Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

2015-02-27 / 48. szám

Ezen a napon történt... 9 Éve halt meg Bene Ferenc Biológus, neurobiológus, a­ki­­sokszoros válogatott labdarú­­ológiai tudomány doktora, a gó, olimpikon. Marcali és­­a­ Magyar Tudományos Akadé­­mosvár csapataiban játszott, mi a külső, később levelező 17 évesen került az Újpesthez tagja. A központi idegrend­ 1961-ben, és 17 éven át, 1978- szor és az agy szerkezetének, ig az Újpesti Dózsa játékosa illetve neuronhálózatának volt. Később játszott a Volán, a nemzetközileg elismert kuta­­finn Seinäj­oki, a Soroksár és tója. Az 1980-as években az a Kecskeméti SC csapataiban, egyik legidézettebb magyar Edzőként Újpesten, Norvégia- kutatója volt. 1985-től az on­­ban, a női válogatottnál, az fordi Anatómiai és olimpiai csapatnál tevékeny­ Neuropharmakológiai Intézet­kedett. 418 bajnoki mérkőzés társigazgatója, 1998-tól igaz­­ien szerepelt, 303 gólt szor­­gatója. 1996-tól az Oxfordi lett ezeken. Ötször lett ma­ Egyetem professzora, gyár gólkirály. Nyolcszor is 6 éve halt meg fősiker Mik­­nyert magyar bajnoki címet, sós báró író, újságíró, a magyar háromszor Magyar Kupát, romantikus regény megterem­ 1974- ben BEK-elődöntőt ját- tője. Népszerűségét történelmi szett a Bayern München ellen, regényei hozták meg számára, 1975- ben a nyolcaddöntőben melyek közül kiemelkedik a Benfica ellen egy szenzációs Abafi című műve. gólt szerzett, amit az akkori 55 évvel ezelőtt meghalt kupaforduló legszebb gólja- Asboth Oszkár magyar repü­lő­­nek választották Nyugat Eu- mérnök, feltaláló, helikopter répában. Az 1964-s tokiói konstruktőr, olimpián aranyérmet nyert. 39 éve halt meg Kalocsay Tizenkét góljával nagymérték- Kálmán orvos, egyetemi tanár, ben járult hozzá a magyarosa­ eszperantó író és nyelvész, pat olimpiai bajnokságához. 1920-tól nyugdíjazásáig a 115 éve a berlini Franz John László Kórházban dolgozott, kezdeményezésére megalapí- Orvosi szakíróként főleg a fer­­tották az FC Bayern München főző betegségekkel foglalko­­csapatot. zott, a diftériával és skarláttal, 79 ÉVE halt meg Ivan Pavlov, ezek szérumterápiájával, Nobel-díjas szovjet fiziológus, majd a brucellózissal, dizenté­­aki a reflexeket kutatta, 1904- riával, hastífusszal. Közben ben orvosi Nobel-díjat kapott, hosszú évekig volt a Litera­ Nevéhez fűződik a feltételes és túra Mondo című eszperantó nem feltételes reflexek kutató­ lap főszerkesztője, s jelentős fa, kísérletei „Pavlov kutyája” műfordítói tevékenységet vég­néven váltak ismertté. Lett. Eszperantóra fordította 65 évvel ezelőtt született például Petőfi Sándor János vi- Somogyi Péter biológus, az tézét, és Madách Imre Az em­­agy szerkezetének kutatója, bér tragédiáját. Van remény a megmentésre Felcsillant a remény a tasmán ördög (Sarco­­philus harrisii) megmen­tésére, mivel ausztrál ku­tatók nagy lépést tettek az erszényest tizedelő rákbetegség elleni oltó­anyag kifejlesztésében. Melbourne: A tasmán ördögöket a DFTD (Devils Facial Tumour Desease) nevű arcdaganat tizede­li, a pofájukat megtámadó rákbe­tegség, amely harapásaik által ter­­jed, 1996-ban jelent meg Tasmánia északnyugati részén. Azóta járványméreteket öltött, ami miatt 90 százalékkal csökkent a tasmán ördögök egyedszáma. A tasmániai Menzies Egyetem szakembereinek sikerült az oltó­anyaggal folyó kísérletekben elér­ni, hogy az erszényes immun­­rendszere felvegye a harcot a pusztító betegséggel szemben. A kutatók laboratórium körülmé­nyek között növesztettek arcda­ganatokat, majd elpusztították azokat, és az ilyen tumort gyulla­dást okozó és a szövetek helyre­­állítását elindító anyaggal vegyí­tették. Az ily módon előállított ol­tóanyaggal elérték, hogy felis­merje és megtámadja a daganatot az állat immunrendszere, amely korábban nem vett tudomást a tu­morról - közölte szerdán a tasmániai egyetem. A tesztelés első szakaszába hat állatot vontak be a szakemberek. Az immunizációt oltóanyagok so­rozatának hat hónap alatt történt beadásával érték el. A kizárólag az Ausztrália mel­letti Tasmánia szigetén élő, legna­gyobb testű húsevő erszényes ra­gadozó egészséges egyedeiből a szakemberek az elmúlt években pótállományt hoztak létre a sziget keleti részén fekvő Mária-szigeten Ebből 15 egyedet fognak bevon­ni a tesztelések következő szaka­szába. A nagyobb számú próbák segítik a tudósokat abban, hogy megfejtsék az állatok immunrend­szere által adott különféle válaszo­kat az első próba alatt. - Összességében ezek jó vála­szok voltak, de szükségünk van több állatra ahhoz, hogy a próbák a tudományos kísérletek szabálya­inak megfeleljenek - hangoztatta Alex Kriess, a kutatócsoport tagja. Sorban állnak a pénzükért Miskolc­ Tanácstalan emberek állnak sor­ba csütörtök kora reggeltől a Tokaj és Vidé­ke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak, a pénzintézet az Észak­magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik. Úgy volt, hogy dél­előtt 10 órakor kinyit a pénzintézet, de ez nem történt meg 11 óráig. A Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért kedden azonnali ha­tállyal felfüggesztette működési engedé­lyét, és a brókerházzal összefüggésbe hoz­ható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál, így az ÉRB-nél is korlátozó intézkedéseket rendelt el. A miskolci székhelyű ÉRB öt takarékszö­vetkezet, a kazincbarcikai székhelyű Taka­rék Szövetkezeti Hitelintézet, a Tokaj és Vi­déke, az Abasár és Vidéke, a Létavértes és Vidéke, valamint a Pocsaj és Vidéke Taka­rékszövetkezet egyesüléséből jött létre. A hitelintézet Észak-Magyarország több tele­pülésén, Debrecenben és környékén, vala­mint Budapesten is rendelkezik fiókokkal. A miskolci fiók előtt sorban álló mintegy öt­ven ember csütörtökön azzal szembesült, hogy hatvanezer forintot vehetnek fel számlájukról. Ezt a korlátozást többen is nehezményezték, miként azt is, hogy bank­kártyájukkal vásárolni sem tudnak, pénzt sem tudnak felvenni, az ATM ugyanis nem működött a fióknál. A korábbi tájékoztatás szerint a bankfiók 10 órakor kinyitott volna, ez azonban 11-ig sem történt meg. A sor egyre rövidebb, a pénzükre várakozók száma 11 órára körül­belül a felére csökkent. Az látható, hogy a bankban emberek vannak, de felvilágosítást nem nyújtottak mindeddig. HIRDETÉS V­álassza a komplex Genezis Technológiát a még eredményesebb gazdálkodásért!* % G­enezis ....--­.__________s Minden, ami növénytermesztés A technológia sikerességét a Genezis Partnerhálózat garantálja: • 60 fős, az országot lefedő üzletkötői hálózat: A személyes kapcsolat érdekében! • Saját szaktanácsadói osztály: A szakmaiság érdekében! • Saját logisztikai központ: A pontos kiszállítás érdekében! Keresse üzletkötőinket! Csatlakozzon a Genezis Partnerhálózat csapatához értékesítőként vagy értékesítési vezetőként! Várjuk szakmai önéletrajzát a palyazat@nitrogen.hu címre. *2012-2013 átlagában, az 500-ak Klubja kísérletek során a vizsgált helyszínek 88%-ában mértek a partnereink nagyobb terméshozamokat a Genezis parcellákon. A nagyobb termést eredményező helyszínek 75%-ánál térült meg és keletkezett nettó eredménytöbblet a Genezis parcellákon a többlet műtrágyaköltségek levonását követően. **Egyedi feltételekről érdeklődjön üzletkötőinknél! *** Ajánlatunk magyarországi mezőgazdasági végfelhasználók számára, címre leszállítva, minimum 24,5 tonnás rendelés esetén érvényes, a készlet erejéig. Az akció részleteivel és a kiszállítással kapcsolatban is keressék a Genezis Partnerhálózat üzletkötőit! Műtrágya Akció­ Pétisó 27%N, Big-Bag csomagolásban: 77.000," Ft+Áfa/tonna"** Ammónium-nitrát 34%N, Big-Bag cso­magolásban: 88.000,- Ft ♦ Áfa/tonna­** Genezis Vetőmag Mert repcében már bizonyítottunk! • Napraforgó: Hó napraforgó hibridek­­ a Genezis kínálatából! • Kukorica: Azoknak, akik ragaszkodnak a kipróbált hibridhez, és azoknak, akiknek számít az ár/érték arány! Genezis Műtrágya Megszokott, biztos minőség! • Napraforgó: Genezis NPK 8:20:30+2S Genezis Pétisó Genezis NS 21:24 Genezis Olajos növény levéltrágya Genezis Pétibór Extra t • Kukorica: Genezis NPK 8:20:30+25 Genezis Kukorica levéltrágya Genezis Mikromix-A cink Termeltetési szerződéssel és finanszírozással is! Genezis Növényvédő szer Új szereplő a piacon! Minőségi termékek Komplex védelem Termésbiztonság Genezis Termény­­kereskedelem Hogy ne csak Ön vásároljon tőlünk! • Biztonság • Rugalmasság • Versenyképes ár­u- és új termésre • Mindennapos kapcsolat • Speciális ajánlat új termésre • m ** 06 40 63 00 43 www.genezispartner.hu

Next