Ország-Világ, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-07 / 49. szám
ÍZIG-VÉRIG MODERN DRÁMÁT LÁTTUNK a Nemzeti Színház színpadán nemcsak formájában, hanem cselekményében és mondanivalójában is korszerű alkotást. Arbuzov, a Tanya szerzője új darabjában megkísérelt feleletet adni a ma emberének problémáira. A végsőkig egyszerűsített színpad, a szűkszavú párbeszédek, a figurák társadalmilag tipizált plasztikus rajza, a szinte oratórium-szerű előadásmód egyetlen kérdésre keresi a választ: mi ad értelmet az ember életének? A nyugati drámairodalom kiemelkedő képviselői a társadalmi illúziók pusztulásáról beszélnek. Azt ábrázolják magas művészi színvonalon, újszerű színpadi eszközökkel, hogyan válik az ember társtalanná, hogyan próbál kitörni a hétköznapok egyformaságának mágikus köréből. Arbuzov a bontott színpadi formát egészen új tartalommal töltötte meg. Műve a szovjet irodalom új formát kereső irányzatához tartozik, melynek legjobbjait alkalmunk volt már olvasni és látni a mozivásznakon. Ezek az alkotások a hősiesség új fogalmáról, a kommunizmust építő ember lelkivilágáról és társadalmi szerepéről beszélnek, elmélyült művészi eszközökkel. Az Irkutszki történetben is erről van szó, azt látjuk, hogyan nemesíti meg a munka és az őszinte, tiszta szerelem a könnyűvérű Vállát, akinek csak a táncon, az olcsó szórakozásokon járt az esze. Előbb hidegen hagyja Szergej becsületes, nagy szerelme, és könnyelműségből lesz a felesége, de a gyerekek, a férje váratlan halála, munkatársai őszinte szolidaritása megváltoztatják egész valóját. Három ember sorsáról szól ez A DRÁMA, amelyet a munkások négytagú kórusa, mint a görög drámákban a nép, jelenetről jelenetre kommentál és alakít. Vádjáról, Szergejről és Viktorról, aki előbb nem sokat törődik Válja szerelmével, de a tragédia után az asszony hűséges támasza lesz. A munka, az alkotás az, amely célt és értelmet ad az ember életének, s a szerelem is, amely sorsokat formál. Az érzelmi és a társadalmi mondanivaló tökéletes harmóniába szövődik össze ebben az alkotásban. A Nemzeti Színház színvonalas előadása azonban mégsem nyújthat teljesértékű színpadi élményt. A darab líraisága csodálatosan érvényesül, azonban a kiélezett konfliktusok hiánya, a néha vontatott cselekmény, a mellékfigurák olykor elnagyolt rajza nem tudja végig lekötni a néző figyelmét. Ehhez járul még a darab alkati hibája. Szergej halála ugyanis véletlen, nem a cselekmény menetének szükségszerű következménye s ezért a jellemek fejlődése is esetlegessé válik. A Csehovon, Gorkijon nevelődött szovjet szerzők darabjainak tempója lassú, a magyar közönség előtt vontatottnak tűnik. Marton Endre kitűnő rendezésének az az egyetlen hibája, hogy a nagyszerűen megkomponált jelenetek mellett üresjáratú perceket is engedett az előadásban. A figurák mozgatása, a mondanivaló értelmezése éskifejezése kitűnően sikerült. A rendezés munkájának nagyszerű segítője Hincz Gyula öt emelvényes színpada és a vetített díszletek, teljesértékű illúziót nyújtanak. AZ EGYSÉGES, JÓL ÁTGONDOLT ELŐADÁS legjobb színészi teljesítménye Berek Katinettéhez fűződik. Egyszerűen, szinte eszközök nélkül varázsolja elénk a könnyelmű lányból asszonnyá érett Válja alakját, aki megsejt valamit abból a világból, amely körülveszi őt. Különösen szépek a monológjai, gazdagon árnyalt szép szövegkiejtése ezekben érvényesül a legjobban. Férje halálakor érzett döbbenete, tétova nézése, apró félhangjai, sokáig emlékezetesek maradnak. Viktor hálás szerepében Kállai Ferenc nyújtott kitűnő alakítást. Az ő érdeme, hogy feledtetni tudta a megírt figura apró töréseit és töretlen ívben jut el a zárójelenetig, amely egyébként a darab nyitó képe is. Két nagyszerű pillanata van, az egyik a lánykérési jelenetben, amikor Válja szinte az orra előtt kaparintja meg magának Szergejt, a legjobb barátját, a másik Szergej halálakor érzett döbbenete. Arcáról ekkor sem hervad le a kisfiús mosoly, de érezzük a jelenet borzalmát, hiszen nem sokkal előbb, talán öntudatlanul is, barátja vesztét kívánta. Szirtes Ádám első jelentős színpadi szerepét az Irkutszki történetben kapta. Sikerült levetkőznie merevségét és Szergej figuráját közel hozta a nézők szívéhez. Ezt örömmel üdvözöljük, mert a pozitív hősök gyakran vázlatos szerepének sikeres ábrázolásával eddig fiatal színészeink nem kényeztették el a közönséget. Ladányi Ferencet, Zolnay Zsuzsát s a munkáskórus két tagját, Barsi Bélát és Bicskey Tibort elismerés illeti a gondos színészi munkáért. Különösen Ladányi Ferenc állja meg a helyét kitűnően, a számára szokatlan szerepkörben. Horváth József remek epizódfigurája is minden elismerést megérdemel. A DARAB TERMÉSZETÉBŐL ADÓDIK, hogy Hidas Frigyes zenéje alkotórészévé lett az előadásnak. Nemcsak aláfest és átköt, hanem sokszor továbbviszi a drámai cselekményt, anélkül, hogy önálló művészi élményt kivárnia nyújtani. A Nemzeti Színház, amely eddig is sokat tett a szovjet drámairodalom népszerűsítéséért, most is megállta a próbát. A színművet Németh László fordításában mutatták be. BOZÓ LÁSZLÓ ■ naimu Jelenet Arbuzov »Irkutszki történet« című színművének második részéből. A képen: Kállai Ferenc (Viktor) és Szirtes Ádám (Szergej) (Farkas Tibor felv.) DOLGOZÓ EMBEREK KÖZÖTT z Ernst Múzeumban 110 művész, Javarészt fiatal, 183 festményt, grafikát és 58 szobrot állított ki a «Dolgozd emberek között« című kiállításon. Képünkön: Neményi Lili művésznő Pándi Kiss János »Hajógyári munkás« című szobra előtt (MTI fotó : Bojár Sándor felv.) .