Ország-Világ, 1981. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-11 / 6. szám
Tél vége felé lekerülnek a nehéz bundák, s könnyebb kabátba bújunk. Változott-e a kabátdivat — amely tavaly eléggé magán viselte az 1980-as év jegyeit — érdeklődtünk a szakemberektől. — Szerencsére a szabászati vonal nem változott, csupán a részletek. A kabátok tehát ismét H, Y és Y vonalúak. Érdekességük a szűkített hónalj, a különleges gallérmegoldás és a féloldalas gombolás. A kabátok hossza hétnyolcados, és térdet takaró. Ismét divat a pelerin, amelyet bélelt formában, kötött páinfeldolgozással, ellentétes mintázatú és színű béléssel terveztek. Igazi hangsúlyt a díszítések kaptak: a tűzés, a gombok, bőrszegély stb. Ami az idei divatszíneket illeti : a klasszikus kabátok semleges színűek, az idősebb korosztály számára barna és vörös színárnyalatokban, a fiataloknak pedig kékes és olívzöld színekben tervezték a kabátokat. Örök divat természetesen a fehér és fekete. Az anyagok laza szövésűek, tweed és kártolt fésűs szövetek dominálnak. Képeinken hazai és külföldi modelleket mutatunk be. A hazai modellek közül olyanokat választottunk ki, amelyek az üzletekben is kaphatók. E szép, praktikus kabátokat a Minta Női Szabó Szövetkezet készítette, s kabátjaik a hazai üzleteken kívül eljutnak legnagyobb megrendelőjükhöz, a Szovjetunióba is. (BANGÓ) A Herzen utcában, a Zeneakadémia és a Majakovszkij Színház közötti háztömbben levő aprócska éttermet kevesen ismerik. Vendégei többnyire a környező munkahelyekről és a főiskoláról szaladnak be egy-egy gyors ebédre. Kicsi az étterem, nem nagyobb az irodája sem, ahol már várt bennünket Szemjon Grisin, Moszkva, de talán az egész Szovjetunió legöregebb szakácsa. Az asztalra tiszteletünkre odakészítette Magyar Elek: Szakácsművészet és a magyar konyha című könyvének orosz fordítását. Szemjon Grisin, közel a 100 esztendőhöz (97 múlt nemrég) meglepően fürge mozgású, friss szellemű bácsi. Munkatársai, akik nagyapónak szólítják, elmondták, hogy mindennap reggel 7-től délután 4-ig bent van. Segít a konyhai munkában és dirigálja a főzést, tanácsokat ad. — Százéves koromig akarok dolgozni. Már nem sok idő van addig. Meg nem tudok én már emberek nélkül lenni. Itt, a munkában sokkal fiatalabbnak érzem magam, legalább 30 évvel fiatalabbnak — mondta vidáman. — Szemjon Fjodorovics, mikor és hol került erre a pályára? — Egy kis faluban születtem, 1883 júliusában. Szegénységben élő szüleim negyedik, legkisebb gyereke voltam. Apám korán meghalt, ezért nekem tízéves koromtól dolgoznom kellett. Egy moszkvai rokonom bevitt engem a Prága étterembe, akkoriban ez volt az egyik legelőkelőbb étterem Moszkvában, és bemutatott a főszakácsnak. Ő szigorúan megnézett, megtapogatta izmaimat. Láthatólag elégedett volt, és felvett kifutófiúnak. Hát futnom azt kellett, nem is keveset, nemcsak a munkám miatt, hanem a szakácsnak is vodkáért. — Hogyan tanulta meg a szakmát? Szeretet és szorgalom... TALÁLKOZÁS MOSZKVA LEGÖREGEBB SZAKÁCSÁVAL — Ez bizony nehéz dolog volt azokban az időkben, a szakácsok tudásukat titokban tartották még egymás előtt is. Ma odaállhat a háta mögé, és nézheti, mit hogyan kell csinálni, kérdezhet is, megmagyarázzák. De akkor ravaszsággal, ügyeskedéssel lehetett csak kifigyelni, ellesni a mesterek munkáját. Én viszont tudni akartam, és ezért nagyon igyekeztem. Később aztán olvastam is sokat, elődeink szakácskönyveit. A római epikureus, Apicius könyvét, amely állítólag időszámításunk szerint 40-ben íródott, aztán egy első ízben még Gutenberg kiadásában 1474-ben megjelent konyhaművészeti könyvet. Ezeket olyan izgalommal olvastam, mint a regényeket. — Voltak-e híres vendégei? — Nagyon sokan jártak hozzánk, az akkoriban híres ügyvédek, bírák még Pétervárról is jöttek, de legszívesebben, egy esetre emlékszem, mert akkor nagyon megijedtem, még fiatal voltam és kezdő. Azon az estén én voltam ügyeletes. Kiadtam az ételeket, minden rendben ment, egyszer csak jön a pincér, hogy az egyik asztalnál ülő jól öltözött társaság hívja a szakácsot. Na, gondoltam, ha valami baj van, holnap kidobnak. Megyek ki, se élő, se holt nem vagyok. Az asztalnál ülő urak között volt egy olyan muzsikféle. Ő öntött nekem egy pohár bort, pénzt adott és megköszönte a vendéglátást. Utána tudtam meg, hogy ő Lev Nyikolajevics Tolsztoj. — Melyik étel volt a kedvence, amit a legjobban szeretett csinálni? — A rasztyegajt. Ma is készítik, például a Szlavjanszkij Bazárban, de az már nem az igazi. Ez egy különleges rétesféle tésztából készül, hallal, hússal töltöttük, hasonló a piroghoz, de nem beburkoltuk a tölteléket, hanem a tetejére tettük. Húsleveshez, rákleveshez adtuk. — Kell-e ehhez a hivatáshoz tehetség? — Tehetség? Én azt tartom, hogy a mi szakmánkban a döntő a szeretet és a szorgalom. Ezer salátát elkészíthetsz, míg sikerül a SALÁTA csupa nagybetűvel. Én örülök, hogy szakács lettem, mert bár nagy és szép dolgok vannak az életben, mostanában például a kibernetika, az űrutazás és mások — de a táplálkozás — ez mindig fontos dolog volt és maradt. Ettől függ az ember egészsége. BAN MAGDA FOTO: ACS IREN Liszt Ferenc tér 9.), ahol tájékoztattak, hogy a könyv náluk megvásárolható 29 forintért, vagy olvasónk kérésére utánvéttel is elküldik . Haladay Béla egri olvasónk Orion Delta Lux televíziókészülékéhez szeretne A59—12W képcsövet vásárolni. Megtudtuk, hogy ehhez a viszonylag régi típusú televízióhoz már nem gyártanak képcsövet, ezért a híradástechnikai üzletekben nem kapható. A Gelka vevőszolgálatánál arról tájékoztattak, hogy a javítóhálózatban még akad ilyen méretű képcső. Azt tanácsoljuk, keresse fel a Gelka egri kirendeltségét, ahol vásárolni ugyan nem lehet, de ha van ilyen képcsövük, beszerelik televíziójába. Szórakozik velem, mama? — Na mi az, mamikám? Vendégeket vár? — csapta az öt deka párizsit egy cetli papírra az eladónő, ami persze a mérleg tanúsága szerint nyolc dekát nyomott. A blokk viszont tízről tanúskodott, ugyanis annyit számolt a „kedves” kisasszony. A mamika nyolcvanöt körül járhatott, s bűne csupán annyi volt, hogy öt deka parizert merészelt kérni. Merthogy egyedül élt , kinek is vásárolt volna többet, a cicus is rég kimúlt már, és maradt tegnapról egy kis sajt is. — Kérem, mérje le újra — remegett kezében a hanyagul becsomagolt felvágott. — És vegye le azt a két szeletét, én csak öt dekát kértem! — mondta határozott, de fakó hangon. — Mit szórakozik velem, mama? Mit gondol, nyavalyás öt dekát le tudok mérni pontosan? Nem érek rá, nézze meg, menyinyien állnak maga mögött! Ne tartsa fel a sort. Majd elteszi holnapra azt a két szeletet — harsogta kezében késsel hadonászva a pult teljhatalmú úrnője. És csodák csodája, a „sor” megszólalt. Védelmezte — az eladónőt. Nem az idős asszonyt, nem a becsapottat, a megalázottat, a lehordott ártatlant, nem! A becsapót, a megalázót, a lehordót. — Mozogjon már, mire vár, gyerünk-gyerünk — harsogták többfélét is. És mindezt miért? öt deki a parizerért, ami tulajdonképpen nyolc deka, vagyis a blokkon tíz. Holott ötnek kellett volna lennie — mindenütt! BENCZE SZ. P.□ ORBZAO-mÁO