Ország-Világ, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-07 / 49. szám

Í­­ZIG-VÉRIG MODERN DRÁMÁT LÁT­TUNK a Nemzeti Színház színpadán n­emcsak formájában, hanem cselekmé­nyében és mondanivalójában is korszerű alkotást. Arbuzov, a Tanya szerzője új da­rabjában megkísérelt feleletet adni a ma emberének problémáira. A végsőkig egy­szerűsített színpad, a szűkszavú párbeszé­dek, a figurák társadalmilag tipizált plasz­tikus rajza, a szinte oratórium-szerű elő­adásmód egyetlen kérdésre keresi a vá­laszt: mi ad értelmet az ember életének? A nyugati drámairodalom kiemelkedő képviselői a társadalmi illúziók pusztulá­sáról beszélnek. Azt ábrázolják magas mű­vészi színvonalon, újszerű színpadi eszkö­zökkel, hogyan válik az ember társtalan­­ná, hogyan próbál kitörni a hétköznapok egyformaságának mágikus köréből. Arbu­zov a bontott színpadi formát egészen új tartalommal töltötte meg. Műve a szovjet irodalom új formát kereső irányzatához tartozik, melynek legjobbjait alkalmunk volt már olvasni és látni a mozivásznakon. Ezek az alkotások a hősiesség új fogalmá­ról, a kommunizmust építő ember lelkivi­lágáról és társadalmi szerepéről beszél­nek, elmélyült művészi eszközökkel. Az Irkutszki történetben is erről van szó, azt látjuk, hogyan nemesíti meg a munka és az őszinte, tiszta szerelem a könnyűvérű Vállát, akinek csak a táncon­, az olcsó szórakozásokon járt az esze. Előbb hidegen hagyja Szergej be­csületes, nagy szerelme, és könnyelműség­ből lesz a felesége, de a gyerekek, a férje váratlan halála, munkatársai őszinte szo­lidaritása megváltoztatják egész valóját. H­árom ember sorsáról szól ez A DRÁMA, amelyet a munkások négytagú kórusa, mint a görög drámák­ban a nép, jelenetről jelenetre kommentál és alakít. Vádjáról, Szergejről és Viktorról, aki előbb nem sokat törődik Válja szerel­mével, de a tragédia után az asszony hű­séges támasza lesz. A munka, az alkotás az, amely célt és értelmet ad az ember életének, s a sze­relem is, amely sorsokat formál. Az érzel­mi és a társadalmi mondanivaló tökéletes harmóniába szövődik össze ebben az al­kotásban. A Nemzeti Színház színvonalas előadása azonban mégsem nyújthat teljesértékű színpadi élményt. A darab líraisága csodá­latosan érvényesül, azonban a kiélezett konfliktusok hiánya, a néha vontatott cse­lekmény, a mellékfigurák olykor elnagyolt rajza nem tudja végig lekötni a néző fi­gyelmét. Ehhez járul még a darab alkati hibája. Szergej halála ugyanis véletlen, nem a cselekmény menetének szükségsze­rű következménye s ezért a jellemek fej­lődése is esetlegessé válik. A Csehovon, Gorkijon nevelődött szovjet szerzők darab­jainak tempója lassú, a magyar közönség előtt vonta­tottnak tűnik. Marton Endre kitűnő rendezésének az az egyetlen hibája, hogy a nagyszerűen megkomponált jele­netek mellett üresjáratú perceket is en­gedett az előadásban. A figurák mozgatá­sa, a mondanivaló értelmezése és­­kifejezé­se kitűnően sikerült. A rendezés munká­jának nagyszerű segítője Hincz Gyula öt emelvényes színpada és a vetített díszle­tek, teljesértékű illúziót nyújtanak. AZ EGYSÉGES, JÓL ÁTGONDOLT­­ ELŐADÁS legjobb színészi teljesítmé­nye Berek Kati­nettéhez fűződik. Egysze­rűen, szinte eszközök nélkül varázsolja elénk a könnyelmű lányból­­ asszonnyá érett Válja alakját, aki megsejt valamit abból a világból, amely körülveszi őt. Kü­lönösen szépek a monológjai, gazdagon árnyalt szép szövegkiejtése ezekben érvé­nyesül a legjobban. Férje halálakor érzett döbbenete, tétova nézése, apró félhangjai, sokáig emlékezetesek maradnak. Viktor hálás szerepében Kállai Ferenc nyújtott kitűnő alakítást. Az ő érdeme, hogy feledtetni tudta a megírt figura ap­ró töréseit és töretlen ívben jut el a záró­­jelenetig, amely egyébként a darab nyitó képe is. Két nagyszerű pillanata van, az egyik a lánykérési jelenetben, amikor Vál­ja szinte az orra előtt kaparintja meg ma­gának Szergejt, a legjobb barátját, a má­sik Szergej halálakor érzett döbbenete. Arcáról ekkor sem hervad le a kisfiús mo­soly, de érezzük a jelenet borzalmát, hi­szen nem sokkal előbb, talán öntudatlanul is, barátja vesztét kívánta. Szirtes Ádám első jelentős színpadi sze­repét az Irkutszki történetben kapta. Si­került levetkőznie merevségét és Szergej figuráját közel hozta a nézők szívéhez. Ezt örömmel üdvözöljük, mert a pozitív hősök gyakran vázlatos szerepének sikeres ábrázolásával eddig fiatal színészeink nem kényeztették el a közönséget. Ladányi Ferencet, Zolnay Zsuzsát s a munkáskórus két tagját, Barsi Bélát és Bicskey Tibort elismerés illeti a gondos színészi munkáért. Különösen Ladányi Fe­renc állja meg a helyét kitűnően, a szá­mára szokatlan szerepkörben. Horváth József remek epizódfigurája is minden el­ismerést megérdemel. A DARAB TERMÉSZETÉBŐL ADÓDIK, hogy Hidas Frigyes zenéje alkotóré­szévé lett az előadásnak. Nemcsak aláfest és átköt, hanem sokszor továbbviszi a drámai cselekményt, anélkül, hogy önálló művészi élményt kivárnia nyújtani. A Nemzeti Színház, amely eddig is so­kat tett a szovjet drámairodalom népsze­rűsítéséért, most is megállta a próbát. A színművet Németh László fordításában mutatták be. BOZÓ LÁSZLÓ ■ naimu Jelenet Arbuzov »Irkutszki történet­« című színművének második részé­ből. A képen: Kállai Ferenc (Viktor) és Szirtes Ádám (Szergej) (Farkas Tibor felv.) DOLGOZÓ EMBEREK KÖZÖTT z Ernst Múzeumban 110 művész, Javarészt fiatal, 183 festményt, grafikát és 58 szobrot állított ki a «Dolgozd emberek között« című kiállításon. Képünkön: Neményi Lili művésznő Pándi Kiss János »Hajógyári munkás« című szobra előtt (MTI fotó : Bojár Sándor felv.) .

Next