Orosházi Friss Hírek, 1936. július (13. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-03 / 150. szám

1936. Július 3­ ­ OROSHÁZI FRISS HÍREK Üzenet 1858-ból Az 1858-ban épült öblői plébánia tem­plom egy részét lebontják, mert lényege­sen meg akarják nagyobbítani. A tem­plom hátsó falában lebontás közben egy n­agy, külön e célra készített üregben érdekes leletre bukkantak. Találtak egy hét deciliteres üveget, amely pecsétviasz­­szal volt lezárva, benne két összegöny­­gyölített papírt, továbbá több pénzdara­bot, köztük 1848-ban készült ezüstpénzt és egy darab aranypénzt. Az egyik talált irat a templomra vonatkozó adatokat tartalmazza, a másik szószerinti másolata a következő: »Emlék a Jövendő embe­reinek. Megtörténik, hogy 50—100—200 vagy ha szerencsésebb lesz a jövendő, Nagy ölbő ivadéka, 500 év múlva, ha ezen Írás papírjaival eggyütt el nem rot­had, olvasni fogja, hogy a templom e mostani jó népnek (bár 500 év alatt is igy lehetne nevezni) közremunkálásával történt. — Lesz, előre gondolom olylyan ki­s mostani ivadékot együgyünek, tu­datlannak és Isten tudja minek nem fog­ja mondani (mert a későbbi ivadék csak 100 évek után is magát bölcsebbnek, oko­­sabbnak szokta tartani, mint őseit). De — hallgad: Te, mikor ezt olvasod, nem leszel olly okos, müvelyt, finom társal­kodó, szebben öltözködő, nagyobb be­csülettudó­s Istenfélőbb, mint e jelen ivadék, ha csak a levegőben nem fogsz utazni gőzkocsin, vagy azt ki nem talá­lod, hogy az ember levegővel elélhet. Jö­vő ivadék! Mely minket tán ostobáknak fogsz majd mondani, én előre megmon­dom, hogy: te vagy ostoba, buta, mű­veletlen. Ezt mondja nektek — Gaál Sán­dor Nagy ölbői plébános 1858-ban ápril.­­24-én. Emlékezzetek rólunk.« A szegedi szabadtéri játékok A legszebb nyári kirándulásnak és a nyári szezon legérdekesebb művészi és idegenforgalmi eseményének ígérkeznek az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. Az előadások augusztus 1-én kezdődnek az évenként szokásos Az ember tragédiája új bemutatásával, a Tragédia előadását :2-án és 4-én megismétlik, majd augusztus 8, 9 és 11-én kerül sor az idei első sza­badtéri bemutatónak, Herczeg Ferenc Bizáncának előadására. Augusztus 14, 15 és 16-án újabb esemény színhelye lesz a szegedi Dóm-tér, akkor mutatják be pá­ratlan külsőségek közepette, a csillagos ■ég alatt először a legszebb magyar me­sejátékot a János vitézt. Szeged városa mindenki számára elérhetővé kívánja ten­ni a pompás dóm-téri előadások megte­kintését és éppen ezért az ülőhelyek árát a 7000 személyes tribünön 1­ 5 pengő­ben állapította meg és állóhelyekre ér­vényes jegyek ára 50 fillér. A játékok központi irodája: Szeged Széchenyi­ tér 9. (Korzó Mozi). Telefon 21—85. Távirati cím: Szabadtéri Szeged, az iroda min­dennemű részletkérdésben készséggel szolgál felvilágosítással. Sarolta Kimúlt Londonból jelentik: Sarolta, néhai V. György király papagája kimúlt. A na­gyon tanulékony madár, amelyet a ki­rály egyik tengeri útja során vett, gaz­dájának kedvence volt, gyakran vállain ült, amíg a király íróasztalán dolgozott és a belépőket parancsoló hangú »No, mi lesz?« kiáltással szokta fogadni, vagy a Britannia yacht fedélzetén, az árboc­­rúdon ülve, harsány hangon utánozta a király vezényszavait. Az uralkodó halála óta Sarolta vigasztalhatatlan volt, meg­történ gubbasztott kalitkájában és min­denkitől azt kérdezte, hogy »Hol a ka­pitány?« VIII. Edvárd parancsára Sarol­tát kitömik és a londoni természettudo­mányi múzeumnak ajándékozzák. Snip,­ V. György kedvenc kutyája, még rövid­del gazdája halála után kimúlt. HÍREK — Kinevezés. A pénzügyminiszter dr Magyary Lajos orosházi pénzügyi fogal­mazót segédtitkárrá, vitéz Madarász György orosházi államp.­dirnokot a gyu­lai kir. adóhivatalhoz gyakornokká ki­nevezte. Baranyik Béla pü. számvevő­ségi számvizsgálói cím és jelleggel fel­ruházott számellenőrt a IX. fizetési osz­tályba számvizsgálóvá lépett elő. — Budapestre utazott a főjegyző. Több községi ügy van elintézetlenül a­­ minisz­tériumokban, amelyeknek jóváhagyása, vagy elintézése késik. Bulla Sándor dr. községi főjegyző éppen ezért pénteken Budapestre utazott, hogy ezekben az­­ü­­gyekben a döntést kizárja. A főjegyzővel együtt Budapestre utazott Csizmadia And­rás orsz­ággyűlési képviselő is. — Békésvármegye új tisztiorvosai. Az újonnan kinevezett m. kir. tisztiorvosok szerdán délelőtt 10 órakor tették le hi­vatali esküjüket vitéz Ricsey Uhlarik Béla dr. főispán kezébe. A kinevezettek névsora: Donner László dr. (Békéscsa­ba), Hajós­­ István dr. (Orosháza), Szi­lágyi Ferenc dr. (Gyoma), Bernáth Kál­mán dr. (Szarvas), Szánthó Kálmán dr. (Gyula), Szentkereszthy László dr. (Szeg­halom), Röthler István dr. Békésvár­­vármegye m. kir. tisztifőorvosa szintén szerdán délelőtt tette le hivatali esküjét, azonban nem Gyulán, hanem Budapes­ten, a belügyminisztériumban. — A szegedi orvoskamarai tisztikar. A szegedi Orvoskamara a következő tiszti­kart választotta meg: Elnök Meskó Zol­tán dr., alelnök Kramár Jenő dr., titkár Ernyey István dr. Pénztáros Pataky De­zső dr., Ellenőr Halasy Antal dr., ügyész Winkler Elemér dr. A kerületi választ­mányba Orosházáról dr. Mlinarics Jó­zsefet választottak be. — Ezen a héten a mentőorvosi szol­gálatot dr. Zelenka Lajos községi orvos végzi. — Ezen a héten az Adler patika tart éjjeli szolgálatot. — Áramszünet. Július 3-án, pénteken délelőtt 10—12 és délután 6—8 óra kö­zött Gyopároson és Szentetornyán ha­laszthatatlan hálózati karbantartási mun­kák elvégzése miatt áramszünetet tarta­nak. — Törvénykezési szünet. A gyulai tör­vényszéken a hivatalos nyári törvényke­zési szünet július 13-tól augusztus 8- ig tart, ez alatt a polgári és halaszthatat­lan büntető ügyeket egy-egy szüneti ta­nács intézi, melynek elnöke július­­ 19- ig Szakolczay Lajos kúriai bíró, tör­vényszéki elnök, azután meg Sinka End­re tanácselnök. — A vagyonváltság búza júliusi ára. A mezőgazdasági ingatlanok vagyonvált­­sága fejében fizetendő búza árát a m. kir. pénzügyminiszter julius hónapra má­zsánként 15 pengőben állapította meg. — Munkás jogvédő megbízatás az o­­rosházi járás területére. A m. kir. föld­művelésügyi miniszter úr a vármegye fő­ispánjának előterjesztésére az orosházi já­rás területére a földművelésügyi minisz­térium kebelében szervezett Mezőgazda­­sági Munkások Jogvédő központi Iroda helyi megbízotti teendők ellátásával dr. Torkos Béla ügyvéd orosházi lakost bíz­ta meg. — Jobban van Mussolinni kislánya. Ró­mából táviratozzák. Mussolini miniszter­­elnök kisleánya, Anna Mária állapotában ismét jelentékeny javulás állott be. Az olasz király meleghangú táviratban ér­deklődött a beteg kisleány állapota iránt. — Mélységbe zuhant egy autóbusz. Lexintonból (Virginia) jelenti az United Press. Nem messze a várostól egy zsú­folt autóbusz, amelynek féke elromlott, egy hegyszakadék fölött vezető híd kor­látját áttörte és a mélységbe zuhant. Öt utas szörnyethalt és húsz súlyosan megsebesült. — »Köszönöm, hogy halálra ítéltek...« Londonból jelentik. A kenti esküdtek egyhangúan bűnösnek mondották ki Ar­thur Bryant, aki Margaret Whittinget, a­­kivel együtt élt, megölte. »Ez a helyes ítélet« — mondotta Bryant, amikor a verdiktet kihirdették s a biró halálos íté­letére csak ennyit mondott: »Köszönöm.« — Meghalt Dungyerszky Sándor. Bel­grádból jelentik: Dungyerszky Sándor, aki súlyos betegsége miatt három hónap­pal ezelőtt öngyilkosságot követett el, tegnap újvidéki kastélyában meghalt. Or­vosi jelentés szerint a sérült agyban kom­plikáció lépett fel és ez okozta az ismert nagybirtokos halálát­. . 30 év alatt 80 embert mentett ki a Dunából. Bajáról jelentik. Most ünne­pelte Baján szolgálatának 30 éves jubileu­mát, Pécs János, a Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság bajai ál­lomásának altisztje, aki a hajóhidat őrzi három évtized óta, a 30­ évi alatt pontosan 80 embert mentett ki a Duna hullámai­ból. Pécs János életmentései között volt nem egy olyan is, mikor majdnem életé­vel fizette meg bátorságát. A kettős jubi­leumot csendben, családi körében ünne­pelte a MFTR derék altisztje.­­ Éveken át szétszorulásban szenve­dő egyéneknél reggel és este egy-egy negyedpohár természetes «Ferenc József» keserűvíznek kitűnő hatása van,­­úgy, hogy a bélműködés elrendeződik, a gyo­moremésztés élénkül, az anyagcsere fo­kozódik, aminek következtében a köz­érzet rendkívül javul. 82­. — Sok az ízléstelenül öltözködő n­ő. Egy ismert párisi divatkirály nemrégiben kijelentette, hogy nagyon sok az ízlés­telenül öltözködő nő. Szerinte a szegényebb nők sokkal szebben öltözködnek, mint a gazdagok. A Párisi Divat a népszerű magyar divatlap új szá­mában közel száz pompás és ízléses ru­ha eredeti párisi rajzát közli, emellett re­mek kézimunka mintát is talál benne az olvasó. A kitűnő divatlap egy száma 60 fillér. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Do­­hány­ u. 12. — Rekordot javított az új Zeppelin. A Hindenburg léghajó menyorki időszá­mítás szerint, tegnap reggel 3 óra 50 perckor a lakehursti repülőtér fölé ér­kezett. A léghajó 51 óra és 59 perc alatt tette meg az utat Frankfurttól Lake­­hurstig és ezzel nyolc órával javította meg az eddigi rekordot.­­ Villám csapott Schmeling weekend­­házába. Csodával határos módon mene­kült a haláltól Schmeling, a világhíres német ökölvívóbajnok és felesége, Anny Ondra filmszínésznő. Mind aketten a Ber­lin közelében lévő Saarovban lévő wee­­kendházukban üdültek, amikor óriási vi­har kerekedett s villám csapott a kis épületbe, amelyben éppen ebédnél ült Schmeting és felesége. A ház pillanatok alatt lángba borult, de sem a bokszbaj­noknak, sem a feleségének semmi baja nem történt. Az anyagi kár jelentékeny, mert az egész épület porrá égett. — Éva anyánk almája —­­barack volt. Legalábbis amerikai tudósok ezt állítják, tervül azt hozzák fel, hogy a kínai hívők számára a tudás fája a barackfa volt, továbbá azt, hogy amit mi ma baracknak nevezünk, azt századokon át perzsa al­ma néven ismerték. Ennek a­­ kínai gyü­mölcsnek édenkerti őse vadontenyésző apró barackfa volt, amely ma is fellelhető Kína és Tibet fensíkjain. Az­­évszáza­dok során nemesítették, gyümölcse el­került nyugatra és már az ókorban igen igen kedvelték. Ez volt tehát állítólag az a gyümölcs, amelyet ősanyánk a kí­gyó tanácsára letépett a tudás fájáról. GAZDAHÖLGYEK, GAZDAIFJAK lebarnult bőre aratás után hófehér, sima, bársonyos lesz, ha kozmetikai és szépségápoló cikkeket a Bérczi­llatszertárban vásárolják. (Korzó Mozgó jegyeire árkedvezmény.) — Agyvértudulás, szivszorongás, ne­héz légzés, félelemérzet, idegesség, fej­fájás, lehangoltság, álmatlanság, gyen­­geségi állapotok, munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható természetes «Ferenc József» keserűviz használata által igen sokszor gyorsan megszüntethetők. 45* — Mindenkit érdekel, milyen álláspon­tot foglal el a magyar joggyakorlat a férjet megillető családfői hatalom tekin­tetében. A bíróság kimondotta, hogy­­ez a családfői hatalom nem terjed ki arra, hogy a férj feleségét menthető ok nélkül sértő szavakkal illesse és őt testileg bán­talmazza.­­ Elítéltek három nemzetközi zsebtol­vajt. A Nemzetközi Vásáron tettenérték Rais Fidél romániai volt kereskedőt,, Mécsei János szintén erdélyi származású fiatalembert és társnőjüket, Danel Ottilia 23 éves felírenőt, amint egy kereskedő zsebéből kiemeltek egy pénztárcát. Most került a büntetőtörvényszéken Fenessy egyesbíró elé, aki bűnösnek mondotta ki őket egyrendbeli lopás kísérletében és ez­ért Raisot 3 hónapi, Mécsei­­János 6 heti és Danel Ottiliát egyhónapi fogház­ra ítélte. Az ítélet jogerős. — Ötven éve tart és még negyven évig fog tartani egy árverés. Londonból jelentik: Az angol főváros egyik legna­gyobb árverési csarnokában, Sothebynél ötven év óta folyik már­ egy árverés és előreláthatólag még negyven évig fog tar­tani. Sir Thomas Phillips híres könyv­tárát árverezik, de olyan n­ehéz munka a nagyértékű bibliográfiai ritkaságok ren­dezése és katalogizálása, hogy a szak­értők még mindig nem készültek el ve­le, pedig a nagy könyvgyűjtő 1872-ben halt meg. Legutóbb például I. Edvárd ki­rály könyvtárának leltára került kalapács alá, amelyért késhegyig menő harcot folytattak az angol és amerikai könyv­­gyűjtők. A Petróleummal felgyújtotta magát egy fiatalasszony. Szörnyű módon akart meghalni egy sashalmi asszony: Eider­­bencz Józsefné. A fiatalasszony édesany­jával és hároméves kisleányával a sas­halmi Mussolini utca 44 számú házban lakik. Tegnap délben Eiderbencz József­­nének összetűzése támadt édesanyjával. Az összetűzés oka a háromesztendős kis­lány volt. Kora délután a fiatalasszony bezárkózott az egyik szobába, ahonnan néhány perc múlva kétségbeesett sikol­tozás hangzott ki. »Mentsenek meg« — kiabálta Eiderbenczné. Be akartak menni a szobába, az ajtó azonban belülről zár­va volt. Mikor feltörték az ajtót, élőfák­lyaként rohant körbe a szobába Eider­benczné. Mint kiderült, amikor bezárkó­zott a szobába, lehúzta az ajtó zárjáról a kulcsot, kidobta az ablakon, majd petróleummal leöntötte ruháját és meg­­gyújtotta. Rendkívül súlyos égési sebeket szenvedett. Válságos állapotban vitték a Rókus-kórházba.­­ Szobrot állítanak az őshazát kutató Julianus barátnak. Az idén van 700 esz­tendeje annak, hogy az ősmagylanok nyo­mait kutató Julianus barát útnak indult Ázsiába. Rengeteg viszontagság után 1236-ban Julianus barát megérkezett a magyarok által lakott területre, de visz­­szasietett, hogy meghozza az örömhírt. Egy évvel később újból elindult az ős­hazába, de értesült a tatárok­­pusztító fergetegéről s ezért visszajött, hogy meghozza a rémhírt. A Szent Domonkos­rend, a Credo egyesületek és a Magyar Földrajzi Társaság kezdeményezésére szo­borral akarják megörökíteni a tudós em­lékét. Antal Károly szobrászművész ava­tott kézzel mintázta meg Julianus barát és társának, Gellértnek alakját. A szobor a Mátyás-templom, a Halászbástya és a régi pénzügyminisztérium közötti te­­recskére került. 3 HIRDESSEN a FRISS HÍREKBEN!

Next