Nimród, 2005 (93. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-15 / 1. szám

A szeretet ünnepe után,az új év küszöbén mit mondhatnék Nektek,kedves Vadásztársaim? Bizonyára még ott áll előttetek a karácsonyi fenyő,melyet néhány napja szeretettel vett körül a család apraja-nagyja,hogy elhelyezzék alá az egymásnak szánt ajándékot.De vajon mi lehet egy vadásznak a legnagyobb ajándék az új esztendôre,majd az azt követô évekre? Az,ha valaki garantálná,hogy változatlanul megmaradnak vadászati lehetôségeink,és hosszú távon hódolhatunk szenvedélyünknek.A vadászat mérlege azonban ez irányba kevés biztatást mutat. Apróvadállományunk az elmúlt 40 évben nem volt olyan mélyponton,mint napjainkban. Nagyvadállományunk egyes területeken szintén csökken,de nagyobb baj,hogy minőségileg is romlik,mert rendkívül elfiatalodott.Szomorú,hogy a gazdasági érdekeknek rendeljük alá a mennyiséget és a minôséget.Pedig egy vadász életében a legtöbb igazi boldog pillanat nem a pénzről szól,még akkor sem,ha ma a vadászvilágban ebből van a legkevesebb. Sem az EU-csatlakozás,sem a megváltozott törvények és rendeletek nem tudták alapjaiban megváltoztatni szakmai tevékenységünket,egy dolgot mégis egyértelműen éreznünk és tudnunk kell,hogy a természeti értékeink gondozásánál,védelménél,szakszerű kezelésénél is egyre nagyobb szerep jut a „Nagy Úr”-nak.Igen,a pénz meghatározó gazdálkodásunkban,hisz az utóbbi években az ágazat és azon belül a legtöbb gazdálkodó veszteséges. Mind a gazdálkodóknak, mind a vadászoknak tudomásul kell venni,hogy elmúltak azok az idők,amikor a vad a természet ajándéka volt,és egyre többet kell áldozni szenvedélyünkre. Tudomásul kell venni,hogy jelentősen emelkednek a tagdíjak, de a következő bérleti ciklusban a haszonbérleti díjak is. Rövidesen az élet által kikényszerített változások következnek be gazdálkodásunkban,a vadászok létszámában és összetételében,de biztató lehet,hogy a törvény sarokpontjai minden valószínűséggel megmaradnak.Marad a minimum 3000 hektár,a vad állami tulajdonjoga és a vadászatra jogosultak köre. A karácsonyi fenyőre nézve,a kemény,hideg,zord télben is maradjon a vadászok uralkodó színe a zöld,mert „zöld a remény”. Reménykedjünk,hogy lesznek még szép,izgalmas vadásznapok,és nem csak a fényképek, a festmények és emlékek idézik a hangulatos hajnali és esti kiruccanásokat.Reménykedjünk, hogy lesznek még vadásztársaságok,amelyek megmutatják,hogy nem járt el felettük az idő,és hogy pénzügyi vonatkozásban is reménykedjünk,ígéret van rá, hogy 2006-tól a vadászat ÁFÁ-ja is megváltozik. Napjainkban gyakran hallani, „én még részese voltam a szép idôknek”.A kijelentés nem megalapozatlan,de bízzunk benne, hogy lesznek még szép idôk, amikor élményt ad a márciusi szalonkahúzás,a tavaszodó erdő illata,a búzatáblában megpillantott kapitális azbak látványa,a szeptemberi párás hajnalban teheneit terelgetô bika,a ködös október végi libahúzás,a körbôl kitörô tapsifüles,a levegôben megtört toronykakas,vagy a hajtásból oldalt nesztelenül kiosonó róka és vadkan.Ezek a képek azok,amelyek a vadásznak az élményt,a boldogságot jelentik. Ilyenkor készül egy belső fénykép magunkban,amelyet örökre elteszünk az archívumba,és rosszabb pillanatokban felidézünk.Mert akadnak időszakok, amikor nincs szalonka,nincs őzbak,szarvasbika,nyúl és fácán, de még jó vadászbarátok sem. Más sincs,csak fénykép. Sokak most ezt a periódust élik át,vagy festik meg előre, mert kátyúban van a vadászat szekere.Ha ez törvényszerű,reménykedjünk,hogy majd jönnek szebb és izgalmasabb évek,még akkor is,ha a vadászat most gödörben van.De azt is tudni kell, hogy a gödör alját előbb el kell érni ahhoz,hogy fel tudjon rugaszkodni az ember.Kitartás! Most a vadászat berkeiben mindenki keresi az újat,az új utakat,amelyek kivezetnek bennünket a kátyúból.Az útkeresés végén mindig a pénzhez jutunk el,sok pénz kell,és a vadászok többségének kevés van.Sokan már most másodrendû vadásznak érzik magukat,pedig a vadászat korábban arról szólt,hogy ott mindenki egyenlô. Lassan tudomásul veszi mindenki,hogy ez az idô más. A múlt már nem jön vissza,de keresni kell azt az utat,ahol az erdôn,mezôn gazdálkodók megtalálják a közös hangot,de leginkább a közös érdekeltségüket. Az érdekeltségnek pedig elfogadott korlátai kell,hogy legyenek,egy hosszú távú,kiegyensúlyozott,olyan gazdálkodás érdekében,amelynek középpontjában a mindenki által féltett vadállományunk áll. Kedves Vadásztársaim! Egyet azonban ne felejtsünk el. Ne úgy keressük az újat,hogy az évszázados hagyományokat félretesszük.A vadászszokásokat megszüntetjük,a vadászetikát sárba tapossuk.A pénz tönkreteszi a vadászbarátságokat,nem tiszteli a hagyományokat,és megöli az érzelmeket.Mert ha tetszik,ha nem,a kívülállók is el kell,hogy fogadják,a vadásznak is van érzelemvilága.Szereti a vadat,tiszteli,óvja,ápolja a természet értékeit,és igyekszik szakszerűen gazdálkodni a vadászható vadfajokkal.Ennek eredményeképpen gyakorolhatják azt az ősi mesterséget,amely a tisztességes,becsületes vadásznál szenvedéllyé vált. Bízzunk abban,hogy az elkövetkező évekre a vadászatnak is „szebb időt jósol a meteorológia”.Ennek reményében kívánok minden Vadásztársamnak,kedves családjának eredményes, békés,boldog új esztendőt! Pechtol János A remény éve A remény éve Simon Ferenc festménye 4Nimródi/2005. WASS ALBERT TÉL Templomi csöndben, Éjjeli ködben Aszkéta-ágat zörren a szél, Valahol messze Csillag szemekre Szürke ködfátylat borít a Tél, Túl a tetőkön, Dárdás fenyőkön, Zöld diadémon pára lebeg, Sűrű vadonban Halkan, titokban Fenyő-óriások könnye pereg... Néma a szikla, Kristály patakja, Jeges páncélban tompán zubog, Mogorva ormon Nincs rhododendron, Csak sötét árnyak, Tantalusok, Mélyen a völgyben, Fűzfa berekben, Néha, titokban Zörren a szél, S fent a magasban Pára alakban Halkan suhanó szellem: a Tél.