Nyíregyházi Napló, 2006. január-június (13. évfolyam, 1-24. szám)
2006-01-12 / 1. szám
6:1 Szemünk láttára vált romhalmazzá az eltelt néhány év alatt a Damjanich laktanya. Csak remélni mertük, hogy a hajdan szebb napokat látott létesítmény sorsa egyszer rendeződik. Jó hírünk van: január végén a Kálói út és Mikszáth utca sarkán lakásokat adnak át. A vállalkozói alapon épült és üzemeltetett bérlakásokba februárban már költözhetnek is az első lakók. Összesen 115 lakást alakítottak ki a három szárnyból álló épületegyüttesben, melyet előzőleg szerkezetig bontottak vissza. Mint Horváth Jenőtől, a Nyír- Pletta Ingatlan és Gépjárműhasznosító Kft .ügyvezetőjétől megtudtuk: a területet két éve vásárolták meg. Miután az értékesítésre történő lakásépítést visszafogták, belevágtak a bérlakásépítésbe, hogy a dolgozókat nem kelljen elengedni, tovább tudják foglalkoztatni őket. A lakások kisebbik része (2840 Februárban már költözhetnek a Damóba és 43 négyzetméteres, másfél szobás lakás, a többség 27 és 36 négyzetméter közötti, 1 szobás garzon. Erkélyek nélkül közel négyezer négyzetmétert építettek be és gyorslift is lesz. A beruházás 2005 áprilisában kezdődött és idén januárban fejeződik be. A hőszigetelésnek köszönhetően várhatóan alacsony rezsijű lakások lesznek. Központi kazán szolgáltatja a fűtést és a meleg vizet, mindenki külön mérheti a fogyasztását. Kaputelefon, kábeltévé, beépített konyhabútor lesz a lakásokban, a bérlőknek gyakorlatilag csak a berendezésről kell gondoskodniuk. Ingyenes parkolókat alakítottak ki a lakásokhoz, az egyik szárny pinceszintjén pedig március 15-ére elkészül a nyilvános fitneszcentrum. A beruházás a becslések szerint húsz év alatt térül meg. Már fogadják a leendő bérlők jelentkezését, a lakások négyzetméterének havi bérleti díja 900, illetve 1000 forint. Cs. K. Februárban már költözhetnek az első bérlők További képek: www.nyiregyhaza.hu, kattintson a várostérképre, keressen rá a Kállói út-Mikszáth Kálmán utca sarkára! Fórum a Bologna-rendszerről A magyar felsőoktatás a következő tanévtől átáll az úgynevezett Bologna-rendszerre. Sok diák és szülő tájékozódott már erről, de sokan még mindig keveslik azt az információt, amit erről a középiskolásoknak, a majdani hallgatóknak és a szülőknek tudni kell. A Nyíregyházi Főiskola a minisztériummal karöltve fórumot rendez. Előadó: az Oktatási Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, dr. Mang Béla. Időpont: január 13., 17 óra. Helyszín: a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulája (Nyíregyháza, Sóstói út 31/B, A épület fszt.), amelyen lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek a tájékoztatásra és tájékozódásra. Az első baba Az idei első nyíregyházi baba január elsején hajnali 6 óra 5 perckor született. Gallasz Csaba Mátét Keresztyén István főorvos és Kazai Andrea szülésznő segítette a világra. Édesapja Gallasz Csaba. A kisfiú 3630 grammos súllyal született, 54 centiméter hosszú. Képünkön a kis Máté édesanyjával, Judittal. Fotó: Andrejkovics János Leszállópálya mentőhelikoptereknek Az ország újabb 8 pontján alakítanak ki leszállópályákat mentőhelikopterek számára kormányzati támogatással A döntést a múlt héten hozta meg a szaktárca. A nyertes települések, illetve pályázók között van Nyíregyháza - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. A szerződéskötést előkészítő tárgyalásokat még ezen a héten megkezdik a nyertesekkel, a leszállópályák pedig - az időjárástól függően - várhatóan még a tavasszal el is készülnek. Parkolás Nem változtak a parkolás díjai az új évben. A kiemelt zónában (díja 150 forint) továbbra sem lehet bérlettel parkolni, a zónadíjak: 150, 100, illetve 50 forint óránként. A tavaly egész évre váltott bérletek január 15-éig érvényesek. Angol (Oasis) bőrcipők érkeztek 5900 Ft-tól ír Tit I TAMARA Am A slop jägngsIn Nyíregyháza, Szt. Miklós tér 17. (volt Egyház köz) Debrecen, Bajcsy Zsilinszky u. 8.______________ Személy- és vagyonőrtanfolyam fegyvervizsgával, Nyíregyházán 2006. január 18-ától. Érdeklődni: OPEN Felnőttképző Kft. Telefon: 06-70/615-3870, 42/728-721 * Dr. Kozma Ottó Nyíregyháza-OROS, Tornácos u. 1/B • Menedzserszűrés • Belgyógyászati kivizsgálás • Egészségterv készítése • Gyomortükrözéses vizsgálat Érdeklődni lehet: 42/481-581, 20/9173-533 k Köszönet Máramarosszigetről 2. oldal Elege lett a zombikból 4. oldal A tervezések éve lesz 6. oldal Lippai és Szilágyi már átigazolt 11. oldal A Magyar Kultúra napján Napján, január 22-én emlékezünk meg Nyíregyházán a Magyar Kultúra Napjáról. Mint Lukacs István alpolgármester lapunknak elmondta: az egész napos programsorozatban már a Bartók évből is ízeletőt kapunk egy koncert révén. Újdonság a délután kettőkor kezdődő fórum, amelyre a kultúra különböző szakágainak képviselőit hívják meg, mondják el véleményüket a kultúra helyzetéről, intézményekről. Úgy vélik, ez a nap alkalmas arra, hogy megvitassák ki mit tart értékesnek. „A kultúra presztízse” címmel meghirdetett vita nyilvános, várják az érdeklődőket a művelődési központba. Idén immár hetedik alkalommal adják át e napon a Nyíregyháza Kulturális Életéért kitüntetést. (Folytatás a 2. oldalon) Komfortosabb lesz a Szivárvány Több mint egymilliárdos beruházás kezdődött tavaly a Szivárvány Idősek Otthonában egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Az államkincstár a költségek nyolcvan százalékát biztosítja, míg az önkormányzat a fennmaradó húsz százalékkal járul hozzá a költségekhez. A tervező az Art Vital Kft., a bonyolító a Nyírber Kft., a kivitelező a Nyírép Kft. A befejezés ez év augusztus végén lesz. A beruházás a meglévő épületek felújítását, átalakítását, korszerűsítését, akadálymentesítését jelenti. A szobák háromágyasak lesznek saját fürdőszobával, továbbá három felvonót is beépítenek. A pavilonokat magastetővel látják el, ezekben apartmanok alakíthatók ki. A nappali ellátásul szolgáló új épület már elkészült, ebben egyelőre azok laknak, akiknek lakásait felújítják, de itt lesznek azok a közösségi helyiségek, amelyekben rendezvényeket tarthatnak, a magasabb szintű egészségügyi ellátást biztosítják, illetve itt kap helyet a könyvtár. A beruházásról tájékozódott a helyszínen Vojnik Mária államtitkár és Csabai Lászlóné polgármester, akik egyben a város egyéni országgyűlési képviselői. Elmondták: áttekintették a város és környéke szociális ellátásának helyzetét, és támogatják mindazokat a korszerűsítéseket, melyek a kapacitások jobb kihasználását szolgálják. Nyíregyházán újabb idősek szociális intézményének létesítését nem tartják indokoltnak, viszont ha a város megkapja a borbányai lőteret, támogatják a kamilliánusok ezirányú törekvését. Kissné Szabó Zsuzsanna, a Szivárvány Idősek Otthonának igazgatója elmondta: a beruházásnak köszönhetően magasabb komfortfokozatú lesz az intézmény, jobb tárgyi feltételek között magasabb szintű ellátást tudnak biztosítani az itt élő idős embereknek, illetve a betegeknek. Az intézmény két alapítványának köszönhetően folyamatosan igyekeznek olyan, a betegek ellátásához szükséges eszközöket beszerezni, melyekkel kevés hasonló intézmény dicsekedhet. Cs.K. Vojnik Máriát és Csabai Lászlónét Kissné Szabó Zsuzsanna kalauzolta az intézményben Fotók: Andrejkovics János INGYENES ZPIDHÁivanszűRÉs a Venus Optikában (NytrPlaza) A glaucoma (zöldhályog) súlyos szembetegség, ami a látás elvesztéséhez vezethet. A betegség egyik jele a szem benyomásának emelkedése, ami a látóideg károsodását okozza. Az egyetlen út az állapot korai felismerésének egyik fontos módja, a szemnyomás műszeres mérése. A Venus Optikában 2006.01.14-én és 15-én Ingyenes szűrővizsgálatot tartunk,, szívesen várjuk Önt is üzletünkben. Dr. Szabó Irén szemészorvos Venus Optika, Nyháza, NyírPlaza fszt., 42/402-154