Orvosi Hetilap, 1859. december (3. évfolyam, 49-52. szám)

1859-12-04 / 49. szám

l T­ eti töredékek. XIV. London , augusztusban 1858. A zajos City közepette , — mert ily roppant kiterjedésű városban a kórházakat a sorompón kivül mind kiszorítani nem lehet — egy aránylag csendes s kert-illatú helyen találjuk a londoni szemgyógyintézetek talán legnagyobbikát s legszebbi­­két, következő f­elírással : „The Royal London Ophthalmic Hospital, Moorfields.“ Míg a betegek egy külön az utczára nyíló folyosón jutnak közvetlen a rendelő­terem előszobáiba, az idegen látogató e csinos angol épület főbejárásán lép be, hol csarnok, lépcsők és különféle szobák oly kényelmet­s com­­fortot árulnak el, min­t a continensen polgári lakházakban ritkán, de kórházakban épen távolról sem szoktunk találni. Az emelkedett tornáczból néhány lépcső lefelé vezet az épület hátsó részébe, mely e kórháznál kivételképen reggeli 8 és 10 óra közt tartatni szokott ordinationak van szánva. Itt van, több várószobától környezve, a nagy rendelményi terem, egy tágas és boltozatos négyszög, mely világosságát egyik oldalról, még pedig azon üvegfalon keresztül kapja, mely a terem elő­terét egy ismét üvegfedeles kisebb udvartól választja el. Kö­zel ez üvegfalhoz s a terem felé fordítva áll kellő távolságban egymástól 4 emelkedett írótám, melyekhez a terem hátteréből ugyanannyi fa rácscsal elkülönözött folyosó vezet; ezeken a be­tegek a párisi színház előtti queue módjára sorban jutnak a megfelelő h­atámhoz. Jobbról s balról a két szélső asztal mel­lett a két ugyanazon nap s egy időben rendelő sebész foglal helyet; a két középsőnél a házi sebész — house surgeon — végzi teendőit s az új betegek iratnak be egy közös jegyző­könyvbe. Az új beteg jobbra vagy balra csatlakozik a queue­­hez, a­hogy Mr. B­o­w­m­a­n vagy Mr. Critchett (kedden s pénteken) Mr. Dixon vagy Mr. S­t­r­e­a­t­f­i­e­l­d (hétfőn s csötörtökön) végtére Mr. Poland, vagy Mr. Words­­worth-tól (szerdán s szombaton) akar tanácsot kérni. Ezek a 6 sebész nevei, kik e kórházban rendelnek, s kik kö­zöl kettő nevezetesen Wordsworth és Streatfield, mint újabban alkalmazottak, ,,Assistant surgeon“ czímet viselnek s az alkal­milag megürülő Surgeon helyére lépnek elő. Mind­ez állomások díj nélküliek, de miután oly államban, melynek kormányza­tát és igazgatását maguk a polgárok viszik minden közhivatal köztiszteletben is részesül, s mivel ez úton tapasztalat, ha­táskör és hír szerzésére kitűnő alkalom nyuttatik , oly hévvel keresvék, hogy mindig nagy az évekkel előre bejelentett pályázók száma, kik nem sajnálnak sem időt sem pénzt áldoz­ni azok elnyerésére. Pedig az áldozat mindkét tekintetben annyival nagyobb, mivel e czél elérése végett okvetlenül szük­séges az intézet minden aláírója pártfogója (subscribers or patrons) szavazatának megszerzése, s ezek szám szerint körül­belül 1000 gyakran Londontól száz mértföldnél is távolabb élnek s a személyes megkerestetésre mégis igényt tartanak. Némi érdemet az illető szak, vagy atalán a gyógyászat körében már kell a folyamodónak felmutathatnia , valamely irányban szerzett névvel bírnia , más­különben még annyi lótás futással sem fogna sikert arathatni , de a tudományos érdemen kívül is ezen tréfa még mindig bele­kerül 500—800 fontba, a­mint azt egy alaposan beavatott egyéniségtől. Mr. Hutchinson igen jeles és a tudomány körében már több­oldalúlag ismert ügy­­társtól hallottuk, ki legközelebb lépéseket szándékozik tenni ily állomás elnyeréséért, s előlegesen már a gyakorlati s élet­tani téren segédkedik. A két nevezett Assistant Surgeons-ek ifjabbika Mr. Streatfield kiadója a kórház ezen év kezdetétől megjelenő közlönyének, egy szép jövőt ígérő szemészeti folyó­iratnak, következő czím alatt: Ophthalmic Hospital reports and Journal of the Royal London Ophthalmic Hospital. Az eddig megjelent három füzet tartalma egyrészt meglehetős hű képét adja az intézet tevékenységének , de nem különben azon vál­tozatos iránynak is, melyet a nevezett sebészek közöl többen a műtétek­ téren igen szép szerencsével követnek. Tárgyamat nem akarván a könnyű áttekintés és érthetőség árán eldara­bolni, ezen új irányok taglalását egy másik levelemre tartom fel magamnak , s inkább az intézetnek , mint olyannak leírá­sát folytatom. 1845. évben Scott, Mackmurdo és Dalrymple valának itt a sebészek, míg Dixon és Critchett csak segédkedtek, Bowraann pedig, ki jelenleg a kórház voltaképen, dísze­s ata­lán a főváros leghíresb szemésze, még nem is tartozott a hiva­talos tagok közé. Mackmurdo most mint úgynevezett „Consul­ting surgeon“ szerepel; ez egy neme a tiszteletbeli állásnak sok éves hivataloskodás után, s egyszersmind ildomos mód a személyes hiúság megsértése nélkül ifjabb erők számára helyt szerezni, mi természetesen nem igen volna kivihető, ha ez állomásokkal fizetés járna. Az orvosi személyzet név­sorozatá­ban hasonló oknál fogva még egy Consulting physician (Dr. Farre) s egy physician (Dr. Martin) van megnevezve, kiket a betegek gyógyítása voltaképen és oly kevéssé illet, mint Mackmurdot. A nevezett orvosok nagyobb része ha nem mindnyája ezenkívül még más hasonló vagy fizetéses állomást is foglal el más kórházaknál és intézeteknél, így például Bowmann már sok év óta működik a „Kings College”ben mint sebész, híres ügy társa Fergusson mellett, hol őt már 1­849-ben járólagos szembetegek ép oly tömegétől láttam kör­­nyezve mint most ,,Moorfields“ban Ezen rövid eltérés után visszatérvén műtéti termünkbe, mindenekelőtt annak falain hosszú táblák tűntek föl előttünk, melyeken arany betűkkel van följegyezve mindazok neve, kik a kórházat legyen az éltük ideje alatt vagy végrendeletileg lényeges ajándékokkal segítették. Az ember némi kis fogalmat szerez magának ezen kalmárszerűleg számítónak kihíresztelt nép jótékonyságáról, midőn e roppant összegek (gyakran 50 és 100 ezer forinton felül) hosszú sorozatán végig néz, s me­lyek mind a city közönséges kereskedőitől származnak, de egyszersmind utánzásra méltónak is találja az elismerés és há­­ládatosság ezen egyszerű s mégis oly ékes módját hasonnemű intézeteinknél. Néhány mellszobor a háttér falán tisztelettel emlékeztet oly férfiakra, kik mint S­a­u­n­d­e­r­s legtöbbet tet­tek a kórház alapítására. Az ép és nagy állodalmak egyik — s nem a legértéktelenebb — ismertető jele azon lelkiismeretes­ség, melylyel azok a polgári erény emlékét őrzik, s melynél fogva minden érdem a közjóért, habár még oly különböző s színleg egymástól eltérő tettekben nyilvánult is, egyaránt s biztosan számíthat arra, miként buzgó példa gyanánt fog felállittatni a késő nemzedék szemei elé. A Londonban minden lépten nyo­mon felmerülő s részint ízetlen Wellington-féle bálványzás felett ugyan nehéz nem mosolyogni, de a legőszintébb tisz­telet emelő érzése lepi el keblünket azon nemzet iránt, mely a gabonatörvények reformátorának Peel-nek nem állított a nagy city-fórummal szemben szebb emléket, mint milyenben részesült­ Guy a nevére keresztelt kórház előudvarában, vagy Jenner, Nelson szobra mellett a Trafalgar-squaren, kellő kö­zepén azon térnek, melyen a világ legnagyobb számú népes­sége szakadatlanul hullámzik. A betegnek orvosi vizsgálat után két nyolc­adrét levél­ből álló vövényt kézbesítenek , s az ezen rendelt orvosi szere­ket is azonnal kiszolgáltatja a kórházi gyógyszerész. A levelen egyszersmind föl van jegyezve, mikor kellend ismét megje­lennie, mi természetesen baja minőségéhez s nevezetesen ve­szélyessége fokához van mérve. A net dán szükségelt vérbo­csátást vagy egyéb kisebbszerű sebészi segélyt azonnal hely­ T A R C Z A. 789 790

Next