Népújság, 2023. július (75. évfolyam, 147-172. szám)

2023-07-13 / 157. szám

6 NÉPÚJSÁG ____________________________________________________ HARMÓNIA____________________________________________ 2023. július 13., csütörtök A legszebb és a legnehezebb Út a karmesteri pódiumig A marosvásárhelyi származású Vass András karmester, aki Magyarország egyik vezető zenekarát, a pécsi Pannon Filharmonikusokat vezényli, és munkáját egyre nagyobb elismerés övezi, nemrégiben F. J. Haydn oratóriumát, A Terem­tést vezényelte szülővárosában. A zeneirodalom egyik legjelentősebb művé­nek tartott darab a Jubilate Alapítvány által indított Oratórium projekt révén jutott el Marosvásárhelyre. Döbbenetes erejű, sodró, a közönséget mélyen megérintő előadás volt, a színpadot zsúfolásig megtöltő előadói szívből-lé­­lekből közvetítették a világ kezdetének magával ragadó élményét. Hangos si­kere ellenére az oratórium sokkal több nézőt, hallgatót érdemelt volna. Bodolai Gyöngyi A hangverseny előtt Vass András karmes­teri pályájáról, a megrázó erejű hangverseny létrejöttéről faggattam. - Hogyan lett karmester? Pont ebben a teremben, ahol most ülünk ért az a hatás, amely ezt kiváltotta bennem. Még kisiskolás lehettem, amikor a vásárhelyi szimfonikus zenekar Prokofjev Ötödik szim­fóniáját adta elő, és én aznap este - bár nagy­képűen hangzik - elhatároztam, hogy karmester leszek. - Gondolom, nem volt könnyű bejárni az utat a karmesteri pódiumig. - Iskolai tanulmányaimat Marosvásárhe­lyen a Művészeti Líceumban végeztem. Elő­ször zongorát tanultam Kreutzer Viola, majd Kovács Zsuzsa tanárnőnél, összhangzattant, zeneelméletet, ellenponttant, formatant Fejér Elemér tanár úrnál, majd később zeneszerzést Csíky Boldizsár tanár úrtól. Érettségi után az Egyesült Államokba készültem továbbta­nulni, végül a budapesti Liszt Ferenc Zene­­akadémiára vezetett az utam, ahol a karmester szakra jártam, Lukács Ervin tanár úr osztályába. Tanulmányaim végeztével dol­goztam zenés színházban, majd egy nemzet­közi verseny első helyezettjeként asszisztens karmesteri állást nyertem a Budapesti Fesz­tiválzenekarnál, ahol Fischer Iván asszisz­tense lettem - Elismerésre méltó karrierje hogyan alakult tovább? - 2009-ben hívtak meg Pécsre, és 2010-től a Pannon Filharmonikusok állandó karmes­tere vagyok. - Több mint két évtizede révbe jutva, hi­szen sok sikeres együttműködésről szól­nak a tevékenységéről szóló beszámolók, mi a legszebb, és mi a legnehezebb ebben a szakmában? - A legnagyobb szépség az, hogy karmes­terként olyan zeneművekre csodálkozhatok rá, olyan kompozíciókkal foglalkozhatom, amelyekkel, ha másfelé vezetett volna az utam, feltehetőleg soha nem találkozom. A nehézség talán a felelősség oldalán jelentke­zik leginkább, továbbá az emberi kapcsolatok megfelelő ápolása, a kihívásokkal való szem­benézés terén, illetve korunk igencsak vál­tozó körülményei között a kultúrának a nagyon hullámzó finanszírozása mentén. - Milyen a közönség érdeklődése Pé­csett? A Marosvásárhelyen előadást tartó egyetemi tanárokkal készült beszélgeté­sekből az derült ki, hogy sokan közülük a szimfonikus zenéért rajonganak. - Pécsett a közönség érdeklődése, a kon­certek látogatottsága szempontjából igen jól állunk. Tudatos nevelőmunka, komoly évad­tervezés, magas minőségű menedzsmenti munka és közönségszervezés van mögötte, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a világjárvány előtt is és utána is telt házzal működünk. Na­gyon ritkán fordult elő, hogy nyolcvanöt szá­zalékos telítettség alatt lenne a terem, az eladott jegyek száma. A Kodály Központ, amely a Zsolnai Negyedhez tartozik, egy nagyszerű konferenciaközpontból és egy majdnem ezer férőhelyes csodálatos hangver­senyteremből áll. 2010-ben adták át, azóta vi­lághírűvé vált, a világ élvonalbeli együttesei jönnek ide fellépni. Jelenleg Kelet-Közép- Európa talán legjobb akusztikájú hangver­senyterme, egy csoda, amelyben látni, hallani kellene mindenkinek a zenét. Nagyon szeren­csésnek tartom magam, és nagyon hálás va­gyok, hogy egy ilyen helyen foglalkozhatom ezzel a nagyon szép hivatással. - Milyen zenét, zeneműveket szeret a leginkább vezényelni? - Mindent szeretek, ami jó zene, de a ko­molyzenei repertoárból az utóbbi időben leginkább a régi zene iránti vonzódásom vált hangsúlyossá. Ezen a barokk és a bécsi klas­­­szikus repertoárt értem, és annak is leginkább a stílushű előadása foglalkoztat. - Laikusként úgy érzem, hogy Haydn nagy ívű és összetett oratóriumát, amely hat napon át követi a teremtést, majd az első emberpár megjelenését, és amelyben zenekar, kórus, énekesek lépnek fel, egy átlagos zeneműnél nehezebb vezényelni Vagy a karmester számára ez nem jelent többlet-erőfeszítést? - A Teremtés, ha jól van előadva, olyan, mint egy jó operaelőadás, nagyon sok izga­lommal és változással. A szövegkönyv, amelynek keresztény vallásos témája van, három részből áll: a Genezis könyvéből, zsol­­tári szövegekből, illetve John Milton Az el­veszett paradicsom című művének részleteiből. Haydn már korábban is írt ora­tóriumot, de amikor két alkalommal ellátoga­tott Londonba, és találkozott Händel oratóriumaival, ezek nagy hatást gyakoroltak rá. Händel oratóriumai ugyanannyira drama­­tikusak, ugyanannyira érzelemdúsak és kife­jezőek, mint az operái. Haydn ezt követően egészen más megközelítésben állt hozzá az oratórium írásához, és A Teremtéssel három év alatt készült el. A mű programzenének is felfogható, mert nagyon hatásosan és érzék­letesen követi, szemlélteti a szövegben elő­forduló történéseket. Az operához képest annyi a különbség, hogy az énekesek nincse­nek jelmezbe beöltözve, és nincsen színpadi mozgás, nincs rendezés és díszlet. A zene vi­szont hasonló, akár mint egy jó Haydn-ope­­rában Hogyan találta meg Vass András kar­mestert az Oratórium csapata, hogyan jött létre, alakult ki ez a sokszereplős elő­adás? - Két szálon működött, először is az orszá­gos Jubilate Alapítvány révén, amely orató­riuménekléssel foglalkozik, leginkább a román ajkú protestáns közösségekben; a Ko­lozsváron élő világhírű Sup Octavian csellis­tának pedig van egy zenekara, a New Hope (Új remény). Már régebben ismertük egy­mást, de amikor a múlt év őszén Kolozsváron jártam, és a helyi filharmóniával hangverse­nyeztem, eljöttek meghallgatni a koncertet, és utána megkerestek a kéréssel, hogy ebben a projektben vállalnám-e a zenei vezetést és a koncertek vezénylését. Megfelelő előkészü­letek és egyeztetések nyomán belevágtunk a hatalmas munkába. Haydn művét az Oratórium projekt kórusa (karigazgató Kenneth Tucker) és a New Hope zenekar adta elő Marosvásárhelyen Georgi­ana Simonov, Daniel Zahh és Lucian Onița ko­lozsvári operaénekesek fellépésével. Az oratórium szövegének magyar fordítása a ki­vetítővásznon volt olvasható — tegyük hozzá a mondottakhoz. — Vass András karmester vezényelte-e szülővárosának szimfonikus zenekarát? - Korábban többször megfordultam Ma­rosvásárhelyen is, de az utóbbi időben Mold­vában Jászvásáron, Erdélyben pedig Kolozsváron és Székelyudvarhelyen vezé­nyeltem több alkalommal. — Milyen érzés abban a teremben vezé­nyelni, ahol sikeres pályájának a gondo­lata megszületett? - Szívesen jövök haza, mert úgy érzem, hogy az embernek felelőssége van a saját szü­lőföldje iránt, ezzel együtt leginkább olyan helyekre megyek, ahova hívnak, és ahol a ze­nekari muzsikusok részéről megvan az a fajta nyitottság, hogy mélységében dolgozzunk a műveken, és amennyiben szükség van, akkor bizonyos részeket újragondoljunk. - Úgy értesültem, hogy a felesége is zenél, két kislányuk fogja-e követni a szülők hivatását? - Feleségem kiváló fuvolaművész, zeneis­kolában, líceumban és egyetemen is tanít. Két lányunk van, és hála a Jóistennek, mindketten örökölték a zenei hallásunkat. Julianna, a na­gyobb lányunk ősszel kezdi az ötödik osz­tályt, ő is fuvolázik, a kisebbik, Ráhel ősszel kezdi az iskolát. —Abban a reményben, hogy legközelebb a marosvásárhelyi Kultúrpalota tele koncerttermében találkozunk, egyenes utat kívánok a további sikerek felé! Fotó: Bodolai Gyöngy Vass András karmester Névtelen 1848-49-es hősök megbecsülése A honvédegyleti mozgalom és a Honvédmenház története Érdekes és tanulságos vándorkiállítás anyagát böngészhettük, nézegethet­tük a marosvásárhelyi Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben június utolsó és július első heteiben. A rész­ben az ismert Kossuth-nótáról elneve­zett tárlat - Kossuth Lajos elfogyott regimentje, '48-as veterángondozás és a Honvédmenház története - egy korábban nem vagy kevésbé ismert téma kuta­tási anyagáról szóló gazdag, kimerítő beszámoló. A kiállítás a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, va­lamint a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény égisze alatt jött létre 2022-ben, a 150 éve felavatott Hon­védmenház emlékévében. A budapesti bemutatót követően indul vándorútra a tárlat, amelynek első határon túl állomása Marosvásárhely volt. A kiállítás Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke nyitotta meg, Ötvös Koppány Bulcsú, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Szeke­res-Ugron Villő művészettörténész, a Castel­lum Alapítvány ifjúsági bizottságának elnöke mondott beszédet. A tárlat kurátorai: dr. Sze­leczky Emese (Hadtörténeti Múzeum), Gönczi Ambrus (Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény) és a kiállítást városunkba elkí­sérő Ress- Wimmer Zoltán történész doktoran­­dusz, a Hadtörténeti Intézet főelőadója. A téma időszerűségéhez nem fér kétség, hiszen olyan időket élünk, amikor felmerül­het a kérdés, hogy mi lesz a sorsa a lakásukat, egészségüket, testi épségüket elvesztett férfi­aknak és családjuknak, akik manapság a világ különböző pontjain pusztító háborúkban vet­tek, vesznek részt. Vajon volt, van, lesz-e, aki olyan épületeket emeljen, és olyan gondos­kodást biztosítson számukra, mint az elmúlt évszázadban az európai nagyvárosok leg­többjében a nagy háborúk veteránjainak be­fogadására épített palotákban? Ötvös Koppány Bulcsú elmondta, hogy a kiállítás azért érdekes színfolt a szabadság­­harcról szóló rendezvények sorában, mert a csatákban és ütközetekben részt vevő, annak testi és lelki traumáit elviselő, egzisztenciá­jukban megtépázott névtelen hősök kerülnek a figyelem középpontjába. Pontosabban az irántuk érzett felelősség és bajtársiasság meg­nyilvánulása. A szociális érzékenység és tár­sadalmi szolidaritás szép kifejeződése az 1868-ban megalakuló honvédegyletek azon igyekezete, hogy a nehéz sorsú veteránok, öz­vegyek és árvák számára társadalmi összefo­gással segítséget nyújtsanak. Ebben vállalt szerepet a marosszéki és marosvásárhelyi honvédegylet is, amelynek kiemelkedő alakja, Borosnyai Pál 1885. február 22-én éppen egy bajtársának a segélyezését intéző ülésen kapott agyvérzést, majd két nappal ké­sőbb elhunyt. A jó ügyet haláláig szolgálta, ahogy számos bajtársa tette. A kiállítást Ress-Wimmer Zoltán történész doktorandusz, a tárlat egyik kurátora mutatta be Tisza László százados munkásságán ke­resztül, aki egy évtizeden át volt az országos honvédegyleti mozgalom vezéralakja, és ez idő alatt sok kihívással kellett megküzdenie. Lemondása a Görgey Artúr tábornok szemé­lyének a rehabilitálása körüli csatározások következménye volt. Az árulással vádolt tá­bornok felmentését ugyanis a 48-as honvédek többsége ellenezte A Tisza családból származó, jogot végzett fiatalember a pesti gyalogos nemzetőrség se­gédtisztje, majd főhadnagyaként 1848. december 30-án a móri ütközetben súlyosan megsebesült és fogságba esett, ahonnan 1849-ben szabadult. Alszázadosként a had­ügyminiszter mellé osztották be. A szabad­ságharc leverését követően külföldi egyetemeken tanult, majd birtokán gazdálko­dott, és az Erdélyi Gazdaegyesület alelnöki, a Nagyenyedi Egyházmegye főgondnoki tisztségét töltötte be. A Szabadelvű Párt tag­jaként volt országgyűlési képviselő, és a Torda-aranyosszéki Honvédegylet, majd az Országos Honvédegylet elnöki tisztségét töl­tötte be. A honvédegyleti mozgalom a 19. század második felének sajátos képződménye volt, amelynek legfontosabb összetartó erejét az 1848–49-es közös nemzeti, katonai múlt köz­tudatban tartása, szellemiségének őrzése ké­pezte. Az önkényuralom enyhülésekor, az 1860-as években merült fel országos szinten az igény, hogy a forradalom és szabadságharc honvédjeit és hozzátartozóikat azonosítsák, nyilvántartásba vegyék és egyesületbe tömö­­rítsék. Az igazolt honvédmúlttal rendelkező tagokkal az 1860-as évek végén már egyedül­álló szervezetekként, alapszabályzat szerint működtek az egyesületek, amelyek hangsú­lyos karitatív, szociális és hagyományőrző feladatokat láttak el. A honvédegyleti (Folytatás a 8. oldalon)

Next