantól kezdve, hogy Faludy kilencévesen eldöntötte, költő lesz, mindent ennek rendelt alá. Hosszú évek alatt alakította ki világképét, megküzdött a műveiből sugárzó harmóniáért” — fogalmazott. Kitért arra, hogy Faludy a humanista értékekre támaszkodva küzdötte le gyerekkori szorongásait vagy kalandos életének traumáit. „Felismerte, az alkotás segíti abban, hogy felülemelkedjen a lelki bajokon” — emelte ki Blénesi Éva, aki felidézte, hogy Faludy ezen képessége nemcsak a költőt mentette meg a börtönben vagy a recski munkatáborban töltött évek alatt, de rabtársai életét is. Az Értelmezés senkiföldjén című fejezet a költőtársak, utódok Faludy - értelmezéseivel foglalkozik, valamint azzal, miért várat magára az életmű „irodalmi pozicionálása”. „A kánonokból rendszeresen kimarad Faludy költészete, aminek elsődleges oka talán az, hogy egy besorolhatatlan, semmilyen sémába be nem illeszthető alkotóról beszélünk. Nagyon érdekes, hogy az irodalmi centrumhoz képest inkább a periférián hatott az ő költészete” - mutatott rá Blénesi Éva arra, hogy Faludy főleg vidéki, határon túli folyóiratokban publikált, az Irodalmi Jelenben például állandó rovata volt. Mint megjegyezte, két vonulat érhető tetten: Erdély felé a villonos vonal volt erősebb, ez érezhető például Orbán János Dénes versein, a Kalligram folyóiraton keresztül pedig Németh Zoltánra, Csehy Zoltánra volt hatással. Blénesi Éva szerint Faludy költészetének hatásait felerősítette a versek színpadi jelenléte. Pályája kezdetén Bajor Gizi, Major Tamás, az emigrációban Krencsey Marianne, Erdélyben Kovács György szavalta verseit, míg élete utolsó szakaszában a magyarországi színpadokon Turek Miklós önálló Faludy-műsora vagy a Cinka Panna Cigány Színház Villon - Máshogy című előadásai voltak láthatóak. A szerző megvizsgálta azt is, milyen hatással volt a költő életműve más művészeti ágak képviselőire, például Hobóra, Péterfi Zsófia filmrendezőre, Nágel Kornél vagy Damó István grafikusművészre, Bahget Iskander fotóművészre, Gerendás Péter, Tihanyi László gitárművészre, valamint Horváth Orsolya képzőművészre. Faludy György szeptemberben lenne 101 éves. Bartók és Kodály gyűjtőmódszere 1939-ben közölte Kodály Zoltán Mi a magyar a zenében? című tanulmányát, amelyben hosszú évek tapasztalatait összesítette. Megállapította: „Három dolog kell nemzeti zeneirodalom létrejöttéhez. Először: hagyomány, másodszor: egyéni tehetség, harmadszor: sokak lelki közössége, mely az egyéni tehetség megnyilatkozását mint magáét elfogadja” (In: Kodály Zoltán: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. III. Sajtó alá rendezte Bónis Ferenc. Bp. 1982. Harmadik kiadás. I. 77). ’ Cikkek sora tanúskodik arról, hogy Kodály zenekutatói indulásakor már tisztában volt ezekkel a fogalmakkal. A huszonnégy éves Bartók Béla tehát - 1905-ben - joggal fordult Kodályhoz szakmai segítségért. Miért nem előbb? A válasz ugyancsak Kodálytól való, aki a Bartókról és a népdalgyűjtésről című nyilatkozatában így fogalmazott: „Egy iskolába jártunk, 1900-tól együtt tanultunk a Zeneakadémián. Csak éppen hogy soha nem találkoztunk. Bartók mindig más napokon ment be, mint én. Különben is, Bartók igen visszavonult egyéniség volt, még a saját osztálytársaival sem barátkozott” (Visszatekintés, II. 456). Az 1905-ös esztendő Bartók és Kodály egymásra találásának éve. Bartók „... akkor kezdett érdeklődni a gyűjtés módja iránt. Ekkor ismertettem meg Vikárral” (Visszatekintés, II. 404). A hagyomány megmentésének alfája és ómegája a gondosan végzett terepmunka. A tapasztaltabb Kodály így „avatta be” Bartókot a gyűjtőmunkába: „Felosztottuk egymás közt a kutatási területeket, hogy tervszerűen dolgozhassunk. Időnként aztán összejöttünk, ki-ki magával hozta a tarisznyájában a gyűjtés eredményét. Összevetettük, összeraktuk, amire különkülön rábukkantunk, egybekevertük a külön lapokra följegyzett anyagot” (Visszatekintés, II. 457). A szakirodalomban köztudott: a gyűjtőmunka során Bartók és Kodály nem jártak egymás nyomában, azaz: amelyik faluban Bartók gyűjtött, oda Kodály „nem szállt ki.” Az egymás iránti bizalom ragyogó megnyilatkozása volt ez, ma is példaerejű. A törtető, a prioritásért küzdő „kutatók” száma még ma sem kevés. Tudvalevő, hogy Bartók népdallejegyzési technikája csak fokozatosan véglegesült. Kodály A folklorista Bartók (1950) című tanulmányában így vázolta Bartók módszerének tökéletesedését: „Az első időben elnagyolt, vázlatos a lejegyzés, még a fonografált dalok részletes rajzát sem tünteti fel. (...) Később ezeket revideálva a fonográf alapján, az apró díszítő hangokig részletezi. Újabb revíziónak veti alá egész anyagát 1934-40-ig. Lejegyzései a végső határt jelentik, ameddig emberi fül műszerek nélkül eljuthat. Ezen túl már csak a hangfényképezés következik” (Visszatekintés, II. 454-455). Eddig a téma kifejtésében Kodály-idézetekből építkeztünk, szólaljon meg hát maga Bartók is: forrásul Benkő András Romániában megjelent Bartókinterjúk című közleményét használtuk, amely a László Ferenc szerkesztette Bartók-dolgozatok 1981 című kötetben látott napvilágot (Bük. 1982). Jelöljük az interjú megjelenésének helyét, idejét, „szerzőjét”. „Kodály Zoltánnal együtt láttunk munkához, és bizony nagy fáradsággal és szívóssággal dolgoztunk. Bejártuk úgyszólván az egész régi Magyarországot (...) nem volt könnyű beférkőzni a falusi nép bizalmába” (Keleti Újság, 1933. dec. 19. Név nélkül). Az egyik interjú szerzője azt is megidézte, miként térült-fordult Bartók az adatközlők között. íme: „A gyűjtés módja vidékek és fajták szerint különböző volt. A román falvakban (...) a tanítót, vagy a papot kértem fel, hogy gyűjtse körém a leányokat (...) a leányok eleinte szabadkoztak. — Ők bizony nem énekelnek — mondották —, mert szégyellik magukat (...). Mikor aztán a dalok forrása kibuggyant belőlük, a legszebb és legrégibb dalok szabadon és kristálytisztán ömlöttek az ajkukról. A magyar és székely vidékeken már nem leányok voltak a dalok forrásai, hanem az öregasszonyok (...). Ezért kellett nekem öregasszonyokhoz fordulnom, hogy a régi népdalok eredetiségének gyökeréhez jussak (...). Nótázás közben a dalokat először kótára vettem, azután leírtam szövegüket, majd mikor ezzel is készen voltam, a gramofonba énekeltettem be őket. Ez volt a legmulattatóbb, mondhatnám szórakoztató része tanulmányutamnak” (Keleti Újság, 1922. okt. 31. Kőmíves Lajos). Bartók érdekes választ adott arra a kérdésre, hogy milyen „szabályok szerint dolgozik?” íme: „Az ember nem dolgozik meghatározott szabályok szerint. Én legalább nem. A szabályokat utólag hámozzák ki a műből. A zene az mindig lesz, mert a zene lelki szükséglet az embernek” (Temesvári Hírlap, 1932. február 5. Név nélkül). Szólnunk kell röviden arról is, hogy milyen követelmények „szükségeltetnek” a népdalfeldolgozásokhoz? Erről Kodály A népdal és a rádió című írásában (1956) így nyilatkozott: „Hasonló három fokozatba állíthatók a feldolgozások. Jó feldolgozás az eredeti szépségét nem homályosítja el, sőt, kiemeli, fokozza. Ezeket kell terjeszteni. Lehet azt is, ami legalábbis nem hamisítja meg. De nem szabad az olyant, amely kiforgatja lényegéből, vagy ízléstelen, művészietlen, kontármunka” (Visszatekintés, II. 303). Ráduly János Szabadtéri színházi körkép Magyarországról Megkezdődött a nyári szabadtéri színházi évad; új bemutatókkal, prózai és zenés színházi előadásokkal, koncertekkel, táncelőadásokkal várják a közönséget szeptember elejéig a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai. A szabadtéri színházi évad programjait június elejétől szeptember elejéig látogathatja a közönség országszerte - hangzott el a szövetség tagjainak nyári műsorát ismertető budapesti sajtótájékoztatón. Gedeon József ügyvezető elmondta: az 1997 óta működő szövetség kilenc tagja közül anyagi nehézségek miatt csupán hat — Budapesti Nyári Fesztivál, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum - kerülhetett a minden évben megjelenő műsorfüzetbe, a Zalai Nyári Játékok programja bizonytalanná vált. A szövetség tagjai tavaly több mint 40 bemutatót, 470 előadást tartottak, amelyet 250 ezer néző látott. Idén a lehetőségek mindenképpen szerényebbek, ugyanis átlagosan 20 százalékkal kisebb összegből gazdálkodhatnak a színházak, így néhány programot el kellett hagyni. A Gyulai Várszínház július 1. és augusztus 14. között szinte minden nap előadást tart. A július 7-től július 17-ig tartó nemzetközi Shakespeare-fesztiválra két új bemutatóval készülnek: aTroilus és Cressidát Horváth Csaba, A vihar című darabból készült Miranda című előadást (Folytatás a 4. oldalon) Gd COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY Alapította az RMDSZ Mellékletünk a Communitas Alapítvány támogatásával jelent meg