Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-02 / 101. szám

4 NÓGRÁD MEGYE Számok a továbbjutó Bátonyterenyén a 3. Számú Általános Iskolában ren­dezték meg a napokban a tanulásban akadályozott ta­nulók XXXI. megyei komplex tanulmányi versenyét. Az intézményegység először töltötte be a házigazda szerepét a rangos verseny lebonyolításában. H. E. Bátonyterenye. A versenyben Nógrád megyéből öt intézmény csapata vett részt, egyenként 4-4 fős csapattal. Az állomáso­kat a szátoki készségfejlesztő speciális szakiskola gyógypeda­gógusai vezették, a zsűri elnöki tisztét Kovács Erika, a Nógrád Megyei Közgyűlés Hivatalának főtanácsosa látta el. A tanulmányi verseny első he­lyezettje a szátoki Százszorszép Általános Iskola csapata 107 ponttal. Második helyezést ért el a Pásztói Általános Iskola és Di­ákotthon csapata 99,7 ponttal, harmadik a bátonyterenyei 3. Számú Általános Iskola csapata. A versenyen egyéni kiemelke­dő teljesítményt nyújtó tanulók különdíjban részesültek: Deme­ter Rita (Szátok), Poszkoli Imre (Pásztó), Papp Erzsébet (Bátony­terenye), Buda Balázs (Salgótar­ján), Molnár Ádám (Balassagyar­mat). Nógrád megyét a komplex ta­nulmányi verseny első helyezett­je, a szátoki csapat (Botos József, Riták Imre, Demeter Rita, Józsa Balázs) képviseli az országos ta­nulmányi versenyen, amelyet Gyömrőn a Teleki-kastélyban rendeznek meg június 16-18-án. Emelt illetmény a városvezetőknek Jelentős részben a beszámolók és tervismertetések közgyűlését tartották meg a minap a salgótarjáni vá­rosházán. Ez alkalommal adtak számot ugyanis múlt évi munkájukról az önkormányzati, illetve részben önkormányzati tulajdonú cégek, amelyek idei terve­ikbe is beavatták a képviselőket. A kilenc gazdasági társaság teljesítményére és erre az évre szóló válla­lásaikra is igent mondott a testület. M.J. Salgótarján: A számvetést saját tevékenységének, a tavalyi költ­ségvetés végrehajtásának mér­legelésével kezdte a közgyűlés Puszta Béla polgármester elő­terjesztésében, majd a Tarjánhő Szolgáltató-Elosztó Kft., a Salgó Vagyon Kft., a Városgazdálko­dási és Üzemeltetési Kft., a Sal­gótarjáni Csatornamű, a Salgó­tarján és Környéke Vízmű, a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. múlt évi munkájáról szóló beszámolókat és az üzleti terve­ket fogadták el. Ilyen megköze­lítésben tárgyaltak a városi tele­vízióról és a Tarjáni Gyermektá­bor Kht.-ról is. Módosították a közterületek rendjéről szóló ön­kormányzati szabályokat, majd Révay Ferenc, a szociális és egészségügyi iroda vezetője ter­jesztette elő a rendkívüli gyer­mekvédelmi ellátásokról szóló rendelet megalkotására vonat­kozó javaslatot. Ez egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendkívü­li élethelyzet eseteit a helyi rende­let a teljesség igénye nélkül sza­bályozta és nem rögzítette, ho­gyan kell hitelesen igazolni en­nek tényét. Ennek következtében alakulhatott ki olyan gyakorlat, miszerint azok a személyek, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem a meghatározott értékhatárt nem haladta meg, kérték az önkormányzat támoga­tását kiadásaik mérséklésére. Függetlenül attól, hogy a várostól ugyanezen okok miatt más, egy­szeri anyagi segítséget is kaptak. Ezért vált szükségessé a támoga­tási szabályok részletesebb, szi­gorúbb kidolgozása. Megszavazta a testület a polgár­­mester és az alpolgármesterek il­letményének emelését is. A dön­tést megelőzően Séra Tamás Attila, a Fidesz-frakció tagja arra emlé­keztette a jelenlévőket, hogy a pol­gármester korábban korlátozta Kovácsné Czene Csilla alpolgár­mester tevékenységét. A polgár­mester erre elmondta, hogy intéz­kedései ma is érvényben vannak, két kivétellel. Helyettese továbbra is dolgozik a közmunkatanács­ban, illetve végzi a felsőfokú kép­zés fejlesztésével, a konzorciumi egyeztetésekkel kapcsolatos fel­adatokat. Hozzátette: az alpolgár­mester egyértelműen érintett az illetményemelésben. A testületi igen értelmében az április 1-jtől érvényes köztisztvi­selői illetményalap - 36 ezer 800 forint - 15-szörösét kapja a polgár­­mester, míg az alpolgármestere­ket ennek 14-szerese illeti meg. Európa ünnepe Európa-fesztivál néven az idei év legnagyobb ingyenes kulturális fesztiválja kezdődik május elsején Budapes­ten. Tizenötezer sikeres uniós pályázatot ünneplünk, 280 fellépővel, 120 programmal, 25 koncerttel, hat na­pon keresztül­­ korlátlan belépéssel. Európa-fesztivál a Kossuth téren május elsejétől - hat napon keresztül­ Budapest. Az uniós csatlakozás évfordulóját és az elmúlt két év több mint tizenkétezer sikeres, az Európai Unió által támogatott programját, fejlesztését köszönti egy közel száz kulturális prog­ramból álló rendezvénysorozat, az Európa-fesztivál. Magyarországon az Európai Unióból érkező források felhasz­nálásával és a sikeres pályázata­inknak köszönhetően több ezer fejlesztés kezdődhetett meg. Az elmúlt két év uniós sikereit be­mutató Európa-fesztivál egy jó­kedvű, sokszínű szórakoztató for­gatag, amelynek minden prog­ramja ingyenesen látogatható. Az Európa-fesztivál bevezető eseményeként április 30-án mu­tatkozik be a Jazzhíd, amely a Clark Ádám téren várja a jazzra­­jongókat a műfaj legkiválóbb mű­vészeivel, fellépőivel. Május elsejétől hat napon át a Kossuth tér uniós színekbe öltö­zik, helyet adva a legnépszerűbb hazai előadóknak. Fellép a Hooligans, az R-GO, Roy és Ádám, a Zanzibar, a Bon- Bon, a United, fél tucat megasztár és további tizenkét együttes, elő­adó. Az idősebb korosztály zenei ízlését is kiszolgálva a fellépők kö­zött megtalálható lesz Aradszky László, Koós János és a Korda György-Balázs Klári páros is. Hogyan lehet uniós támogatást szerezni beruházásokhoz, fejlesz­tésekhez, projektekhez? Erre a kérdésre kapnak választ mind­azok, akik benéznek az EU- sátorba, ahol az unió által támo­gatott sikeres pályázók mutatkoz­nak be és egy beszélgetés keretén belül elárulják a titkot. Európaiságról, európai or­szágokhoz fűződő viszonyuk­ról vallanak népszerű színé­szeink, közéleti személyiségek a „Sztárok a pódiumon" című program részeként. Délutánonként más és más közismert személlyel találkozhat­nak és beszélgethetnek a feszti­vál résztvevői az EU-sátorban. Malek Andrea, Gubás Gabi, Szabó Győző, Kovács Ágnes és Európa szépe, Laky Zsuzsi osztja meg gondolatait Európáról. A program részeként felállíta­nak egy élő, internetes, ötállomá­sos játszóházat, ahol az érdeklő­dők kipróbálhatják, hogy men­­nyire lennének sikeresek egy uniós pályázat elkészítésében. A kíváncsiskodók öt tulajdonságu­kat tesztelhetik a játszóházban. Megtudhatják, hogy milyen érté­keket kapnának önismeretük, ki­tartásuk, kreativitásuk, stratégi­ai gondolkodásuk és tájékozott­ságuk tekintetében. A játszóház­ban az is kiderül, hogy népszerű sztárjaink mennyire teljesítenek jól ezen az öt területen. A színvonalas programokon túl külön érdekességnek számít, hogy európai zenélő padok vár­ják azokat, akik elfáradtak a szó­rakoztató kavalkádban. Az uniós országokra jellemző zenéket hallgathat az, aki az adott ország padjára leül, az Eu­rópa-fesztivál kissé elfáradt ven­dégei így pár percre rögvest Pá­rizsban, Rómában, Bécsben vagy Madridban érezhetik magukat. Az Európa-fesztivál szóvivője hazánk egyik legnépszerűbb fi­atal színművésze, a salgótarjáni gyökerekkel rendelkező Pind­­roch Csaba. Az Európa-fesztivál műsorvezetői Németh Kristóf és Garami Gábor lesznek. 2006. MÁJUS 2., KEDD Megelevenedő hagyományok Idén tavaszi néphagyományokat elevenítettek fel a „Sej, a tari réten...” programsorozat keretében a Ko­dály Zoltán Általános Iskola tanulói és tanárai. Ápri­lis 28-án, pénteken kulturális események zajlottak, ma pedig sportversenyek, vetélkedők színesítik a kétnapos rendezvényt. S. K. Tar. A helyi Kodály Zoltán Álta­lános Iskola első ízben akkor rendezte meg a „Sej, a tari ré­ten...” címet viselő művészeti, hagyományápoló programját, amikor az intézmény felvette az ismert zeneszerző és zenepeda­gógus nevét. A rendezvénysoro­zat mottóját az a dal adta, ame­lyet Kodály Zoltán népdalgyűjtő körútja során Taron fedezett fel. Immár több mint egy évtizede fognak össze a helyi pedagógu­sok, a szülők és a támogatók, hogy megünnepeljék a népdalt és a hagyományokat a tari réten. Énekversenyeiken a megye szá­mos diákját vendégül látták, de ismert és népszerű vendégek is megtisztelték a rendezvényeket, mások mellett Kodály Zoltánná, Tari Lujza, valamint a kecskemé­ti Kodály Intézet művész-taná­rai. Az utóbbi években elsősor­ban a helyi gyerekeknek nyújt élményt az esemény, amelynek művészeti vetületei évente más­más hazai, vagy nemzetközi ese­ményhez kötődnek. Az eltelt esztendők során a programsorozat olyan rendez­vényekkel is kibővült, amelyek a természet szeretetére, a kör­nyezet védelmére nevelik a gyermekeket - nem is lehetett ez másként egy olyan faluban, amely díszpolgárai között tud­hatja Tuzson Jánost, a nagy hí­rű botanikust is.­­ Idén a „Sej, a tari réten...” rendezvénysorozat keretében a tavaszi néphagyományok fel­elevenítését tűztük ki célul. Szeretnénk elérni, hogy a ma­gyarságtudat ne csupán üres szólam legyen, hanem múl­tunk ismeretét jelentse gyer­mekeink számára - hangsú­lyozta Vinczéné Petik Erzsébet, az iskola igazgatója. A tanulók májusfát állítottak ,és díszítettek. A legügyesebb fiúk közül pünkösdi királyt vá­lasztottak, a cím viselőjének azonban számos erő- és ügyes­ségpróbát kellett kiállnia. Az alkotó kedvűek játszóház kere­tében, népi iparművészeti mű­helyekben készítettek fakanál- és csuhébábokat, de volt sógyur­mázás és batikolás is. Az iskola dolgozói és a szülők segítségével a gyerekek egy csoportja népi ételek: krumplilaska, dödölle, pam­­puska, tócsni és nudli készíté­sére vállalkozott, de a rétesek különféle változatai sem ma­radhattak el - előtte azonban a diákoknak el kell sajátítaniuk a tésztanyújtás tudományát. Az esti órákban „Tavasz, ta­vasz, gyenge tavasz” címmel a tanulók műsoros estet adtak a szülők számára. A gála során táncosok, muzsikusok közre­működésével palóc gyermekjá­tékokat elevenítettek fel, példá­ul a kiszehajtást és a Gergely­­járást. Az egész napos progra­mot táncház zárta, ahol a ma­gyar néptáncok alaplépéseit sajátíthatták el az érdeklődők. A rendezvénysorozat május másodikán, kedden a diák­nappal, sportprogramokkal, valamint roma népismereti és Föld-napi vetélkedőkkel foly­tatódik. A „Ki mit tud?” ver­senyzői között a jobbágyi kis­diákok is ott lesznek, akik népszerű musicaldalbetéteket adnak elő. Jubileumi tüzérbál Gy. T.__________________ Nagyoroszi. A napokban ünne­pelte megalakulásának hu­szonötödik évfordulóját, a Nagyorosziban működő Nyug­állományú Légvédelmi Tüzé­rek Bajtársi Egyesülete. A megalakulás emlékére szerve­zett jubileumi közgyűlésen megjelent a rendezvény fővéd­nöke, Braun László altábor­nagy, a vezérkari főnök első helyettese, valamint Palásti Fe­renc dandártábornok, a sze­mélyzeti főosztály főosztályve­zetője. A vendégeket Csallóközi Jó­zsef, az egyesület elnöke köszön­tötte, felelevenítve a bajtársi egyesület történetét. Braun Lász­ló altábornagy köszöntőjében külön kitért a helyőrségben el­töltött szolgálati éveire, szemé­lyes tapasztalataira is. A HM sze­mélyzeti főosztály részéről Ocsovai János ezredes méltatta a klub nyugállományúak köré­ben, illetve a honvéd-hagyo­mányőrzés területén kifejtett te­vékenységét, majd Sípos Géza nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnökének köszöntőjét hallhatták a megjelentek. Ezt kö­vetően ismertetésre került Havril András vezérezredes, ve­zérkari főnök a tagságot méltató üdvözlő levele, valamint átadás­ra került az általa, az egyesület részére adományozott emléklap. Az ünnepi rendezvény folyta­tásaként elismeréseket adtak át. A Magyar Köztársaság honvé­delmi minisztere Honvédelem­ért kitüntető címet adományo­zott Csallóköziné Dankó Máriá­nak, Gyetvai Józsefnének és Tóth Tibornénak. Az Aranykor kitün­tető cím ezüst fokozata elisme­résben részesült Gyöngyösi Gá­bor nyugalmazott őrnagy, míg e cím bronz fokozatát Lukácsi László nyugállományú alezre­des és Krausz József százados ve­hette át. A nyugállományú egye­sület megalakulásának huszon­ötödik évfordulója alkalmából, a HM vezérkari főnöke emléktár­gyat adományozott Csordás Ist­ván alezredesnek, illetve Bauke György századosnak. A vezérka­ri főnök első helyettese emlék­plakett elismerésben részesítet­te Horváth Pál alezredest, Kira István századost és Prepszl Zol­tán századost. Az elismerések átadását kö­vetően a megjelent nyugállo­mányú egyesületi tagok, vala­mint a meghívott vendégek, az ünnepi műsor részeként meg­tekinthették a borsosberényi hagyományőrző együttes és a Honvéd Művészegyüttes szín­vonalas műsorát. A jubileumi közgyűlés kapcsolódó prog­ramjaként a vendégek az ünne­pi vacsorát követően, rendha­gyó légvédelmitüzér-bálon ve­hettek részt, amely egy emléke­zetes tűzijátékkal ért véget.

Next