Népújság, 2021. május (73. évfolyam, 99-121. szám)

2021-05-29 / 120. szám

Maros megye legolvasottabb napilapja! ^ ^ ^ 2021. május 29., szombat ATT7VTT TQ Ár* I % I­M­M f­M­M Megismétlődnek a tavalyi árvizek• Településeket öntött el a víz Csütörtökön délután a megye több településén hullt nagy mennyiségű csapadék, amely helyenként komoly gondokat okozott, míg máshol pénteken kora reggel esett annyi eső, hogy a közutakat is ellepte a víz. Árvízről azonban egyelőre nem beszélhetünk - nyugtatták meg a vízügyi szakemberek. Gligor Róbert László A csütörtök késő délutáni heves esőzések főleg a Kis-Küküllő vidékét érintették, bár az egész megye területén hullott csapadék. A Maros Víz­ügyi Igazgatóság szóvivője, Călin Foki lapunknak elmondta: csütörtök déltől éjfélig a Maroson és mellékfolyóin sárga jelzésű árvízriasztás volt érvényben, majd estére a jelzés narancsszínűre változott a Kis- és Nagy- Küküllő esetében, ahol gondokat is okozott. Példaként 24 óra alatt (Folytatás a 2. oldalon) Több településen kellett beavatkozzanak a hivatásos és önkéntes tűzoltóegységei! Fotó: Mara Togănel prefektus Facebook-oldala Hinták fogyatékkal élő gyerekeknek Kilenc játszótéren szereltek fel a na­pokban különleges, a fogyatékkal élő kerekes székben ülő gyerekek szá­mára is használható hintákat Maros­­vásárhelyen. A megyeközpontban eddig nem voltak ilyen játszótéri ele­mek, annak ellenére, hogy a sérült gyerekek szülei évek óta kérik2 Hervaytól a metamodernig A járványügyi megszorítások lazulá­sával végre újra elkezdődhettek a kü­lönböző, élőben, nem online zajló kulturális események. Jólesett újra irodalmi esten lenni a G. Caféban, ahol kedden délután az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Li­gája által szervezett 3. Irodalmi Kara­ván résztvevői mutatkoztak be Támogatjuk a nagyváradi művészeket Növekvő aggodalommal követjük e nagyváradi kulturális intézmények összevonásával kapcsolatos híreket, mert ez a tervezett intézkedéssorozat minden bizonnyal a több síkon kibon­takozó évszázados nagyváradi műve­lődési élet elsorvadását vetíti előre Reméljük, nem kerül rá sor. Vastaps a temetésünkön Mi ér többet? A lázadás vagy a megal­kuvás? A hősiesség vagy a gyáva­ság? A szélsőségek vagy az arany középút? A bátorság vagy középsze­rűség? Ha mártírokká leszünk, vagy ha egy csendes, nyugodt, viszonylag szép és eseménytelen élet után nyom nélkül eltűnünk, és senki sem emléke­zik ránk? Ha mi formáljuk a történel­met, vagy ha ellep minket a feledés homálya? Mi történik akkor, ha az elsőt választjuk? Mi akkor, ha a máso­dikat? 5. OPTICA OPT A látás szakértője Szolgáltatásaink:­­kontaktlencse-felírás és rendelés ,ingyenes szemüvegfelírás komputeres szemvizsgálattal ,mindenik szaküzletünk orvosi szakrendelővel van felszerelve, ahol teljes szemvizsgála­tot végzünk, a pácienseinket küldőpapír nélkül fogadjuk ► a gyerekvizsgálatokat speciális fotorefraktométerrel végezzük (kellemetlen pupil­­latágítás nélkül, távolsági fotózással) >kötelező éves szemvizsgálatok cégek részére >korszerű számítógép-vezérlésű japán NIDEK gépekkel bármilyen kerettípusba bedolgo­zunk plasztik- és üveglencsét egyaránt (gyors, olcsó és precíz munkával) ,szemüvegjavításokat végzünk (keretek forrasztása) ,új amerikai készülék látásjavításra, kancsalságra ,terápiák betegség és sérülés utáni rehabilitációra, memória-, reflexek, mozgás- és tanulászavarok javítására Marosvásárhely: A Posta utca 3. sz. Tel: 0265/212-304, 0365/410-555 1918. Dec. 1. sugárút 49. sz. Tel: 0265/263-351, 0365/410-557 Rózsák tere 53. sz. Tel: 0265/250-120, 0365/410-559 Dózsa György utca 64-68. sz. (a Kaufland udvara). Tel: 0265/265-205 Köztársaság tér 5. sz. Tel: 0365/430-939 Szászrégen: * Iskola utca 11. sz. Tel: 0265/512-042, 0365/410-558 Szováta: Fő út 196. sz. Tel: 0265/577-282, 0742-100-323 SZÖVEG NÉLKÜL hLiiuac­si

Next