Nógrád Megyei Hírlap, 2020. április (31. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-08 / 84. szám

2 megyei körkép Macskát mentettek a lánglovagok SALGÓTARJÁN Kerítés alatt futó vízelvezető csőbe szo­rult egy macska a megye­­székhelyen, a Medves kör­úton. A szerencsétlenül járt állatot a salgótarjáni hivatá­sos tűzoltók szabadították ki, majd sérülések nélkül átad­ták a gazdájának. G. K. Összeütközött a szembejövővel Egy 47 éves férfi köz­lekedett személygépkocsijá­val a napokban Dejtár köze­lében, amikor az előtte, az út szélén megálló jármű kikerü­lésébe kezdett. A férfi észlel­te, hogy szemből egy gépko­csi halad felé, ezért a manő­vert már nem tudja befejez­ni, ezért az előtte álló autó hátuljának ütközött. A bal­esetben személyi sérülés nem történt. G. K. Elfogták a három dulakodó férfit PÁSZTÓ Egy családi ház ud­varán egy 30 és egy 25 éves férfi között hangos szóvál­tás alakult ki, majd ütlegelni­­ kezdték egymást. Eközben a két férfi a földre esett. Nem­sokára a helyszínre érkezett egy 37 éves férfi is, aki a ke­zében lévő széklábbal bán­talmazta a fiatalabb vere­kedőt. A bejelentés után a rendőrök elfogták a három tettest, a kapitányságra elő­­­­állították, majd gyanúsított­ként hallgatták ki őket. G. K. Kolóniaépület gerendája izzott KAZÁR Egy lakatlan kolónia­épület gerendája izzott fel a napokban Székvölgypusztán, a lángok a padlásra nem ter­jedtek át. A tüzet a hivatásos lánglovagok és az önkénte­sek oltották el. Az épületben senki nem tartózkodott, így sérülés sem történt. G. K. Fertőtlenítőt kaptak a rászorulók SALGÓTARJÁN Csaknem száz flakon kéz- és háztartási fer­tőtlenítőszert osztottak szét a Salgótarjáni Lokálpatrió­ta Egyesület tagjai. A higié­niai termékekkel elsősorban a „Menedék” Családok Át­meneti Otthona és a női-fér­­fi hajléktalanszálló lakóit se­gítették a járvány elleni vé­dekezésben. A veszélyhelyzet megkívánja, hogy fokozottan törődjünk a hátrányos helyze­tűekkel - mondta el lapunk­nak Simon Gyula, az egyesü­let elnöke. Hozzátette: fontos­nak tartják, hogy az év többi napján is kiemelt figyelmet kapjanak a rászorulók. K. K. Alaposan bevásárolt a lakosság, a hús, az élesztő jól fogyott Óriási a kereslet a különbö­ző higiénés termékek iránt, az antibakteriális és vírus­ölő szerekből még mindig szerényebb a boltok kínála­ta. Ami az élelmiszert ille­ti, az élesztő hirtelen hiány­cikk lett. A húst is nagyobb tételekben vásárolják, itt a közeledő ünnep is közre­játszik, az üzletek kínálata azonban bőséges. Kakuk Klaudia klaudia.kakuk@nool.hu NÓGRÁD MEGYE Bár az üzletek­ben csillapodott az élelmiszer­felvásárlási láz a koronavírus­­járvány kirobbanása óta, tisz­tító- és fertőtlenítőszerekből még mindig kisebb a kínálat. A liszttől kezdve a húskészít­ményeken és a konzerveken át a toalettpapírig mindent el­kapkodtak az utóbbi hetekben a polcokról. Az egyik legna­gyobb kereskedelmi boltlánc megkeresésünkre arról tájé­koztatta lapunkat, a megnöve­kedett keresletet tudják kezel­ni, ugyanakkor előfordulhat, hogy rövidebb időre néhány áruházban egyes árucikkek kirakása a szokásosnál hos­­­szabb lehet.­­ A vásárlók visszajelzésé­ből tudjuk, hogy a nagyobb városokban nem lehetett kap­ni sem friss, sem fagyasztott húst az elmúlt hetekben. Gyor­san fogyott a tészta, a cukor, az élesztő és a sütőpor is. Üz­letünkben ugyancsak a friss húsipari termékeket, előbb a baromfit, aztán a sertéshúst kapkodták el a hentespultból - alig győzték a vágóhidak a rendelést - csak másnap reg­gelre tudtunk mindent pótolni -mondta Oláhné Plavecz Ani­kó, egy salgótarjáni élelmi­szerüzlet helyettes vezetője. Hozzátette: folyamatos az el­látás, most csak élesztő nincs készleten. Helyette a szárított élesztőt és a sütőport keresik. Az üzletvezető azt is elárulta: átlagban a vevők tízezer forin­tot költöttek tartós élelmisze­rekre, de volt, aki harminc­negyvenezer forintért is vásá­rolt a családnak. Az emberek többsége a há­zi kedvencére is gondolt bevá­sárláskor. Rendkívül kelendő volt a fagyasztott nyúlhús az érzékeny emésztésű - allergi­ában szenvedő - kutyáknak - mondta Győri Andrea, egy salgótarjáni állateledelbolt tulajdonosa. Nedves és kon­zerv eledelekből több darabot, a száraz tápot pedig kilószám­ra vásárolták a gondos gazdik - tette hozzá. Ezeken kívül még kutyapelenkából, macs­kaalomból, faforgácsból és madáreledelből is többet vit­tek a megszokottnál. Az otthon töltött idő alatt sokan kisebb-nagyobb javí­tásokba és lakásfelújításba kezdtek, kedvez a tavaszi idő­járás a kerti munkáknak is. Nemcsak a szájmaszkok, ha­nem a szerszámgépekhez való olajok és alkatrészek, más ker­ti eszközök, például a fűrész­láncok és a fűnyíródamilok is megfogyatkoztak egy sal­gótarjáni szerszámüzletben - mondta egy nevét nem válla­ló dolgozó. Egyesek az alkohol csírátla­­nító hatásában bíznak, mivel megyeszerte hiány mutatko­zik a fertőtlenítő- és tisztító­­szerekből, ezt kezdték el vásá­rolni helyette. - A vendéglátóhelyek csök­kentett nyitvatartása mellett megnövekedett a kereslet a szeszes italok iránt, azonban néhány vevő nem fogyasztá­si céllal vásárolt pálinkát és vodkát, hanem fertőtlenítő­szerként szeretnék használni - mondta Oravecz Eszter, egy italdiszkont tulajdonosa. A járvány idején az inter­netes vásárlás biztonságos­nak bizonyul, azonban mint kiderítettük, a webáruházak többségében tizennégy nap után lehet csak hozzájutni a megrendelt áruhoz. Van, ahol a megnövekedett igények mi­att mennyiségi korlátozást ve­zettek be. Baktérium- és ví­rusölő szerekhez az interne­­­ten sem könnyű hozzájutni. Bőséges a húsválaszték. Képünkön Kovács János üzletvezető, aki a salgótarjáni piac egyik húsboltjában dolgozik Fotó: Hegedűs Márk A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: NOOL.hu 2020. ÁPRILIS 8., SZERDA Csökkent az aktívak létszáma a megyében NÓGRÁD MEGYE A Közpon­ti Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb munkaerő-felmé­rése alapján 2019 utolsó ne­gyedévében az ország 15-74 éves népességének 63 száza­léka, 4,7 millió lakos tartozott a gazdaságilag aktívak közé. Országosan 38 ezerrel több ember dolgozott, mint 2018 azonos időszakában, míg a munkanélküliek száma 12 ezerrel csökkent. Nógrádban az említett kor­osztály képviselőinek 60 szá­zaléka, 86 ezer lakos volt gaz­daságilag aktív, ami három százalékkal elmarad az or­szágos átlagtól. A megyében a gazdaságilag aktívak száma 5,4 százalékkal kevesebb volt múlt év végén, mint 2018-ban. A munkaerőpiacon 81 ezer nógrádi ember foglalkozta­tottként, míg ötezer munka­­nélküliként jelent meg. Előb­biek száma csökkent, a mun­kanélkülieké viszont nőtt 2018 utolsó negyedévéhez ké­pest. A változás mindkét eset­ben ellentétes volt az országos folyamatokkal. A KSH statisztikája rámuta­tott: a foglalkoztatási ráta 56,4 százalék, a munkanélkülisé­gi ráta 6,1 százalék volt me­gyénkben. Előbbi 4,6 száza­lékponttal alacsonyabb, utób­bi 2,8 százalékkal magasabb az országos átlagnál. A foglalkoztatási ráta - a megyéket és a fővárost te­kintve - országosan az egyik legalacsonyabb, a munkanél­küliségi ráta pedig az egyik legmagasabb volt Nógrádban. Az inaktívak száma 57 ezer­re nőtt, azaz 6,9 százalékkal többre a tavalyelőttinél. P. K. Munka közben. Nógrád mutatói rosszabbak az átlagnál Pixabay Büszke hivatásszerető tanítványaira az egészségügyi középiskola igazgatója Önkéntesnek jelentkeztek a diákok SALGÓTARJÁN Önkéntes egész­ségügyi dolgozónak jelent­kezett 18 diák a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya középiskolájából a Szent Lázár Megyei Kórházba. Az országos toborzás a közép- vagy felső­fokú egészségügyi képzésben részt vevő orvos- és ápolójelöl­teket szólítja meg azzal a cél­lal, hogy a járványhelyzetben a főállású egészségügyi dolgo­zók munkáján könnyítsen, pó­tolva a 65 év feletti munkavál­lalók kiesését. Korábban a kórház meg­keresésére márciusban egy egész osztály - 16 lány és két fiú - jelentkezett önkéntesnek a megyei kórházba. Ez annak is köszönhető, hogy az osztály­főnök, a szaktanárok és eddigi gyakorlataik során a kórházi dolgozók olyan szakma iránti elkötelezettséget plántáltak a fiatalokba, ami alapján termé­szetes volt számukra, hogy ők is segítsenek a jelenlegi hely­zetben - mondta Kolozsi Mó­nika, a középiskola igazgató­ja. Hozzátette: büszkeséggel töltik el bátor, hivatásszerető tanítványai. - Példamutatásukkal jog­gal kivívhatják a felnőttek, ta­nulótársaik elismerését. Úgy gondolom, ebben a lakóhe­lyük és embertársaik szerete­te, védelme is megnyilvánul. Természetesen köszönet illeti a szülőket is, hogy olyan gyer­mekeket neveltek, akik nem hátrálnak meg a kihívások­tól. Remélem, ezzel azok lelki­ismerete is életre kel, akik ed­dig csak fontolgatták a segít­séget - mondta az igazgatónő. A diákok hétköznap heti két alkalommal, a normál is­kolai gyakorlaton és hétvégén látják el kórházi feladataikat, ezzel is csökkentve a főállású munkavállalók terheit. A töb­bi napon digitális munkarend szerint távoktatásban vesz­nek részt - tette hozzá Kolo­zsi Mónika. K. K. Ápolók egy magyarországi kórházban. Képünk illusztráció Fotó: MTI

Next