Orvosi Hetilap, 1867. december (11. évfolyam, 48-52. szám)

1867-12-01 / 48. szám

867 oldali egy szög alatt elhajolva a gerinczoszlop előtt tér jobbra az üres érhez. És valóban a kórboncztani tapasztalat is ezen visszereket mu­tatja az elsődleges rögképződés legkedveltebb helyének, mellette a verőszeret, melynek ismét sajátos helyzete — két hajszáledényterület közt — magyarázza e viszonyt. Ellenben a méh és belső ondó visszerek röge elég gyakran, sőt bizonyos mértékig szabályszerűen fordul elő a gyermekágyas méhben, részint mint a visszerek aránytalan tágultságának követ­kezménye (Dilatations-thrombose), részint mint gyermekágyi visz­­szérlok származéka ("metrophlebitis puerperalis). Hogy a bonczolat alá került esetben nem ily féle volt a rög­képződés, azt mutatta a visszerek rendes ártere és ép szövete, s min­den lobgócz hiánya a medenczében. Kétségtelenül aszályrög volt az, s csak az a feltűnő, miért képződött az csak a bal méh és belső ondó visszérben, s miért nem a czombvisszerekben is, melyek még kedvezőbb talaját képezik ? A legszorgosabb kutatás valamely a medenczevisszeret (vena hypogastrica) egybenyomó hatásy után, sikertelen volt, még csak kemény bélsár sem volt a belekben jelen, mely esetleg a rendes keringési akadályokat növelhette volna. Sem az előrement bélürítések nem mutattak nagyobb fokú bélsárhal­­mozódásra. Részemről nem találom e kérdésnek más megfejtését, mint azt, hogy a beteg föltárt és így a czombizmok működése oly keringési előmozdításban részesité a közibük ágyazott visszeret, milyen két másik állandóan fekvő helyzetben észlelt esetemben nem létezett, s mely viszont a medenczevisszerekre befolyással nem lehetvén, a méh és ondó visszérben kiképződhetett a rög, s természete szerint gyarapodott a medencze­, utóbb a közös csíp­­visszérbe nyúlva, honnan talán a székelési erőlködés keringést gyorsító befolyása alatt elszakittatván,­ az alsó üres eren át a jobb pitvarba, gyomorba s innen a tüdőüzérbe jutott. Gyakorlati közlemények a testegyenészet (orthopaedia) köréből.*) Batizfalvy S. tr. egy. m. tanár és gyógyintézeti igazgatótól. Oldalgörnye, csípőizületi láb, dongaláb. Intézetem tudomás szerint kiválólag elferdülési estekk­el foglalkozik (anélkül azonban, hogy működési köréből más, akár sebészi, akár belbetegeket kizárna). Országos s egyátalán minden közsegély nélkül állván az fel szinte kilencz esztendeig, ez idő alatt — sok járó beteget ide nem számítva — közel harmadfél ezer (2306) betegnek nyújtott orvosi segélyt és czélszerű ápolást. Ezek közül 1600 a testegyenészi osztályon ápoltatott, nevezetesen 415 gerinczoldalgörnyés (scoliosis), kik közül 309 részint tökéletesen meggyógyult, részint lényegesen javult; 220 gerinczpúpos (hypho­sis), kik közül 151 javulva hagyta el az intézetet; 119 csípőizületi láb (coxitis), mely nehéz bajban szenvedők bár, mint tudva van, későn keresik fel csak a szakértő orvos tanácsát, mégis 79 állítta­tott helyre annyiban, hogy noha némileg rövidebb alvégtaggal, de még­is minden feltűnőbb biczegés nélkül járni-kelni tudtak. 98 térdizületi láb, 86 gyógyulással sat. Az intézetben elferdüléseknél alkalmazott gyógymódra nézve csak annyit jegyzek meg, hogy az általam már annak megnyitása­kor tanulmányaim és külföldön szerzett tapasztalataim alapján felállított elvektől eltérni eddigelé semmi okot sem találtunk. Felhasználtuk akkor s felhasználjuk most még inkább a gyógytu­­domány minden jelesnek ismert eszközét és hatányát a gyógyszél elérésére. Azért, mint már több ízben említem, nem nyugodtunk meg a testegyenészi eseteknél a gépek kizárólagos használatában , de sőt az egyedi eseteknél, midőn sebészi műtét (péld. inmetszés sat.) előzte meg a gyógykezelést, erre következőleg a gépet és utólag a gyógytestgyakorlatot is alkalmaztuk. Figyelmünk kiter­jedt az üde­ség folytonos élvezetére, a szabályozott és a tápláló ét­rendre, a zuhanyra, a hűvös mosásokra, a villamozásra sat. Görvé­­lyes gyermekeknél pedig a vérvegyület javítására belszereket is adagoltunk. Következik most, hogy a lefolyt évben gyógykezelt egyes kóresetekről szóljunk részletesebben. Mindenekelőtt mi az oldalgörnyés betegeket illeti: a bajok e­leménél, fenn nyilvánított elvünknél fogva, a megfelelő gépek alkalmazásán kívül fősúlyt fektettünk a szabályozott gyógy­­testgyakor­latra. Cselekedtük pedig azt azért, mert a leg­újabb kórtani vizsgálatok nyomán (Virchow) bebizonyult, mikép a közönséges oldalgörnye az izmok elsőleges bántalmából szárma­zik ; nevezetesen a gerinczfeszítő-izmok részint rostos, részint hájas elfajulásából. És így jó létre az, hogy a kórosan elfajult hátfeszí­­tők zsongerejüket elvesztvén, a gerinczoszlopot s a rá nehezedő fej és vállak súlyát egyenes irányban tartani képtelenek. A szalagos képletekben s az egyes csigolyatestekben létrejövő kóros elváltozá­sokat napjainkban — a legtöbb esetben — másodlagos tünemé­nyeknek tartjuk. Ezek így lévén, főgondjaink közzé számítottak első­sorban az alkati viszonyokon segíteni és a többé-kevésbé elgyengült s bénult izmok zsongerejét helyreállítani. S e czélból mihez is folyamodhattunk volna inkább, mint a gyógytestgyakor­­lat azon szabatos alkalmazásához, melyet az idén Emich Gusztáv kiadásában megjelent „Gyakorlati testegyenészet“ czímű munkámban bővebben írtam le. Látható ebből, hogy itt az egyes mozgások mindig az egyedi esethez szabatnak s csupán azon kórok és elgyengült izmokra szorittatnak, melyek leginkább épen a zsongitást igénylik. A gyógytestgyakorlaton kívül, mely naponkint rendszeresen alkalmaztatott, ilynemű betegeink több óráig a Bühring-féle egyenesítő ágyon feküdtek vízirányosan. A lefolyt intézeti évben gyors növésnek indult sok fiatal oldalgörnyés lánykát hoztak az intézetbe, kik a bajnak első vagy második fokában szenvedtek. Ezeknél 3—4 havi rendszeres keze­lés bámulatos eredményre vezetett. A magasabb fokú bajoknál azonban már több hónapra volt szükség, hogy a bajon javítsunk, vagy teljesen segítsünk. Az előadottakból kiderül, mikép az oldalgörnyéseknél főleg az alkati viszonyok javítására irányoztuk fő figyelmünket. Alkal­maztuk az egyéni esetnek megfelelő svéd gyógytestgyakorlati mozgásokat. Ha a szükség úgy kívánta, könnyű támkészülé­­ket is vettünk igénybe, melyet a beteg olyankor viselt, midőn a vízirányos fekvésből étkezés vagy séta végett kelt föl És annyit őszintén mondhatunk, hogy ezen gyógyeljárásunk a könnyebb eseteknél fényes sikerre, a súlyosabbaknál pedig némi javulásra vezetett. Mert annyi bizonyos, hogy ha a magas fokú oldalgörnyén többé segíteni nem lehet, örvendünk, ha gyógykezelésünk által még ily esetekben is némi javulást eszközölhetünk. A gerinczoszlopnak egyéb, gyérebben előjövő bajairól ez alkalommal szólani nem akarunk, hanem ezennel áttérünk a csip­­szsob bántalmaira, melynek köréből a lefolyt év alatt több tanulságos esetet volt alkalmunk megfigyelni. Legyen szabad a többi közül különösen egy 5 éves krassó­­megyei kis leány esetét felhozni, ki 1866-diki november 22-dikén hozatott az intézetbe még egészen ki nem aludt csipszlábbal. A baj ismeretlen okból származott. A kis gyermek gyönge ideges testalkattal, de feltűnőleg gyors és élénk észjárással birta— mint ezt a görvélyes gyermekek nagy részénél tagasztaljuk —. Vizsgálat alkalmával azt vettük észre, hogy a jobb alvégtag, vala­mint a csip­ úgy a térdízületben is zsugorodva van. A térdizület zsugora azonban némi csekély nyújtásra is már igen sokat enge­dett, de a czombiz-zsugornál ezt kézerővel nem eszközölhettük. Midőn pedig erőteljesebb szenvedőleges és cselekvő mozgások­kal kívántuk megtudni a csipízület mozgékonyságának illető fokát, akkor ez erősebb műveletre a medenc­e mindig együtt mozgott az alvégtaggal, jeléül, hogy a szerves izzadmány az ízületet szabad mozgásaiban erősen korlátozta. A czombkonczot ellenoldali társá­hoz nagy mértékben közelítve találtuk úgy, hogy álló helyzetben a két alvégtag csaknem kereszteződött egymással. S midőn a bántalmazott jobb alvégtagot a bal egészségessel fekvő helyzetben 48* *) Előadatott a magyar orvosok és tenyészetvizsgálók Rimaszombatban tartott nagy­gyűlése alkalmával. 868

Next