Orvosi Hetilap, 1870. március (14. évfolyam, 10-13. szám)

1870-03-06 / 9-10. szám

nemsokára ’bizsergés, tompasági érzet, feltűnő gyengeség, eü­hüdés és­ érzéketlenség a ugyanazokban, s végre ismételt légzési nehézségi rohamok, melyeket Schönlein oly állatokéi­hoz hasonlított, melyeknél a bolygideg át volt metszve, a "beteg nem fekhetett, élénk szorongást érzett, lépése rövid és reszketeg, a szívverés gyors és feszült, az érverés igen kicsiny lett, végre h­angtalanság állott be. Schönlein kóro­­■dáján észlelt második eset, melyet szintén Lebert és Hasler írt le, ú­gy hiszem, nem számítható a sokszoros idegdagok­­hoz, különösen azért nem, minthogy bonczolati jegyzőkönyv nincsen, s a gyenge testalkatú egyénen csak a nyakon volt több csomó érezhető, mely elgengedett, úgy hogy a görvély­­kórra való gyanú nem egészen alaptalan, s a 26 éves szűzön észlelt ideges rohamok tökéletesen hasonlítanak méhszenvi (hystericus) rohamokhoz. A tünetek aránytalansága teljes megfejtését találja az elemi idegrostok ép voltában, minek folytán súlyosabb tünetek csak akkor lépnek fel, mikor egyes dagok gyors növése és kedvezőtlen helyzete miatt az illető idegek rend­kívüli nyomásnak vannak kitéve, így első esetemben fájdal­mas érzéstelenség csak a jobb alsó végtagon mutatkozott, mikor épen a jobb keresztfonat a felette gyorsan növekedő dag által az állikban tetemes nyomást szenvedett, s Schön­­lein esetében a korán fellépő hűdés, a légzési és szívműkö­dési zavarok egészen határozottan azon túlságos nyomás kö­vetkezményeként tekinthetők, melyet a gerinczcsatornán belül az első nyaki idegekből kiinduló dagok a gerinczagyra gyakoroltak. Hasler értekezésében, a III. táblán, e viszony egészen jól látható, egyszersmind itt fel van említve, hogy ezen dagok puhábbak voltak, tehát gyorsabban nőttek mint a külsők, s a szerző is az előbbeni tüneteket a gerinczagy felső részének összenyomatásából származtatja. Feltűnő, hogy valamennyi ilyen betegnél, ki közbejött kórokban (hagymáz, gümőkór, melli légdag, vérzés) nem halt meg, az utolsó életévben — gyakran még minden idegmű­ködési zavar nélkül — többé kevésbé makacs hasmenések állnak be, melyek feltűnő elsoványodást, halaványságot, feltűnő gyengeségi érzést és álmatlanságot eredményeznek. Lebert észlelte, hogy a nyomás alatt a dúczidegsejtek eltűnnek, s alkal­mas volna e körülményt felvilágosítani; de meg kell vallanom, hogy a leírt esetben csak igen szép és megmaradt dúczsej­­teket láttam, melyek legfeljebb festenyszegénységük által különböznek a rendesektől. A kór származását illetőleg jelen esetem különösen érdekesnek látszik. Ismert tény, hogy a kemény kötszöveti dagok lassan nőnek. Betegünk az első borsónyi dagokat már 8 éves korában vette észre, így tehát nem jogtalan felvenni, hogy azok még fiatalabb gyermekkorából származnak , való­színűleg veleszülöttek vagy legalább veleszületett hajlam által vannak feltételezve. Nem tekintve azt, hogy a sokszo­ros idegdagkór számos esetében az egyének már a húszas években tönkre jutnak (— Serres 23 és 22 éves férfi, Maher és Payen 26 éves férfi, Schönlein 20 éves nő, Heusinger 23 éves férfi, első esetem 22 éves férfi —), már többször lehe­tett a baj vele született voltát és öröklését határozottan be­bizonyítani, így a két buta fitestvérnél, kit Schiffner írt le (Med. Jahrbücher d. oest. Staats 1818. B. IV. St. IV. S. 77. és 1821. B. VI. St. IV. S. 44.), s kik közül az egyik 34. a másik 33. éves korában halt meg; továbbá a születésétől fogva gyenge elméjű őrültnél, kit Knoblauch írt le (diss. inau. de neuromate et gangl. acces. ed­. Francofurti ad Moe­num 1843.), ki 34, s Hesselbach betege, ki 39 éves korában halt meg. Mint az utóbbi esetben a baj öröklése atyai részről biztosan van constatálva, és úgy kitűnik az öröklés anyai részről az általam összegyűjtött három esetben, hol is, mint felemlítettem, a korra nézve 12 évvel különböző, s más más atyától származó fitestvérek közös anyjuktól örökölték a bajt. Mind e viszonyok arra mutatnak, hogy azon esetekben is, melyekben az egyének nagyobb kort értek el (Kleb, Zeitsch. d. Gesellschaft Wiener Aerzte 1858. 3. sz. 47. 1. — 57 éves nő), a betegség kezdete már a fiatal gyermekkorba esik. A betegség alakjának közelebbi megtekintéséből is ki­tűnik, hogy veleszületett dajlamon alapszik. A Hesselbach- és a Knoblauchféle esetek kivételével se az agyban, se a gerinczagyban soha változás nem találtatott, s ha elfogad­nék is, hogy Schiffner két esetében a lelki zavarok hasonló, csaknem igen feltűnő agybántalom által voltak feltételezve, mégis felette sok százalék jut azon esetekre, melyeknél a baj az idegtörzsekre és az együttérzőre szorítkozik. Az idegek közül megint a láz- és szagideg egészen feltétlen immunitás­nak örvend, s a hallideg is az átalános idegdagos elfajulás eddig leírt eseteiben csak egyetlenegyszer volt bántalmazva. (Knoblauch esete.) Váljon ezen általános és aránylagos immunitás azálta van-e feltételezve, hogy a betegség oly időben kezdődik, mikor bizonyos képletek (agy, gerinczagy, szagideg, lázideg és talán a hallideg is) első alapjaikban már le vannak rakva, s mások még csak képeztetnek; vagy pedig inkább azon kö­rülményben találja okát, hogy az agy, gerinczagy, továbbá a láz- és szagideg mint valóságos agyrészletek, úgyszintén a lázideg nem birnak tulajdonképeni rostos kötszövettel, s a betegség a Schwanféle hüvely és a többi rostos idegkörszövet hiányos alapkifejlődésében van feltételezve, azt nem lehet ugyan biztosan elhatározni, az utóbbi magyarázat azonban két­ségkívül több valószínűséggel bír, még­pedig azért, mert egészen határozottan megalapított tény, hogy későbbi időben is egyes új csomók támadnak, különösen oly helyeken, hol az idegek a felületes fekvés vagy a laza összeköttetés miatt külső ártalmaknak, nyomás, ütés, rongálásnak inkább kité­­tetvék, így a nyaki és ágyéki gerinczcsatornarészletben az ideggyökökön levő dagok mindig nagyobbak és szaporábbak, mint a háti részletben; a puha részekben nagyobbak, mint zárt csontcsatornákban és a legszámosabb dag mindig ott találtatik, hol az ideg szűk nyíláson keresztül halad, az izom­ba mélyed vagy ebből kilép, vagy a könyéket keresztülfúrja. Azon eseteknél, melyeket észleltem, csak azt akarom emlí­teni, hogy a czipésznél a legnagyobb dag­a fajon fejlődött ki, hol is foglalkozása következtében folytonos nyomás gya­koroltatott, s hogy bátyjánál egyike a legnagyobb dagana­toknak (t. i. a homlokon lévő) külsértésből eredt. Az első esetemben talált epispadiasist és az emlémi­­rigyók kifejlődését vagyis inkább elmaradt visszafejlődését az illető idegek tökéletlen kiképzésével oki összeköttetésbe hoz­ni, úgy hiszem, kissé merész lenne; azonban nem lehet tagadni, hogy a nagy dagképzés a medenczebeli idegeken és a nemzőrészek hiányos kifejlődésének együttléte ily felfo­gásra vezethetne, é­s hogy az eltorzulás legalább azt bizo­nyítja, hogy a magzatéletben zavarok léptek fel. Az idegközszövetnek sajátságos praedispositióját már 9.

Next