Nimród, 1985 (105. évfolyam, 1-12. szám)
1985-11-10 / 11. szám
apró széfben tartják, amelyhez negyven kulcsot csináltattak, így minden vadásznak jutott belőle. Bárki közülük bármikor igénybe veheti a vadásztanyát, senkitől nem kell ehhez engedélyt kérni, be sem kell jelenteni. A társaság tagjai megbíznak egymásban, s eddig senki sem élt vissza a teljes szabadsággal. A területen egyébként nem ez az egyetlen szállóhely. Igaz, a másik kevésbé komfortos, ám rendkívül praktikus. Egy öreg, kiselejtezett autóbusz áll az erdő mélyén, amelynek berendezését kicserélték, néhány fekvőhelyet, tűzhelyet, asztalt helyeztek el benne. Ez a ,,vadkárelhárító” szállás. Ahol a vad mozgását tapasztalják, odavontatják traktorral a buszt, s a friss vetésű vagy éppen érésben levő kukoricát körülülik a vadászok, nehogy a disznó kárt tegyen benne. Ha valaki elpilledt a lesen, aludhat néhány órácskát, kényelmesebben lehet itt falatozni is, télen pedig éppenséggel jólesik a meleg az elgémberedett, átfagyott vadásznak. A 35 vadász közül 16-nak van golyós puskája. A többiek a kartonos drillinget vehetik igénybe, ha nagyvadra vadásznak. Ilyenformán mindenki hozzájuthat trófeás vad lövéséhez. Az állományszabályozás miatt a közelmúltban megváltoztatták a házi szabályzat kompetenciával foglalkozó pontját: azelőtt minden vadásznak járt évente egy őzgida, ehelyett most disznó- és szarvashúsból kapják a vadászrészt. Az őzek számát ugyanis növelni szeretnék, szarvasból viszont túl sok van. Vaddisznó bőven akad, volt olyan év, amikor száz körül lőttek. Számuk az idén megcsappant, mert a Gyulaji EVAG hőgyészi kerületének disznóbefogói eredményesen dolgoznak. A vadászok ezt nem is nagyon bánják, így a vadkár is csökken. A tagdíjból, vadhúsból származó bevételt kiegészíti még a külföldiek vadásztatása őzbakra, és így meg is van az a félmillió forint körüli összeg, amely fedezi a kiadásokat. A területfenntartási költségeken kívül jut még arra is, hogy fácánt és nyulat vegyenek. Gyulaj közelében szinte természetes a kérdés: van-e dám? Néhány akad, s éppen ez indította a tagokat arra, hogy foglalkozzanak a dámtelepítés gondolatával is. Van egy kis összegyűjtött pénzük erre a célra, és azzal számolnak, hogy a szomszédos vadásztársaságokkal közösen jó eredményt érhetnek el: szarvasbikát. Az állomány minősége kiváló, az utóbbi években az volt a legnagyobb gondunk, hogy hajlandó-e a külföldi az érett, kapitális agancsú bikáinkat meglőni, vagy sem. 112 mezei nyulat vásároltunk Csongrád megyéből, vérfrissítés céljából. 500 nevelt fácánt engedünk ki az arra alkalmas területekre, és megfigyeléseink szerint szaporodik is az apróvad - mondja a gazdasági felelős. A korábbi években sikerült a vaddisznók számát jelentősen apasztanunk, éves terítékünk mintegy 60 darab, és ez elegendő is, ha az apróvadállományt növelni akarjuk. Egyelőre előttünk is érthetetlen okokból csökken az őzállomány, ezért satat nem is lövünk. Annál is inkább érthetetlen az őzállomány visszaszorulása, mivel a terület vadeltartóképessége elvileg növekedett, mert a bérbeadó erdőgazdaság nagy területeken erdősített. A gazdálkodás egymilliós árbevétel felett rendkívül sok munkát ad, amelyet már nemigen lehet társadalmi munkában elvégezni. Újítottunk tehát a dolgon, másodállásban két könyvelő dolgozik a papírmunkán. A termelőszövetkezettel kötött együttműködési szerződés alapján könyvelőgépen kartonra dolgozzák föl az adatokat, és a kimutatás mindig naprakész. Ha kell, bármikor fillérre megmondom mennyi pénzünk van. - Amennyire lehet, az intézőbizottságon belül felosztjuk a munkát - magyarázza Csapó Ferenc elnök -, mert az eredményeink megtartásához igazi csapatmunkára van szükség. Nálunk ugyanis nincsen kötelező közösségi munka. Mégis mindig eljön a társaság fele, ha éppen csinálni kell valamit. Azt hiszem ott sincsenek többen, ahol szigorú a felelősségrevonás. Természetesen mi is igyekszünk „meghálálni” a közösség érdekében végzett önzetlen tevékenységet. Aki többet tesz az asztalra az több vadászati lehetőséghez is jut... Dr. Pirityi Ferenc titkár, Szabó János elnök és Jónás Gizella gazdasági felelős a vadászház rácsos ablaka előtt.. tűrte " a fotózást <cel 5 v-I UJU.UJ 72 éou. Azok a boldog nagyvadasok Kerékvágta, homokos földút vezet a belecskai Ságvári Endre Vadásztársaság erdő ölébe bújtatott vadászházába. A ház oldalánál vadonatúj hűtőkamra a szakszerű lőtt vadkezelés feltétele, hiszen igencsak messze esik ide a Tolnamözsi MAVAD-telep. Csapó Ferenc és Szőke György gazdasági felelős büszkén mutatja az új létesítményt, amely a vadászok régi gondjában segített. - A szarvasok tartanak el minket - mondja az elnök -, illő tehát, hogy mi is jól tartsuk őket. A termelőszövetkezetek segítségével korszerű vadföldművelést vezettünk be. önetetőket építettünk, 700 mázsa szemestakarmányt és csaknem száz mázsa lucerna szénát etetünk föl évente, 8-11 kilogramm közötti agancssúllyal, évente 6-8 bikát lövetünk a külföldiekkel, kétévenként pedig minden tagunk lehet A szemüveges, őszhajú, testes férfit kivétel nélkül minden ismerőse bácsizza. Nemcsak a korának szól ez a megszólítás, hanem a múltjának is. Lakos József, a Pálfai Egyetértés Vadásztársaság elnöke 1959 óta a pálfai termelőszövetkezet elnöke, s tizennyolc éve áll a megyei tsz szövetség élén. Nem túlzás azt állítani, hogy Tolna megye mezőgazdaságának különleges alakja. Az Apponyi Károly féle birtokon, Majsapusztán született, szülei urasági cselédek voltak. 1942-ben Pálfára költözött a család, egy évre rá a hét testvér közül a legkisebb iskolába került, és tisztességgel el is végezte a mezőgazdasági szakiskolát. A felszabadulást követően a községben a közmunkanyilvántartást bízták rá, majd családjával dolgozott a kapott földön. 1949- ben megnősült, s ezt követően a gyönki járási tanács mezőgazdasági osztályára került, sőt járási főagronómus is volt. Mezőgazdasági feladatait egy időre felváltotta a pártmunka, de 1955-ben már a paksi járási tanács mezőgazdasági osztályát vezette. Innen Nagydorogra vezette a sors, gépállomás igazgató lett, s miközben ezt a tisztet töltötte be, Pálfán téeszvezetőt választottak. Az elképzelések szerint nem ő lett volna az elnök, de egy talpraesett asszony felállt a közgyűlésen, és Lakos Józsefet javasolta vezetőnek. Meg is választották, s majd fél évig irányította egyidejűleg a pálfai téeszt és a nagydorogi gépállomást. 1952-ben katonáskodtam, akkor fogtam először puskát a kezemben. Nem voltam orvvadász, nem voltam vadász sem, de amikor megalakítottuk Pálfán a vadásztársaságot, megválasztottak elnöknek. Szeretem a vadat. Abban nőttem fel, hogy az embernek együtt kell élnie a környezetében élő állatokkal, legyenek azok háziak avagy vadon élők. A vadra csak akkor voltam mérges, amikor az igencsak szegényes téesz-tagságnak kárt okozott. Ám idős erdész és vadász tanítóimtól azt is megtanultam, hogy ha nem akarom, hogy kárt okozzon, akkor etetnem kell őket. Pálfán nincs víz. Ez rettentő nagy gondot jelent számunkra. Mint a téesz szövetség vezetője sokszor hallom, milyen nagy károkat okoz a nagyvad a közös gazdaságoknak. Hadd mondjam meg őszintén, hogy ennek a felét sem hiszem el, mert tudom, hogy sok mezőgazdász a saját trehányságát igyekszik palástolni a vadkárral. Azt nem vitatom, hogy a szarvas és a vaddisznó kárt is okoz, de hogy csak, és kizárólag az ő számlájára írható a téeszek vesztesége, ezt cáfolom, mert ismerem az ott dolgozó Pálfai remények Lakos József, a Pálfai Egyetértés Vadásztársaság elnöke 494