Nyugat, 1923. január-június (16. évfolyam, 1-12. szám)
1923 / 1. szám - Schöpflin Aladár: Petőfi-szempontok
44 (Schöpflin Aladár: Petőfi)szempontok a voltukat úgy viseljék, mint egy ünnepi ruhát, amely a mozdulat, a viselkedés bizonyos ünnepélyességét teszi kötelezővé viselőjére nézve. Petőfinek a költői szerep mindennapi viselet, amelyben teljes fesztelenséggel mozog. Őt nem korlátozta sem politikai, sem pedagógiai meggondolás, nem alkalmazkodott semmiféle közvéleményhez még kis dolgokban sem. Ebben a tekintetben is a teljes szabadság embere volt. Végső eredményben ez is abba a rovatba tartozik, ahol a kritika a közvetlenségét szokta elkönyvelni, de különös figyelemben kell részesíteni azért, mert a költőnek egy nálunk egészen új típusát hozta bele a magyar világba: a modern költőét, aki kívül érzi magát az összes társadalmi osztályokon, nem érzi magára nézve kötelezőnek egyiknek a konvencióit, osztály erkölcsét, társasági formaságait sem, mert fölöttük áll, teljes szabadsággal. Petőfinek alig lehetne találni olyan ítéletét, véleményét, mondását, amelynek forrása valamely társadalmi osztály vagy csoport tudata volna, szabadon és elfogulatlanul formálta minden ítéletét. Épen ezért belőle soha nem is lehetett volna hivatalos költő, egy uralkodó vagy uralomra törő réteg közvéleményének kifejezője vagy propagálója, s az ő véleményei mindig különvélemények, teljesen az övéi, őt sem tudatosan, sem tudatlanul nem impresszionálja semmiféle közvélemény. Ha ítéletei mégis találkoznak nem egy ponton kora általános véleményével, ez ő tőle teljesen független jelenség, mert ő kimondta volna — ahogy nem egyszer ki is mondta — ítéleteit akkor is, ha egyedül marad velük. Ezért került minduntalan konfliktusba kora embereivel, írókkal és politikusokkal és katonákkal. Nem fogadott el maga fölött semmiféle fegyelmet, különösen pedig semmiféle társadalmi fegyelmet. A kompromisszumról komromisszumra bukdácsoló közélettel és társadalmi élettel szemben a költészetet kompromisszum nélküli szűz szabadságában akarta megőrizni. Ide tartozik az is, hogy exisztenciájában is megőrizte teljes függetlenségét. Mióta a színészi élettel felhagyott és mint költő szóhoz jutott, soha nem gondolt más exisztencia lehetőségre, hivatalra, állásra, az írói tollával kívánta fentartani magát. Ezzel a vonással is teljesebbé válik a modern költő típusához való tartozása, szemben az Arany Jánosban megszemélyesedő másik típussal, amely elfogadja maga fölött a társadalmi fegyelem hatalmát, önkéntelenül és meggyőződésből alkalmazkodik hozzá, szabadsága korlátaiul magára vesz bizonyos nemzetpedagógiai szempontokat és külső exisztenciáját is igyekszik némi társadalmi dekórumot és anyagi támasztékot nyújtó közhivatalban elhelyezni.. Ez az attitűde nagy mértékben meghatározza Petőfi poétikáját is. Ezt is érdemes volna részletesebben elemezni. Minden költő, tudatosan vagy tudattalanul csinál magának egy külön poétikát, ha elméletileg nem fejti is ki, gyakorlatában megvalósítja és ezzel elárulja a költészetről, eszközeiről és formáiról való fogalmait. Petőfinek a poétikája is teljesen konvencióban. Ő ezt úgy magyarázta, hogy a természet vadvirágának érezte magát, aki nem térhető semmiféle szabályhoz. Azonban a vadvirág szirmai is bizonyos természetadta szabály szerint formálódnak és csoportosulnak és Petőfi költészete is bizonyos, az ő szelleme és mondanivalójának természete szerinti, de pontosan meghatározható formákba ömlik. Mindössze emancipálta magát korának poétikai konvenciói alól, amelyeknek a legnagyobbak is hódoltak, Vörösmarty és Arany is. Az akkori felfogás szerint a poétika bizonyos a költőkre kötelező iskolás szabály=gyűjtes