Nógrád, 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

Megkezdődtek a magyar—iráni tárgyalások Látogatás egy gépkocsiüzemben Kedden reggel kigördült Te­heránból a Losonczi Pál ma­gyar elnököt és kíséretét szál­lító gépkocsisal­, hogy a ma­gyar vendégek megtekintsék az iráni National nevű gép­kocsiüzemet. Losoncai Pált Puyani, Irán budapesti nagy­követe kísérte el útjára. Délután megkezdődtek a hi­vatalos tárgyalások, a Szaad Abad Palotában, amely az iráni uralkodópár nyári lakhe­lye. Iráni részről megjelent Mohammad Reza Pahlavi sah, Aszfia államminiszter, Zahedi külügyminiszter, Puyani, Irán budapesti nagykövete, Zelli, a külügyminisztérium politikai csoportfőnöke és Ardalan, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. Magyar részről Losoncai Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, Tí­már Mátyás miniszterelnök­­helyettes, Házi Vencel külügy­miniszter-helyettes, Széphelyi Zoltán, a Külügyminisztérium osztályvezető helyettese és Várkonyi József teheráni ma­gyar nagykövet vett részt. Este Losonczi Pál a Golesz­­tan Palotában fogadta Hoveida miniszterelnököt és Zahedi külügyminisztert, majd Palbod művelődésügyi miniszter át­nyújtotta a magyar elnöknek a perzsa enciklopédia 1. köte­tét. Az értékes könyv első da­rabja annak a sorozatnak, amelyben neves iráni szakem­berek áttekintik és összefog­lalják a perzsa kultúra szere­pét a világ kultúrájában. A magyar elnök az elsők között van, akik ezt az értékes köny­vet megkapták. Késő este a teheráni Opera díszelőadását tekintette meg a magyar elnök és kísérete. A nap zsúfolt programjából kiemelkedik még Losonczi Pálnénak a teheráni ápolónő­képzőben tett látogatása­­, valamint az, hogy Molnár Já­nos művelődésügyi miniszter­­helyettes magyar grafikusok és fotóművészek kiállítását nyi­totta meg az iráni fővárosban. A lapok általában első ol­dalon közlik a magyar elnök programját. A televízió min­den este beszámol a látogatás eseményeiről. A lapok kieme­lik, hogy a magyar—iráni tár­gyalások eredményeként bő­vülnek az ország kulturális és gazdasági kapcsolatai. (MTI) Ismét Kiesinger a CDU élén A CDU mainzi kongresszu­sának második napján Rad­nor Barzel, a parlamenti frakció elnöke mondott be­szédet. Felszólalásában Barzel nem intézett közvetlen támadást Kiesinger ellen, közvetve azonban hangoztatta, hogy a CDU választási taktikája, amely teljesen a kancellár személyére összpontosult, hi­bás volt. Amint mondotta, a jövőben sem a Bundestag­ban, sem a televízióban, sem általában a nyilvánosság előtt nem szabad egy ember­nek megjelennie, hanem a „csapatnak, az együttesnek kell szerepelnie.” Egész sor tervet sorolt fel, amelyeket pártjának kellene kezdemé­nyeznie, valójában azonban nem kínált alternatívát a kormány terveivel szemben. Megfigyelőknek az a véle­ménye, hogy a Brandt kan­cellár által meghirdetett re­formpolitikát most a CDU szeretné megvalósítani. Ezzel kapcsolatban Barrel részlete­sen foglalkozott társadalom­politikai kérdésekkel, ezt azonban a helyzet konkrét elemzése nélkül, inkább de­magóg módon tette. Barzel csak frázisokat han­goztatott és szépen hangzó ígéreteket­ tett, de nem volt képes új irányvonalat kije­lölni Különösen vonatkozott ez a külpolitikai kérdésekre, amelyekkel kapcsolatban semmi újat nem mondott pártjának ismert régi állás­pontjához képest. A kongresszus megválasz­totta az új pá­rt vezet­őséget. Kiesingert ismét országos pártelnökké választották. El­lenjelöltet nem állítottak. Teljesen megváltozott azon­ban a szűkebb körű pártel­nökség összetétele. Az öt el­nökhelyettesi pozícióra a ré­gi elnökhelyettesek közül csupán Schrröderlt választot­ták meg újra, a többi négy helyre új, fiatal jelöltek ke­rültek: Gerhard Stoltenberg, volt tudományos kutatásügyi miniszter, Helmut Kohl Rraj­­na-Pfalz­ á tartományi mi­niszterelnök, Hans Katzer, volt munkaügyi miniszter és Helga Wex asszony. A fiatalabb évjáratok elő­retörése egyébként végig az egész kongresszuson érezhető volt. A legnagyobb vitát az a javaslat váltotta ki, hogy ezentúl 16 éves kortól lehes­senek fiatalok a CDU tagjai. Az idősebb nemzedék ellen­állásával szemben ezt a ja­vaslatot nagy többséggel megszavazták. A kongresszus Kiesinger záróbeszédével­ ért véget. (MTI) VI. Pál sürgeti a vietnami béke megteremtését VI. Pál pápa hétfőn ismét szót emelt a vietnami háború befejezéséért, az igazi és tar­tós béke megteremtéséért gyors tárgyalások útján. A római katolikus egyház vezetőjének felhívását az a nyi­latkozat tartalmazza, amelyet öt amerikai kormányzó előtt tett, amikor magánkihallgatáson fogadta őket. A pápa utalt az amerikai há­borúellenes tün­tetésekre és ezzel kapcsolatban kijelentette: elménket foglalkoztatja az a széles körű tüntetés, amely kö­veteli a vietnami háborúnak, annak a háborúnak a befeje­zését, amely évek óta minden­féle katonai megoldás reménye nélkül folyik és amely annyi anyagi áldozatot, de mindenek­előtt emberáldozatot követel. „Úgy érezzük és ki is jelent­hetjük, hogy senki sem kíván­ja nálunk jobban e háború, minden háború megszüntetését és szenvedélyesen óhajtjuk, hogy ez a háború minél előbb érjen véget” — mondotta. A pápa vietnami háborúra vonatkozó megállapításait a Vatikán hat órával a kihallga­tás után tette közzé. Mint az AP megállapítja, valószínűleg az utolsó pillanatban döntöt­tek a Vietnamra vonatkozó megjegyzéseknek a pápa nyi­latkozatban való beiktatásáról. (MTI) Klaus Helsinkiről Klaus, az atyák kancellár kedden egy Bécsben megtar­tott­ sajtóértekezletén, ame­lyen eredetileg csak belső kérdésekről szólt volna, vá­ratlanul­ foglalkozott a szov­jet—amerikai stratégiai fegy­verkorlátozási tárgyalásokkal is. Kijelentette, „indokoltan arra számít”, hogy a Helsin­kiben most folyó előzetes megbeszélések után a témá­val kapcsolatos érdemi tár­gyalások színhelye Bécsbe tevődik át. Klaus arról nem szólt, hogy mire alapozza „indokolt számításait” és ar­ról sem, hogy mikor helye­ződne át a megbeszélések színhelye Bécsbe. Közölte vi­szont, hogy amikor ez első alkalommal felmerült, Wald­heim osztrák külügyminisz­ter érintkezésbe lépett az­­ amerikai és a szovjet illeté­kesekkel Szavaiból kitűnt, hogy a külügyminiszter leg­utóbbi helsinki hivatalos lá­togatása során is foglalko­zott ezzel a kérdéssel, s mint hozzáfűzte, a témával kap­csolatos érintkezés most sem szünetel. (MTI) Ma a Holdra érkezik Conrad és Bean A kedden, magyar idő a pe­­pig, amikor Conrad és Bean mint a reggeli órákban végre­ űrhajósok az Intrepid nevet hajtott újabb pályamódosítás viselő holdkomp segítségével nyomán az Apollo—12 olyan megkezdik leereszkedésüket Hold körüli úgynevezett „pár­ az égitest felszínére, amelyet kotrapályán” halad, amelynek magyar idő szerint 7 óra 53 a legtávolabbi pontja az égi- pereikor érnek el. Richard test­felszínétől 122 kilomé­­tendon ettől kezdve két tár­tén,­­ legközelebbi pontja pe­­sa visszatértéig egyedül pe­­dig fél kilométer. _ ring majd a „Yankee Clip-Ezen a pályán maradt az füzetén a Hold­kö­űrhajó szerdán, magyarommá- A pályamódosítás után az gi idő szerint 5 óra 46 per­ űrhajósoknak mielőtt nyugo­vóra térhetnek, még egy fel­adatot kell végfallá­j­tania ki Conrad és Bean még egyszer — ezúttal harmadszor — áb­rándul a parancsnoki kabin­hoz csatolt hold­kompra, hogy elvégezze az utolsó el­lenőrző vizsgála­tokat a lét­fontosságú berendezésein és kijavítsa az esetleges­­ üzem­zavarokat a szerdai zavarta­lan leeresz­kedés biztosításá­ra. (MTI) N­iihu­phrey vádol A szólásszabadság korláto­zására tett kísérletekkel vá­dolta meg a Nixon-kormányt Hubert Humphrey volt alel­­nök. A demokrata párt tava­lyi elnökjelöltje kijelentette: a kormány a legalantasabb ösztönökre igyekszik apellál­ni a hírközlő szervek ellen in­dított kampányban, és meg akarja gátolni az ellenvéle­mény szabad kifejtését. Humphrey most kijelentette, hogy a kormány átfogó, előre kitervelt kampányt kezdett a szólásszabadság korlátozásá­ra, s ebbe beleillik az a ma­gatartás is, amelyet a hábo­rúellenes tömegmozgalommal szemben tanúsít. A volt al­­elnök azt mondotta, hogy Ag­­new és társai „kinyitották Pandora szelencéjét, amely az elnyomáshoz és a reakcióhoz vezethet az országban”. Humphrey kezdeményezésére a demokrata párt országos bizottsága megfigyelő csopor­tot hozott létre „a szólássza­badság korlátozásának ellen­őrzésére.” Humphrey szólt a dél-viet­nami helyzetről is. Állást fog­lalt a Dél-Vietnamban állo­másozó amerikai csapatok „rendszeres és gyorsított” ki­vonása mellett, s kijelentette, hogy „támogatja Nixon elnök ez irányú erőfeszítéseit”. Humphrey szerint a kivonást nem szabad alárendelni sem­miféle saigoni vétónak. Izraelt a megszállt Rudnyánszky István, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli megszálló ható­ságok, mint ismeretes, kol­lektív „büntetésben” részesí­tik azokat a családokat, fal­vakat és üzemeket, amelyek­nek tagj­ai, illetve lakosai és dolgozói közt ellenállók vannak. Az eddig alkalma­zott házrobbantásos megtor­lást kiterjesztik és az ellen­állók hozzátartozóinak házait is lerombolják, sőt több eset­ben a szomszédokét is fel­robbantották. Gázában a ka­tonai kormányzó azzal fe­nyegetőzött, hogy az ellenál­lók családjának nemcsak há­zait rombolják le, hanem el­pusztítják narancsültetvénye­­it is. A gázai övezetben a na­rancsligetek a lakosság fő megélhetési forrásai- Da­ fan egyik legutóbbi nyilatkoza­tában kifejtette, hogy a kol­lektív megtorlás elrettenti a lakosságot az ellenállók tá­mogatásától, ezért alkalma­zása szükséges. Az izraeli kormány hétfőn megvitatta a kollektív megtorlás alkal­mazásával összefüggő kérdé­seket. Ezt a politikát Dajan hadügyminiszter hirdette meg és anélkül alkalmazza, hogy­­ a kormány döntését kérte volna. Abba Eban külügy­miniszter bírálta Dajan el­járását és kijelentette: Da­ terror területeken Ian nem veszi figyelembe, milyen képet alkot a nem­zetközi közvélemény Izrael­ről. A kollektív megtorlásról folytatott izraeli vitához az Ahram megjegyzéseket fűz. Kifejti, hogy az arab ellen­állás miatt Izrael kénytelen megszigorítani biztonsági in­tézkedéseit és ennek kereté­ben került sor Dajannak ar­ra a bejelentésére, hogy a támadások körzetében tartóz­kodó arabokat cinkosoknak tekintik és kollektív bünte­tésben részesítik. Ez a poli­tika megfelel annak az irányvonalnak, amelyet Izra­el az 1967-es agresszió óta követ. Izrael a „fait accomp­li” gyakorlatot folytatja a megszállt területeken. Beke­belez arab területeket, foly­tatja a mezőgazdasági kolo­­nializálást, a megszállt kör­zetek gazdasági kiaknázását. A lakosság számára tűrhe­tetlen helyzetet akar terem­teni, hogy rákényszerítse az elmenekülésre — írja a lap. Véget ért az Angol KP kongresszusa Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XXXI. kongresszu­sa kedden befejezte munkáját. A záróülésen határozatot hoz­tak a nemzetközi kommunista mozgalomról. A határozat egye­bek között leszögezi: a kong­resszus üdvözli az imperializ­mus elleni harcban elért nagy­fokú egységet, de úgy véli, hogy ezt a harcot csak akkor lehet a leghatékonyabban foly­tatni, ha lépések történnek azoknak a nézeteltéréseknek a leküzdésére, amelyek világ­­mozgalmunkban a szuverén kommunista pártok közötti kapcsolatok elveinek gyakor­lati alkalmazásával összefüg­gésben merültek fel, s ha hely­reáll az egység. A Skócia és Wales nemzeti jövőjéről hozott határozat üd­vözli azt a mozgalmat, amely skót és walesi parlament lét­rehozását, a nem angol­ or­szágrészek demokratikus ön­­kormányzatának fokozását tű­zik ki célul. Ezután ismertették a hétfői zárt ülésen megválasztott 42 tagú új végrehajtó bizottság és a revíziós bizottság névsorát, majd Tony Chater, a párt el­nöke mondott záróbeszédet. A kongresszus az Interna­­cionálé hangjával ért véget. (MTI) A Cement- és Mészmű Váci Gyára felvételre keres építőanyag­ipari techniku­i végzett­séggel rendelkező vagy érettségizett fiatalokat molnár, illetve ehetői munkakörbe.­n Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjánál 1 >1 15 óráig! ----------------------------------­ Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer-nagykereskedelmi Vállalat HAZÁNK FELSZABADULÁSÁNAK 25. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE, Magyar Likőripari Vállalat __ ....... ’ Magyar Állami Pincegazdaság, EGER vállalataink és a kedves vásárlók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése céljából:­LELMISZER kereskedelmi ÁRUBEMUTATÓT RENDEZÜNK­ SALGÓTARJÁNBAN, AZ SZMT-SZEKHÁZBAN CZ Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat Pest-Nógrád megye) Adatforgalmi és Húsipari Vállalat Nógrád megyei Sütőipari V. 196 ® OVEMBIR 21-2, Nyitva: 10—18-ig. Megnyitás: nov 21-én, du. 3 órako. NOGRÁD MEGYEI ÉLELMISZER­­KISKERESKEDELMI VÁLLALAT RENDEZÉSÉBEN I

Next