Nyelv- és irodalomtudományi közlemények, 1985 (29. évfolyam, 1-2. szám)

1985 / 1. szám

78 SZEMLE 1. Az irodalmi hatás irányát figyelembe véve a kötet dolgozatainak egy része a magyar írók és irodalom román visszhangját, recepcióját tanulmányozza. E cso­portból terjedelmével, filológiai szakszerűségével a Csokonai Vitéz Mihály Béka­­egérharcának népi román fordításáról szóló értekezés tűnik ki. Találunk benne műfajelméleti fejtegetést, Csokonai és bécsi mestere, Blumauer, Csokonai és a románság viszonyát tisztázó bekezdéseket. A legizgalmasabb a fordító Kontz Jó­zsef színész személyének azonosítása és megkülönböztetése a Szinnyei-féle kézi­könyvben szereplő névrokonától — számos anekdotikus adattal. A fordítás nyolc ismert kéziratos példányának felkutatása, összevetése, elemzése során megállapítja történetüket, egymáshoz való viszonyukat. Kimutatja, hogy Kontz erdélyiesíti a cselekményt. Csokonai verseinek román recepcióját „a korszerű formában kifeje­zésre juttatott korszerű eszmék vagy érzelmek világáéval magyarázza Köllő, s ugyanakkor kidomborítja Kontz példamutató gesztusát: kedvenc versét latinra fordítani, de aztán rájött, hogy több embernek tesz szolgálatot, ha románul tol­mácsolja. Tanulságos annak kimutatása, hogy George Bariţ, az erdélyi román hírlap­irodalom megteremtője példaképének tartotta Széchenyi Istvánt, és büszkén val­lotta: ........mindenkor igen hízelgő volt számomra kijelenteni, hogy gróf Széche­nyi Istvánnak köszönhetem, ha valamelyest értek a nemzetgazdasághoz, és büsz­kén nevezem magam az ő iskolájából kikerült legutolsó tanítványnak". Coşbuc és Madách viszonya már nem ilyen egyértelmű. A nagy román költő a Tragédia né­met fordítását olvasta és széljegyzetelte. Köllő kimutatja, hogy a megjelölt ma­dáchi sorok, eszmék fel-felbukkannak Coşbuc verseiben, ami ha nem is nevezhető kölcsönhatásnak, föltétlenül közös nézetekre, lelki alkatra utal. Az évfordulóra készült Móricz Zsigmond útja a román olvasókhoz című tanulmány a száraz könyvészeti adatokat tölti fel értékítélettel futólag fényt vetve regényírónk 1926-os erdélyi felolvasó és tanulmányútjának visszhangjára is. 2. Költő három dolgozatban bizonyítja, hogy a magyar nyelv tudása meg a magyar irodalmi és művelődéstörténeti ismeretek nélkülözhetetlenek egyes román irodalmi témák kutatásánál. A Régi magyar kéziratos énekeskönyvekben fenn­maradt román világi énekekből összeállított kötet bevezető tanulmánya valóságos kincsesbányába vezeti el az olvasót. E XVI. századtól a XIX. század elejéig kelet­kezett szentimentális versek között külön színfoltot képviselnek a román—magyar együttélést szimbolikusan is kifejező kétnyelvű ún. makaróni­ versek. A klasszika­filológiai módszerével kommentálja Köllő Gheorghe Şincai híres latin nyelvű ön­életrajzi elégiájának néhány sorát, melyekből kibontja a múlt századforduló Vára­­dának szellemi körképét, bemutatja iskoláját, tudós tanárait. Míg korábban Şincai verséből az önbírálatot vélték kihallani, e tanulmány — épp a váradi környezetről elmondottak alapján — a „nagy emberi igazságokért emésztődő tudós lankadat­lan küzdeni vágyásá­­t mutatja ki. A Gheorghe Şincai és Petru Maior műveinek viszontagságairól írt kettős tanulmány inkább művelődéstörténeti vonatkozású. E két tudós történész köte­teinek hányattatását rekonstruálja korabeli dokumentumok alapján. Rámutat a magyar környezet „katalizátori" szerepére műveik létrejöttében és fennmaradásá­ban. Módszertani tanulságként vonja le a következtetést: „a jobbára rutinszenv­­telenséggel szerkesztett hivatalos iratokból és magánlevelekből merített mozzana­tok nem annyira önnön horderejüknél, mint inkább összességükben jelentősek, amennyiben közszellemet és emberi magatartásokat tükröznek hitelesen .. 3. A Ion Budai-Deleanuról „magyar szemmel" írt dolgozat több vonatkozásban is kiegészíti a román eposzköltővel kapcsolatos ismereteket. Kimutatja Lemberg szerepét a francia forradalom eszmevilágának közép- és kelet-európai térhódítá­sában. Megállapítja, hogy, bár nem beszélhetünk a lembergi román költő és Arany János közti kölcsönhatásról, cigányokról szóló eposzaik nyilvánvaló tema­tikai rokonsága egy latin nyelvű XVIII. századi eposzparódiára vezethető vissza. Végül összeveti a „katalizátor" szerepet betöltő közös forrással a román, illetve magyar komikus eposzt. 4. A román nép életének magyar irodalmi tükrözése, valamint a román iro­dalom magyar recepciója a XIX. század közepétől válik tudatossá, s követhető nyomon. Hogy a román környezetben született Jósika Miklós írásaiban a román­ságnak is szerep jut, kézenfekvő. Költő rámutat, hogy a regényíró már családi hagyományként hozta magával a román nép iránti rokonszenvet, 1848 tavaszán

Next