Orvosi Hetilap, 1873. május (17. évfolyam, 18-21. szám)
1873-05-04 / 18. szám
AS. mx. Május 4- Előfizetési ár: helyben és vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. Hirdetésekért soronkint 15 új kr. Megjelen minden vasárnap. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségné Erzsébet-tér 10. sz., és Kilian György könyvkereskedésében váczi utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és körüavázlat közlönye. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh, Kálmán tanár. ^Tartalom: Schwimmer E. tr. Bujafenyves bélláb egy esete, megjegyzésekkel e ritkább kóralakra nézve. — Béke Gy. tr. A mesterséges dobhártyáról és ennek új alkalmazási módjáról. (Vége). — Geber E. tr. A rhinoscleroma lényegéről. (Vége). — Pó sz P. tr. A májsejt fehérnyenemfi alkatrészei. (Folyt). — Frischmann Gy. tr. Adat a bordatörések oktanához. — Könyvismertetés. Lungenentzündung, Tuberculose und Schwindsucht. Von Dr. L. Buhl. — Lapszemle. A hangyanyhalyag alkalmazására szolgáló legczélszerűbb készülékről. Tárcza. Liebig Justus. — Liebmann tr. A müncheni szülházról. — Eredeti levelezés. München, 1873. ápril 26-kán. — Vegyesek. — Pályázatok. Budapest, 1873. TPS»■ Km E& évfolyam. Bujasenyves bélláb egy esete, megjegyzésekkel e ritkább kóralakra nézve. Közli Schwimmer Ernő Jr., egyet, magántanár. A belső szervek valamennyi bujasenyves megbetegedéseinek kórisméje, melyek közvetlen vizsgálatra nézve nehezebben hozzáférhetők nem csekély fontosságú és a segédeszközök valamely sajátlagos kórfolyamat kipuhatolására sok esetben nemcsak nehezebbek, de sokkal bizonytalanabbak is, mint a bőr- és nyákhártyák felületén szemlélhető kórformáknál. Azon szabatosság, melylyel kórboncztani leletek alapján valamely zsigeri bujafenyves megbetegedés jelenlétét meg lehet állapítani még azon esetben is, ha az élőben nem került észlelés alá, betegeknél megbízható támpontok hiánya miatt gyakran cserben hagy, s ha felvilágosító kórelőzmények vagy valamely esetleges szövődmény nem derítenek fel valamely homályban mutatkozó belső bántalmat, ez esetben gyakran egyátalán nem lehet helyes kórisméhez jutni. A zsigeri bujasenyv, mint tudjuk, csaknem valamennyi szervben előfordulhat, egyes területeken azonban oly ritkán észlelhető és betegeken oly kevéssé van kipuhatolva, hogy minden egyes idevágó eset, mint adalék a bujasenyvi casuistikához, feljegyzésre méltó. A zsigeri bujasenyv ritkább alakjaihoz kétségtelenül a bélhuzam egyes részleteiben előforduló bujasenyv is tartozik. A bélcsatorna némely részleteiben, mint a végbélben és bárzsingban már régibb észlelők, mint Leuder, Huet, West, Baerensprung és mások is állapítottak meg bujasenyves megbetegedéseket; a bélcsatorna többi részeiben azonban csak újabb időben követték nagyobb figyelemmel, miután bonczolatok alkalmával oly eseteknél találtatott, ahol az élőben nem is sejtették. Y i r c h o w (Krankhafte Geschwülste, II. 416) erre vonatkozólag még néhány év előtt akként nyilatkozott, hogy „a gyomor, vékony és vastag bél bujasenyves megbetegedését kétségbevonni nem lehet, hogy azonban sem a kórodai észlelés, sem pedig a bonczleletek mindeddig azoknak biztos leírását nem engedik.“ A bujasenyves bélmegbetegedések körüli észlelések száma Virchow- nak ezen nyilatkozata óta csak kevéssel gyarapodott (mert a tápcsatorna bujafenyves megbetegedésére vonatkozó közlemények száma általában nem volt és jelenleg sem nagy), de ezek csaknem csupán bonczeredményeken alapulnak, kórodai megfigyelés tárgyát azonban csak igen csekély számú eset képezte. A következőkben a tápcsatorna bántalmának egy esetét szándékozom közzétenni, melynél a bujasenyves bántalom természete kétségtelennek tűnt fel, hol azonban a betegség kedvező kimenete miatt a bujasenyves folyamatnak módja és kiterjedése boncztanilag nem mutatható ki. S. Jolántha, kellően kifejlődött és egészségesnek mutatkozó gyermek, hat hetes korában az egész testet ellepő foltos kütegben betegedett meg, melyet nyolcz napi tartam után foltos bujagnak kelle kórismézni. A bántalom nem nyert nagyobb terjedelmet, minthogy bujafenyvesnek tekintetvén, megfelelő gyógyeljárás által megszüntettetett. Körülbelül 3 hét után a bőr teljesen megtisztult, a gyermek táplálkozása fogyatkozást nem mutatott és teljesen egészséges és erőteljes dajka mellett kitűnően gyarapodott. A kis beteg jóléte ezután nem zavartatott meg és öt hónapos koráig tökéletes volt. Ezen időtájban bélhurutban betegedett meg, melyet kezdetben nagyobb figyelemre nem méltattak, mely azonban rövid idő múlva, midőn a következetes tüneti gyógykezelés a bántalmat elnyomni képes nem volt, azon feltevéshez vezetett, hogy ezen esetben valószínűleg valamely súlyosabb bélbántalom szolgáltat alkalmat a tartós és heves székürülésekre. Az utóbbiak igen bőségesek voltak, 24 óra alatt 8—10 szer jelenkeztek, kezdetben zöldes színűek és nyakgombolyokkal egyesítve valának, később világosabbak, szürkés-szenyes színezetűek lettek és végre egészen rizslészerű folyadékhoz hasonlítottak. Vércsíkok kezdetben csak néha, később azonban épen nem voltak észlelhetők az ürülékekben. A has meglehetős feszes, kopogtatásnál mindenütt dobos hangot adott, fájdalmas és a kis beteg nem tűrt erősebb nyomást anélkül, hogy fel ne kiáltott volna, de nagyobb fokú fájdalmasságnak valamely határozott pontja nem volt található. Ezen hurutos béltüneményeknek körülbelül 4—5 heti tartama után a hányás, mely ugyan a megbetegedés kezdetén már meglehetős gyakran lépett volt fel, sokkal sűrűbben következett be és pedig 6—8-szor egy nap alatt, igen könyen, erőltetés nélkül. Az ilyetén megbetegedett gyermek ezen tünemények, va-18