Nimrod, 1924 (2. évfolyam, 1-22. szám)
1924-01-01 / 1. szám
II. évfolyam. l.''szám n. TgErarTacgraragsiregs^ Az ősi „Szent Miklós" templom toronyórája elütötte az ó év tizenkettedik óráját!... Évforduló van, a múlttal való leszámolásnak és a jövő előkészítésének ideje!... Az új év igen alkalmas évforduló arra, hogy a jövő feladatait megállapítsuk és komoly fontolóra vegyük. Az elmúlt év kimúlásának percében fordítottam meg a szlovenszkói és podkarp russi vadászok rendelkezésemre bocsátott legutolsó névjegyzékének utolsó lapját. Tízezer néven felül szerepel ezen nimród névjegyzékben. Keresem a régi, békeévekben igaz vadászmivoltukról híres „vadászok“ neveit. Csak nagyritkán találkozom a régi, jól ismert nevekkel, kik a vadászat mesterségének oly sok dicsőséget, elismerést szereztek! .. . A legtöbbje ismeretlen név és úgy vélem, hogy ezek a vadászat berkeiben tapasztalatlan, új jövevények ! . . . A nagy fáradsággal, áldozatok árán, önmegtagadással „létrehozott" vadállomány, — melynek roncsai még ma is a köztársaságban (statisztikai kimutatás szerint) 120 milliárd Kt értéket képviselnek —, „élethalál urai" gyanánt ma oly egyének szerepelnek legnagyobbrészt, kiknek halvány sejtelmük sincsen vadkíméletről, kik a vadászatot „mellékkereset“-képen űzni óhajtják, kik abban kizárólag jövedelmi forrást látnak. Azok csak ölni, pusztítani tudnak, de a vad szaporodása, még a feltétlenül szkséges kímélete érdekében nemhogy áldozni, de még önegtagadást sem gyakorolni nem akarnak, nem képesek. Oly egyének hígították fel amúgy is, a középosztálynak tönkremenetele következtében, felette megritkult sorainkat, kik a vadászatot még hírből sem ismerték, vagy legfeljebb onnan, hogy vadászatokon, mint hajtók, „büchsenspanerek“, vagyfalkavezetők szerepeltek . . . A „vadászok" azon képviselői pedig, kik már a szülői háznál is magukba szívták a vad iránti köteles szeretetet, kíméletet, lassan-lassan háttérbe szorulnak, a vadászmesterség igaz kárára, pótolhatatlan vesztességére . . . A szaklap tehát ma a vadászat és az állam ügyében ezerszerte nélkülözhetetlenebb, mint volt előbb, mert a vadállomány — ezen nemzeti kincsnek — kipusztításának meggátlását igyekszik elérni, midőn a még kevés igaz vadász közreműködésével munkálkodik azon, hogy a legszükségesebb vadászati tudnivalókat közli és igyekszik megfelelő példaadásokkal „vadászokat" nevelni a puskásokból, azoknak nyers lelkét pallérozni, finomítani és igyekszik a vadászat mesterségének mészárossággá való sülyedését megakadályozni. Ma az államnak saját érdekében volna, ha a vadászati és halászati szaklapoknak minél nagyobb mérvben való elterjedése megvalósíttatnék, tehát azoknak minden módon való támogatása, erősítése bölcsességre vallana, mely bőségesen meghozná kamatjait a vadászat által képviselt tekintélyes nemzeti kincs megmentése, esetleg később fokozása alakjában is. A vadászoknak egy igen jelentékeny része nem támogatta törekvéseinket abban a mértékben, amint azt az ügy, amelyet képviselünk, megérdemelte volna. Lapunk keletkezése idején a vadászati irodalom Szlovenszkón és Podkarp. Russban — hol a cseh nyelvet nem értik — elhanyagolt parlag képét mutatta. Még dudva sem termett a téren, amelynek művelésére vállalkoztunk s a vadászati szakirodalom szerény új épületét, — mert hiszen a megszokott régi vadászlapjainkat hermetice elzárták előlünk, — egészen uj alapokon, egészen újból toborzott erőkkel kellett fölépíteni. Úgyszólván teljesen magunkra utalva, — de e téren való 23 éves tapasztalattal gazdagon, — láttunk munkához s rövid fennállásunk óta is már sikerült körénk oly gárdát gyűjteni, mely ízlés, szakértelem és választékosság dolgában - úgy sejtjük — semmi kívánni valót sem hagy fönn, amelynek sikerült a nálunk .KBSKsaaiBtiQaiea Vadászat?, halászati, ebtenyésztési és fegyvertechnikai szakújság EOrSGCSLiE BEBlíK 1924. janusár* 1.