Ország-Világ, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-03 / 1. szám
gyimir Iljics Lenin zseniális államszervező tevékenységével. Az eltelt öt évtized az egész emberiség számára bebizonyította, hogy ez a december 30-i lépés valóban történelmi elhatározás volt. A szovjet államszövetség létrejöttét — melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, s a szovjethatalomért vívott ötéves kemény küzdelem előzött meg — világviszonylatban egyedülálló társadalmi-gazdasági változások követték: ötven év alig egy emberöltő. A népek életében pedig egészen fiatal kornak számít. A Szovjetunió felemelkedését, a világtörténelemben példátlan ütemű gazdasági és társadalmi fejlődését az egész haladó világ mély rokonszenve és nemszűnő érdeklődése kíséri. Az új szovjet állam rövid idő alatt olyan korszakos változásokat mondhatott magáénak, amelyek végérvényesen megalapozták páratlan nemzetközi tekintélyét. A szovjet állam léte, szilárd és gyors iramú fejlődése lehetővé tette, hogy a nemzetközi munkásosztály forradalmi ügye, a szocializmus eszméje és gyakorlata egy hatalmas országban valósággá váljon, új államformában is testet öltsön, szilárd gazdasági alapokon álljon, gyors ütemben fejlődjön és így követhető, világos példát nyújtson a nemzetközi munkásosztály forradalmi harcához. 1922-ben még a tőkés világ hatalmas gazdasági és katonai túlereje állt szemben a szovjet állam gazdasági és védelmi erejével. Ám a szovjet munkásosztály, a szovjet nép a saját hősi erőfeszítései mellett mindenkor számíthatott a nemzetközi proletár szolidaritás erejére, a világ dolgozóinak békeakaratára és szolidaritására. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal szovjet állam győztesen került ki a polgárháborúból. Napjaink nemzetközi aktualitása az a történelmi tény, hogy a szovjet munkásállam születésétől kezdve a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért szállt síkra. Azt vallotta, hogy az államok közötti békés kapcsolatok és az együttműködés fejlesztése minden ország, minden kormány jól felfogott érdeke. A világtörténelem első munkásállamának létét igen rövid idő alatt kénytelenek voltak elismerni a burzsoá államok. Néhány év leforgása alatt csaknem általánossá lett a szovjet állam nemzetközi elismerése. Az európai államok többsége és a tőkés világ valamennyi nagyhatalma — az akkori Egyesült Államok kivételével — 1925-ig felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. A diplomáciatörténet által egyértelműen bizonyított tény, hogy a Szovjetunió jelenlegi békepolitikája, amely alapjában befolyásolja a világ sorsát, nem valamiféle időleges taktikai meggondolásból ered, hanem a szocializmus, a kommunista külpolitika lényegéből fakad. A szovjet állam külpolitikájának ötven évvel ezelőtt is a béke volt az alapja. Szovjet- Oroszország népei az intervenciósok elleni küzdelemben is a békét védelmezték. Mit jósolna Nostradamus 1973-ra? a a híres Nostradamus, minden idők legnevesebb jósa napjainkban élne, nem kellene az égöveket, a csillagok járását tanulmányoznia ahhoz, hogy elkészítse az 1973-as esztendő prognózisát. Munkáját rendkívüli mértékben megkönnyítené az a körülmény, hogy az 1972-es esztendőben megkezdődtek azok a történelmi jelentőségű folyamatok, amelyek ebben az esztendőben szinte százszázalékos biztonsággal haladnak kiteljesedésük felé. Kezdjük tehát azzal, ami biztosra vehető. A tavalyi esztendő kétségkívül legjelentősebb eseménye a májusi szovjet—amerikai csúcstalálkozó volt, amely negyed évszázad hidegháborús imperialista politikájának kudarcát felmérve, rákényszerítette Washingtont a tényleges nemzetközi erőviszonyok reális értékelésére: korunk két legjelentősebb hatalmának, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak kapcsolatát a jövőben a békés egymás mellett élés játékszabályainak kell meghatároznia. A moszkvai tanácskozások megindítottak egy tárgyalás- és egyezménysorozatot, amelynek 1973-ban további eredményekhez kell vezetnie a szovjet—amerikai gazdasági, műszaki, kulturális stb. megállapodások vonatkozásában. békés egymás mellett élés játékszabályai érvényesülésének bővülő spektrumába tartozik a két évtizedes nyugat-európai hidegháború maradványai lebontásának folyamata. Biztosra vehető, hogy 1973-ban nemcsak arra kerül sor, hogy a nyugat-európai országok egytől egyig elismerik a Német Demokratikus Köztársaságot, hanem sor kerül arra az európai biztonsági értekezletre is, amelyet a Szovjetunió immár csaknem két évtizede szorgalmaz. Az európai országok tartós együttműködésének folyamata természetesen nem nélkülözi az ellentmondásokat, mert az Egyesült Államok az „arccal Európa felé” új jelszavához híven igyekszik akadályozni a Közös Piac országainak önállósulási folyamatát, s igyekszik a békés konfrontációt felhasználni a szocialista közösség országai egységének gyengítésére. Míg a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztése és az európai enyhülési folyamat a történelem parancsszava, ezek a tendenciák távolról sem jelentkeznek ilyen egyértelműen a világ más részein. Korunk társadalmi-politikai folyamatainak ellentmondásosságára jellemző, hogy ugyanaz az Egyesült Államok, amelynek létérdeke a korlátozott együttműködés a Szovjetunióval, távolról sem törekszik ilyen buzgalommal a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó SALT-tárgyalások ütemének gyorsítására valamint a katonai paktumok eljövendő lebontását előkészítő tanácskozások érdemi előkészítésére. A világot különböző régiókra felosztó, azaz a világot megosztó amerikai stratégiai koncepció az európai enyhüléssel összeegyeztethetőnek tekinti a félelmetes indokínai bombázás brutális folytatását, a nyers erőszak alkalmazását, az indokínai népi erők jogos követeléseinek „lefaragására, . Ugyanaz az Egyesült Államok, amely égető nyersanyagproblémáit az amerikai—szovjet gazdasági kapcsolatok fejlesztésével szeretné megoldani, a Távol-Keleten ki szeretné alakítani a maga számára kedvező és a Szovjetunió számára kedvezőtlen új szövetségi rendszereket, lehetőleg a Peking— Washington, illetőleg a Tokió—Washington-tengely formájában. Nostradamus alighanem bizonytalan talajon állna, ha a másik jelentős neuralgikus pont, a Közel-Kelet 1973-as jövőjét kellene megjósolnia. A jelek arra mutatnak, hogy továbbra is fennmarad Washington és Tel Aviv katonai-politikai szövetsége. Nem valószínű, hogy az antiimperialista arab országok összefogása eléggé erősnek bizonyul a tartós közel-keleti rendezés kierőszakolására. A legtöbb, amire számíthatunk, a részleges egyezmény a Szuezi-csatorna megnyitására, az ügyben érdekelt közös piaci országok támogatásával. Ő és végül: az 1973-as esztendőben két olyan választás is lesz, amelynek jelentősége messze túlmegy az érintett országok határain. Mindkét választásra márciusban kerül sor. Míg Chilében a népi összefogás eddigi pozícióinak megtartására, sőt megszilárdítására törekszik az amerikai imperializmus áldását élvező jobboldal ádáz támadásaival szemben. Franciaországban a kommunista-szocialista egységfront a monopoltőkés hatalom fellegvárának ostromára készül. Chilében valószínű a népi erők győzelme, míg Franciaországban immár lehetséges a baloldali frontáttörés. Összegezve: 1973 a hidegháborús imperialista politika romjain kibontakozó békés egymás mellett élés újabb előretörésével kecsegtet, de a nemzetközi kapcsolatokat új alapokra helyező, s a szocializmus erői számára olyannyira kedvező politika kemény harcok és ellentmondások közepette bontakozik ki. És ennek a harcnak egyik legörvendetesebb győzelme az lesz, ha 1973-ban Indokínában is végleg elhallgatnak a fegyverek. Mohai Gyurffy