Ország-Világ, 1886 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1886-10-02 / 40. szám
1886. akarná, hogy avatatlan szemek beletekintsenek gondolatai műhelyébe. Utánajárásunknak mégis sikerült megszerezni a két alábbi lapot, melyek olvasóink annál nagyobb érdeklődésére tarthatnak számot, mennél fontosabb tárgyalás alkalmával keletkeztek. Az ez évi június 7-iki ülésen történt. Az egész város tele volt izgalommal: az azelőtt való nap estéjén elkövetett rendőri brutalitások mindenütt a legnagyobb ingerültséget keltették ; a képviselőház előtt nagy tolongás volt és a ki csak tehette, mindenki beiparkodott jutni a ház karzataira. Már előre elterjedt a híre, hogy a június 6-iki nap eseményeinek tárgyában mindjárt az ülés elején fognak felszólalni. Csakugyan, alig tette meg az elnök a szokásos előterjesztéseket, felállott Irányi Dániel és szót kért. Tisza Kálmán már helyén volt, és szokott közönyös arczkifejezésével várta a beszédet. Csak azzal a különbséggel, hogy trónját kezébe vette, ahogy Irányi felállott. Alig hang\J xÁ t/'ÍMA ^ ( (-v iv haa U': . r==szl l'-t— tA. C zottak el a függetlenségi párt vezérének első szavai, már Tisza Kálmán czeruzája végig is nyargalt a papiroson. Azt hiszszük, érdekes lesz, ha közölvén a miniszterelnök jegyzeteit, közöljük Irányi beszédjét is ; csak az utolsó passzust hagyjuk el, melyben a szónok azt kérdezte Tiszától, szándékozik-e a sérelmek orvoslásáról és a bűnösök büntetéséről gondoskodni ?_ A beszéd ama szavait, melyeket Tisza jegyzeteiben is föltalálhatni, aláhúztuk. T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Egy nem kevésbé sürgős, mint fontos ügyre kívánom fölhívni rövid időre a t. képviselőház, mint különösen a belügyi és igazságügyi miniszter urak figyelmét. (Halljuk!) A személyes szabadságnak, többet mondok, az életbiztosságnak a fővárosi rendőrség által történt durva megtámadásáról van szó. (Úgy van a baloldalon.) Mint a reggeli lapokban olvastam, mert személyesen nem voltam tanúja semminek, tegnap d. u. a fővárosi rendőrség, nem tudom mi okon, több pontra kivonult és ez által is, mint mondják, a népnek összejövetelre, csoportosulásra adott alkalmat. (Igaz! Úgy van a szélsőbaloldalon.) Este pedig ahelyett, hogy a csoportosuló népet, amennyire szükség volt rá, tisztességesen, illedelmesen szétoszlásra hívta volna fel, a rendőrség tagjai, akik, nem tudom, mindnyájan-e, de többen a számukat jelző lemezeket nyakukról levették, nyilván azon szándékkal, hogy föl ne ismertessenek és ha vétkeztek, felelősségre nehezebben legyenek vonhatók. (Igaz ! Úgy van a szélső baloldalon. Mozgás a jobb oldalon.) Mondom, a rendőrség tagjai a békésen csoportosuló nép közé vágtattak, azt nemcsak erőszakosan, durván szétoszlásra fölhívták, de a férfiakat és nőket (Felkiáltások balfelől: Gyermekeket !) gyermekeket egyaránt fegyveresen megtámadták, megkardhúpozták, sőt némely esetekben kardjukat arra használták, hogy őket megsebesítsék, egyet pedig megöltek. (Nagy mozgás és fölkiáltások a szélsőbaloldalon : Gyalázat !) És történt, hogy képviselőket, mindamellett, hogy minden tüntetés nélkül békésen részint hazafelé, részint étkező termekbe az utczán mentek, a rendőrök szintúgy illetlenül, minden tisztesség kizárásával durván megtámadtak, daczára annak, hogy képviselői minőségükre hivatkoztak. (Igaz ! Úgy van a szélsőbaloldalon. Nagy moz.is.) T. képviselőház ! Mi nemcsak a szabadságnak, mi a rendnek is vagyunk barátai, (úgy van a bal és szélső bal felöl.) azt tartván, hogy a szabadság rend nélkül nem állhat fenn. De valamint egyrészt nem helyeseljük, ha a szabadság örve alatt bárki is ok nélkül a rendet megzavarja, úgy másfelől azt gondoljuk, hogy nem tűrhető, hogy a rend ürügye alatt a szabadságot különösen oly durván megtámadják, (Igaz ! Úgy van a szélsőbaloldalon.) és megtámadják főleg azok, akiknek a polgárok élete, vagyona gondozásukra van bízva. Ily eseményeket, tehát, még abszolút uralom alatt álló országokban sem volna szabad büntetés nélkül megtűrni. (Igaz! Úgy van a szélsőbalon és a baloldalon.) annál kevésbé alkotmányos országban, a minőnek pedig Magyarországot mi még tartani szeretjük. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) Tisza Kálmán, mint látható, a beszéd egész eszmemenetét híven lejegyezte a következőkben: Irányi. Személyes szabadság s életbiztonság rendőri durva támadás. A fővárosi rendőrség n (nem) hídja mi okon, több pontra kivonult. Este tisztességes felhívás helyett h (hogy) oszolik(nak), a helyet lemezeket levéve. Férfiakat, nőket, gyermekeket (meg) támadták, egyet (megfőttek. Képviselői minőségre hivatkoztak. Mi rendet is akarunk, szabadság rend nélkül nem lehet. Polgárok sérelmei.» Sokkal kisebb figyelemre méltatta Tisza az Irányi után következett szónokot, Lukács Gyulát,, akinek jóval hosszabb beszédéből csak ezt jegyezte fel: «Ártatlan demonstráczió. Képviselői immunitás. Sfensler rendőrségi írnok. Tüntetés. 162. sz. gyalogrendőr. A lakosság egy része . . .» Végül Ugron Gábor beszédéből ezeket jegyezte fel Tisza: «Ha n (nem)... Joga van a népnek nézetét nyilványítani. Meeting. Az országot, a népnek akarata szerint kell kormányozni. Kibúvó ajtó: leszedik a számot. Gyanúsítás: szolgálatot Bécsnek és a reactiónak. A népnek egyéni szabadsága.» Megjegyezzük még, hogy Tisza Kálmán e jegyzetei, melyeknek kicsinyített hasonmását adjuk alább, egy ív papír két oldalát egészen betöltik, mégpedig egy oldalon az Irányi interpellácziójára, a másik oldalon az Ugron Gábor és Lukács Gyula interpellácziójára vonatkozó jegyzet van. A MÁSODIK ASSZONY. Elbeszélés. Irta VÉRTESI ARNOLD. ír. Kádár Antal úrnak nagy tervei vannak már. Megünnepli a fia hazaérkezését. Már ne is beszéljenek neki, mert mind hiába, ő már tegnap meghívta Csonkáékat. Márton Zsiga is eljön. — Hisz együtt jártatok iskolába. Emlékszel még rá Lajcsi ? Lajos némán bólint a fejével, aztán morog valamit, hogy talán máskor . . . — Eh, mit máskor! Ma, ha mondom. Már meg vannak híva Szőnyi Demeterék is. Aztán az aljárásbiró úr feleségestől. — Mert hát járatosak a házunkhoz,— magyarázza fiának az öreg, ki nagyon büszke rá, hogy az urakkal barátkozik. Hadd lássa Lajcsi, hogy miféle társaság szokott most ide járni az apja házához. A patikárius meg doktor Lengyel, meg Sántha fiskális, mind itt lesznek ma. — Te, Sántha fiskális Juliskája is itt lesz. Emlékszel még rá, az a szép kis göndörhajú, szőke lány. Nevetve oldalba taszítja fiát. — Na, majd meglátom, mit mondasz hozzá. — Nem nekem való az, édesapám, — szól a fiú kitérőleg. — Nem neked? De neked, ha én mondom. Megkapod azt, Lajcsi. A múltkor is hej , de nagyon emlegettek. A fiatal embernek ránczokba húzódik homloka. Szólni akar, de apja a kezével befogja száját. — Egy mukkantást se. Tudom én, amit tudok. Nem vagyunk ma már olyan semmi emberek, no. Aztán neked, fiam, kiadom a jussodat, amint megházasodol, de rögtön. Az a százötven hold a Ponyváson a tied ám. Nem károsodol meg, ne félj. — De édesapám, — szólal meg végre a fiatal ember, — ne beszéljünk erről, az isten áldja meg. Hanem a hajdani ácsmester csak azért is beszélni akar. Szinte kigömbölyödik az arcza a nagy dicsekedésben. Csak még azt szerette volna megérni, hogy Lajos mint tiszt jön haza. — De ha az istennek máskép tetszett, hát így is jól van, fiam. Megélünk a magunkéból.. Fényes terveket csinál az öreg a jövőre. Csupa öröm lesz, csupa boldogság lesz az életök. Sántha Juliska pompás egy kis lány ám. Persze, hogy arról szó se lehet, hogy Lajos megint visszamenjen a mesterségre. — Nem is neked való volt az, gyenge legény voltál te arra mindig. Az öreg egyre beszél. Nagyokat harap a kalácsból, aztán megint beszél. A megelégedés sugárzik szemeiből, s a fiatalember megdöbbenve gondol rá, mi lesz mindebből holnap, holnapután ? A vendégek megérkeznek , a nagy ebédet feltálalják, öröm, vidámság zaja tölti be az egész házat. A poharak csengenek, Sántha fiskális már a negyedik dikcziót mondja. — E díszes úri társaság . . . — Éljen ! — Az igaz magyar vendégszeretet. .. — Éljen ! Mir Sántha fiskális se tud szóhoz jutni. Mindenki beszélni akar. Jobbról, balról kezét szorongatják Kádár Lajosnak, ölelgetik, Juliska kisasszony kacsingat a hamis, szép szemeivel. Az apja esküdözik, hogy ilyen vő kellene neki. Barátság, szeretet integetnek felé, mit akar még Kádár Lajos. Lehetne boldog, élhetnének örömben, békességben, csak hallgatnia kellene. De nem teheti, semmi áron se teheti. Annak a gyalázatos személynek, aki befurakodott az ő becsületes házukba, le kell rántania az álarcát. Pajtásának véres holtteste fenyegetően emelkedik föl képzeletében : — Tedd meg, rántsd le, tipord el! Már nagyon sok a bor, amit megivott, feje zúg tőle, halántékain kalapálnak az üterek. Nem, nem fog hallgatni. Ki űzi innen azt az asszonyt. Szemei vadul forognak, melle zihál, karjain kidagadnak az erek. — Ejnye, hiszen maga ide se hallgat, — szól, nevető ajkait felbigygyesztve Sántha Juliska. A fiatal ember eszére tér. Mentegetőzik, beszédbe ereszkedik, de Juliska látja, hogy ez mind csak olyan erőltetett dolog. Na, én csak nem szaladozhatok utána, — gondolja magában bosszúsan. A nők felkelnek az asztaltól, az urak még ott maradtak kvaterkázni. — Kissé sápadt ma, a feleséged, — szólítja meg Kádár Antalt Sántha fiskális úr, meg aztán oly nagyon szótalan is, vagy mi? — Feje fáj, tegnap este is rosszul volt már, — mentegeti Kádár Antal. A fiskális végig pedri hosszú bajuszát. — Hm !■ czimborám, oka-foka van annak mikor a fiatal menyecskék rosszul érzik magukat. Hej, kópé, mikor tartjuk a keresztelőt? Nagyot röhög hozzá, s akik közel ülnek, mind bele vegyülnek a röhögésbe.* ________________ /iVJ Ka^i Imami'VY J \s\S\a. Jht ír.r! (fi/ ■ fi- D ír, S Z Á G - V I L Á D filü