Nógrád Megyei Hírlap, 2021. augusztus (32. évfolyam, 177-201. szám)

2021-08-04 / 179. szám

Templomokat fejleszthetünk KELET-NÓGRÁD Mint arról már beszá­moltunk, Salgótarjánban és környékén a Modern Városok Program (MVP) tá­mogatásával 4 milliárd 474 millió forint­ból újulhatnak meg templomok, egyhá­zi épületek. Becsó Zsolt országgyűlési képviselő közösségi oldalán osztotta meg az érintett helyszíneket. ► 2 Ritka madarat fotózott le SOMOSKŐÚJFALU A Somoskőújfalui Miskolczi Tímeának sikerült len­csevégre kapnia egy nem minden­napi, barna tollakkal tarkított kék cinegét - számolt be hírportálunk, a nool.hu, a különleges kattintás­ról. A madár furcsa, mégis gyönyö­rű színekben pompázott. ► 6 Kelendőbbek a használtak LAKÁSPIAC Nagyrészt saját forrás­ból, azaz felhalmozott tőkéből és in­gatlanértékesítésből finanszírozzák az új ingatlanokat a vevők és az épít­kezők, legalábbis erre utal az, hogy a kihelyezett hitelek állományá­nak nagysága kevésbé nőtt, mint az újonnan épült lakások állományáé - közölte a Világgazdaság. ► 7 Lángokban áll még a riviéra TÖRÖKORSZÁG Nem bírnak az erdő­tüzekkel a török riviérán. Legalább 8 ember meghalt, többen eltűntek, kettőt őrizetbe vettek gyújtogatás gyanújával. ► 9 Jó reggelt! M­ár sokszor éreztem azt uta­zás közben, hogy Nógrád megye tájai szebbek, mint hazánk többi része. Az utak álla­pota is egyre jobb, persze akadnak problémásabb területek. Külföldön már évek óta nem jártam, de most a kislányom hasonlította össze Sal­gótarján környezetét Tirollal, ahol nyaralt. Lenyűgözte őt az Alpok mé­rete, és a fű is sokkal zöldebb ott, mint nálunk. Azt külön megjegyez­te, hogy sehol sincs szemét, de még eldobott cigarettacsikket sem lát­ni a földön. Szomorú voltam, ami­kor nem tudtam magyarázatot adni arra, hogy felénk miért ilyen rossz a helyzet. Remélem, egyszer itt is olyan rend lesz, mint a nyugati szomszédainknál. F. 0. Megyénkben is elkezdték beadni a barma oltást NÓGRÁD MEGYE Európában el­sőként Magyarország teszi le­hetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvéte­lét. A kórházi oltópontok már meghirdették a foglalható idő­pontokat, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban a héten már el is kezdték a har­madik oltás beadását. Az új, agresszív vírusmu­tánsok megjelenése indokolt­tá teszi, hogy megerősítsék azok immunvédelmét, akik az elsők között kapták meg az oltást. Müller Cecília országos tiszti főorvos közleménye sze­rint a harmadik oltás felvéte­lét elsősorban időseknek, kró­nikus betegségben szenve­dőknek és legyengült immun­rendszerű betegeknek ajánl­ják. A harmadik oltás e héttől már felvehető Nógrád megyé­ben is azoknak, akik már leg­alább négy hónapja megkap­ták a második oltást. A fertőzésszámok egyelő­re alacsonyak, de az esetszá­mok az elmúlt hetekben mint­egy húsz százalékkal emel­kedtek. ► 3,9 A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina harmadik adagjával oltottak a Szent Lázár Megyei Kórházban Fotó: Komka Péter/MTI Teherkocsi gázolta halálra a szerelőt SÁGÚJFALU Két teherkocsi sza­badult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken. A balesetben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek - tájékoz­tatta a BKV Zrt. az MTI-t. In­formációink szerint a halálra gázolt férfi Ságújfaluban élt az édesanyjával, villanysze­relőként dolgozott a fővárosi helyszínen. Nem volt házas, gyermekei sem voltak. Múlt héten ünnepelte névnapját, s egy nappal élte túl az ötvene­dik születésnapját. ► 2 Pedofíliával vádolják a jobbikost GYULA A Békés megyei hír­portál információi szerint a gyulai Jobbik expolitikusa az a férfi, akit a rendőrség por­nográf felvételek miatt le­tartóztatott. Horváth László 2019-ben indult a helyi önkor­mányzati választáson is. MW Egyre kevesebben követik Karácsonyt BUDAPEST Több jel is arra mutat, hogy Gyurcsány Fe­renc és köre Karácsony Ger­gelyt szánja a baloldal kö­zös miniszterelnök-jelölt­jének, a Századvég meg­vizsgálta, hogyan véleked­nek a magyarok az ellenzé­ki összefogásról. A kutatás szerint a megkérdezettek 54 százaléka kedvezőtle­nül vélekedik az együttmű­ködésről. Továbbá a válasz­adók 57 százaléka kedve­zőtlenül nyilatkozik a Pár­beszéd politikusáról. ► 9 Aranykedd Tokióban: a tegnapi volt a magyar küldöttség legsikeresebb napja az olimpián OLIMPIA Két arany-, két ezüst- és egy bronzérem, va­lamint bravúros továbbjutá­sok - ez a keddi nap magyar mérlege Tokióban. Tegnap hajnalban megszü­letett a magyar küldöttség harmadik olimpiai aranyér­me, miután Kopasz Bálint győzni tudott kajak egyes­ben 1000 méteren, ráadásul ugyanitt Varga Ádám lett a második. A női kajak kette­sek 500 méteres távján Bo­­donyi Dóra és Kozák Danu­ta bronzérmes. Néhány órá­val később, hihetetlen iz­galmak után Berecz Zsom­bor ezüstérmet szerzett a finndingi hajóosztályban. Magyar idő szerint kora dél­után világ- és Európa-bajnok birkózónk, Lőrincz Tamás feltette az i-re a vágyva vá­gyott pontot: olimpiai arany­éremmel fejezte be több mint 15 éves felnőttkarrierjét, mi­után a 77 kilogrammos kö­töttfogású birkózók döntőjé­ben 2:1-re legyőzte a kirgiz Akszol Mahmudovot. Az érmeken kívül pont­szerző helyeket is szereztek sportolóink. ► 14:16 Kopasz Bálint és Lőrincz Tamás is a dobogó legfelső fokára állhatott tegnap Fotók: MW, MTI •771215 901031 21179 SZER­K­ESZT­ŐS­ÉG: E-mail: nool@nool.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Gulyás Edina TERJESZTÉS 8-16 óráig 32/418-191,06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 32/340-100 MA HOLNAP­­ 1. 28 26 ,5* Ma napközben a gomolyos, erősen fátyolfelhős idő mellett szintén az ország északi felén alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. ► 13 r; dog névnapot Domonkos és Dominika nevű olvasóinknak!

Next