Orvosi Hetilap, 1861. február (5. évfolyam, 5-8. szám)
1861-02-03 / 5. szám
8384 fellépte mellett és kezdetben a 15-dik, sőt 8-dik nap-pal veszi kezdetét az úgynevezett „visszaesés“. Kedvező körülmények közt, a járvány enyhülésével és a betegség gyógyulása felé, a 22-dik vagy 29-ik nap nyitandja meg az új rohamok sorát. Igen kedvező körülmények közt oly vidéken, hol a láz csak szórványosan tűnik fel, a 29-ik nap a leggyakrabbi. A 29-ik nap után csak igen ritkán mutatkozik meg egy-két lázas mozdulat és rendetlen roham, melyre a betegség minden további szerelés nélkül elmarad. Ha tehát 4 — 6 hét roham nélkül múlt el, jogosítva vagyunk a betegséget gyógyultnak nyilvánítani. Minden ezen idő után fellépő roham új megbetegedésnek tulajdonítandó, mint amilyennek magát már azáltal is nyilvánítja, hogy megújult hevességgel, egészen eltérő kórjelekkel és nem a szabályos napokban áll be. Azon kórgerjesztő okok, melyeket e visszaesések miatt vádolni szokás, p. o. meghütés, étrendi hibák, indulati gerjedelmek, csak igen alárendelt szerepet játszanak itten. Legfölebb is annyira lehetnek befolyással, hogy egyes esetekben a roham miattok még oly időben fejlődik, hol az különben a kór gyógyulásrai hajlamánál fogva többé nem ismétlődött volna. De általában véve e nevezett okok befolyása az úgynevezett visszaesések előhozatalára épenséggel meg nem kívántatik. Annyi befolyásuk is lehet, hogy az új rohamok egy vagy két nappal korábban, vagy nagyobb hevességgel állnak be, mit egyébiránt ilyenkor bármely erősebb külső hatály okozhat, p. a havi tisztulás beállta a visszaesést megelőző utolsó napokban, sőt láttam esetet, hol a fog kihúzása a különben rendes időben megjelenő láz visszaesését két nappal sietteté. Miután tehát a visszaesés fogalomzavaró elnevezése meg nem tartható, a rohamok egymásután következő sorát ezentúl rohamkörnek (Cyclus paroxysmorum) fogom nevezni. Igen kívánatos volna oly szerrel bírni, mely a láz egyszeri elmellőzésével a rohamoknak végképp véget vetne, úgy hogy új rohamkörök , visszaesések nem következhetnének és a betegség szinte egy ütéssel le volna győzve. De fájdalom ily szerrel eddigelé nem bírunk sem a kínal, sem a mireny, sem egyéb bármennyire kitűnő gyógyszerben. Létezik azonban egy mód a váltólázt biztosan, könnyen és a betegnek minden utódaja nélkül végkép meggyógyítani, ez pedig nem más, mint a rohamok azonnali megszüntetése ahányszor mutatkoztak. Erre ugyan minden lázellenes szer alkalmas, de miután a kinal a rohamokat leghamarább s legbiztosabban szünteti meg, legalkalmatosabb a kinal. Korábbi czikkemben taglaltam a módot, miként távolítható el a láz leghamarább és legbiztosabban e szer által. Mihelyt tehát a roham elmaradt, a szereléssel is azonnal fel kell hagynunk, mert más hatása nincsen. Utó gyógybánás a lázra nézve felesleges és haszontalan (?). Elsoroltam ugyanakkor azon számos körülményeket, melyek alatt a láz visszatérni nem szokott. De ismétlem, nincs szerünk vagy módunk, mely képes volna egy új rohamkor vagy úgynevezett visszaesés (Recidiva) beléptét meggátolni. A kínai ismétlése, még a roham elmaradta után is, zsongitó, olvasztó szerek nyújtása, szigorú választékos étrend, a hús s más rész hírben álló ételektől való tartózkodás, a lázra nézve tökéletesen ez él és haszontalan, sőt inkább ártalmas, minthogy haszontalan gyógyszerek adagolása a szervezet hasznára alig lehet, szűk étrend pedig a táplálákozást aláásván gyöngíti, mindkét eljárás a beteget türelmetlenné teszi, sőt, miután a rohamkörök ennek daczára ismétlődnek, elvégre kétségbe ejti. A kinal nyújtása kis adagban, naponkint vagy bizonyos napokban, a 7-ik, 14-ik sat. napon, először a teljes adag felét, azután negyedrészét s így tovább, ép oly haszontalan mint semmin nem alapuló bíbelődések, és van elég alkalmunk látni, hogy kezdi meg a láz annak idejében új köreit, a kínai ideiglenes siketségig folytatott használata mellett is, fel se vévén az orvosnak e mesterséges fáradozásait. Lehetséges volna ugyan épen a várandó új rohamkor előtti utolsó napon adott teljes adag kínál által a lázt megelőzni, ha az órát, melyben a roham beállani akar, annyi valószínűséggel gyaníthatnék, mint a napot. De ez állandó nem lévén, jobb az úgyis mindig gyönge első rohamot elvárni, annál inkább, mert a keserű szer sikeretlen bevétele a betegnek kellemetlen, és kéntelenek is vagyunk annak jó kedvét fenntartani, tudván, hogy még a várandó rohamkörökben e szerre szükségünk lesz. Csupán, ha oly rendes lázzal volna dolgunk, mely már több körben még az órát is megtartotta, érdemes ily kísérletet tenni. Ellenben a láznak a roham megszűnte után még folyvást tartó kísérő- és utóbajai szerelést s az életmód és étrendre nézve tekintetet követelnek. Csorvás állapot, vagy gyönge emésztés olvasztó és zsongitó szereket s szigorúbb étrendet igényelnek, annak tekintetbe vételével azonban, hogy most az előhozó ok megszűnt s azok önmaguktól gyógyúlásra hajlanak. Vérhiány, lép- és májdugulások s lábok, súly, vizkór: az alkalmas szerelést kivánják. De hol a rohamok megszűnte után épen semmi beteges kórtünet nincs jelen, vagy csak csekély csorvás jelek, kis gyöngeség sat., ott egyáltalán semmi gyógyszer nincs helyén és nincs okunk a beteget étrendi korlátozásokkal kínozni. Térjen vissza szokott életmódjához, élhet mindennel, mit emésztési tehetsége elbír, még az elhírhedt dinnye, zöld kukoricza, halat, sem tilos neki, sőt még kicsapongás által is csak annyiban okozhat magának bajt, amennyiben tán gyöngített testi ereje őt hajlandóbbá teszi e betegséghez, mint egészséges korában. A láz visszatértére mindennek semmi, vagy felett csekély befolyása lesz. Nem épen szükséges, hogy a kezdő rohamkörre egy második rohamkör következzék. Könnyű s nehéz rohamok után, akármily szabványúak legyenek, elmaradhat a láz végképen, és igen téved azon orvosai a szerencsés kimenetet gyógyszerének vagy gyógymódjának tulajdonítja. Ez a fenn elősorolt körülményektől