Ország-Világ, 1895 (16. évfolyam, 3-26. szám)
1895-01-20 / 3. szám
1895 azzal nézett rám most is és gyöngéden szavamba vágott: — Ne szóljon így hozzám, Kadocsa úr! — Ne búcsúzzék ilyen szomorúan. Engedje remélnem, hogy Ön most boldog szerető körbe jut, ahol egymással versenyezni fognak szerettei, hogy azt a bút, mit a mi elhagyásunk okozni fog, ha szabad ezt föltennem — hamar eloszlatja. Hisz Ön ott csak boldog és vidám lehet... Igen — a jaguárok közt!... Ha tudta volna, minő gúny minden szava! Edith folytatta: — És bizonynyal talál Ön ott valami kedves, szép ifjú hölgyet is, a ki az Ön nemes, hű szívét meg fogja érdemelni és Ön nőül veszi. E szövetségről — a házasságot értem — azt mondják, hogy az nagy boldogság — kívánom, hogy Ön elérje — én nem ismerem... a házasság fogalma lelkemtől teljesen idegen ! Ezt nyomatékos, majdnem kemény hangon mondta ki. Szívem majd megszakadt e pillanatban. Beláttam, hogy itt most hasztalan vallanék ... Eredj, hű fiú, aki tíz évet adtál neki életedből — eredj most a jaguárok közé. Szívemen valami hideg árny vonult végig... Meghajtottam magamat. A kétségbeesés hideg daczolásával fordultam meg és nem néztem vissza, mikor elindultam. Mögöttem mintha néhány elhaló szó fáradt volna el, mintha... egy lépést is hallottam volna... de aztán csendes lett minden . . . Mikor az orgonabokroknál az ösvény elkanyarodott, megálltam még egyszer. Innen már nem láthat meg, de én meglátom még egyszer, csak egy ágat hajlítok kissé félre, a hézagon át a gesztenyefához látok . . . E pillanatban, mintha minden vérem jéggé fagyott volna . . . olyan rémület fogott el. Abdallah állt Edith előtt. De milyen arczczal! Ezt a merev arczot, e rémes, megüvegesedett szemeket akkor láttam, mikor a moszkó szivének szegezte szuronyát . . . [Folytatása következik] mire majd egy hónapig kellett várnunk, immár megalakult az új kabinet, hogy örököse legyen Wekerle és társai székének, nagy terveinek, osztatlan népszerűségnek. Akinek jóslás a kenyere, az mondja meg előre, hogy méltó utódja lesz-e az új kormány a réginek, melyhez haladásunk annyi sokat érő emléke fűződik. Mi várunk csupán és igaz szimpathiával üdvözöljük az új embereket, akik nehéz időben önérzettel és lelkesedéssel vállalkoznak Magyarország kormányzására. A kabinet elnöke, Bánffy Dezső báró régtől fogva ismerős és népszerű alakja a magyar közéletnek. Biográfiájával fölösleges volna előhozakodni ; ismerjük mindnyájan a deési főispán erélyét, vaskezét, a házelnök ritka tapintatát és pártatlanságát. A miniszter-premier ezeket a szép vonásokat magával viszi bizonynyal a bársonyszékbe is. Fejérváry Géza báró, Festetich Andor gróf, Josipovich Imre is régi ismerősök. Ám új ember a ■á! Az új kabinet legtöbbje; olyanok, akiknek talentumát a nagyközönség a politika teréről még nem ismeri. Báróból vagy kathedráról hitták meg őket, hogy tehetségeiket az ország javára értékesítsék. S aki Wlassits Gyula kiváló egyéniségét sajnálja az egyetemtől, aki Perczel Dezsőt nagyon jó alelnöknek találta a Házban, annak jusson eszébe, hogy az egyetem s a képviselőház vesztesége nem akkora, hogy fölérné azt a nyereséget, amit egy-egy tapintatosan választott, kitűnő resszort-miniszter hozhat más úton az országban. Egyébként mutassuk be sorjában az új minisztereket. Életrajzuk legszebb fejezetét ezután fogják megírni, de érdemes az elolvasásra az is, amit eddig produkáltak: Perczel Dezső, az új belügyminiszter. 1848-ban Szegzárdon született, hol atyja néhai Perczel Béla, akkor Tolnamegye alispánja volt. Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezvén, ügyvédi oklevelet nyert. 1868-ban lett Baranyamegye tiszteletbeli, majd fokozatosan első aljegyzőjévé ; 1871-ben pedig az akkori megyerendezés alkalmával Tolnamegye völgységi járása szolgabirájává választatott Festetich Andor gróf, földmívelésügyi miniszter Bánffy Dezső báró, miniszterelnök Fejérváry Géza báró, honvédelmi miniszter Josipovich Imre, horvát miniszter ORSZÁG-Vili ÁG 35