Nógrádi Krónika, 1995. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-20 / 298. szám
1995. DECEMBER 20., SZERDA timmtrwmmm December 20., szerda A nap kel: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 15 óra 55 perckor. A hold kel: 5 óra 08 perckor, nyugszik: 14 óra 46 perckor. Névnapok: Apor, Baján, Csaba, Domonkos, Eugén, Ignác, Kerecsen, Keresztély, Krisztián, Liberátusz, Teofil, Timót. Mai évfordulóink 1843. 12. 20-án született Hevesi Lajos író, műkritikus. Tanulmányainak befejezése után a Pester Lloyd és a Borsszem Jankó munkatársa volt. 1871-1874 között megindította és jórészt egyedül szerkesztette a Kleine Leute című ifjúsági folyóiratot. írt ifjúsági regényt, elbeszéléseket, útirajzokat és útikalauzokat. Művei magyarul és németül is megjelentek. 1968. 12. 20-án halt meg Sávoly Pál mérnök. Hídépítéssel foglalkozott, ő tervezte a Petőfi hidat, az újpesti, a bajai, a komáromi, a dunaföldvári, a tokaji és a szolnoki hidat. 1945 után a Szabadság híd, majd a Lánchíd helyreállítási munkáinak irányítója volt. Legkiemelkedőbb munkája az 1964- ben felavatott budapesti Erzsébet híd. Egyiptomban is áll hídja. Sírnak-e a teknősbékák? Földünkön már a perm korszakban, tehát több mint 200 millió évvel ezelőtt éltek teknősök, ezt azok a maradványok bizonyítják, amelyek Anglia, Skócia és Arizona homokkőrétegeiből kerültek elő. A teknősök hosszú életű - nemcsak régi múltú - állatok. Számos fajtájuk 80-100 évig él, egyes tengeri óriás teknősök 250 évig is elélnek. ENDRESZ ISTVÁN A teknősfajok általában a mérsékelt és a meleg klímát kedvelik, a temperált vizeket. Sajnos a teknősbékáknak sok ellenségük van. Amikor a homokos fövenyben kibújnak a tojásból, a fiatal egyedeket ragadozó állatok veszélyeztetik. Amikor fenőnek, páncéljuk sok mindentől megvédi őket, de mindig marad egy ellenségük: az ember. A második világháború után Mexikó partvidékén, különösen a Yucatán-félszigeten 40 ezer tengeri teknős szaporodott. A lakosság azonban jó ízű húsa és páncélja miatt valósággal kiirtotta ezeket az óriási cserepes teknősöket, úgyhogy napjainkra néhány száz maradt már csak belőlük. 1992-ben a mexikói kormány El Palmarban teknősrezervátumot létesített, így azt remélik, hogy sikerül megmenteni ezen a vidéken az utolsó cserepes teknősöket. A dobozpáncélú teknősöket előszeretettel pusztítják a halászok is, mert az a hiedelem él körünkben, hogy ez a fajta viszont a halállományt ritkítja. Az amerikai kontinensen a cserepes teknős páncéljából díszdobozokat, fésűket, dísztárgyakat készítenek, de ezeken a tájakon - beleértve Közép-Amerikát és a délamerikai kontinenst - dívik még a tojásvadászat is. A szerencsétlen teknősök húsa, tojása, páncélja mind-mind kelendő cikk. Sírnak a teknősbékák, mert bántják őket a patkányok, a ragadozó madarak, egyes kígyók, például a vízisiklók, de sírnak valódi értelemben is; tényleg peregnek a könnyeik. Igen. Az óriási teknős sok száz kilométert úszik a tengerben, míg végre megérkezik szaporodásának színhelyére. Itt mielőtt lerakná tojásait, befúrja magát a homokba. Az óriási teknősök a beásás során könnyeket bocsátanak ki, így mossák ki a szemükbe kerülő homokszemcséket. Iskolás gyerekek nézik az óriásteknős tojásrakását Francia Guyanában. Nógrádi#Krónika EÁDIC- ÉS IH rvi/IÉ HI SCI CI KOSSUTH RADIO ULTRARÖVIDHULLÁMON A középhullámú műsoroktól eltérő programok: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 9.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről 18.30 V materinskom jazyku. Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 19.00 In limba matemia. Román nyelvű nemzetiségi műsor 19.30 In der Muttersprache. Német nyelvű nemzetiségi műsor 20.00 Na materinjem jeziku. Horvát nyelvű nemzetiségi műsor 20.30 Na materinjem jeziku. Szerb nyelvű nemzetiségi műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00-24.00 A BBC késő esti magyar műsora KÖZÉPHULLÁMON 4.30 Reggeli krónika 8.10 Műsorszemle 8.30 Mindennapi tudomány 8.40 Paragrafus 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben 11.05 Slágerfilmek, filmslágerek 11.33 Rongyszőnyeg. Weöres Sándor dalai, epigrammái, ütempróbái, vázlatai, töredékei: IX/8. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.05 Öt perc a Rádióról - mindenkinek 14.10 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés. Verseit elmondja: Marno János 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Hangbank 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forródrót a rendőrséghez 16.25 Kapcsoljuk a 6- os stúdiót 17.05 Magyarországról jövök... 19.05 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Mestereim és barátaim 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.30 Fórum 23.05 Felvételeiből válogat: Cziffra György zongoraművész (1972. május 30.) 23.46 Fúvószene PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek, időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli Csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 Állomáskereső 8.10 Magánklinika 8.20 Rivaldafényben - közkívánatra 9.10 Háló 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó Kb.11.10 Háló 11.52 Gordiusz plusz 12.00 Nóták 12.50 Korkérdés 13.10 Háló 13.15 Dixieland muzsika 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő 17.10 Háló 17.15 Mágnes 18.00 Kölyökrádió 18.30 Segíthetünk? 19.03 Poptár 19.30 Jazzportré 20.04 Biliárd fél tízkor. Heinrich Böll regénye 21.10 Manapság. Szabó Éva jegyzete 21.15 Zeneközelben a hallgató 22.15 Sok hűhó... 23.03 Sporthíradó 23.10 Záróra BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Irodalom és hagyomány 10.50 Tréfás muzsika 11.40 Országok, tájak zenéje 12.05 Hangverseny, délidőben 13.30 Fiatalok minikoncertje 14.05 Szindbád hazamegy. V/3. 15.01 Puccini operáiból 16.05 Muzsikáról versben, prózában. II/2. 16.40 Hitélet és történelem 17.0 Zenekari muzsika 197.50 Ez van! 18.05 A magyar zene évszázadai 19.15 Kamaramuzsika 19.50 Hírek, időjárás 19.55 Kinek haját a nap fakítja. Devecseri Gábor verseit Ronyecz Mária és Szersén Gyula mondja el 20.10 A Magyar Rádió legszebb operafelvételeiből 22.05 Világhírű karmesterek felvételeiből 23.15 Éjszakai jazz-klub ________TV1_________ 5.28 Műsorismertetés 5.30 Gazdatévé 5.50 Határtól határig 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 A viharlovag. Francia kalandfilmsorozat. XIII/3. 9.35-12.00 Tízórai Benne: 11.05 Az angol szépség. Francia tévéfilmsorozat. IV/4. 12.00 Hírek, időjárás 12.05 Gazdasági ábécé 12.15 Welcome to Hungary! Angol nyelvű gazdasági magazin 12.45 Telepakk 15.10 Ősök ösvényén. Dokumentumfilm 2. 16.00 Hírek, időjárás 16.05 Gubancok (ism.) 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat. 180/54. 17.00 Kapcsolj be! 17.30 Főszerepben: Németh Sándor (ism.) 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 19.00 Gyereksarok 19.13 Múzsa 19.30 Híradó 20.03 Telesport 20.15 Családi nyár. Tévéfilm 21.30 Tekintet nélkül 21.45 Az év sportolója 22.20 Törvényen kívüli házasok. Olasz film 0.00 BBC-Híradó ________TV2________ 15.10 Képújság 15.15 Műsorajánlat, időjárás 15.20 Horvát rajzfilm gyerekeknek. XV/12. 15.30 Kuckó 15.50 Civil kurázsi. Bayer Ilona műsora 16.20 TS Nagykarácsony 16.30 Kisfilmek a nagyvilágból. A szavanna gyermekei. Német ismeretterjesztő filmsorozat. XIII/10. Az élet találmányai. Francia ismeretterjesztő filmsorozat. XIII/10. Az orosz medve birodalma. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. VI/5. 18.00 Körzeti Híradók 18.13 Magyarország ma 18.55 Kojak. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat 19.45 Hanuka '95 20.35 Úton. Európai magazin 21.10 Mindent vagy semmit! 21.45 Híradó 22.00 .Objektív 22.35 Kékpercek 22.40 Ünnep - Makk Károly vendégei (ism.) DUNA TV 8.00-14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.35 A labdarúgás története. Angol ismeretterjesztő sorozat. IX/8.15.00 Kapcsok. Ismeretterjesztő magazin 15.55 Irány a Mars. Japán ismeretterjesztő film 16.35 A Forsyte Saga. XXVI/16. Angol játékfilmsorozat (ism.) 17.25 Amszterdami Mikulás 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.15 Kék ballada. Angol zenés film 19.40 Jó étvágyat! Holland animációs film 20.00 Régiók. Tudósítók stúdiója 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Karácsonyi pulyka. Angol film 22.25 ALMANACH. Kortárs művészeti magazin 23.05 Gyilkosság zárójelben 23.25 Dél keresztje. Spanyol ismeretterjesztő film 0.20 Vers. Farkas Árpád: Alagutak a hóban. Elmondja: Papp János. Hírújság HBO 16.30 Beetlejuice. Amerikai rajzfilmsorozat 17.00 Egyről a kettőre. Amerikai minisorozat 17.30 így készült. Amerikai dokumentumfilm 18.30 Az élet csodaszép. Amerikai családi film 20.35 Szelek szárnyán. Amerikai sportfilm 22.40 A város hercege. Amerikai krimi TV 3 17.05 Műsorkezdés, időjárás 17.10 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat. 180/157. 17.40 Nyomozás Krisztus holtteste után. Olasz film 19.30 Cinema 20.00 Tabu. Tiltott szavak játéka 20.30 Negyedóra szolgáltatás 20.45 Háromszög. Híradó 21.00 A maffia hálójában. Amerikai film 22.40 Auto- Mobil. Négykerekű magazin SZÍV TV 19.00 Műsorajánló 19.10 Gyermekmozi 19.30 Liberó baba-mama torna 19.55 Seiko-shop 20.00 Tarzan és a bronxi fiú 20.30 Mi és egyéb állatfajták. XII/12. 21.00 Öt tánc világbajnokság 22.00 Egészségmagazin 23.00 Műsorzárás SPEKTRUM TV 18.00 Embert és természet. 23. rész 19.00 Bolygónk védelmében. 21. rész 19.30 Kémek. 3. rész 20.00 Kaland és felfedezés. 16. rész 20.30 Földön innen... 14. rész 21.00 Az igazi vadnyugat. 4. rész EUROSPORT 17.30 Szambafutball 18.30 Alpesisí világkupa 19.30 Sporthírek 20.00 Ökölvívás 21.00 I. Aerobicvb 23.00 Intel sakk-nagydíj 0.00 Díjugrató világkupa 1.00 Sporthírek IDŐJÁRÁS Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd napközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól a Dunántúlon szórványosan eső is kialakulhat. Éjszaka párás lesz a levegő, ködfoltokra is számítani lehet. Eleinte mérsékelt lesz a légmozgás, majd napközben megélénkül a délnyugati szél. A hőmérsékleti minimum -1, - 6 fok között várható. A hőmérsékleti maximum 0, plusz 5 fok között alakul. Védendő ragadozók A házi macskák félelmetes rokonai a tigrisek, a gepárdok, az ocelotok és más vadonban élő ragadozók, mind valódi életművészek. Világszerte folyik a vadmacska-félék küzdelme a túlélésért, mivel beszűkült a vadállatok élettere. KÁDÁR ERZSÉBET Általában napi tizennyolc órát szentelnek kedvenc időtöltésüknek, az alvásnak és pihenésnek. De ha azután „megemberelik” magukat a lusta cicafélék, egészen más, vad oldalukról tesznek tanúbizonyságot. Például a sivatagi hiúz villámgyors reflexei segítségével képes arra, hogy egyszerre akár három madarat is elkapjon röptében a levegőben. A leopárd hirtelen átváltozik energiától duzzadó „erőgéppé”, s nagy bátorsággal veti magát a nálánál kétszer nagyobb termetű gnúra. A vadmacskafélék azonban nemcsak támadók, hanem gyakran áldozatok is. Félniük kell a prémvadászoktól és az őserdők kipusztulása, illetve az esőerdőkkel folytatott rablógazdálkodás okozta élettérvesztéstől is. Egyes őserdők teljes kipusztulása mintegy 15 macskafajta kipusztulását hozza magával. Komoly veszélybe kerülne további 7 fajta prémes vad a trópusi őserdők beszántása miatt, melyeket marhalegelőnek és szántóföldnek szándékoznak hasznosítani. A trópusokon lévő államoknak nincs elég pénzük, hogy az állatok megfelelő védelméről gondoskodjanak. Az indiai tigrisek megmentési programjának kalkulációja szerint a védelmi körzetek létesítése és azok fenntartása körülbelül 25 millió dollárba kerülne. Csak ilyen erőfeszítések árán lenne lehetséges, hogy a kihalással fenyegetett indiai tigrisek számát, melyet jelenleg mintegy 2000-re becsülnek, 4500-ra emeljék. A nemzetközi állatvédők követelik, hogy a fejlett ipari országok nyújtsanak anyagi támogatást az érintett országoknak. Emellett kutatni és tanulmányozni kell az egyes ritka macskafélék, az oncilla, margay-macska és jaguárundi életmódját, szokásait, hogy a megfelelő védelmi intézkedéseket ki tudják dolgozni. Mindenekelőtt következetesen üldözni kell az illegális prémkereskedelmet, ha még azt akarjuk, hogy vadmacskafélék éljenek az erdőkben. MOZI nem TV EGER, URÁNIA 15 órakor TÉLAPU (ÜNNEPI VARÁZSLAT) 17,19 és 21 órakor GOLDENEYE - ARANYSZEM EGER, URÁNIA KAMARA 16 órakor TÉLAPU (ÜNNEPI VARÁZSLAT) 18 és 20 órakor EGY APÁCA SZERELME GYÖNGYÖS, PUSKIN 16,18 és 20 órakor SZÁGULDÓ ERŐD -HATVAN, APOLLÓ 16 és 18 órakor POCAHONTAS 20 órakor KESERŰ MÉZ SZÍNHÁZ EGER, VÁROSI TELEVÍZIÓ 00.00-14.00 Képújság 14.00 ATV 18.00 Képújság 20.10 A három maci: Bolyongó macik A három nyúl, rajzfilmek 20.30 Fény a redőny mögött, ff. magyar krimi GYÖNGYÖS, VÁROSI TELEVÍZIÓ 5.55- 6,55 Kh 1.1116 kHz -6.55- 9.00 71,3-71,2-66,8 MHz URH Kh 1.116 kHz 16.30- 18.00 Kereskedelmi adás (Helyőrségi Klub) 19 órakor SZERELEM, Ó (vígjáték) 8.00 TOP TV, közben 8-8.30-ig, 11—12-ig, 16—16.30-ig Képújság 17.00 Képújság 17.15 NOSZA! Pályaválasztási műsor 4. 17.35 Telefonos játék „Sok van a rovásán” 7. elődöntő 17.55 Lapozgató Karácsondi Imre műsora 18.15 Új tulajdonos a MERT-nél 18.30 Eurofradi, 1. rész 18.50 Egyévesek az önkormányzatok - Vámosgyörk 19.15 Képújság 19.30 TOP TV, 22.30-tól Képújság 23.00 Műsorzárás EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ 19 órakor ULLOMFI RÁDIÓ EGER Radnóti-bérlet 6.00-23.00 101,3 MHz Tel.: AGRIA 420-420 Hallotta már? KAMARASZÍNHÁZ MISKOLCI RÁDIÓ Az okos nők A nők sok mindenben felülmúlják a férfiakat, például jobb a beszédkészségük. A Nature című tudományos folyóirat több vizsgálatról is beszámolt, amelyet ennek igazolására és okainak felderítésére végeztek. Egy amerikai kutatócsoport kimutatta, hogy a férfiak és a nők agya különbözőképpen dolgozza fel a beszédet. Ezzel magyarázható a két nem e tekintetben is megnyilvánuló egyenlőtlensége. Bennett Shaywitz, a Yale Egyetem professzora bonyolult tomográf készülékkel felderítette, hogy a férfiak csak bal agyféltekéjüket használják bonyolult nyelvi feladatok megoldására, a nők viszont mind a kettőt. Alexandra látni szeretne Öröklött szembetegség miatt egyre romlott a látása egy mezőtárkányi kislánynak, Riczu Alexandrának. Olyannyira, hogy végül szinte teljesen megvakult. Éveken át próbálták a betegség súlyosbodását megállítani az orvosok, jóformán sikertelenül. Végül egy specialista, Arcibasev Szergej professzor megműtötte az egyik szemét, amelynek állapota javult is, ám még további operációkra van szükség ahhoz, hogy Alexandra elfogadható mértékben lásson. A rokkantnyugdíjas édesanya, aki maga is komoly műtéten esett át, nem tudja egyedül előteremteni az orvosi beavatkozások költségeit, ezért segítséget kér. Azok, akik bármilyen kis összeggel is segíteni tudnak, a Postabank 11991119/95994112 számú számlájára fizethetik be adományaikat, amelyekre égető szükség lenne Riczu Alexandra gyógyulásához. Este hatékonyabb A TPA nevű gyógyszer, amelyet szívrohamok kezelésére, a vérrögök feloldozására használnak, este a leghatékonyabb - állítja Peter Kumik, a New Yersey (USA) egyik orvosegyetemének professzora. Sajnos azonban a legtöbb szívroham reggel következik be. Kumik 700 olyan beteget vizsgált, akik a melltáji fájdalmak jelentkezése után hat órán belül kaptak TPA-t. Kilencven perccel a kezelés után megvizsgálta a koszorúereket, hogy meggyőződjön arról, kitisztultak-e, illetve átjárhatókká váltak-e azok. Meglepődve tapasztalta, hogy a kezelés ötven százalékkal sikeresebb volt, ha azt dél és éjfél között alkalmazták, mint amikor az éjfél és dél közötti időszakban kaptak a betegek TPA-T. A különbség oka, hogy a hajnali és reggeli órákban könnyebben képződnek vérrögök, és a vérnyomás is magasabb, a szívdobogás pedig gyorsabb. Sőt egy olyan anyag is felhalmozódik ilyenkor a szervezetben, amely gátolja az ott magától képződő TPA termelődését. Ezért reggelente a szívroham után alkalmazott TPA-kezelés kevésbé hatásos. Kumik azonban óva int attól, nehogy valakinek is eszébe jusson, hogy délutánig váljon. Bármikor következik is be az infarktus, annak kezelését minél előbb meg kell kezdeni. 7