Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-04 / 15. szám
A különböző krónikák már csaknem teljes tizenegy évszázadon át folyamatosan rögzítik történelmét, ez idő alatt több mint huszonhat névváltozata vált ismertté, volt fejedelmi székhely, végvár, központi vármegyei királyi helytartói székhely, központi papi szeminárium, kaszárnya, omladozó rom, má felújított, átépített nemzeti kulturális műemlék, a legmagasabb szlovákiai államiszervek reprezentatív székhelye. A Duna bal partján, a Kis-Kárpátok legelső domborulatain elterülő, 1920 óta hivatalosan Bratislavának nevezett Pozsony város képének jellegzetes része a vár, amely közép-európai közkincs. A hely legősibb településének létrejöttét két jelentős kereskedelmi útvonal kereszteződése határozta meg: a nyugat — kelet összekötését biztosító Duna itt keresztezte az északot déllel egybekötő borostyánkő utat, mely a várdomb alatti — mintegy 120 km-es Duna szakaszon az egyetlen — megbízható gázlón vezetett át. Törvényszerűvé vált e földrajzi gócpont benépesítése és katonai védelme. Az archeológiai kutatások eredményei alapján állítható, hogy a várdomb az i. e. VI. századtól lakott volt, a történelmi időlétra sorrendjében tartózkodtak itt a kelták, rómaiak, avarok és szlávok. Az első írásos feljegyzés a salzburgi évkönyvben 907-ben említi a várat Pressalauspurch néven a bajor és a bevándorolt magyar haderők összecsapása alkalmából. A július 10-én kitört ütközet folyamán a bajor szárazföldi és dunai haderők egyértelmű vereséget szenvedtek. Bár a feljegyzések azóta egyre gyakoribbak, a vár építészeti arculatát megbízhatóan csak a XV. század közepétől tudjuk követni, mivel a korábbi látképek (a bécsi Képes krónikában) csak képzeletbeli várképek. A XIII. század második felében a várdomb tetején két toronyépítmény volt: egy terjedelmes lakótorony (alaprajzát a mai belső várudvar padlózatán kijelölték) és az azt védő őrtorony (a mai koronatorony helyén) . A XIV. században e két torony köré szükségszerűen tapasztottak kisebb létesítményeket. 1423—1434 között Luxemburgi Zsigmond császár rendelete alapján épült fel az a négyszög alaprajzú gótikus palota, mely tulajdonképpen a még ma is álló várpalota alapjait képezi, s melyet a későbbi átépítések (1552—1562 között reneszánsz átépítés I. Ferdinánd jóvoltából, 1635— 1646 között F*álffy Miklós vezette a vár korabarokk átépítését, 1751-ben és 1761—1766 között a várat barokk stílusban építették át Mária Terézia rendelete alapján) csak kényelmi és esztétikai szempontból módosítottak, valamint egy teljes emelet és három dísztorony ráépítésével térbelileg is bővítettek. A várpalotának tulajdonképpen csak egyetlen tényleges tornya van, ez a délnyugati sarkon álló „koronatorony", mely nevét arról kapta, hogy benne őrizték a magyar koronázási ékszereket. A többi saroktorony csak a legfelső emelet fölé épített dísz. A négy saroktorony látkép hatása révén kapta egykor a várpalota a felfordított asztal becenevet. Ez a hasonlatosság fokozottabban az 1811. május 30-án bekövetkezett tűzvész után vált nyilvánvalóvá, mivel a tornyok tetőfedés nélkül elfűrészelt asztallábhoz hasonlítottak. A csaknem 150 évig málladozó romokat terjedelmes felújítási munkálatok segítségével építették újjá. Ebből a város lakossága számos, önkéntesen vállalt társadalmi munkanappal vette ki részét. 1968. október 30-án az újjáépített várpalota üléstermének előterében írták alá a csehszlovák föderációról szóló törvényt. Ez az emlékezetes pillanat lett a bevezetője a vár története legújabb fejezetének. nő 12