Nyugat, 1933. július-december (26. évfolyam, 13-24. szám)
1933 / 13-14. szám - Rédey Tivadar: Van-e jobboldali és baloldali irodalom?
VAN-E JOBBOLDALI ÉS BALOLDALI IRODALOM? Hölgyeim és Uraim!* Pakots József emlékének Amiről most — ez írói kongresszus munkatervének szolgálatában — beszélni szeretnék: irodalmi életünknek ú. n. «kényes» kérdései közé tartozik. Ha csupán felveti is valaki, hamarosan álnok mellékcélok kergetésének gyanújába foghatják. Legyen az illető a közéleti nyilvántartóban jobboldalinak elkönyvelve, nyomban azzal a föltevéssel fogják megtisztelni, hogy a kérdést csak azért bolygatja, mert a politikai baloldaliság kárhoztatásának ürügye alatt esztétikai orthodoxiájának olthatatlan szenvedélyét, a mindenáron való irodalmi eretnekégetést is kiélheti. Ha pedig baloldali hírben álló író nyúl a kérdéshez, kézenfekvő annak a nézetnek megkockáztatása, hogy a maga harcos világnézetének szemszögéből a túloldalon a tisztán művészi értékek iránt szándékosan is vakságot erőltet magára, mert a más felfogáson alapuló világképben egyebet, mint a maga törekvéseinek kerékkötőjét, nem láthat, sőt pártfegyelemből valójában látnia sem szabad. Van-e jobboldali és baloldali irodalom? — így hangzik a kérdés s a felelet rá innen is, onnan is rendszerint az, hogy: nincs, — csak a megokolásban van annyi — nem éppen jelentéktelen — árnyalati különbség, hogy jobboldali megítélés szerint azért nincs, mert extra ecclesiam nulla salus, s ami a falakon kívül történik, az egyáltalán nem irodalom, pusztán destrukció; baloldali álláspontból pedig azért, mert e szerint az irodalom szükségképen vagy baloldali, vagy nem irodalom, hanem impotencia. E két szép latin megbélyegző szó az ártó értelemben vett «irodalompolitiká»-nak talán jó szolgálatot tehet, Kain testvérgyilkos botjául esetleg kitűnően használható, de vele a kérdés gordiusi csomóját csak úgy huszárosan kettévágni bizonyára mégsem lehet. Irodalmunk állítólagos «kettészakadás»-ának kérdését azzal aligha fogjuk kiküszöbölni, ha az «irodalom» fogalmi meghatározását és rang jelzését a magunk téma- és gondolatköre számára tartjuk fenn, ami pedig ezen kívül esik, azt kurtán és ridegen szakadárságnak nyilvánítjuk. Ez a felfogás mindenesetre igen kényelmes, a számvetésben olyan olcsó könnyebbséget jelent, akár a törlőgummi, melynek nyomában üdvös, semmiféle szellemi mérlegelő munkát immár nem kívánó fehérség és üresség támad. * A lillafüredi írói kongresszusra készült előadás. 1