Ország-Világ, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1983-08-10 / 32. szám
Alig négy esztendeje annak, hogy az illetékes sport hatóság „forradalmi” döntést hozott: magyar sportoló, közelebbről labdarúgó elszerződhet külföldi csapathoz, munkát vállalhat idegenben, azaz profi lehet. A lehetőséggel első ízben Bálint László, a Ferencváros válogatott söprögetője élhetett, az FC Bruges játékosa lett. Természetesen a külföldi szerződésnek feltételei is voltak. Konkrétan: a játékos két esztendőre távozhatott, szerződésének lejárta után a szerzett tapasztalatokat itthon kell hasznosítania. Feltétel volt a betöltött 30. életév, legalább 25-szörös válogatottság. Kötelezettséget kellett vállalnia, hogy legalább egy idegen nyelvet elsajátít, s tanulmányozza az illető ország sportszervezetét, felépítését. Utólag már tudjuk: ezekre a feltételekre csupán azért volt szükség, hogy a közvéleményt megnyugtassák, az esetleges reagálások élét letompítsák. A vezetés alapelképzelése jó volt. Meg kívánták adni a lehetőséget idősebb, arra érdemes játékosoknak, hogy jó proficsapatban is kipróbálják képességeiket, és nem titkoltan arra is, hogy anyagilag is jól járjanak. Bálint leszerződött hát a Bruges-höz, aztán következett egy esztendővel később Fazekas, ő is belga csapatot, az Antwerpent választotta. A harmadik nagy név a Vasas kapusa, Mészáros volt, ő a Sporting Lisszabon játékosa lett. Az úttörők nagy része kétségtelenül sikeres volt eleinte, aztán ők is rájöttek, hogy odakinn sincs kolbászból a kerítés. Egy részüket jól be is csapták a szerződéskötéskor — hiába, a tanulópénzt is meg kell fizetni —, s tapasztalhatták, hogy a szerződésben rögzítetteket pontról pontra betartatják velük. Az üzlet beindult, jó pénzért lehetett focizni, egyre többen jelentkeztek, hogy szeretnék külföldön folytatni. A vezetés ehhez hozzájárult, mi több, engedett a feltételekből. Már nem volt követelmény a 25-szörös válogatottság, sőt maga a címeres mez korábbi viselése sem. Felváltotta ezt a feltételt a klubhűség kitétel. Aztán már nem volt szó nyelvtanulásról sem, két év után is lehetett szerződést kötni. Bálint még egyszer úttörő tudott lenni: elérte — a rendelkezések pedig korábban tiltották —, hogy másodosztályú csapatba szerződhetett. Bruges-ből Toulouse-ba. Később már Magyarországról is lehetett másodosztályú csapathoz aláírni, lásd Zombori, Török ... Alig két-három esztendő telt csak el, s az alapfeltételek közül jószerivel már egy sem volt életben... Közben az egyre-másra kiszerződő játékosok egyre-másra égtek le. Amit Bálint és Fazekas Belgiumban megalapozott, azt az ázsiót szétrombolta néhány társuk. TilimenT ki is neveket írni, tudják ők magukról, kiről. Légiósmérleg kikről is van szó. Azokról, akik idő előtt, szerződésük lejárta előtt kényszerültek hazatérni. Akiket csapatuk áruba akart bocsátani, de ehhez ők nem járultak hozzá. Akik egyszerűen nem bírták a kinti tempót. A pénz nagyon vonzó valami, főleg, ha valutában fizetik. Hiába figyelmeztette hát társait a néhány pórul járt, a külföldi szerződési vágy töretlen. Csak éppen közben — mindössze három-négy év kellett hozzá — a külföld rájött mindenre. Kiderült, hogy a harminc év feletti magyar játékosok egyrészt nem tudnak átállni a kinti hullámhosszra, másrészt koruknál fogva pályafutásuk vége felé járnak, sérülékenyek, hamar elfáradnak — egyszóval a klub számára nehezen hasznosíthatók. Ezért fordulhatott elő, hogy az idei nyáron egy sor, önmagát áruló játékosunk parlagon maradt. Történt ez annak ellenére, hogy időközben megalakult a menedzseriroda, amelynek feladata: a szerződési engedéllyel rendelkező játékosok kiközvetítése, „eladása”. Szükség volt már erre az irodára, mert így azok az összegek, amelyek korábban különböző kóklerek zsebeibe vándoroltak, most a magyar állam bevételeit növelik. A játékosok sem kiszolgáltatottak már, szakemberek képviselik az érdekeiket. Ennek ellenére most mégis csalódott labdarúgókba botlik unos-untalan az ember. Katzirz Béla, a válogatott kapusa, a Pécs koronázatlan császára bizonyára úgy vélte, majd válogathat az ajánlatok között. Nem így történt. Tóth József sem talál egyelőre csapatot magának, pedig ő is sokszoros válogatott, nevét elvileg sokan ismerhetik az országhatárokon túl. Neki állítólag volt két ajánlata: egy Ciprusról és egy Finnországból. Ha feltételezzük, hogy a magyar labdarúgásnak még van bizonyos rangja, akkor megegyezhetünk, hogy ez a két ajánlat nem volt ajánlat... De ha Katzirz nem kell, és Tóth József sem kell, akkor milyen reményei lehetnek mondjuk a győri Magyarnak vagy Lukácsnak a Honvédből? Nem is válogatottak, nincs is nevük, csak az szól mellettük, hogy menni akarnak ... Még a másodosztályba is, előnytelen feltételek mellett is, csak menni. Kelleni azonban nem kellenek. Azt mondják, telített a piac. Mindazonáltal ehhez a kudarcokkal teli nyárhoz fűződik az eddigi legsikeresebb magyar szerződés. Póczik Józsefért 150 ezer dollárt kapott egyesülete, nyilván a játékos sem járt roszszul. Nyilasi ügye a vártnál hosszabban intéződött, de már a tárgyalások elején 300 ezer dolláros ajánlatról volt szó, ami újabb csúcsot jelent. Gondolkodjunk egy pillanatig! Nyilasi a jelenlegi legjobb magyar játékos (ez szurkolói szemüvegtől függetlenül tény), Póczik pedig a hivatalos magyar rangelső volt (ez is tény). Ők ketten, az ország kimagaslóan legjobb futballistái ezek szerint még félmillió dollárt sem érnek. Nemrégiben olvastuk az újságban, hogy Smolarek, a Widzew Lódz balszélsője külföldre akart távozni, de csak egymillió-háromszázezer dollárt kínáltak érte, ennyiért pedig nem adták a lengyelek... Smolarek háromszor annyit érne, mint a két legjobb magyar együttvéve? Ugyan dehogy! De az elképzelhető, hogy a világbajnoki bronzérmes lengyel labdarúgást ennyivel jobban értékelik, mint a magyart. Nyilasit a világbajnokság előtt háromszor ennyiért is el lehetett volna adni, volt rá vevő. Akkor nem mehetett, most, az EB-selejtezők kudarcai után igen. Harmadáért ... Nyilasi is úttörő a maga módján. Az első olyan magyar játékos, aki harminc év alatt, írhatnánk úgy is, hogy ereje teljében próbálkozhat külföldön, ráadásul nem is rossz csapatban. Ő kétségkívül az a játékos, aki egyéni elbírálás alá kerülhet, aki annyi érdemet szerzett már a magyar labdarúgásban, hogy meg kell adni neki a lehetőséget. A helyzet azonban veszélyessé válhat. Átléptünk egy újabb határt, most már elvileg nincs életkori feltétel sem, illetve majd lehet Nyilasira hivatkozni. Ha pedig a pénz bűvöletébe esünk, s egyre több fiatal játékost engedünk külföldre játszani, mi lesz a mi gyengélkedő labdarúgásunkkal? Ha minden olyan játékost elengedünk, akire külföldön igény van, akiről kitetszik, hogy megállná a helyét jobb csapatban is. Amikor az első profik útra keltek, az a remény is elkísérte őket, hogy majd a válogatott hasznára lesznek, ezzel is sokat segítenek labdarúgásunkon. Nos, ez az elképzelés a világbajnoki selejtezők alkalmával bevált, az EB-selejtezők kudarcain azonban az idegenlégiósok is osztoztak a hazaiakkal. Igazságtalanok sem akarunk lenni, ezért leírjuk, hogy a menedzseriroda — működésének rövid ideje alatt — máris egy nagy győzelmet aratott. Megszüntette a fillérekért való külföldre szerződéseket. Nagyon helyesen a legjobbak, Nyilasi és Póczik árához igazítják a többieket, s nem hatódnak meg azon sem, ha valamelyik játékos közli: ő tudja, hogy nem ér ötvenezer dollárt, szívesen elmegy az ötödéért is. A következő lépésként azt kellene elérni, hogy már a kérelmező játékos egyesülete se hatódjon meg, hanem ítélje meg a futballista valódi tudását, s inkább beszélje le szándékáról a játékost, mintsem ilyen kínos helyzetnek tegye ki. Végső zsilipként pedig akár az MLSZ elnöksége is álljt mondhat ennek a lelkes nyugatra tartásnak. Olyan pedig ne fordulhasson még egyszer elő, hogy az itthon sztárnak kikiáltott Ebedli, egyetlen próbajáték után megszégyenülten sompolyogjon haza. A Standard Liege vezetői lehetőséget adtak számára, megnézték egy uli-buli meccsen, de köszönték, nem kértek belőle. Ennél kijózanítóbb pofont ritkán kapott még játékos, de tanulhat belőle az egyesület is: a csapat egyik legjobbja ennyit ér ... Felemás nyár az idei idegenlégiós szemszögből. Soha ennyi hoppon maradt játékos, és mégis, soha ennyi államkasszába befolyó dollár. A két legjobb magyar futballista külföldön focizik az ősztől. Vajon jövőre kire lesz igény? JAKAB JÓZSEF FOTO: ZÁHONYI IVAN SPORT orszko-villo □