Orosházi Hírlap, 1973. január-március (18. évfolyam, 1-37. szám)

1973-01-11 / 4. szám

Új könyvek, pedagógusoknak Könyvkiadás­unk mind na­gyobb számban jelentet meg olyan műveket, amelyek új, korszerű pedagógiai módszerek terjesztését és megismertetését szolgálják, vagy irodalmi igé­nyű alkotásokban egy-egy pe­dagógus életútját dolgozzák fel. A legújabbak közül különö­sen kiemelkedik M. A. Ma­nor corda: Marx és a mai peda­gógia című műve, mely Marx életművének fontos pedagógiai gondolatait gyűjti össze és a marxi gondolatok tükrében vizsgálja a ma pedagógiájának alapvető problémáit, újra és újra tanulmányozva az eredeti marxi, engelsi szövegeiket, arra keresve választ, hogy melyek a sokoldalúan fejlett ember kiala­kításának feltételei. A történeti áttekintésben beszél az iskola fejlődésének irányáról az osz­tálytársadalmakban és bizonyít­­ja a marxi társadalmi analízis időszerűségét Szokolszky István: Pedagógiai tanulmányok című műve is a jelentősek közé tartozik. A kö­zelmúltban elhunyt neves peda­gógusnak számos olyan cikke, tanulmánya jelent meg az utób­bi 10 évben, amelyek ma is idő­szerűek, összegyűjtésükkel, rendszerezésükkel és közreadá­sukkal a jelen nevelési problé­máinak megoldásához nyújt se­gítséget. A kötet elsősorban azokat az írásokat tartalmazza, amelyek a tanulói aktivitás problémakörét elemzik. Érdekes olvasmány Medvegy Antal: Elszürkü­lésem története című műve, amelyben egy vi­déki iskolaigazgató vallomását teszi közzé. Hogyan indul a pályán, miként forgácsolódik szét ereje a túlmunkában és anyagi gondokban, mint küz­­ködik az igénytelenséggel és a visszhangnélküliséggel. Az ol­dott elbeszélő formában meg­írt belső élménysor katarzist vált ki, és önvizsgálatra kész­teti pályatársait. Mohás Lívia: Peremvárosi diákok címmel az egyik józsef­városi gimnázium osztályának történetét írja meg, ahol a szerző hagyományos és modern pedagógiai módszereket próbált meg alkalmazni és önvizsgálat­tal, művelődéssel, fájdalmas ön­kritikával törekedett arra, amelyre minden pedagógusnak hivatása törekedni: a sokolda­lú, és becsületes emberek for­málására. Az új esztendő első rövidfilmjei Januárban a játékfilmek kí­sérőműsorai érdekes világot tár­nak föl az emberről, törhetet­len erejéről, szenvedélyeiről, akarásáról. Kezdjük mindjárt Sára Sándor és Rózsa János nagyszerű, modern filmjével, a Csudavilág-gal, amelyben meg­elevenítik egy nagy művész, Gross Arnold rajzainak párat­lanul érdekes, groteszk és mégis lírai, az ember belső lényegét kereső szirtes világát. Vagy a Balczó című filmportré, Knoll István műve a sporttörténet egyik legkiemelkedőbb alakjá­ról, akinek legendás, szenvedé­lyes győzniakarása, fanatikus sportszeretete kerül a portré középpontjába... Szovjet do­­kumentumfilm a Tyumén­föl­dön. A Tyumén Köztársaság másfél millió négyzetkilométe­ren fekszik. Ezen a területen nyolc európai ország férne el. Itt beláthatatlan olajmezőket tártak fel és a sztyeppe előt­tünk népesül be fúrótornyokkal; a szenvedélyes emberi munka a barakerdőt „pillanatokon belül” fiatal metropolissá változtatja. Szenvedély a címe annak a szí­nes bolgár rajzfilmnek, amely a játékszenvedély minden ka­taklizmát túlélő erejéről beszél szatirikus hangon. Ugyanígy tá­madja az autó iránti beteges szenvedélyt a Tóbiás és az au­tók című NDK rövid játékfilm. Ismeretes, hogy Chile az el­lentétek országa. Havas hegy­csúcsokat látunk, majd kaktusz­erdőt, az Éljen, Chile című szí­nes csehszlovák dokumentum­filmben. Nyomor, éhezés, kön­­­nyek és az ember örömét fel­emésztő robot, amelyet lassan felvált az örömmel teli munka, vidám arcok, lelkesedés a nagy politikai és gazdasági változá­sok iránt. Kollányi Ágoston Száz év címmel rövidfilmet ál­doz annak az indulatosan vita­tott régi kérdésnek, hogyan is őrizzük meg pusztuló műemlé­keinket? „Visszaállítani” őket eredeti szépségükben, s eközben esetleg értékes töredéket áldozni fel, vagy „rekonstruálni” a még menthető műemléket, de min­denképpen eredeti, stílushű megőrzésben, nem leplezve és tagadva a ma jelenlétét és azt a törekvést, hogy a régit a mo­dernnel ötvözzük. Dévényi László Életlánc című alkotása ismerteti az évmilliárd óta tar­tó biológiai körforgás láncsze­meit, a földi élet alapját, a fo­toszintézist, és a tápláléklánc kialakulását. Ugyancsak magyar film az Euklideszi geometria világa című színes alkotás, Ci­gány Tamás munkája. Az ókori görögök, a már akkor magas színvonalú geometriából sok filozófiai tételüket merítet­ték. Ezek ugyan az évszázadok során módosultak, változtak, de témáikból és feltételezéseikből még ma is sokat tanul a tudo­mányos világ. Van tehát választék bőven, érdekes, tanulságos kísérőműso­rokat láthatunk filmszínháza­inkban. Gazdasági kérdésekről • a békéscsabai TIT-ben Gazdasági kérdésekkel foglal­kozik a Tudományos Ismeret­­terjesztő Társulat három pén­teki rendezvénye. Délelőtt 10 órától a Vállalatvezetők Szabad­­egyeteme hallgatóinak Sánta Lajos, a Megyei Tanács osztály­vezető helyettese beszél a válla­latok és szövetkezetek korszerű költséggazdálkodásáról, délután háromkor dr. Dankó János, a Megyei Tanács Ipari Osztályá­nak vezetője a vezetési adott­ságokról és a sikeres vezetés előfeltételeiről tart előadást, es­te héttől pedig kisfilmek vár­ják az érdeklődőket, amelyek egyebek mellett az ipari barom­fitenyésztést, s az Egyesült Ál­lamok és Japán mezőgazdaságát mutatják be. A Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat Szegedi Kirendeltsége 6724. Szeged, Marx tér 4. szám Eladásra kínál 1,5 kW-os, 220 V-os áramfejlesztő aggregátorokat, tanyák villamosítására alkalmas. 380 220 V-os elektromotorokat, minden típusban és teljesítményben. Gépi berendezéseket, szivattyúkat, stb. 7293» Arabok között — Ramadan havában 4. 1948-ban kezdődött Valahol Szíriában járunk. A jól megépített úton apró falvak, kertek, megművelt földek kö­zött robog a gépkocsink. Leté­rünk egy másik, hasonlóan jó állapotban lévő útra, haladunk egy ideig, majd megállunk. A kis falu semmiben sem külön­bözik a többitől, amelyen ed­dig átutaztunk. A község vezető­it keressük. Egy magas fiatal­ember elindul, hogy értesítse őket. Várjunk addig itt — mond­ja. Várunk. Közben beszélgetni, barátkozni szeretnénk a bennün­ket körülvevő gyereksereggel, s a néhány lépéssel mögöttük ál­ló felnőttekkel. Nem sokra me­gyünk. Hiába mondja arab tol­mácsunk, hogy kik vagyunk, vá­lasz nem érkezik. Csendben néz­nek ránk. A gyerekek, akiknek a fejét próbáljuk megsimogatni, félve hátrább lépnek. Megérkezik a vezető. Erős, markáns arcú, jó negyvenes fér­fi. Mögötte idősebbek, fiatalab­bak még néhányan. Bemutatko­zik, még egyszer meggyőződik ar­ról, hogy kik vagyunk és invitál, menjünk az ő házába, ott nyu­godtan beszélgethetünk. Alig méternyi széles, zegzugos kis kö­rökön, egymáshoz ragasztott ap­ró házak között kanyargunk, míg egy piciny udvarra, onnan egy hűvös szobába érünk. Olyan az érzésünk, mintha egy fázó­san, félve összeboruló nyár kö­zepén lennénk, hisz az egész fa­lu a maga zegzugos labirintusá­val, apró házacskáival akkora, hogy egy jókora takaróval talán be is lehetne fedni. Palesztin menekültek táborá­ban vagyunk. A szőnyegeken körül ülve a közösség vezetői néznek ránk kíváncsian. Öröm és bizalom sugárzik a szemük­ből, amikor hallják, hogy egy távoli szocialista ország fiai ér­deklődnek az ő sorsukról. Először általában beszélgetünk. Meglepő tájékozottsággal szólnak hozzá a világ dolgaihoz. A szo­cialista országokat jól ismerik, testvért, szövetségest tisztelnek bennünk. Közben kávéval, tisz­ta hideg vízzel kínálnak. A be­duin módra főzött méregerős ká­vé feloldja a tartózkodást. — 1948 óta élünk itt — kezdi a vezetőjük. Apám tanító volt Palesztinában, abban a faluban, ahol addig éltünk. Egy szép na­pon, talán június lehetett, cio­nista katonák vették körül a fa­lut. Fél órát adtak és távoznunk kellett. Úgy hajtottak bennünket, mint a barmokat, át a határon. Aztán szíriai testvéreink segítet­tek. Azóta itt élünk. Rámutat egy valamivel fiata­labb társára. — Ők még csú­nyábban jártak — mondja. — A falu apraját, nagyját összete­relték, legéppuskázták őket. Nagy gépekkel eltaposták a há­zakat. Gyerek volt még, véletle­nül menekült meg. — Kint játszottunk, a falutól egy kicsit messzebb. Láttuk a katonákat, hallottuk a lövöldö­zést, nem mertünk hazamenni. Aztán már csak a holttesteket találtuk meg és a falu romjait. Apám, anyám, testvéreim ma­radtak ott. Lassan kikerekedik a múlt. A huszadik század egyik legtragi­kusabb sorsú népének a törté­nelme. 1947-ben hozott határo­zatot az ENSZ arról, hogy 1948. május 15-én megszűnik a Palesz­tina feletti angol mandátum. A határozat értelmében Palesztina területén két önálló, demokra­tikus állam alakul: egy zsidó és egy arab. Kijelölték a határ­vonalakat is. Ám az igazságos döntésből nem valósult meg semmi. A tervezett két állam he­lyett egy jött létre. 1948. május 14-én zsidó burzsoá­ nacionalis­­ták, cionisták kikiáltották Izrael államot. Az új államban a hatalom a nyugati monopoltőkéhez ezer szállal fűződő zsidó nagybur­zsoázia kezébe került. Hogyan mondta a palesztin tábor vissza­emlékező vezetője? — Tehették. A kivonuló an­gol gyarmati hadsereg teljes fegyverzetét átadta az izraeli­eknek. Ezek a legkorszerűbb fegyverek voltak abban az idő­ben. Ez a magyarázata annak, hogy hiába volt az ENSZ-tiltakozás, az arab országok is hiába siet­tek palesztin testvéreik védel­mére. A jól felszerelt izraeliek­kel szemben alulmaradtak. Az új zsidó állam egész sereg olyan területet kebelezett be, amely ősidők óta — az ENSZ határo­zatával is megerősítve — a pa­­lesztinaiaké. E területekről sok százezer arabnak kellett földön­futó módjára menekülni, míg a szomszédos arab országok be nem fogadták őket. És azóta is itt élnek. Akik fel­nőtt korban űzettek el hazájuk­ból, lassan már öreg emberek. Felnőtté válik az az új generá­ció is, amely a száműzetésben született és nevelkedett fel Ám a haza iránti szeretet és vágya­kozás nem szűnik. Mi lesz ve­lük? Egyöntetű a válaszuk a kérdésre: Életük legfőbb célja, visszatérni apáik földjére, bé­kében élni Palesztinában. Nem feledtetheti velük ezt a vágya­kozást a testvéri szeretet és gon­doskodás sem, amelyben arab testvéreiktől részesülnek. Ma­gunk is tapasztaltuk Szíriában, hogy minden különbség nélkül, anyagiakban, kultúrában, jogok­ban ugyanúgy részesülnek, mint a szíriai állam polgárai. És még­is elpusztíthatatlan vágyként él bennük a hazatérés gondolata — mindinkább párosulva egy olyan reménytelenség-érzettel, amely végsőkig elszánttá, vak­merővé, egyeseket közülük ka­landor tervek vak eszközévé is tehet Küzdelmük végcéljának eléré­sét szinte reménytelenné teszi a palesztin felszabadítási mozga­lom jelenlegi állapota: a teljes szétzúzás, a mégoly minimális egység hiánya, Íme, néhány mo­mentum a jelenlegi helyzetről: Az ellenállási szervezetek kö­zül a legerősebb az El Fatah, amelynek elgondolása szerint az új Palesztina haladó, demokra­tikus ország lesz, amelyben ke­resztények, mohamedánok, zsi­dók békésen együtt élnek majd. „Népünk nem teszi le a fegy­vert addig, amíg Palesztina nem szabadul fel...” — mondják, s csak a katonai harcokról akar­nak tudni, a politikai megoldás útjait elvetik. Nyilvánvaló, hogy ez a platform irreális, mert el­veti a jelenlegi objektív helyzet figyelembevételét. A palesztinok másik — ugyan­csak befolyásos — szervezete a Demokratikus Népfront Paleszti­na Felszabadításáért elnevezésű szervezet, amely dokumentuma­iban imperialistaellenes szavak­ban a marxizmus-leninizmus alapján áll. „Célunk egy egye­sült demokratikus Palesztina megteremtése — vallják — egy tanácsköztársaság, amelyben a Palesztina­ arab és zsidó nép> minden nemzeti és osztályelnyo­más nélkül élhet.” Nem szüksé­ges bizonyítani, mennyire nincs realitása a mai Izrael által meg­hódított területeken egy ilyen tanácsköztársaság létrehozásá­nak. A Népi Front Palesztina Fel­szabadításáért elnevezésű ultra­baloldali szervezet a közel-keleti konfliktus megoldásának egyet­len lehetőségét egy harmadik világháborúban látja. Ezek a magukat maoistának valló geril­lák vállalták az elmúlt évek lát­ványos repülőgépeltérítéseit is. Természetes, hogy az ultrabal­oldali terrorakciók sem vezetnek pozitív eredményre. A legpozitívabb erőt az El- Anszar képviseli, amelynek sora­iban a jordániai, a szíriai, li­banoni, az iraki kommunista párt tagjai és pártonkívüliek harcolnak. Álláspontjuk világos és reális: „A fegyveres harc csak akkor érhet el sikert, ha összekapcsoljuk a szabadság, a haladás és a szocializmus erő­inek világméretű harcával.” Va­lamennyi ellenállási szervezet és mozgalom egységéért harcolnak, mint a siker alapvető feltételé­ért. Úgy tapasztaltuk, ehhez a harchoz a szíriai és az iraki ve­zetés részéről teljes támogatást kapnak. Varga József következik: 5. Dobri­gyen... Valahol Szíriában.^ 51973. JANUAR 1L

Next