Orosházi Hírlap, 1973. július-szeptember (18. évfolyam, 74-112. szám)

1973-07-01 / 74. szám

így látta a hetet hírmagyarázónk. Pálfy József: A Szovjetunió békeoffenzívája Azok a diplomaták, akik az európai haderők és fegyverzetük csökkentéséről Bécsben ez év elején, január utolsó napján kezdtek el vitatkozni, eszmét cserélni, s tulajdonképpen egy későbbi konferenciát előkészíte­ni, most már megérdemelten mehetnek rövid szabadságra. A hivatalosan csak konzultáció­nak nevezett tárgyalássorozat­ban 17 európai ország — köztük hazánk és két óceánon túli ország, az USA és Kanada — képviselői vettek részt, hol a tárgyalóasz­tal mellett, hol csak egy pohár itallal a kezükben egy koktélon álldogálva...­­5 hónap eseményei, fordulatai ízelítőt adtak abból, hogy milyen hosszú alkudozásra lehet számítani ez év október 30-tól kezdve. A tulajdonképpeni haderő- és fegyverzetcsökkenté­si konferencián is. De a lényeg az, hogy már kitűzték e konfe­rencia kezdetének napját, meg­határozták a résztvevők körét, megállapították, milyen ügyrend alapján tárgyalnak majd. Jogos derűlátással lehet tekinteni e konferencia elé is és ugyancsak szükséges visszaemlékezni arra, hogy a szocialista országok már régen javasolták a külföldi kato­nai támaszpontok felszámolását, az id­egen csapatok visszavoná­sát, a fegyverzet csökkentését. 1966-ban a Varsói Szerződés Po­litikai Tanácskozó Testületének bukaresti ülésén már konkrét formába öntötték erre vonatkozó javaslataikat. E sorok írója 1968-tól mosta­náig több NATO-ülésen látta­­hallottá, hogy miként formáló­dott az „atlanti” országok vá­gya, elképzelése a „kiegyensú­lyozott” csapatcsökkentésről. Azt remélték, hogy a haderők lét­számának leapasztása, a kül­földi csapatok visszavonása az ő­ javukra mehet végbe, magya­rán: egy amerikai katona haza­­vezénylése ellenében akár két­­há­rom szovjet katona távozásait akarták elérni. A kölcsönös haderő- és fegy­ver­zetcsökkentés természetesen csak az egyenlő biztonság elve alapján jöhet létre. Az olyan­­ „atlanti” elképzelések eleve­­ elfogadhatatlanok, hogy egy majdani megállapodás min­den olyan szocialista országra vonatkozzék, ahol szov­­jet egységek állomásoznak, de ne írja alá a megállapodást minden olyan NATO-ország, ahol amerikai csapatok van­nak! S minthogy az „atlan­tiak” kihagyták Olaszországot a konferencia teljes jogú és tel­jes elkötelezettségű tagjai kö­zül, így a Magyar Népköztársa­ság sem vehet részt másként, csak megfigyelőként, különle­ges státussa­... (Ne feledjük, Itá­­lia nem csupán az az ország, ahol Goethe szavaival élve a „citrom virágzik”, hanem a NATO déli szárnyának kulcs­állama, tele NATO-repülőterek­­kel, NATO-támaszpontokkal, NATO-parancsnokságokkal! Ha Olaszországot nem vonják be egy majdani teljes elkötelezett­ségű megállapodásba, akkor a NATO indokolatlan és veszélyes előnyre tehetne szert...) Helsinkiben már az utolsó ál­­mításokat végzik a Finnlandia­palotában, az összeurópai konfe­rencia színhelyén, minden ké­szen áll 35 ország vezető diplo­matáinak, külügyminisztereinek kedden kezdődő tanácskozásához. A küszöbön álló konferencia előtt joggal emlékeztethetünk a szocia­­lista diplomácia sok éves erőfe­szítéseire: 1969 márciusában a „Budapesti felhívás” fogalmazta meg a biztonsági és együttmű­ködési értekez­et szükségességét, azóta sok-sok kétoldalú tárgya­lás során tisztázódtak a konfe­rencia céljai. A Szovjetunió bé­­keoffenzívája — amely az idén a Brezsnyev—Nixon, a Brezs­­nyev—Brandt és a Brezsnyev— Pompidou találkozókhoz veze­tett —, megteremtette a kedve­ző fel­tételeket a konferencia ös­­­szeültéhez. Leonyid Brezsnyev a hét ele­jén fejezte be amerikai hivata­los látogatását, kedden-szerdán a Párizs közelében levő Ram­­bouillet-ben tárgyalt a francia köztársasági elnökkel. A Szov­jetunió Kommunista Pártja fő­titkárának utazását a­­ Tágon szinte minden hírmagyarázó (a kínaiakat kivéve, akik egyetlen sornyi híradásai sem szolgáltak az utazás tartama alatt) törté­nelmi jelentőségűnek minősítet­te. A szovjet véleményekből ki­­emelhetjük a Pravda megfogal­mazását: a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatai gyakorlatilag új, minőségileg magasabb fokozatot értek el. Hozzátehetjük, hogy változások járnak ennek nyomában a nem­­zetközi helyzetben is. Termé­szetesen nem úgy, hogy meg­szűntek volna a szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentétek. De az élet realitásai, az erővi­­szonyok reális megítélésre kény­szerítik a polgári politikusokat is. S igen jelentős, a szovjet­­amerikai tárgyalásokon az ame­rikai fél is elfogadta, hogy fe­lelős az egyetemes békéért, a háború elhárításáért, s meg­­állapodott a támadó hadá­szati fegyverzetrendszerek korlá­tozásának alapelveiben. Egy lengyel lap megjegyzését idézzük: Kína első reagálása a szovjet—amerikai tárgyalásokra az volt, hogy újabb kísérleti robbantást hajtott végre. Min­­denesetre ez furcsa fényt vet a kínai politikára és szembeállít­ja a pekingi vezetést Ázsia né­peivel. A kísérleti robbantás okozta radioaktív szennyeződés aggodalommal töltötte e­l a japá­­nokat éppúgy, mint az ausztrá­lokat, új-zélandiakat, akik pedig eddig inkább a francia kísérleti robbantások elleni tiltakozással voltak elfoglalva... A hét legfőbb nemzetközi ese­ményei háttérbe szorítottak szá­mos olyan fordulatot, amely pe­­dig máskor a címoldalakra kí­vánkozott volna: az uruguayi katonai akciók, a chilei szélső­­jobboldal újabb rohama, a Kö­zel-Keleten Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök­ hosszú tár­gyalássorozata, aztán a dollár ú­jabb válsága és a nyugatné­met márka felértékelése mind­mind érdekes, izgalmas jelenség. De a jelek szeret mindegyiknek lesznek új következményei. Napjaink történetének króniká­­sa így a végére odaírhatja: „folytatása következik!” Parancsnoki és törzskari gyakorlat A Magyar Néphadsereg kikép­zési terveinek megfelelően, 1973. június 25—29. között magasabb törzsek és csapatok — köztük szövetséges szovjet csapattörzsek részvételével — parancsnoki és törzskari gyakorlat levezetésére került sor. A gyakorlatot. Oláh István ve­­zérőrnagy, a Magyar Néphad­sereg vezérkari főnöke, minisz­terhelyettes vezette. A végrehajtott parancsnoki és törzskari gyakorlat eredményes volt. A részvevő parancsoki ál­lomány, törzsek és csapatok bo­­nyolult körülmények között gya­korolták a korszerű összfegy­­vernemi harc megtervezésének, megszervezésének és vezetésé­nek kérdéseit, rn­kábbá a szö­vetséges törzsekkel való együtt­­működést. (MTI) A S6 éves Walter Ulbricht köszöntése Berlin Walter Ulbricht, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke szomba­ton délelőtt az Államtanács Marx—Engels téri épületében fogadta a gratulálókat, akik 80. születésnapja alkalmával meleg jókívánságaikat tolmácsolták. Először az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai keresték fel az államelnököt, s nevükben, valamint a párt összes tagjai nevében Erich Honecker, az NSZEP első titkára fejezte ki jókívánságait a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló harcosának. Az NDK miniszter­­tanácsának küldöttségét Willi Stoph miniszterelnök vezette. Erich Honecker a jelenlevők nagy tapsa közepette átnyújtotta a jubilásnak a Népek Barátsága Érdemrend nagy csillagát. Ezután az NDK-beli szovjet nagykövetség és a Németország­ban állomásozó szovjet csapatok vezetői gratuláltak Walter Ul­­brichtnak 80. születésnapjához. Mihail­­ Tefimov nagykövet át­nyújtotta a Népek Barátsága Rend kitüntetést, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége adományozott Walter Ulbrichtnak. A diplomáciai testület együt­tesen fejezte ki jókívánságait a 80 éves államelnöknek. Kovács Imre, hazánk berlini nagykövete átadta Losonczi Pálnak, az El­nöki Tanács elnökének Walter Ulbricht részére küldött aján­dékát. (MTI) Chilei puccskísérlet 6 halott, 32 sebesült Az AFP hírügynökség chilei kormánykörökből származó ér­tesülései szerint a katonai puccskísérlet idején történt lö­völdözéseknek hat halálos és 32 sebesült áldozata van. A fegyveres erők főparancs­nokságának utasítására szomba­­ton betiltották a Cooperativa Vitalica és a Mineria ellenzéki rádióállomások működését. (MTI) Közel-keleti helyzetkép Kairó Az Egyiptom és Líbia közelgő egyesülését előkészítő magas szintű politikai konzultációk so­­rozatába­n Szadat egyiptomi és Kadhafi líbiai elnök szombaton részt vett az ASZÚ parlamenti csoportjának rendkívüli ülésén. Bejrút Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára az An Nahar című liba­noni lapnak adott nyilatkozatá­ban kijelentette, hogy mostaná­ban nem szándékozik ellátogat­ni a Közel-Keletre. A főtitkár cáfolta, hogy másik diplomatá­val szeretné felváltani közel-ke­leti megbízottját, Gunnar Jar­­ringot. Waldheim kifejtette, hogy az ENSZ-nek továbbra is folytatni kell erőfeszítéseit a válságnak a Biztonsági Tanács 1967-es határozata a­apján való megoldására, mert ezt az egyetlen dokumentumot fogadta el vala­mennyi érdekelt ország. (MTI) Ötéves az atomsorompó egyezmény A leszerelésért, a nukleáris há­ború veszélyének végleges elhá­rításáért folytatott harc jelen­tős állomása volt az 1968. jú­lius 1-én aláírt úgynevezett atomsorompó-szerződés. A vi­lágpolitikában elfogadott szim­bolikus elnevezés tökéletesen fedi az egyezmény célját és lé­nyegét; sorompót kell állítani a nukleáris fegyverek további el­terjedésének útjába. Az aláíró atomhatalmak a szerződésben arra vállaltak kötelezettséget, hogy nukleáris fegyvereiket nem szolgáltatják ki más országok­nak, és sem közvetlenül, sem közvetve nem segítenek hozzá senkit, ilyen fegyverek előállítá­sához. Az atomfegyverrel nem rendelkező államok pedig vállal­­ták, hogy nem próbálnak besze­rezni, és nem is gyártanak nuk­leáris fegyvereket. Az atomsorompó-szerződés: a levegőben, a víz alatt és a világ­űrben végzett nukleáris fegyver­kísérleteket betiltó 1963-as atomcsend-egyezmény után újabb nagy lépés volt a ter­monukleáris világháború meg­akadályozása útján. Az azóta eltelt öt év bebizonyította a szerződés­­ létjogosultságát, és ugyanakkor azt is, hogy az atomsorompó-megállapodás csak a kezdeti lépések egyike. A szo­cialista országok, és elsősorban a Szovjetunió kezdeményezésére újabb egyezmények jöttek lét­re. 1971 februárjában aláírták a tengerek és óceánok fenekén és altalajában nukleáris fegyverek elhelyezését betiltó megállapo­dást. Közvetlenül az atomso­rompó-szerződés aláírása után javasolta a szovjet kormány az Egyesült Államoknak, hogy kezdjenek tárgyalásokat a nuk­leáris töltetek célba juttatására alkalmas stratégiai fegyverrend­­szerek korlátozásáról. Ezek az úgynevezett SALT-tárgyalások, — mint ismeretes — azóta több nagy jelentőségű egyezmény megkötéséhez vezettek. Leg­utóbb Leonyid Brezsnyev ame­rikai látogatása alkalmával egy újabb SALT-megállapodás irányelvei mellett, nagy jelentő­ségű egyezményt írtak alá a nukleáris háború megakadályo­zásának szükségességéről, és az erre irányuló közös szovjet— amerikai lépésekről. Ezeknek a kétségtelenül re­ményt keltő fejleményeknek lé­nyege azonos felismerésen alap­szik: földünk békéjének, biz­tonságának megóvása érdekében újabb és újabb lépéseket kell tenni a tömegpusztító fegyve­rek esetleges felhasználásának kiküszöbölésére. Ebben a tekin­tetben pedig kiemelkedő az atomhatalmak felelőssége. Hi­szen az atomháború veszélye annál nagyobb, minél több kéz­­ben vannak a nukleáris fegyve­rek. A nagyhatalmak anyagi le­hetőségei és politikai súlya pe­­­dig biztosítékot jelenthetnek az atomenergia kizárólag békés célra való felhasználására. Az öt nagy atomhatalom közül ket­tő, Franciaország és a Kínai Népköztársaság azonban máig sem hajlandó elfogadni a külön­böző nemzetközi egyezménye­ket. Ennek ellenére a világ na­gyot lépett előre az atomsorom­­pó-egyezmény — amelyhez már több, mint száz állam csatlako­zott — aláírása­ óta. A nukleáris háború veszélye az utóbbi évek­ben bekövetkezett nemzetközi enyhüléssel párhuzamosan mind­inkább csökken. A veszély végleges elhárítása érdekében azonban következete­sen tovább kell haladni a meg­kezdett úton, újabb és újabb lépéseket kell tenni a teljes biz­tonságot nyújtó leszerelés felé. (A. K.) Rendkívüli állapot Uruguayban Montevideóban, Uruguay fővárosában az utcákon gépfegyve­res katonai alakulatok biztosítják a rendkívüli állapotot az államcsíny után. A szakszervezetek általános sztrájk szerve­zésével tiltakoznak a demokratikus jogok felfüggesztése ellen. (Telefotó:-AP—MTI—KS)

Next