Nyelv- és irodalomtudományi közlemények, 1985 (29. évfolyam, 1-2. szám)
1985 / 1. szám
78 SZEMLE 1. Az irodalmi hatás irányát figyelembe véve a kötet dolgozatainak egy része a magyar írók és irodalom román visszhangját, recepcióját tanulmányozza. E csoportból terjedelmével, filológiai szakszerűségével a Csokonai Vitéz Mihály Békaegérharcának népi román fordításáról szóló értekezés tűnik ki. Találunk benne műfajelméleti fejtegetést, Csokonai és bécsi mestere, Blumauer, Csokonai és a románság viszonyát tisztázó bekezdéseket. A legizgalmasabb a fordító Kontz József színész személyének azonosítása és megkülönböztetése a Szinnyei-féle kézikönyvben szereplő névrokonától — számos anekdotikus adattal. A fordítás nyolc ismert kéziratos példányának felkutatása, összevetése, elemzése során megállapítja történetüket, egymáshoz való viszonyukat. Kimutatja, hogy Kontz erdélyiesíti a cselekményt. Csokonai verseinek román recepcióját „a korszerű formában kifejezésre juttatott korszerű eszmék vagy érzelmek világáéval magyarázza Köllő, s ugyanakkor kidomborítja Kontz példamutató gesztusát: kedvenc versét latinra fordítani, de aztán rájött, hogy több embernek tesz szolgálatot, ha románul tolmácsolja. Tanulságos annak kimutatása, hogy George Bariţ, az erdélyi román hírlapirodalom megteremtője példaképének tartotta Széchenyi Istvánt, és büszkén vallotta: ........mindenkor igen hízelgő volt számomra kijelenteni, hogy gróf Széchenyi Istvánnak köszönhetem, ha valamelyest értek a nemzetgazdasághoz, és büszkén nevezem magam az ő iskolájából kikerült legutolsó tanítványnak". Coşbuc és Madách viszonya már nem ilyen egyértelmű. A nagy román költő a Tragédia német fordítását olvasta és széljegyzetelte. Köllő kimutatja, hogy a megjelölt madáchi sorok, eszmék fel-felbukkannak Coşbuc verseiben, ami ha nem is nevezhető kölcsönhatásnak, föltétlenül közös nézetekre, lelki alkatra utal. Az évfordulóra készült Móricz Zsigmond útja a román olvasókhoz című tanulmány a száraz könyvészeti adatokat tölti fel értékítélettel futólag fényt vetve regényírónk 1926-os erdélyi felolvasó és tanulmányútjának visszhangjára is. 2. Költő három dolgozatban bizonyítja, hogy a magyar nyelv tudása meg a magyar irodalmi és művelődéstörténeti ismeretek nélkülözhetetlenek egyes román irodalmi témák kutatásánál. A Régi magyar kéziratos énekeskönyvekben fennmaradt román világi énekekből összeállított kötet bevezető tanulmánya valóságos kincsesbányába vezeti el az olvasót. E XVI. századtól a XIX. század elejéig keletkezett szentimentális versek között külön színfoltot képviselnek a román—magyar együttélést szimbolikusan is kifejező kétnyelvű ún. makaróni versek. A klasszikafilológiai módszerével kommentálja Köllő Gheorghe Şincai híres latin nyelvű önéletrajzi elégiájának néhány sorát, melyekből kibontja a múlt századforduló Váradának szellemi körképét, bemutatja iskoláját, tudós tanárait. Míg korábban Şincai verséből az önbírálatot vélték kihallani, e tanulmány — épp a váradi környezetről elmondottak alapján — a „nagy emberi igazságokért emésztődő tudós lankadatlan küzdeni vágyását mutatja ki. A Gheorghe Şincai és Petru Maior műveinek viszontagságairól írt kettős tanulmány inkább művelődéstörténeti vonatkozású. E két tudós történész köteteinek hányattatását rekonstruálja korabeli dokumentumok alapján. Rámutat a magyar környezet „katalizátori" szerepére műveik létrejöttében és fennmaradásában. Módszertani tanulságként vonja le a következtetést: „a jobbára rutinszenvtelenséggel szerkesztett hivatalos iratokból és magánlevelekből merített mozzanatok nem annyira önnön horderejüknél, mint inkább összességükben jelentősek, amennyiben közszellemet és emberi magatartásokat tükröznek hitelesen .. 3. A Ion Budai-Deleanuról „magyar szemmel" írt dolgozat több vonatkozásban is kiegészíti a román eposzköltővel kapcsolatos ismereteket. Kimutatja Lemberg szerepét a francia forradalom eszmevilágának közép- és kelet-európai térhódításában. Megállapítja, hogy, bár nem beszélhetünk a lembergi román költő és Arany János közti kölcsönhatásról, cigányokról szóló eposzaik nyilvánvaló tematikai rokonsága egy latin nyelvű XVIII. századi eposzparódiára vezethető vissza. Végül összeveti a „katalizátor" szerepet betöltő közös forrással a román, illetve magyar komikus eposzt. 4. A román nép életének magyar irodalmi tükrözése, valamint a román irodalom magyar recepciója a XIX. század közepétől válik tudatossá, s követhető nyomon. Hogy a román környezetben született Jósika Miklós írásaiban a románságnak is szerep jut, kézenfekvő. Költő rámutat, hogy a regényíró már családi hagyományként hozta magával a román nép iránti rokonszenvet, 1848 tavaszán