Ország-Világ, 1980. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-27 / 9. szám
lett lenni, hogy a fagy egyre keményebb lesz, és ha előbb jön meg az erős jégzajlás a folyón, mint ahogyan elkészül a munka, akkor csak tavasszal lehet folytatni és a főváros, sőt az ország hónapokra két részre szakad. Új elhatározás született. A december 24-i estét kivéve egyetlen pillanatra sem szüneteltették a munkát. Tehát dolgoztak karácsony mindkét napján, szilveszterkor és újévkor is éjjel-nappal. Január 9-én, amikor megindult a komoly jégzajlás, már az aszfaltozás, a korlátok készítése folyt. A hegesztést azonban még nem fejezték be. Magyar és orosz robbantó különítmények védték az emték állványait a jégtől. Ha az állványt előbb viszi el a víz, mint ahogy befejezték volna a hegesztést, mindennek vége. Január 10-én a jégzajlás elvitte a cölöpözött, illetőleg pontonra épített „Manci-hidat”, ami a Sziget utca magasságában, részben, a Margitszigeten keresztül vezetett Budára a Császár fürdőig. Szörnyű hóvihar tombolt ezen a délután. Sokan Pesten rekedtek a budai lakosok közül, szinte pánik tört ki: mi lesz velük, hol fognak enni, hol fognak aludni, hol fognak melegedni, hiszen akkor saját magukról sem tudtak gondoskodni az emberek. És már másnap, január 12-én megindulhatott a Kossuth-híd egyik járdáján a forgalom. Hosszú sorban várakoztak az emberek, hogy átjussanak, de átjuthattak. Január 18-án pedig megtörtént az ünnepélyes átadás. Soha Duna-hídon olyan forgalom nem zajlott le, mint ezen. Reggel hatkor nyitották, este nyolckor zárták. A szekereket és gépkocsikat rendőrök — csaknem száz teljesített szolgálatot állandóan — sorolták az oszlopokba. Szerencsés esetben egy kocsi fél óra alatt átjutott a hídon. Nagyobb forgalom esetén fél napot kellett rászánni az átkelésre. És a híd nemcsak egyszerűen híd lett. Hanem jelkép is. Ahogy akkor fogalmazták: a magyar élniakarás jelképe. Legenda vált belőle, színdarabot mutatott be róla a Nemzeti Színház. A hídépítőket úgy ünnepelték, mint ahogy mostanában az űrhajósokat szokás. A Kossuth-híd emlékét ma már csak egy emléktábla őrzi a Bem rakparton. Miután feladatát betöltötte, lebontották, várta őket az új munka: még az évben augusztus 20-ig, vagyis hét hónap alatt helyre kellett állítaniuk a Szabadsághidat. Lehetővé téve ezzel nagyobb szállítmányok áthaladását a Dunán és a főváros két része közötti villamosforgalom helyreállítását is. A budapestiek nemcsak nézték a hídépítést: két kezük munkájával részt is vettek benne. Több mint 60 ezer óra társadalmi munkát — ahogyan akkor nevezték: rohammunkát végeztek a Szabadság-hídon. És mind a pesti, mind a budai oldalon a szikrázó augusztusi napsütésben százezernyi ember gyűlt össze a hídavatásra. Major Tamás messzehangzó hangon szavalta el József Attila Dunánál című versét. A hídavatók nevében Széchy Károly — elévülhetetlenek az érdemei hídjaink újjászületésében —, a közlekedésügyi minisztérium hídosztályának vezetője beszélt: — Mi, hídépítők, a híd minden szögét és deszkáját a tíz körmünkkel kapartuk össze, saját legsúlyosabb nélkülözéseink és verejtékes munkánk közepette! Óriási üdvrivalgás köszöntötte a villamosokat, amelyek elindultak Pestről Budára, illetőleg a Gellért térről a pesti oldal felé. A tudósító utolsó sorai érzékeltetik a boldog, optimista hangulatot és mindazt, amit ez a hídavatás jelentett az országnak: „Magyar dolgozó! — vetette papírra ma kissé patetikusan hangzóan. — Ha átmész ezen a hídon, emeld fel fejed és meríts erőt magadnak a további munkához.” A TÍZ KÖRMÜKKEL KAPARTÁK ÖSSZE A hídemelők a következő esztendőkben gondoskodtak arról, hogy valamennyi felrobbantott Duna-híd újjászülessen. Elsőnek a Szabadság-hidat állították véglegesen helyre. A mérnökök és munkások, alighogy 1916. január 18-án egy, a szokásosnál bőségesebb, sűrűbb gulyáslevessel megünnepelték a híd hivatalos átadását, 36 MILLIÓ A 44 MILLIÓ FORINTBÓL És volt erejük folytatni a hídépítőknek is. A Margit-híd jött sorra. 1947. november 16-án fél szélességében, 1948. augusztus 1-én pedig teljes szélességében átadták az átépített hidat. Itt léptek be a legendás hídépítők soraiba a hamarosan ugyancsak nagy tiszteletnek örvendő búvárok. Ezer veszély közepette dolgoztak a víz alatt a mainál jóval kezdetlegesebb felszerelésükben, gyakran veszélyeztette életüket még fel nem robbant, a hídroncsokban megakadt vízi akna vagy más robbanószerkezet is. De a víz alatti hídmunkások maguk is dolgoztak robbanóanyaggal. Jó néhány méterrel a víz szintje alatt olyan ügyesen robbantották szét az egyes ívtartók közötti kapcsolatokat, hogy az úszódaruk kiemelhették a tartókat. Ezzel az eljárással megtakarították az addig szokásos roncskiemelés költségeinek nyolcvan százalékát. Következett a Lánchíd, amelyet 1949. november 20-án, eredeti avatásának 130. évfordulóján adtak át. A szabadságharc centenáriumának esztendejében a híd újjáépítésének költségeire meghirdetett gyűjtést nemcsak Budapest, hanem az egész ország népe lelkesen fogadta. A szükséges 44 millióból 36 millió forint gyűlt össze ilyen módon. A hídépítők féltő gonddal ügyeltek rá, hogy megőrizzék a történelmi becsű híd íveinek és pilléreinek csodás szépségét, de az új nemcsak mása lett a réginek, hanem szélesebb és erősebb is. Egy esztendő múlva pedig — 1950. november 7-én volt ez a hídavatás — az Árpád-hidat vehették birtokukba a budapestiek. Aztán a Petőfi-hídhoz költöztek a hídépítők. Ezt 1952. november 25-én adták át a forgalomnak. Ezzel — bár az Erzsébet-híd újjáépítése még hátravolt — befejeződött a fővárosi hidak újjáépítésének nagy korszaka. A még 1957-ig forgalomban levő Kossuth-híddal együtt már eggyel több közúti híd ívelte át Budapestnél a Dunát, mint 1944 őszén, amikor egy esztelen háború bűnösei ekrazitot, robbanóanyagokat szereltettek fel a főváros két partját és ezzel az ország két részét is összekötő büszkeségeinkre. Nagy tetteket hajtottak végre a magyar hídépítő munkások, mérnökök. Lehetetlen Pn nek látszott, amire vállalkoztak, amire az így élet kényszerítette őket. A budapesti hidak nemcsak egyszerűen vasból, betonból épültek. Hevesség, áldozatkészség és felelősségtudat hozta létre a szilárd kapcsokat a Duna két partja között. (Folytatjuk)