Orosháza és Vidéke, 1949. április-június (4. évfolyam, 76-149. szám)

1949-05-15 / 112. szám

4______________Oroszfeldéhe_____________1W. május a fl népfront győzelmét várják a Jávorcsik-tanyán Az esőtől néhány nap alatt meg­nyúltak a vetések. Elevenen zöldel­nek. A búzaszálakon és a kukorica levelén harm­at cseppeket hintáz a szél. Körülöttünk borsó- és napra­forgó-táblák élvezik a pályás tavaszi reggelt. A Jávorcsik-tanyába igyekszünk, hogy megnézzük a táblás termelő­­csoport munkáját. A­ csoport tag­jait az istálló előtt találjuk. Kapa­nyélre támaszkodva tanácskoznak, hogy menjenek-e kapálni vagy sem? Várjunk még, hadd szikkad­jon a föld. Csak összetaposnánk1 — mondja Soós János, a csoport vezetője. v Az emberek leteszik a szerszámost s hogy minket megpil­lantanak, felderül az arcuk. . Gondolják, éppen jókor jövünk, most ráérnek beszélgetni KOCÁK, TEHENEK, LOVAK Benézünk az istállóba. A bősé­ges almon zsemlyeszínű, szép te­henek pihennek. Csendesen kérődz­­nek. A Szövetkezeti Központtól kaptuk ezeket — mondja az egyik ember.­­ Húsz anyakocát is kap­tunk, meg két lovat már régeb­ben Megnézzük az anyakocákat. Ép­pen kint cserkésznek a gyepen. A csoport egyik tagjának a fia vi­gyáz rájuk. — A jószágokat közösen gondoz­zuk — mondják az emberek. A csoport vezetője hozzáteszi: “ Jö­vőre a földet is közösen munkál­ják, mert ősszel áttérnek a közö­sen termelő gazdálkodásra. Bemegyünk a lóistállóba. A szép fekete lovak a jászolban kotorász­nak, ropogtatják az eleséget. Sző­rük csak úgy ragyog. Látszik, hogy gondozzák az állatokat. Az istállóban van néhány gya­logszék. Leülünk és beszélgetünk a termelő csoport jövőjéről. Bar­tók­ Pál bácsi, a csoport legidősebb tagja megjegyzi: — Lassan berendezkedünk. Egy év múlva már lesz itt minden, ami a jó gazdaságban szükséges. Az állam segít bennünket. Mindent megkapunk idejében, csak a gaz­dasági szerszámok késnek. Az emberek mindnyájan leülték: kis székre, összeállított nagykabát­ra, meg a küszöbre. Van itt három asszony is. Ők a falhoz támaszkod­va figyelik a beszélgetést. Don Pálné odaszól Bartók bá­csinak • Majd megjönnek a szerszá­mok is. Gondoljon arra, Pali bá­csi­, hogy sok ám a tennivaló a választásokkal kapcsolatban. El vannak foglalva az emberek. Majd a választások után megjönnek a szerszámok GYŐZZÖN A NÉPFRONT! Úgy van. A választás min­dennél fontosabb. Most domboro­dik ki a magyar nép összetartása. Fontos ám ez. Az egész világ fel­figyel rá — mondja — Cinanő Gá­bor. A Népfront győzelme a békét biztosítja. Nyugodtan dolgozha­tunk azután — kapcsolódik a be­szélgetésbe Gelegonya János. — Nem is tudom, milyen ember lehet az, aki újabb háborút sze­retne — mondja haragosan Don Pálné. — Én még hallani se szere­tek róla... Tönkre tett eléggé az elmúlt háború. Az uram ott ma­radt a harctéren. Itt maradtam semmi nélkül a gyermekeimmel, örü­lök, hogy munkához jutottam. A termelő csoportban szorgalmasan dolgozom. Bízom a jövőben. Nap nap után javul az életünk. Egy év múlva már nem látunk szüksé­get semmiben... Csak győzzön a Népfront a választásokon ... Berkó Sándor is elmondja véle­ményét : — A Népfront győz a választáso­kon. Tudja már a magyar nép, melyik a helyes út. Mindenki szen­vedett eleget a háború csapásaitól, nem akarja senki, hogy az meg­ismétlődjön ... Még tovább hallgathatnánk be­szélgetésüket, de sietünk. Vár a munka. Az emberek kikísérnek bennün­ket a dűlőig, örömmel mutatják a fejlődésnek indult vetéseket. Büsz­kén hordozzák végig szemüket a búzatáblákon, ahol kenyerüket ér­leli a föld. mozi 1 MIINDEN FALUNAK Az ország kulturális program­j­­jának egyik döntő fontosságú fel­adata a mozihálózat kibővítése. »Mozit minden falunak!« — ez a jelszó az ötéves terv folyamán meg­valósul. Már ez­ év végén a három­éves tervben előírt­­ 500 keskeny­­mozi helyett 10(X) működik. A mo­zi gazdasági, társadalmi,­­politikai és művelődési feladatot teljesít. A mezőgazdasági oktatófilm, a kor­szerű földművelés, állattenyésztés, mezőgazdasági ipar módszereivel ismerteti meg dolgozó parasztsá­gunkat. A Szovjetunió rövidfilm­jei bemutatják a fejlett nagyüzemi szovjet mezőgazdaságot s rávezetik a nézőt a fejlődés útjára. A falu mozihálózatának kiépítésével a pa­rasztság ugyanabban a film­ellátás­ban részesül, mint az ipari mun­kásság. A városban megismertetik a gyárak dolgozóit a parasztság éle­tével és az eddig elzárt faluban élő parasztokat a városi munkás­ság életével. *A Szovjetunió művé­szetének útmutatása nyomán a né­pi demokráciák filmművészete irányt mutat, nevel, oktat, tanít és szolgálja nagy célunkat: erős né­pet, szabad, független államban Mit mond Bognár József a parasztság részesedéséről a hatalomban " • Minden dolgozó parasztnak büszkének kell lennie arra, hogy a pa­rasztság legjobb képviselői részt vesz­nek a munkásosztály oldalán a ha­talom gyakorlásában és vigyáznia kell azokra a demokratikus vívmá­nyokra, amelyek a magyar történelem nagy fordulatát lehetővé tették. A parasztság emberhez méltó életéről El kellett érnünk, hogy a dol­gozó parasztság eljusson az emberhez méltó élethez, hogy munkája ne vegye igénybe egész testi erejét, hogy el­juthasson hozzá a kultúra és civili­záció minden vívmánya. A hároméves terv ezen a téren már nagy eredmé­nyeket ért el, de még csak a kezdet­kezdetén vagyunk. Az ötéves terv azonban már olyan kilátásokat tár a magyar dolgozó parasztság elé, ame­lyek valóban egy szebb, boldogabb és termékenyebb élet képét mutatják Arról, hogy az ötéves terv és az új világ fényt, kultúrát visz a faluba . Az ötéves terv minden faluba elviszi a villanyt, a telefont, a rádiót, a legeldugottabb falvakat is bekap­csolja a bekötőutak és a kisvasutak révén az ország közlekedési hálóza­tába, fürdőket, egészség­házakat, gyer­mek- és szülőotthonokat, sportpályá­kat, könyvtárakat ad a falu népének és ezzel valóra váltja nagy eszmény­képünket: a műveit s jómódú pa­rasztságot. tíz elektromos kisbíró ­Tizenhat éve halt meg Krúdy Gyula, a magyar próza egyik leg­nagyobb művésze. A magyar tájak, italok, ételek és különös alakok han­gulatát nálánál senki nem tudta annyira ízesen, csodálatos halk han­gon, a gordokához hasonló zengés­sel megeleveníteni. Ezen a héten, ha­lálának tizenhatodik évfordulóján, reá emlékezve közöljük itt következő szép írását) Én októberben születtem, amikor ritkán hallatszik a tücsök, de an­nál szomorúbb a hangja. A ko­vácsműhely esti harangozása nagy messziségből közeledik a leszálló ködben. A fáradhatatlan tücsök volt a dajkám, aki olyan hossza­dal­mas­an énekelgetett a ház sar­kán, mintha a legtávolabbi időkre helyezné a célt, midőn éneklését abbahagyja. Senki sem öregszik meg. Senki sem hal meg. Az élet körülbelül örökké tart. A beteg­ség oly meglepően jött, mint a vá­ratlan vihar. A halál, nagyritkán, oly csodálkozást keltett, mint a vastag hóbunda, amely reggelre kelve, betakarta a tegnapi tájképet. Ám­ a halottak sem látszottak örök­re elmenni. Csak egy kicsit félre­álltak, megengedték, hogy örököl­jenek utánuk, osztozkodjanak ma­radékaik és életük történetét ap­róra megbeszélhessék az élők. El­mentek, lepihenni egy kissé. Bizo­nyos, hogy húsz-harminc esztendő múlva visszatérnek, miután jól ki­­nyugodták magukat. S elölről kez­dik az egész életet Legalábbis ezt dalolta nek­em a tücsök, az őszi estéken. Neki so­hasem volt bánata, mindig egyfor­ma kedve volt. Jó kis zenész volt, aki hegedűje mellett elfelejtette a mindennapi eseményeket, amíg fel­adatát elvégezte. Pontos időben ját­szott, nem késett s nem jött ko­rán. De nem törődött azzal sem, hogy a ház lakói betegek az una­lomtól, bánattól vagy örömtől, vagy józanok az élet egyhangú­ságától, fáradtak a hétköznapok­tól, egykedvűek az elkerülhetetlen végzettől, reménységesek vagy re­ménytelennek. Ő rágyújtott a maga nótájára, mintha fizetést húzott volna egy ismeretlen hatóságtól. A tücsök csak énekelt... Énekelt azoknak, akiknek egyéb örömük sem volt már estéjükön, mint a kovácsműhely csengő kala­pácsainak hallgatása. Elringatta azokat, akik már nem tudnak meg­nyugodni bús fejükkel semilyen nő ölében sem. A szemük láz, a szí­vük seb, az ajkuk jég, az álmuk börtönök lakóinak álmaival azo­nos. A boldogtalanokat mulattatta a tücsök Dalt mondott, hosszan hallgatók­nak, a csillagváróknak, a szófiáin búsaknak, a panasztalan némák­nak, a sötétlő kertbe meredő sze­­műeknek, az őrület fantomjaival viaskodó dézsafejűeknek. Cirpell azoknak, akik évek óta várják, hogy a kapu előtt megje­lenjen a levélhordó, valamely olyan üzenettel, amelyet csak egyszer le­h­et kapni az élettől. Vagy megáll­jon egy kocsi, benne az utas, akit szívrepesve vártak a tanyán elnur­­radozó évek. Da­lo­lga­tott a tanyák, a kerti há­zak, lugasok, toronyszobák magá­nyos lakóinak, akikre sohasem nyitja rá senki az aj­tót. Bár ők ezt napjában százszor elképzelik. Himnuszt fújt az ágyak sóhajto­zó, nyögő betegeinek, a kuckókban guggoló bénáknak, a mankójukkal homokban író sántáknak, a vég­képpen megsik­etülteknek. És a mé­lázó, figyelmező vakoknak. Szép hangokat pengetett az élet­untnak, aki csak akkor áll töltött vadászfegyverrel az ablaknál, mi­dőn a hold merőlegesen néz le az udvarra. A kutyák veszettül ugatnak, hátha megjelenik az őszi éjszakában egy árnyék, amelybe bele lehet lőni a töltést, ahelyett, hogy önmagába lőné. A tücsök tehát mindenkinek a szívében lakott, aki nem volt az élet kiválasztottja, aki nem volt boldog ember... És így a tücsök­nek az én ifjúságomban igen sok házikója volt Magyarországon. Az álomtalanot­nak dalolt csak a tücsök Isten igazában! A holdfény végiglépkedett a me-A Rádió- és Filmtechnikai N­. precíziós műhelyében elkészült az a hangerősítő és közvetítő beren­dezés, amellyel az ötéves terv so­rán ellátják a magyar falvakat. A berendezés rádióműsort, zenét, hí­reket és helyi közérdekű tudnivaló­kat egyaránt közvetíthet. Hangerős­sége és a hozzá alkalmazott me­gafonok száma tetszés szerint nö­velhető­­en. Álmukban lehet látni a virá­gokat. Ilyen holdas estéken tapasz­talhatni, hogy a növények is alusz­nak éjszaka, mert az éj mindenki­nek a pihenésére van rendelve. A holdfény hideg, mint a másvilág. A felhők is megállnak az égen, mintha egyet szundítanának, mi­előtt végtelen útjukat folytatnák. Az álom sűrű, hangtalan. A cso­dálatos éjben, tán ilyenkor száll le Krisztus a keresztről az útszé­­len, hogy körülnézzen a közeli fal­vakban. Köntöse elvegyül a hold­­fénnyel. Ő maga csak egy árnyék, test nélkül, amint tovalebeg a me­zőkön, a fehérlő országutakon. Ilyenkor válik valósággá a vándor­­katona meséje, aki nem találta meg Krisztust a keresztfán, amely a fa­lu határában emelkedett. A tücsök az ő nótájukat fújja, a boldogtalanul bolyongó, álmatla­nok nótáját. Fújja a nótájukat, mint valami másvilági karnagy, aki csupán azokra a különös éjszakák­ra kapott megbízatást, midőn holdvilág felszívja az emberek lel­­­két. Ilyenkor a tücsök előveszi azokat a hangokat, amelyek földi ember előtt titokzatosak, érthetet­lenek. Egy elvarázsolt tündér éne­kel a kertben. Valaki, egy rejtel­mes idegen, egy kósza, gyönyörű szellem szólal meg hirtelen a tü­csök hangjában. Elképzelhetetlenül édesded zene vibrál, olthatatlan, örök szerelem, kimondhatatlan vá­gyakozás, sóvárgás, epedés, boldog­ság peng, peng, flótázik és tücsök volt a dajkám Irta: Krúdy Gyula

Next