Ország-Világ, 1984. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1984-12-12 / 50. szám
Bob Hawke nem sír többé .......................... «■■ 9 amma-mm .--I _ __ __ __ ____________________ L»katlan politikai botrány tört ki a közelmúltban Ausztráliában. A liberálisnemzetipárti ellenzék vezére, Andrew Peacock azzal vádolta meg az 1983 elején kormányra került munkáspárti miniszterelnököt, Bob Hawke-t, hogy fedezi az ijesztő mértékben elharapódzott korrupciót, bűnözést, s hogy maga is egy „piti bűnöző”. A kormányfő erre a nyilvánosság előtt zokogásban tört ki. Nehéz lenne megmondani, hogy mennyi volt ebben a tényleges elkeseredettség és mennyi a kiszámítottság. Hiszen az Egyesült Államokban például egy effajta sírógörcs kettétörheti egy politikus karrierjét. Így járt annak idején Edmund Muskie, aki egy ilyen eset miatt kénytelen volt lemondani elnöki ambícióiról. Az ötödik földrészen azonban a közvélemény, úgy látszik nem a gyengeség, hanem a becsületes őszinteség jelét látja ebben, s nem a sértegető, hanem a sértett pártjára állt. Hawke arra a következtetésre jutott, hogy ez a legkiválóbb pillanat a parlament feloszlatására és új választások kiírására, annál is inkább, mivel kormányzásának addigi húsz hónapja alatt a gazdasági helyzet sokat javult, ám várhatólag ismét hanyatlani fog. A Munkáspárt tehát úgy határozott, hogy az idő előtti választások kitűzésével „előre menekül”. A választási kampány így is jó nyolc hétig tartott. (,,Hawke hosszú menetelése” — írta erről a Newsweek), ami Ausztráliában példátlanul hosszúnak számít. A választóik kisvártatva rá is untak. Különösen, amikor Peacock továbbra is a bűnözést próbálta a kormány fejére olvasni. Egy, a tasmaniai rádióban rendezett kapcsolásos műsor a liberális vezér egyszemélyi show-ja maradt: egyetlen hallgató sem telefonált be a stúdióba, hogy szót kérjen, kérdezzen vagy kifejtse véleményét. Az ellenzék erre kénytelen volt olyan — Ausztráliában többnyire beváló, de nem is túl eredeti — kérdéseket piszkálni, mint a kormány adó- és bevándorlási politikája. Mindamellett a gazdasági kérdésekben a kormánypárt pompás adókat tudott kijátszani. A múlt év második és az idei év első felében az ipari és a mezőgazdasági termelés tíz százalékkal növekedett, gyorsabban, mint az elmúlt negyed században bármikor. A munkanélküliség — ha kisebb arányban is, de — számottevően csökkent, miközben a tavaly még évi tizenegy százalékos infláció üteme négy százalék alá esett vissza. Az ausztrál közgazdászok egy része ugyan azt állítja, hogy mindez nem a munkáspárti kormány érdeme, hanem egyszerűen arról van szó, hogy hatalomra kerülése óta kedvező volt a földrészen az időjárás, és emellett jótékonyan hatott az ország külgazdaságára az Egyesült Államokban mutatkozó fellendülés. Igaz, a gazdaság eredményeihez a sztrájkok számának jelentős csökkenése is hozzájárult, s ez már valóban Hawke érdeme: a volt szakszervezeti vezér ért az ilyen megmozdulások leszereléséhez. Talán ezzel magyarázható az is, hogy miközben pártja részben elveszítette a baloldal és a munkások támogatását, jó értékelést kapott a középrétegektől. ,,Hawke ellopta a liberálisok ruháit” — írta e jelenségről a londoni Financial Times. Jellemző, hogy az általában konzervatív, addig minden alkalommal a polgári pártokat támogató Melbourne Herald most arra hívta fel olvasóit, hogy szavazzanak a Munkáspártra. Sokkal, mégsem tud érdemben elébe menni a nukleáris leszerelés híveinek. Márpedig ez a mozgalom Ausztráliában hirtelen talpra állt és megerősödött. A fél évvel ezelőtti országos tüntetések után hívei politikai pártba tömörültek. A Nukleáris Leszerelés Pártjának élén Ausztrália egyik büszkesége, Patrick White Nobel-díjas író és a nem kevésbé népszerű rocksztár, a 195 centiméter magas, fejét naponta kopaszra borotváló Peter Garrett áll. Menekülés előre Hawke, a volt és új miniszterelnök — októberben még sírt múlt vasárnap választott — és utána már joggal nevezett ÖGBBEBIg Biztos többség Hawke számítása végereményben bevált. Bár pártja valamivel kevesebb helyhez jutott a képviselőházban, mint tavaly tavasszal, további három esztendőre így is biztos a többsége. (Feltéve, hogy nem ír ki ismét idő előtti választásokat, ami a kenguruk földjén nem ritkaság. Az elmúlt tizenöt évben nem kevesebb, mint nyolc alkalommal szólították az urnákhoz az ausztrál választókat.) Ami a baloldal támogatásának némi megcsappanását illeti, az nem utolsósorban a Munkáspárt külpolitikájával és a Nukleáris Leszerelés Pártjának fellépésével magyarázható. Bob Hawke kormánya ugyan elvben a nukleáris leszerelés hívének vallja magát, de óvakodik minden egyoldalúnak mondható lépés megtételétől. Miközben a szomszédos Új-Zélandon az ottani munkáspárti kabinet azzal kezdte működését, hogy kilátásba helyezte a nukleáris fegyvereket hordozó amerikai hadihajók kitiltását az ország kikötőiből, a Canberrai kormány nem kívánja sem ezt, sem az ausztrál területen működő amerikai támaszpontok felszámolását, továbbra is ragaszkodik az Egyesült Államok vezette ANZUS katonai tömbben való részvételhez, s tartja magát az ebből fakadó követelményekhez. Igaz, Hawke kormánya sok kapcsolatot épített a szocialista országokkal is (elismerte a népi Kambodzsát, jó viszonyt tart fenn Vietnammal, külügyminisztere, Bill Hayden Budapesten járt stb.), s állítólag fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra készül a Szovjetunióval és az Egyesült Álla mkiket nem lehet leszerelni „Annyi dalt énekelhet, amennyit csak akar. De az sem fog egy jottányit sem módosítani kormányomnak azon a szándékán, hogy hatékonyan haladjon a leszerelés irányában” — vágta oda Garrettnek a miniszterelnök. Ez azonban még mindig kevés volt az atomleszerelés híveinek leszerelésére, kivált, miután a National Times című lap leleplezte, hogy ausztrál tudósok részt vesznek Reagan elnök „csillagháborús” űrfegyverkezési rendszerének kidolgozásában. Hawke miniszterelnök ezt nem tagadhatta le, és csupán azt próbálta bizonygatni, hogy e fegyverrendszereket csak „hagyományos célokra” vennék igénybe. A kormánynak és baloldali antinukleáris ellenzékének a leszerelés kérdésében elfoglalt pozíciója vezetett White és Garrett pártjának megerősödéséhez. Közvetlenül a választások előtt a közvélemény-kutatások azt jelezték, hogy a Nukleáris Leszerelés Pártja egy vagy két mandátumhoz juthat a szenátusban, s ezzel esetleg megakadályozhatja, hogy a Munkáspárt ott is többségben legyen. Az ausztráliai választási rendszer annyira bonyolult (s különösen azzá vált az idén, a szisztéma reformjának következtében), hogy öt nappal a szavazás után, amikor e sorok íródnak, még mindig nem ismeretes a pontos végeredmény. Ezért egyelőre azt sem tudjuk, hogy Garrett és White bejutott-e a felsőházba. (A bonyolultságot egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tizenötmillió lakosú országban nem kevesebb, mint félmillió szavazatot kellett érvénytelenné nyilvánítani amiatt, hogy a szavazólapokat nem a szabályoknak megfelelően töltötték ki.) Két dolog azonban így is nyilvánvaló: 1. Bob Hawke már nem sír többé, kormánytöbbsége ismét biztosított. 2. A nukleáris leszerelés hívei mindenképpen letették névjegyüket az ausztráliai országos politika asztalára. KULCSÁR ISTVÁN