Ország-Világ, 1983. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-20 / 29. szám
SORBZAT-VOLAO TUDOMÁNYTECHNIKA AZ ÉVSZÁZAD TERVE: ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK Visszafelé folyjanak a Már az iskolában tudja minden gyerek, hogy a két legnagyobb magyar folyó, a Duna és a Tisza dél felé folyik. Ezt a földrajzi alapigazságot később nem is felejti el senki. Azon viszont már kevesebben gondolkoznak el, hogy ez a számunkra természetes jelenség egyáltalán nem általánosítható. Vagyis: távolról sem igaz az az állítás, hogy minden folyó dél felé folyik, önmagában nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen elég olyan - egyébként ugyancsak az iskolában tanult - földrajzi fogalmakra gondolnunk, mint a vízválasztó, a vízgyűjtő terület, s máris világossá válik a lényeg. Ez a természet törvénye. De a következményekbe már nem lehet ilyen könnyen belenyugodni. Különösen akkor nem, ha — mint a Szovjetunió esetében - a folyók többsége oda folyik, ahol nincs szükség vízre. De lássuk csak, miről is van szó. Minden tavasszal, amikor olvadni kezd a hó, a folyók kilépnek medrükből és ez a megállíthatatlan áradat megindul észak felé, hogy a tengerbe ömölve gyakorlatilag elvesszen a népgazdaság számára. És ez így van más évszakokban is: a hatalmas szibériai folyamok a természet „nagy hibájából” nem délre, hanem északra folynak, holott délen kiterjedt földek szomjaznak. Hogyan lehetne helyreigazítani a természet tévedését? — ez a kérdés foglalkoztatja immár évtizedek óta a tervezőket és gazdasági szakembereket. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy már másfél évszázada. Ugyanis éppen 1830-ban vetette fel először a kérdést egy Alekszandr Szenk nevű cári földmérnök: mi lenne, ha a Jeges-tengerbe ömlő Pecsora folyó vizét a Volgába vezetnék és ezzel valamelyest csökkentenék az európai országrész vízellátásának aránytalanságait? Az akkori technika segítségével azonban szó sem lehetett a terv megvalósításáról, így aztán Stenk mérnök elképzelése a legutóbbi időkig csupán csábító ábránd maradt. Tékozló természet Most azonban a régi álom a realitás talajára lépett. S közben alaposan megváltozott: egy helyi jelentőségű elképzelésből átfogó regionális vízrendezési terv született. Miről is van szó? Mindenekelőtt lássunk néhány adatot. A Szovjetunió európai része, amely az ország gazdasági potenciáljának hetven százalékát adja, az édesvízkészletnek mindössze húsz százalékával rendelkezik. Még ennél is rosszabb helyzetben vannak a közép-ázsiai köztársaságok, ahol a földterület nagyobb része, mintegy harmincmillió hektár (több mint három Magyarország) félsivatag, illetve sivatag. Öntözés nélkül itt elképzelhetetlen a földművelés. A víz pedig fogytán van. Ugyanakkor az északi folyók évente 1350 köbkilométer vizet szállítanak a Jeges-tengerbe. Ennek a hatalmas víztömegnek mindössze 0,7 százalékát hasznosítják, míg a fennmaradó rész a szó szoros értelmében elfolyik. A természetnek ezt a nagyfokú tékozlását mindenképpen meg kell akadályozni. Maradjunk még egy kicsit a számoknál. Az előrejelzések szerint az Uralon inneni déli területeknek a közeljövőben évente további húsz, később pedig 30— 40 köbkilométer vízre lesz szükségük. Még ennél is több vizet várnak a közép-ázsiai köztársaságok és Kazahsztán földjei. Ami az európai országrészt illeti, legegyszerűbb lenne a Volga vizét hasznosítani. Az évi 260 köbkilométeres vízhozamból feltehetően jutna is, maradna is. Igen ám, csakhogy a Kaszpi-tenger vízszintje az utóbbi időben egyre csökken, s ebben egyéb okok mellett szerepet játszik az is, hogy a Volgából mind több vizet emelnek ki népgazdasági célokra. Kiszámították: amennyiben a Kaszpi-tenger szintje további egy méterrel süllyedne, ez beláthatatlan következményekkel járna a nemes halfajtákra nézve. Más negatív változásokról nem is szólva. Még ennél is súlyosabb a helyzet Közép- Ázsiában és Kazahsztánban. Az öntözött földterületek terjedésével az Aral-tó vízutánpótlása szinte teljesen kimerült. Még a legóvatosabb előrejelzések is azt mutatják, hogy a tó húsz, maximum harminc év múlva végleg kiszárad. A több méteres szintcsökkenés következtében már most is érezhető a halhozam rohamos csökkenése, a Szir-Darja és az Amu- Darja egykor növényekben rendkívül gazdag deltája pedig gyakorlatilag már kiszáradt. További, egyelőre még beláthatatlan következményekkel is lehet számolni. Legfenyegetőbb közülük a termőterületek elszikesedése. A kiszáradt tófenékről ugyanis a só könnyen átkerülhet a szántóföldekre. Mi tehát a teendő? Csökkenteni az öntözött területeket? Ezt a luxust a jelenlegi élelmiszerhelyzet miatt nemcsak a Szovjetunió, de egyetlen más ország sem engedhetné meg magának. Hol van hát a megoldás? Évi hatvan köbkilométer vizet kell előteremteni akár más területekről, akár a föld alól. Ez utóbbi szó szerint értendő, hiszen köztudott, hogy a közép-ázsiai sivatagok alatt hatalmas vízkészletek vannak. Felszínre hozásuk egyelőre azonban megoldhatatlan akadályokba ütközik. A sürgős beavatkozás elkerülhetetlen. Ezt követeli a természetvédelem és erre van szüksége a mezőgazdaságnak is. Tenni kell tehát valamit, méghozzá minél előbb, mert holnap esetleg késő lesz. Már a XXV. pártkongreszszuson elhangzott a felhívás, miszerint kutatásokat és számításokat kell végezni az északi és a szibériai folyók vizének délre terelésével kapcsolatban, majd ezek alapján ki kell dolgozni a folyók megcsapolási tervét. Az előzetes kutatásokat és felméréseket elvégezték, a tervrajzok elkészültek, de a viták még korántsem értek véget. A sajtó, mely gyakorta túlzásokra ragadtatja magát, az évszázad terveként emlegeti a fo A tervezett csatorna megemelné az Amu-Darja vízszintjét is Közép-Ázsia szomjas földjei várják az éltető vizet Terv ötven esztendőre És végül ott van az Azovi-tenger. A Szovjetunió rizstermésének jelentős részét arról a területről takarítják be, melyet a Kubán folyó vizével öntöznek. A nagyfokú vízfelhasználás miatt évről évre csökken a Kubán hozama. Hasonló a helyzet a Donnál is, így évente már csak 28 köbkilométer víz ömlik az Azovi-tengerbe a korábbi 42 köbkilométerrel szemben. Ugyanakkor a tengervíz sótartalma egyre fokozottabban nő. A Feketetengerből már áttelepültek a medúzák. Rohamos szaporodásuk arra utal, hogy szerfölött jól érzik itt magukat. Azzal táplálkoznak, amivel korábban a halak. De a halakat az eleséghiányon túlmenően a víz növekvő sótartalma is fenyegeti. A legkézenfekvőbb megoldás a Volga megcsapolása lenne. Ehhez viszont megint csak az északi folyók vizére van szükség. Ezzel a kör bezárult.