Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
12 Első a Zagyvapálfalvi Erdészet Az év utolsó termelési tanácskozását tegnap tartották a Cserháti Erdőgazdaság erdészeteiben. A Zagyvapálfalvi Erdészet tanácskozásának nemcsak az időpont adott ünnepélyességet, hanem az is, hogy az erdészet az 1965/66-os gazdasági évben az első lett az erdészetek között. A tanácskozáson megjelent Lovászi Gyula, az erdőgazdaság igazgatója, s átadta Tóth Ágostonnak, az erdészet vezetőjének az elsőséget tanúsító zászlót és a tízezer forintos jutalmat. A Zagyvapálfalvi Erdészet az erdőgazdálkodás minden ágában túlteljesítette tervét, s ezzel csaknem 300 ezer forint tervezetten felüli eredményt ért el. A termelési tanácskozáson a tízezer forintos jutalomból megjutalmazták a 34 legjobb erdészeti dolgozót. Ugyancsak itt adták át hét műszaki, adminisztratív és fizikai dolgozónak a kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet, valamint az ezzel járó pénzjutalmat. Gyűjtik a nógrádi lakodalmi szokásokat Tizenhat népviseleti csoport • Kutatnak a vőfélykönyvek után A balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója, dr. Zólyomi József megkezdte a nógrádi lakodalmi szokások gyűjtését. Először a megye tizenhat népviseleti csoportjába tartozó községek közül választott ki egyet-egyet, ahol 1910-től, tízévenként vizsgálja a lakodalmi szokásokat. Meghallgat a faluban egy-egy öreget is, hogy tájékozódjon a századfordulón divatos népszokásokról. A legszebb lakodalmas szokások Kazáron és Rimócon alakultak ki az évtizedek során. A több száz oldalas tanulmány az év végére készül el és tartalmazza a vőfélykönyvek legszebb strófáit is. A nógrádi vőfélykönyvek igen híresek voltak és a balassagyarmati Palóc Múzeum eddig kettőt tudott begyűjteni. További könyvek felkutatását és megszerzését tervezik, hogy kiegészítsék az anyagot. A vőfélyek ezekből a könyvekből tanulták a verseket. A könyv kézről kézre járt, és ma valahol a ládafia mélyén, vagy padláson porosodik a múzeumi érték. Dr. Zólyomi József 25 ezer gyűjtőlapon örökíti majd meg a nógrádi lakodalmi szokásokat. A szokásos verseken túl érdetes és hasznos tényeket összegez a nép korabeli életére vonatkozóan is. Pályaválasztási tanácsadó Pályaválasztási tájékoztatót készített a megyei tanács munkaügyi osztálya, amely részletesen foglalkozik az általános iskolákban végzett diákok továbbtanulási, vagy szakmunkásképzési lehetőségeivel. Felsorol több iskolát, meghatározza a szakokat, ismerteti az egyes szakmák igényeit. Részletesen szól a középiskolában végzettek elhelyezkedési és továbbtanulási lehetőségeiről. A tájékoztatót 2 500 példányban állították elő és a járási és városi tanácsok munkaügyi előadóin keresztül juttatják el az iskolákba. Az osztályfőnökök feladata lesz az érdekelt fiatalokat tájékoztatni a pályaválasztás lehetőségeiről. Kigyulladt a fény Az egyik legforgalmasabb útszakasz Salgótarjánban a Patyolat és Zagyvapálfalvaüveggyári lakótelep között van. Ennek ellenére az út kivilágításán volt. A tanács jelentős összeget fordított az útszakasz kivilágítására. Az ÉMÁSZ vállalta, hogy még 1966-ban megoldja a közvilágítást a városnak ezen a részén is. A munkák jelenleg gyorsított ütemben folytak. Negyvenegy betonoszlopos higanygőzlámpát helyeztek el az út mentén. A hét közepén már bekötötték a kábeleket, s pénteken egy kisebb szakasz kivételével világítottak a lámpák. Kétszázezer helyett háromszázezer Nyugodt lelkiismerettel fogadják az új esztendőt a Salgótarjáni Síküveggyár vezetői, dolgozói. Voltak, akik féltették a termelést azoktól a nagyarányú műszaki fejlesztési intézkedésektől, melyeket az idén végrehajtottak a gyárban. A gyakorlat ennek az ellenkezőjét igazolta. A két húzóüzem teljes átépítése, és más intézkedések éppen azt segítették elő, hogy a Síküveggyár túlszárnyalhatta azokat a vállalásokat is, amelyeket a pártkongresszus tiszteletére tettek munkásai, technikusai, mérnökei. December elején várható volt, hogy az éves tervben előírt üvegmennyiséget mintegy kétszázezer négyzetméterrel túlszárnyalják. 1966 utolsó napján már kitűnt, hogy a túlteljesítés elérte a háromezer négyzetmétert. A tőkés országokba szállított síküveg mennyisége tíz százalékkal múlta felül a tervet, a szocialista országokba pedig mintegy kétszázezer négyzetméterrel küldtek többet. Az edzőüzemtől hatezer négyzetméterrel több műszaki üveg ment a közlekedési iparnak, a Petricsésze üzem decemberben ötvenezer pár laboratóriumi edényt küldött Lengyelországba, miután szovjet export kötelezettségeit teljesítette. Szorgalmas munka, szép eredmény Tolmácson Megyeszerte nagy készülődés előzi meg a termelőszövetkezetekben a zárszámadást. A legtöbb közös gazdaságban ezekben a napokban fejezték be a leltározást. Ezzel egyidőben végzik a tolmácsiak a leltár ellenőrzését. Az ellenőrző bizottság vizsgálja, pontosan mérték-e fel a szövetkezeti vagyont. Tolmácson azonban nemcsak az év végén nyilvánult meg nagy pontosság, hanem év közben is. Többek között ennek a rendszerező, pontos munkának köszönhetik a tolmácsiak, hogy most jóval nagyobb jövedelmet oszthatnak, mint tervezték. Az eredmények elérésében sokat segített a kedvező időjárás is, viszont vitathatatlan, szorgalmasan, iparkodóan dolgoztak Tolmácson. A gazdálkodásnak szinte egyetlen ága sem lett veszteséges. A növénytermesztésben különösen gazdagon jövedelmezett az aprómag, a sörárpa, a cukorrépa és a burgonya. Az állattenyésztésben pedig a sertés, a szarvasmarha-hizlalás és a tejtermelés. Ennek köszönhető, hogy a tolmácsiak a huszonhat forint helyet több mint öt forinttal nagyobb munkaegység-értéket kapnak, mint tervezték. De gondolnak a jövőre is, mert nyolcszázezer forintot tartalékolnak, amit takarmányvásárlásra fordítanak és biztonsági célokra használnak fel. NÖGRÁD Megtetézték a vállalást A Tűzhelygyárban Szilveszter napján becsomagolták, és útnak indították az ötvenegyeternegyvenedik gáztűzhelyet is. A gyár kongresszusi vállalásának legfontosabb ígérete volt, hogy a tervben előírt negyvenhétezer gáztűzhelyt négyezerrel túlteljesítik. A vállalás végrehajtását nehezítette, hogy év közben kellett megteremteni az idei, sőt a jövő évi feladatok elvégzéséhez szükséges termelői kapacitásokat. Ez utóbbi volt a kongresszusi felajánlás másik lnyeges pontja. Ismeretes, hogy a tervezett határidőre üzembe helyezték az új zománcozó alagútkemencét, majd az egész új gázkészülék-üzemet, ami hatalmas lendületet adott a munkának. Az esztendő utolsó napjaiban aztán a terven felül vállalt négyezer gáztűzhelyet negyvennel meg is tetézték, s így a Tűzhelygyár dolgozói több, mint nyolcmillió forint értékű termékkel adtak többet a népgazdaságaak. Bemutatjuk az új telefont A múlt év végi és az idei, januári postaműszaki fejlesztés eredményeként mintegy 100 új állomással bővül Salgótarján távbeszélő hálózata. Sok előfizető kéri a tetszetős, szürke kivitelű, CB 666-os új telefont. Február elején egyébként megjelenik a megye új távbeszélő névsora is (Koppány felv.) Naptár 1967. január 1. vasárnap Újév A Nap kel: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 03 perckor, a Hold kel: 21 óra 45 perckor, nyugszik: 10 óra 51 perckor. Helyenként köd Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan fellépő havas esővel, esővel, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 3—8 fok között. Ötös a lottón Az 52. játékhéten a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint egy ötöst találtak, amelyre tisztán 1 739 583 forintot fizetnek. A százharmincegy négyesre 13 279, a nyolcezernégyszázhetvenegy lármásra 205, a 189 699 kettesre egyenként 11 forint nyeremény jut. — Az elmúlt tíz esztendőben százezerre növekedett a magántulajdonban levő személygépkocsik száma az országban, s háromszor több motorkerékpár fut útjainkon, mint egy évtizeddel ezelőtt. — Vidám szilveszterrel búcsúztatta az óesztendőt az icét árugyári művelődési ház s Éjfélkor a vállalat vezetősége, párt- és szakszervezeti biottsága köszöntötte a szórakozókat. — Munkásszállások építésére és korszerűsítésére hatmilió forintot költ ebben az évben a Kisterenyei Állami Gazdaság. — Négyszázhetvenkétezer forint megtakarítást értek el újításokkal 1966-ban a Víz-és Csatornamű Vállalatnál. Az újítók elsősorban a felújításoknál és átalakításoknál működtek közre eredményesen. — Tizenhárommillió forintot fizet az OTP Nógrád megyeazoknak a takarékoskodóknak, akik az elmúlt esztendőben betétkönyvben helyezték el pénzüket. — Újabb két községi könyvtárban tértek át a szabadpolcos kölcsönzésre. A lucfalvi és vizslási könyvtárakkal huszonegyre nőtt Nógrádban a szabadpolcos könyvtárak száma. — Gyilasz kegyelmet kapott. A Tanjug jelenti, hogy Milovan Gyilasz, a jugoszláv kormány egykori alelnöke elnöki kegyelmet kapott. Gyilasz szombaton szabadult a börtönből, miután négy évet és 8 hónapot letöltött büntetéséből. — Mosogatógép: A Waterlooi Jagos Művek mosogatógépet gyárt, amely joggal érdekli a háziasszonyokat. Ára mindössze 140 dollár és a készülék 3 perc alatt elmossa egy hattagú család edényeit. Szabálytalanul kanyarodott tegnap lovaskocsijával Salgótarjánban Rácz Gyula, az Állami Áruház személygépkocsijának ütközött. Mintegy kétezer forint kár keletkezett. — Négyszáz ismeretterjesztő előadást tartottak az elmúlt esztendőben a salgótarjáni járás községeiben. Az előadásokat az első statisztikák szerint 24 ezer ember hallgatta meg. — Közel hétmillió forint értékű építőipari tervét 32 ezer forinttal teljesítette túl december 28-ig a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat. — Magyar tudományos delegáció érkezett tegnap Indiába dr. Valkó Endre, a METESZ főtitkárának vezetésével. A magyar tudósok a közös tudományos együttműködés lehetőségeit kívánják feltárni. — Nagy igény az OTP társasházak iránt.’ Ezt mutatja, hogy az idén a tanácsi tervezőirodán családi házak építésére 450 ezer forint értékben készítenek terveket. — Értékelték a szocialista brigádok munkaversenyét a Berceli Gépjavító Állomáson. A versenyvállalásnak mindhárom brigád eleget tett, s így elnyerte a kitüntető címet — Irodalmi zenés naptár — sorozatot indít az új esztendőben Nagybátonyban a bányász művelődési ház. A sorozat első műsorára februárban kerül sor budapesti vendégművészek fellépésével. — Duplájára emelkedett az újításokból származó népgazdasági megtakarítás 1966-ban a Salgótarjáni öblösüveggyárban. Nem végleges adatok szerint az ily módon megtakarított összeg meghaladja a másfél millió forintot . A legtöbb baromfit a balassagyarmati járás közös gazdaságai értékesítették az elmúlt évben. Terveiknek megfelelően mintegy 13,5 vagon csibehúst küldtek a Baromfifeldolgozó Vállalatnak. Azért a szívós türelem csak meghozza a maga rózsáját. Ha tövisesen is. Évek óta vágyódom arra az elmés kis masinára, amely elektromosságba iktatva, azaz konnektorba dugva egyéni erőlködésem nélkül megőröli napi babkávémat. Eredendő lustaságomból kifolyólag ugyanis rettentően unom a darálót kurblizni. Feleségem legelőbb három éve határozta el, hogy újévre meglep a villanyra járó kávémalommal, de valahogy az évvégi hajrában elvétette a költségvetési számítást, a malomból nem lett semmi. Kurblizhattam tovább az avult, hagyományos módon. Tavaly decemberben megint szőnyegre került a malom ügye, a vásárlás azzal a variációval hiúsult meg, hogy a pénzt sikerült ugyan összehoznia nejemnek, kávémalom viszont akkor a világon sem volt. A harmadik nekifutást most végre teljes siker koronázta. — Na, fiacskám — közli minap elhatározását hitvesem —, megveszem neked a villanydarálót. A kávéőrlöt, a kávémalmot, ahogy kellemesebben hangzik. Együtt a pénz, a masina is kapható, sőt annyira kapható, most azt nem tudom eldönteni milyet vegyek. Vehetek százkilencvennyolcért, hazai, kettőhúszért NDK, kettőötvenért nyugatnémet konstrukciót. Ajándék dolgában nem vagyok kicsinyes, főleg, ha rólam van szó. Azt javallottam, vegye bizalommal a kétszázötveneset. Ha lúd, legyen kövér. Szilveszterre megkaptam a malmot. — Nosza, lássuk a próbaőrlést. Hol a kávé? — Kávé?.. . Terből vettem volna, nem mondanád meg? Ha nem ragaszkodsz a legdrágább daráló_hoz, még tellett volna. Egy fityingünk sem maradt. Gyors számvetéssel keserűn állapítottam meg: a malom éppen két kiló kávét vitt el. Egy évi adagomat. Akkor már szívesen tovább kurbliznék. — Azért ne búsulj, — vigasztalj nejem, így is kipróbáljuk. Van itthon mák is, dió is. Azt őrölünk. A malom sorsa ezennel megpecsételődött. • (barna) cÁ (italom 1967. január 1. vasárnap Köszönjük! Sok kedves olvasónktól, vállalattól, intézménytől és üzemtől kaptunk az utóbbi napokban üdvözletet és jókívánságokat. Szerkesztőségünk a megemlékezéseket nagy örömmel fogadta. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik méltányolva eddigi tevékenységünket üdvözletekkel keresték fel kollektívánkat. Minden olvasónknak eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk. a NÓGRÁD szerkesztő bizottsága NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján» Petőfi u. I. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján* Petőfi u 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Elő«» fizetési díj egy hónapra: 13 Ft.Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Szvoboda Zoltán mb. igazgató Salgótarján, Petőfi u. 1. Index-szám: 25072