Ország-Világ, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)
1908-05-24 / 21. szám
412 vesznünk, többé nem veszhetünk gyáván, nyomorultan ! Vörösmartynak voltak sötétebb pillanatai is. A letiport lengyel nemzet sorsa nemcsak szánalmat keltett fel benne, hanem félelmet is, mintha a magyar nép jövőjét sejtette volna a leigázott lengyelben, ki élő szoborrá kövült a leirhatlan kínok között . . . Vörösmarty a bor mámorában, a hevület nekiáradásában sem tudta elfojtani aggodalmait. Ugyanaz az eszme hatott benne, mely Széchenyi félelmes látomásait sugallta : a fán előbb virág nyílik, aztán jön a gyümölcs vagy a pusztító jég. Az »éjszak rémes árnyai«, melyek lelkéhez fonódtak, mihamar átnyúltak a Kárpátokon, pusztítva földjeinket, feldúlva eszményeinket. A költészetet eleven ritmus váltotta fel: a kardok csattogása s a harcok forgatagában mintha újjászületett volna az ősi pogány magyar harcos, de a küzdelem mégis szomorúan végződött. . . Széchenyi a dicsőség és gyász után hazáján kívül, elhagyatva, megtörten találta magát és fájdalmában mi sem vigasztalta. Rom volt ő is, mint hazája, melyet örökre elveszettnek hitt. Vörösmarty is kétségbeesett a katasztrófán, de legalább a természet fogta pártul a bujdosásban s a földönfutó, ütött-kopott, vén cigány végre ismerőt vett kétségein. A tűzből megmaradt egy szikra s mikor az fellobban, forr a vére, mint az örvény s húrja vésznél szilajabban zeng. Kihallatszik belőle a lázadt ember vad keserve, a gyilkos testvér botja zuhanása, az árvák sírbeszéde, az ég dörgése, a keselyűk szárnyacsattogása. De egyszerre lecsendesül, sejtelmei támadnak s a szív húrjain játszó cigány ihletett jóssá emelkedik. Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja S a viszály elvérzik a csatákon .. . A megtört Vörösmarty utolsó fénysugara sem maradt hatás nélkül: gyújtott, világított, harapózott s a jövőnek többé nem rettegett, hanem áhított képét beváltotta az idő. Vörösmarty hangjával, színeivel s látomásaival egy küzdelmesebb és költőibb időt szolgált, de gyújtó hevére és világító fényére szükség van ma is, ha szívünket, eszünket és szemünket erősíteni akarjuk. A jósadomány Petőfiben fejlett ki leggazdagabban, Vörösmartyban legjellemzőbben. Petőfi látomásaiban saját lénye, saját élete olvadt fel, melynek fényét és gyászát magában hordta. Vörösmarty divinációját a nemzet küzdelme, félelme és végzete szította. Petőfit a kivételes lelkek exaltációja tette jóssá, míg Vörösmartyt áldatlan helyzetünk, politikai életünk bizonytalansága, magunk erejének csekélysége. GONDOLATOK. Sok bajjal és küzködéssel jutunk el az öregséghez és mégis szívesen ráfizetnénk, hogy megszabaduljunk tőle. Az a türelem, amelylyel a szegény ember a maga sorsát viseli, olyan kötelesség, amelyet honorálni kell. Ha csak félannyian szeretnék a hazát tettel, mint amennyien szeretik szívvel, akkor boldog lenne a haza. Önmagunkkal szemben követjük el a legtöbb hibát. Nem hiba az, ha jók vagyunk önmagunkhoz, hanem kötelesség. A világ, amelyik velünk szemben áll, elsősorban követel, másodsorban kritizál, s csak harmadsorban segít. Az ördög is jó, ha vele megegyeztünk. Aki gyakran hivatkozik a lelkiismeretére , az szabadon rendelkezik a lelkiismeretével. Nem az önálló, akinek más nem parancsol, hanem az, aki parancsolni tud az eszének. Ma ott tartunk, hogy kezdünk kételkedni a lehetetlenségekben. ___ A tudatlanság a legnagyobb akadály. Némely ember neveti a világot, elég ostoba, hogy őt komolyan venni SZÖLLŐSY BALÁZS. Áll-e még az ősz Peterdi háza ? Él-e még a régi harc fia ? -Téged is, te ! Üdvözölve tis! Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka. 0R5ZRGUILEQ 1908