Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
8 * NOíiRAI) A változásokról nyilatkozik a kerületparancsnok „Nem totális határőrizet lesz, mint korábban!” Járőrszolgálatban a mai parancsnokok — 30 százalékkal lesz olcsóbb az államhatár őrizete — Az érettségi nem feltétel Az interjú szándékaink ellenére kissé csonkábbra sikeredett. Arra a kérdésre ugyanis, hogy mi lesz a határőrség átszerveződése után a feleslegessé váló épületekkel, eszközökkel, járművekkel , ma még senki nem tudja a pontos választ. Beszélgetőpartnerem, Lukács József alezredes a balassagyarmati határőrkerület parancsnoka sem tudott a témáról nyilatkozni, viszont ígéretet tett mihelyst pontos információi lesznek tájékoztat bennünket! Úgy tűnik, hogy ebben az évben semmiképpen nem kerül sor épületek, eszközök eladására, vagy más célra való hasznosítására. Ezek az átszervezés bázisául szolgálnak 1990-ben. Tény, hogy ez év decemberéig a forgalom-ellenőrző pontokon és a járőrszolgálatban a sorállománytól a hivatásos határőrök vennék át a feladatokat. Ennek személyi és elvi kérdéseiről beszélgettünk. A Minisztertanács határozata értelmében 1995-re a határőrség egészénél a profi határőrizetre kell áttérni! Vagyis csak hivatásos állomány teljesít majd szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy jelenlegi létszámunk 50 százalékára csökkenne le — mondja Lukács József alezredes. — A személyi változás, milyen elvi, szakmai átértékelést kíván? — Változtatást azon, hogy nem totális határőrizet lenne, mint korábban. A hagyományos zárást, kutatást, razziát kiiktatnánk a munkából. Úgy érezzük, hogy a nemzetközi és a belpolitikai változások miatt az elegendő biztonságra való törekvésnek kell teret nyernie. — A változás évét, egy meglehetősen mozgalmas időszak előzte meg. Nemcsak erős „zöldhatár-forgalom”, de több jogi változás is! Az elmúlt évben csaknem tízszer annyi határsértőt „fogtunk”, mint az előző tíz évben összesen: 1300- nál több személyt. A megye négy forgalom-ellenőrző pontján négymillió-háromszáznyolcvannégyezer utas haladt át. A balassagyarmati átkelő forgalma 20, a salgótarjánié 13 százalékkal nőtt egy év alatt. Ugyanakkor az új koncepció kialakításához alapot adó jogrendszeri változásokból érintett bennünket a világútlevél bevezetése, a kivándorlási törvény elfogadása, és a genfi menekültügyi konvencióhoz való csatlakozás, valamint az, hogy 1991-től megváltozik a tiltott határátlépés mnősítése — Ugyanakkor az utasok elvárásainak is jobban meg kell, kellene felelniük?! — Jogos az elvárás, hogy még gyorsabban szeretnének átjutni a határon, kulturált ellenőrzést várnak. Az átkelőhelyeken egyfajta szolgáltatótevékenységet kell folytatnunk. — A kerület létszámcsökkenését említette. Milyen egyéb szervezeti változások biztosak? — Az őrsök létszáma terveink szerint majdnem a felére csökkenne. Ezeken a területtől és a feladattól függően 12—25 hivatásos teljesítene szolgálatot. A jelenlegi hivatásos állomány hetven százaléka végrehajtó szolgálatba kerülne. A parancsnokságon húsz százalék maradna, tíz pedig kiképzési, illetve biztonsági feladatokat látna el. — Volt-e felülvizsgálat a jelenlegi hivatásos állományt érintően arról, hogy Jl nem alkalmas, a megváltozott feladatokra? — Lesz-e kényszernyugdíjazás? — Túl vagyunk már a generációváltáson. A nyugdíjazás csak azokat érinti, akik elérik a korhatárt, kényszerűségből senkinek nem kell nyugállományba vonulni. Azt viszont nem tudjuk garantálni, hogy az év végére mindenki abban a székben marad, mint jelenleg. — Volt-e, aki nem vállalta a megváltozott helyzetben a feladatot? — A Köztársaság Alkotmányára mi is letettük az esküt. Egy tisztünk volt aki nem, őt december 31-i hatállyal elbocsátottuk! — Beszélgetésünk előtt említette, hogy közel kétszáz hivatásos felvételét tervezik. Milyen fizetést ígérnek? Azt hiszem ez a szolgálat minőségét az állomány összetételét is meghatározhatja majd? — Jelenleg a tiszthelyettesi ív zászlósi kategóriáknak megfelelő béreket kínáltunk. — Ha valaki magasabb rangban kerül a végrehajtó szolgálatba, annak csökken a fizetése? — Nem, de a későbbiekben a beosztásának megfelelően kap fizetésemélést. Akik újonnan kerülnek ide, azok pedig a kezdőfizetést az iskolai végzettségtől függően kapják meg. — Kiket várnak elsősorban, s hol készítik fel őket? — Ha a forgalom-ellenőrző pontokon szolgált, volt határőrök, itt helyben frissítjük fel ismereteiket, majd néhány hónapig gyakorolnak az átkelőkön. Ha járatlanok, akkor az átképzésre Csornán, illetve majd a későbbiekben Körmenden kerül sor. De várunk mindenkit, aki nálunk tölti a sorkatonai szolgálatát. Ha a két hónapot letudta, átvesszük hivatásos állományba, de ekkor az öt évet vállalnia kell. Ugyanakkor szeretnénk, ha minél több érettségizett jönne... — Szeretnék, vagy felvételi kikötés az érettségi? — Nem kikötés, a nyolc általános a feltétel. — Nem túl engedékenyek. — Nem tudunk nagy fizetést megajánlani. A beosztási illetmény 8550—11 000 forint között lehet. — Visszatérve az átszerveződésre, februárban tehát már nem lesz bevonulás a balasagyarmati kerülethez?! — Így igaz. Ez a májusi leszerelésváltozáskor érezteti majd először a hatását. Addigra szeretnénk az átkelőkön a kieső állományt feltölteni hivatásosokkal. Így a sorállományú útlevélkezelők onnan az őrsökre vezényelhetők. Még annyit: a Belügyminisztérium elképzelései szerint a terv megvalósulásával — amelyben még számtalan kérdőjel akad, így például a szolgálat módszere, felépítése a vagyon sorsa — 30 százalékkal lesz olcsóbb az államhatár őrzése. Az átalakításhoz viszont egyévi teljes költségvetés kell! A változásban egyébként az első a győri kerület volt Annak dunai határszakaszán léptek először hivatásosok járőrszolgálatba, ezt követi a balassagyarmati, majd a miskolci kerület. Hlavay Richárd 1990. FEBRUÁR 3., SZOMBAT újra eled a „lengyel piac”* A városlakók többségének örömére, újra Lengyelországból érkező árusok tucatjai foglalják el helyüket a salgótarjáni használtcikkpiacon. A nagy bőröndökből és Polski Fiat-csomagtartókból előkerülnek a különféle ruhaneműk. Rókaprémek, lábbeli és a gyerekjátékok sokasága mellett a szerszámok és műszaki áruk is megtalálhatók. Nem számít az eső és a térdig érő sár, eladni és vásárolni szándékozók sokasága keresi fel napjában a strand szomszédságában kialakított piacot. — Rigó Tibor képriportja — Napi postánkból Piaci csendélet Kíváncsiságból egyik délelőttömet a Salgótarján vásárcsarnokában töltöttem nézelődéssel. Az ember nem is gondolja mennyi „érdekességet” lát itt: A hentes-töltelékáru pultnál 8—10 vevő. A sor elején idős nyugdíjas házaspár számolgatja forintjait, majd kérnek tizenöt deka lecsókolbászt. Az eladó hölgy becsületesen leméri, ráírja árát, majd lopva körülnéz és a csomagba csúsztat még egy darabkát. Lehet, hogy más is észrevette ezt, de biztos vagyok benne, hogy véleményünk egyezik abban, hogy a hölgy jelesre vizsgázott emberségből. A húsrészlegnél hosszú sor kígyózik az olcsó csontért. Senki nem tolakszik előre. Az asszonyok csendesen várják ki sorukat. A fásult csendet egy „bundás hölgy” töri meg: — Pisti legyen szíves majd összeszedni valamit a kutyusomnak. Délután majd beugrok érte. A Pisti nem felel, csak halkan shorogja, hogy „majd vesz a kutyusának májat, mert neki arra is telik”. A hatósági húsüzletnél is sorban állás. Marika néni, az eladó kijelenti: „személyenként két kiló húst ad, mert jutnia kell minél több családnak az olcsó sertésből.” Bizony neki van igaza és nem annak az úrnak, aki egy törvényre hivatkozva közli: „amíg hús van, addig köteles az eladó annyit adni amennyit a vevő kér”. Igaza van uram, de a törvény nem vonatkozik az olcsóbb árura, hiszen pár méterrel odébb vehet dupla áron akár egy fél disznót. A zöldség- és gyümölcsstandokon több az áru, mint a vevő. Ám a kereskedő jottányit sem enged az árakból, inkább újra és újra átmosogatja azokat, hogy másnapra megint frisseknek nézzenek ki. Itt-ott egy zugárus néz körbe-körbe. Kiszemelve ,,áldozatát” előhúz eladásra ezt-azt a szatyrából. Miután a vevő hajthatatlan és tovább megy, köp egyet utána. Áruját visszacsúsztatva táskájába, újabb vevőre vár. A sültkolbász-árus panaszkodik. „Egyre kevesebb a fogyasztó és már kénytelen lesz más szakma után nézni, mert ebből nem lehet megélni.” Lám, ha az ember csak néhány órát nézelődik a vásárcsarnokban, szinte az egész város és ország gondjait érzékelheti. Mező Sándor Salgótarján Útvesztőben Ez a történet a többszáz „ha” krónikája is lehetne: ha egy pesti házaspár néhány évvel ezelőtt nem látta volna biztosítékát Nógrádiban sorsa jobbra fordulásának, ha nem vásárol meg egy mutatós kozárdi parasztházat, s ha arra nem építi meg a mostanit, a még mutatósabbat... Ha az az út végre elkészülhetne, és gondtalan lehetne a ház megközelítése, akkor nem kerekedett volna az az elhúzódó per. Utoljára pedig: ha ez a sztori jól végződne, egy emberpár boldogabb lenne. Nem meditálna feltételezéseken, s nem kényszerülne arra, hogy nyílt levélben a nyilvánosság elé tárja a hihetetlen egyszerűnek indult, s közben túl bonyolódott helyzetét. Közsér Miklós és neje az a két betelepülő, akik még ma is azt mondják szűkebb pátriánkról: — Bejártuk már az ország csaknem minden zegét,ágát, de egy helyen ennyi kallódó szépséget, mint itt, még sehol sem láttunk. Nem véletlenül esett hát Nógrádra, Kozárdra a választásunk. S milyen kegyetlen tréfa: itt esett meg velünk az a groteszk komédia, mely leginkább a bolha és az elefánt esetéhez hasonlítható. A fentiek is sejtetik: nem alaptalan a kesergésük, s mindehhez sok-sok szövevényes „járulék" tartozik. Kozielék így indítják a történéseket: — Mi jót akartunk, magunknak, és a falunak is. Kisiparosként toppantunk be, megvettük azt a bizonyos kis hatvan négyzetméteres parasztházat. Eredeti szándékunk szerint csak időnként járogattunk volna ide, aztán mást gondoltunk. Feladtuk a pesti lakást, s erre „ráemeltünk” falakat, vagyis mintegy háromszáz négyzetméteresre nagyobbítottuk. A tekervényes ügy főszereplője az a szolgalmi út, mely — mint utóbb kiderült — a szomszédok tulajdona, vagyis afféle közös használatú, átjárást biztosító terület. Nem is volt baj vele — egy ideig. Hogy meddig is. Csak találgatni lehet... — Talán ha a házunk — mely nagy, szép, sőt impozáns — soha fel nem épül, megmaradtunk volna mi szomszédok jónak egymás szemében. Mert attól fogva — mondják a panaszosok —, hogy megjelentek a teherautók, egyre több dolgunk lett nemkívánatos. Hovatovább évek alatt az ellenségeskedésig fajult a rossz szomszédság. Kozielék perelték a tanácsot, és bíróságra kényszerültek a mellettük lakókkal. Lényeg, hogy ma sincs út a házhoz, mert a közösködésnek véget vetettek az ingatlantulajdonosok. Ahogyan pedig, rendezni akarták az útkisajátítás során, az megint csak nekünk elfogadhatatlan, mert útban van az emésztő, s az „átrendezés" ismételten megnövelné az egyébként is tekintélyes kiadásainkat. Hisz állami és bankkölcsön terheli ingatlanunkat — tudatja a feleség. — Fordultunk mi az illetékes ecsegi, aztán a megyei tanácshoz is, mert a problémánk — úgy tűnt — soha nem oldódik meg, mindig elakadt valahol. Bizakodásra bizony nemigen adhatott számukra okot, hogy az ecsegi tanács által egyetlen megoldásként javasolt, szomszédokkal való pereskedés három évig húzódott. Végül megnyerték a pert, de abban a nyereményben nem volt sok köszönet. Kaptak átjárást biztosító szolgalmi jogot, de maradt a békétlenség, s a sáros, szinte járhatatlan „kijáró”. Több mint nyolcvan levelet váltottunk már azügyben — hangzik a szomorú megállapítás a feleség részéről. — A helyi vezetőség talált is egy általa érdeminek tartott megoldást amit mi — a fentebb említettek miatt — nem tudunk elfogadni. Mi marad hát, ha mind a mai napig nem született végleges megoldás? Pereljünk újra? Kit? Mit? És mit ér a házunk így, út nélkül. Maholnap jóvátehetetlen nagyságú lesz a kárunk, mert rámegy az egészségünk erre a baljós lehetetlenségre, a munkára fordítható elvesztegetett időmennyiségről nem is beszélve. Így monologizál egymás szavába vágva Közsér Miklós és Közsér Miklósné. Végső elkeseredésükben nyílt levélben mondták el — ismételten — gondjukat-kérésüket-keservüket a megyei tanács elnökének. Biztató ígéretet kaptak a mielőbbi lezárásra. Reménykedve távoznak, de azért megjegyzik: ha most sem sikerül, kinek fordítsanak hátat? A nagyságos bürokráciának nem sikerült, és sajnos a hátukra sem vehetik azt a szép kozárdi házat! Mihalik Júlia