Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-10 / 35. szám
4 NOGKAI) A világkiállítás Nógrád megyei tárlatai A feladatok megoldásának igazi erőpróbája a helyes mérték megtalálása. Ez a művelet napjainkban különösen nehéz feladat, hiszen viszonyaink sodró lendületű változásai éppen a kialakult arányokat és mértékeket kérdőjelezik meg legjobban. Mit jelent egy ilyen problémakör a nógrádi emberek számára, ha a világkiállítás kérdéseire keresik a válaszokat? A közeli napokban felrázó élményeket szereztem egy találkozón, ahol a világkiállítás és a kultúra kapcsolatait tárgyaltuk. A rendezvényt előkészítő szakemberek és a kulturális élet legkülönfélébb területét képviselők találkozóján szerzett tapasztalatok hasznosak lehetnek a közeljövő cselekvéseinek megszervezésében. Az említett országos összejövetelen megdöbbentő volt a világkiállítás körüli zűrzavar érzékelése: a rendezvény átfogó filozófiájának a hiánya, az egyéni-közösségi és nemzeti érdekek feltáratlansága és a költségvetési forintokért már most induló kicsinyes alkuk megalázó valósága. Mint nógrádi honpolgárok, sajnos kevés esélyem van a rendezvény tényleges befolyásolására. Az viszont meggyőződésemmé vált, hogy az itt élőknek nem csupán lehetősége, de felelőssége is, hogy régiónk bekapcsolódjon az előkészületi munkákba. Méghozzá úgy, hogy a felsorolt, országosan érzékelhető „típushibákat' lehetőleg kiszűrjük, vagy káros hatásukat minimálisra csökkentsük. Mit tegyünk hát? Első reflexünk ne a kérés, ne a kicsinyes koldulás „kéznyújtása" legyen, de korrektül vegyük számba mink van itt e régióban, mit tudunk adni a minket megtisztelő eljövendő látogatóknak. Azután tegyünk meg mindent azért, hogy a Diósjenőn, Balassagyarmaton, Ludányban, Útkén, Bánkon és szerte a megyében élő, tisztességesen dolgozó emberek érdekeltek legyenek az előkészületekben a rendezvény fogadásában. Végezetül, ne intézményi, vagy más formában megjelenő részérdekek aprózzák el szerény, de meglévő fejlesztési lehetőségeinket, hanem az itt élő emberek és környezetük gyarapodása, a régió egészének fejlődése legyen a döntéseket meghatározó két alapérték. E rövidre szabott keretek között felsorolni sem lehet azokat a meglévő értékeinket, melyek Nógrádot a nagyszabású világrendezvény rokonszenves oázisává tehetik, miként említeni is alig tudjuk azokat a hiányosságainkat, melyek fokozatos meghaladására mielőbb átfogó ütemtervvel kéne rendelkeznünk. Tájitörténelmi adottságaink Budapest közvetlen közelében páratlanok. Megyénket elkerülte az iparosítás, durva környezet pusztítása. Szelíd völgyeink, érintetlen kistáji egységeink, a Börzsöny romantikája, iható vizű forrásai, kanyargó Ipoly megkapó idilljei, megannyi ajánlat a civilizáció pusztításaiba megcsömörlött városlakónak, jöjjön bár Japánból, Brazíliából, Romániából, vagy Ausztráliából. Történelmünk emlékhelyei közismertek, kultuszaink, ha egyoldalúak is, számításba vehetők. Tereske, Nógrádsáp gótikus templomai, falfreskói talán sokak számára most bizonyítanak először, hol is húzódik az európai kultúra határa. Az sem vágyálom, hogy értő kezek érdekessé tehetik az európai fejlődés kifulladását jelző válságágazatok tárgyi rekvizitumait, az ott dolgozók életvitelét jellemző minden kelléket. Kulturális életünk olyan eseményei mint a Bánki nyár, vagy a Palóc szőttes nem egyszer bizonyították, hogy méltóak a figyelemre. Az itt megvalósuló fejlesztések, a felhalmozott szellemikulturális értékek figyelmen kívüli hagyása egyszerűen felelőtlenség... Hollókő a világörökség részeként az idei látogatók számára kikerülhetetlen. Fejlődő, gazdag falvainkban talán még senki sem számolta össze a kihasználatlan, üres szobákat. Sokezer ágy, ragyogó környezet itt van. Csak okos rendelkezésre, falubarát politikai tudatosságra, és ügyes szervezőkre vár. Nem milliárdos szállodaprogramban gondolkozzanak a lobbyzó elitre hallgatva a honatyák, hanem a becsületes emberek érdekeit szolgálják Tudom, számos fogyatékosságot, primitív adottságot, kínzó hiányt és szegénységet nem említettem. A telefonhálózat, az utak, a közlekedés, az alacsony képesítést követelő munkahelyek magas aránya és így tovább... Szegénységünket nem idealizmusból akarom elhallgatni, de sajnos túlhangsúlyozásuktól e problémák nem oldódnak meg Ha vonzóvá tudjuk tenni régiónkat, ha érzik a világkiállításban gyarapodásuk esélyeit az itt élők, úgy szükséges fejlesztéseinket tevékeny társadalmi háttérre tudjuk építeni, realitásuk nő. Még időben vagyunk ahhoz, hogy készüljön egy tömör, de átfogó jelentés Nógrád helyzetéről, adottságairól és a fejlesztés minimumáról a világkiállítással összefüggésben. A jelentést független szakértők műhelytanulmányaként kell elkészíteni, biztosítva a szakmaiság és a demokratizmus követelményeit. Ez a munka biztos alap- és a lendületes startfunkciót egyaránt betölthetné. A legfontosabb részterületek szakértői rendszereznék ebben adottságainkat, ajánlatainkat és a legszükségesebb fejlesztések ütemét. Egy ilyen jelentés birtokában hitelünk lenne a fejlesztési források bizonyos részének megszerzésekor. A „Jelentés a világkiállítás Nógrád megyei kapcsolatairól” című tanulmány folyamatos és profi szervező-, propaganda- és menedzserfeladatokat követel. Ankétok, lakossági fórumok, kiadványok, felkérések, helyszíni bejárások, a kapcsolatalakítás változatos formái kísérik a mű születését, biztosítva annak közügyjellegét, a lakossági érdekek feltárását. Erre a koordinátori szerepkörre is van alkalmas intézményünk, a jó fél esztendeje működő közművelődési központ. Itt adott minden olyan feltétel - a szervezői szakértelemtől a helyismereten keresztül a nyomtatásig bezáróan - melyre a jelentést alapozhatjuk. Jövőnk, szeretett nógrádi környezetünk gazdagítása és a „hely szelleme" egyaránt sürgeti cselekvésünket. Amennyiben időben és a felsorolt követelmények együtthatásával sikerül mielőbb megtenni a felkészülés első lépéseit, részünk lesz a nemzet történelmi feladatvállalásában. Dr. Németh János, a Nógrád Megyei Közművelődési Központ igazgatója 1990. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Tiniknek: díszes levélpapír Egészen sajátos jellegű, kifejezetten egyéni ízlésű levélpapírkészletet nyomhatunk magunknak, a legváltozatosabb mintákkal és színekben. Ehhez csupán néhány egyszerű eszköz szükséges, így például: nagy, nyers krumpli, éleskés, fehér vagy pasztellszínű levélpapír, temperafesték, amit vízzel hígítunk, ecset, amivel a festéket a nyomódúcra felvisszük, esetleg kicsi habszivacs párnák, amit festékkel átitatunk. Éles, hegyes késsel a félbevágott krumplikból egyszerű geometriai mintákat, leveleket, virágformákat faragunk ki. Ezután a dúcot befestjük ecsettel a kívánt színre, vagy belemártjuk a festékes párnába. Előbb próbapapírra nyomjuk rá, s ha A Szovjetunióban elkezdődött az a jótékonysági hangversenysorozat, amellyel a nagy orosz zeneköltő, Pjotr Iljics Csajkovszkij születésének 150. évfordulójára emlékeznek. 1990-t egyébként Csajkovszkij-évvé nyilvánította az UNESCO. A hangversenysorozat kezdeményezői egyébként azok a zongoristák, hegedűsök, csellisták és énekesek voltak, akik az 1958 és 1986 között megrendezett nemzetközi Csajkovszkij zenei versenyek nyerteseiként zárták a vetélkedőt. Felhívással fordultak ma már több ország neves szép, tiszta a minta, következhet saját levélpapírunk. A különféle mintájú dúcokkal kis kompozíciót is kialakíthatunk, amit más-más művészeként ismert egykori versenytársaikhoz, hogy a nagy zeneszerzőre az ország legjobb hangversenytermeiben megrendező koncertekkel emlékezzenek. Ez idáig hetven művész válaszolt a felhívásra. • Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan válaszoltak felhívásunkra a világ minden tájáról és reméljük, hogy a közös muzsikálás egy kicsit visszavisz bennünket a gondtalan ifjúkorba —• mondta Lev Vlaszenko pianista, a moszkvai konzervatórium professzora. színnel, vízszintesen vagy függőlegesen, esetleg sarokmintaként viszünk a papírra, ezáltal nagyon dekoratív hatást érve el. — Hangversenyeinkkel mi kívánjuk „megajándékozni" Csajkovszkijt, ám tőle is kapunk „viszontajándékot”: megajándékoz bennünket a barátsággal, lehetővé teszi, hogy születésnapján igazi barátok találkozzanak egymással — mondta Tamara Szinyavszkaja. A hangversenyek bevételének oroszlánrészét arra fordítják, hogy Leningrádban emlékművet állítsanak Csajkovszkijnak, a fennmaradó összegből a zeneköltő nevét viselő zeneiskolákat támogatják. " ' «MM T?gy tűnik az emlékezetesen szép kedd este után, amelynek színhelye a szécsényi múzeum nagyterme volt, ahol balassagyarmatiakkal együtt Komjáthy Jenőre, a költőre emlékeztek — az élet új rétegződésével együtt nem került a városba a métely. A széthúzás egymást kioltó, egymás ellen harcoló?, mindent roncsolni képes mai mérge. S ez akár lehet maga a csoda. Pedig Szécsényben is működnek pártok, sőt lapok is léteznek már helyiek; pedig s talán éppen itt az egyik magyarázat — a ferences rendiek is visszatértek; pedig nemrégiben még a múzeumbaráti kör (az első a megyében kora szerint tudtommal) vezetőségét is újraválasztották. A régi vezetőségi tagok nem az ellentáborban (ami nincs) tevékenykednek „lelkes” gáncsvetőként... Az a néhány balassagyarmati, aki a február elején immárom hagyományos Komjáthy-koszorúzásra Szécsénybe utazott ezen az estén — hökkentőn nézte a szécsényi összefogást... A Kubinyi Ferenc Múzeum zsúfolt nagytermében ültek az idős lokálpatrióták, a város vezetői, a múzeumiak, a baráti kör, a középnemzedék, más körök, például a kertbarátok képviselői — és a versmondó gyerekek! Éppen a szécsényi múzeumbarátok hívták életre elsőként saját gyermekcsoportjukat évekkel ezelőtt. Generációk dolgoznak itt hagyománytisztelettől vezérelve az értékmentés-őrzés érdekében. Közülük való a felnőtt helytörténeti kutatóvá avanzsált Galcsik Zsolt... „Építette a Jóakarat” — olvastam jó régen még igazi útonjáró időkben egy csitári öreg ház deszkahomlokzatán. Csakis a jóakarat építhet. Minden más által vezéreltség, akarnok önjelöltség aligha. Pedig annak meg most jött el az erőideje. Lesz mégis mérőidő rövidesen, amikor a gáncsokra fény esik, amikor a könnyű csak megmarad annak, ami. Máris itt a mérleg a kezünk ügyében. S eközben talán már most igaz : Szécsény ma is össze tud fogni, máshol (bárhol, kérem szépen) léphetnek visszafelé egymást okolva a túlhajtott megosztottságban. Elhagyva, elüldözve sok jó hagyományt akar. „Oly’ sok fontos dolog van manapság..." Igaz ez is. Csakhogy honnan nézve? Ketten-hárman ha álltunk a gyarmati Komjáthy Társaság „egyszerű” (nem vezetőségi) tagjai közül a költő szécsényi emléktáblájának koszorúzásán a tavaszt hazudó estén. Voltunk már sokkal többen is. Gyarmati kereskedelmi-vendéglátós kislány, Dékány Éva, mondta K. J. talán legjobb versét A homályból címűt. A minapi Madách versmondó versenyen tűnt fel éppen ezzel a versével a költőnek. Jutalomjátéka volt, „már mondják Komjáthyt..." Valamikor mi kezdeményeztük az itteni főhajtást. A szécsényi múzeumbarátok készséggel csatlakoztak, az idén tovább is fejlesztve a februári kapcsolatot, meghíva bennünket esti munkaülésükre, ami teli nagytermet vonzott. Volt időnk bőven, ilyenkor szokásos alkotói versenyünk az idén már elmaradt. Isten tartsa meg szokásukat a kölcsönös megbecsülésben, az értékek újrafelfedezésében, új életbe plántálásában. Gondjaik még így is lesznek és nyilván vannak is. De talán lesz időben megoldó erő is hozzá éppen a továbbgazdagodó társadalmi, „hatalmi” rétegződés által, ha már ma is — talán-talán mégis igaz — a békesség is beköltözött az idén háromszáz éves újratelepítését a múzeumiakkal, baráti körrel együtt ünneplő szécsényiek falai közé. A baráti kör (múzeum) új vezetősége elfoglalta helyét a Komjáthy-előadás után a faragott székekben a múzeum nagytermében. Néhányan ugyan nem tudtak eljönni a kör idei programjának elfogadására, de a nevek elhangzottak: elnök dr. Sümegi Sándor (a tsz elnöke is) titkár Czele Ferencné, egyben a múzeum titkára is, tagjai Hauser Sándor a múzeum igazgatója, Czudar István, Szabó Sándor, Velenczei Béla, Varga Jánosné, Márffi Mária. November óta dolgozik együtt az új baráti köri vezetőség, s éppen a titkár, Czeléné mondott kedd este figyelemreméltó gondolatot, amikor visszaemlékezett , miként került maga is a múzeumbarátok közé. Először csak egy most is tervezett teaeszre, bálra hívta az akkori körvezető, és ahogy ez az igazán jó közösségeknél természetesen fordul elő sorozatban majd azt írtam tömegesen , ott is maradt. Érdeklődése felkeltődött láthatóan tartósan, így lehetnek ezzel sokan mások is, így lehet mára igen komoly városi kultúrtényező, szervezeti erő maga a múzeumbaráti kör, amelynek programját elfogadták. A már kidolgozott és megvitatott tervhez többen is hozzátették a nagyszámú jelenlévők közül saját javaslataikat: legyen évfordulós megemlékezés az idén (de csak jövőre lesz, halálának 100. évfordulóján) Haynald Lajos tiszteletére, aki Szécsényben született, volt kalocsai érsek és bíboros is. (1816. okt. 3.) Vagy hogy a városi kertbarátkör és a múzeumi baráti kör továbbra is működjön együtt a jó hagyományok ápolásában, hogy a tervezett farsangi bál — tekintettel a közelgő böjti időkre — március elején teaeszként „menjen” a köztudatba... Érdekes szép terv így is volt már a programban, amit egyhangúlag elfogadtak, de ami nyilvánvalóan bővülhet még s talán újabb tagokat is vonz, félretéve a most keletkező gondot — ,,a nemrégiben megalakult városszépítő egyesület nem osztja-e meg nagyon a szécsényi aktív erőket.” Lesznek és lehetnek új erők az új érték jelenlétével, amelyért maga a város is tenni akar társadalmi munkát vállalva a ferencesek rendházának felújításában! Reményteljes érzésekkel figyelheti az ember kicsit távolról is, amint a ferencrendiek hazatérve újra élesztői, kovászai ennek a sokat mellőzött városnak. A teljes kölcsönösség együttmunkálkodó derűjével, erejével, példájával. Hatalmas erő lakozhat a szellemiek oldaláról két-három atyában is! Erre száz és ezer példa volt és van itthon, külhonban, Erdélyben teszem azt. Az újratelepítés 300. évfordulója, a Mátyás-emlékév, a ferencrendiek szécsényi történelme, a külföldet járt tagok diavetítéses beszámolói, gyalogtúra (Benczúrfalva) és sok más gazdagítja egy fejlődő, régiekre is hálával tekintő közösség idei terveit Szécsényben. T. Pataki László »rrnTTItn I ffuTI I |1!J 1 ! 1 fl I f I 1 Mt Irl 1 F /l Ä W| 1 n 1 «1 11 '