Orvosi Hetilap, 1880. augusztus (24. évfolyam, 31-35. szám)
1880-08-01 / 31. szám
725 726 Nézetem szerint, hogy lehetőleg egyöntetű végbélhőmérészeti módszert lehessen megállapítani, a következő három dologban kellene lehetőleg megállapodásra jutni. 1 -szer. Lehetőleg ugyanazon fajú állaton tenni a kísérleteket, 7-szor. Megállapodni abban, hogy a végbél milyen magaslatán történjék a hőmérés. 3-szor. Meghatározni, hogy mily esetekben ejtessék meg a hőmérés szabad, vagy rögzített állaton és különösen megállapodni a rögzítés módjára nézve. Ami az első kérdést illeti, kétségen kívül kívánatos, minél több fajta állaton tenni meg valamely kísérletet; miután azonban egy kérdés megoldására is lehetőleg sok kísérlet teendő, nem igen találjuk, különösen a jelenkori gyors munkálkodás idején, hogy a vizsgálók egyszerre több fajta állatokra terjesztenék ki figyelmüket. Legalkalmasabbak lennének az oly állatok, melyeknek megközelítőleg olyan állandó a hőmérsékük, mint az embernél. Tapasztalataim szerint legjobban lehetne igénybe venni e tekintetben a madarak közül a házi tyúkot, vagy kakast, melynek normális hőmérséke 39—4000 közé esik, s a külső meleg, valamint a mérésmód változásaival szemben nem ingadozik annyira, mint a tengeri nyulaké és a kutyáké, melyeknek normális hőmérséke különböző észlelők (Billroth, Kussmaul és Tenner) szerint egész 2 ° C között változik. E madarakat igen alkalmassá teszi még a végbélhő meghatározására az, hogy tág végbelük van, melyen könyedén be lehet vezetni a hőmérőt a test középpontjáig a rekeszig, s a velük bánás sem nehéz. Hátrányuk az, hogy sok élet- és kórtani kísérletekre nem alkalmasak, vagy legalább nem igen voltak még használva, s vérük magasabban lévén temperálva, a rajtuk nyert kísérleti adatok az emlős házi állatokéinál még kevésbé vihetők át az emberre. A tengeri nyulak, kutyák és macskák inkább vannak használatban e tekintetben. Ez állatok közül leggyakrabban használják kétségkívül a tengeri nyulat, mivel ugyanazon fajból legkönyebben legnagyobb számban kaphatók, a velük való bánás legkényelmesebb és az élettani kísérleti módszerek ez állatokra leginkább ki vannak fejtve. Ellenvetés ellene, itteni hőmérsékének nagy változékonysága felfeszítés alkalmával. A kutya, noha ennek normális hőmérséke is szélesebb határok között ingadozik (38—40 °C. Billroth) mint az emberé, annyiban alkalmasabb nyúlnál, mert tág végbele miatt kényelmesebb a hőmérő bevitele; továbbá kellő bánásmód mellett szabad hőmérésre alkalmasabb mint amaz, fejlettebb szervezeténél fogva közelebb állván az emberhez. A macskára ugyanezek állanak, sőt miután újabb vizsgálatok szerint ezeknél az izzadást kísérletileg lehet tanulmányozni, az állati meleghez tartozó sok kérdés eldöntésénél valószínűleg igénybe fognak vétetni. Hátránya mindkét állatnak az, hogy a velük való kísérletezés kényelmetlenebb, s oly nagy mennyiségben nem állnak rendelkezésre, mint a nyulak. Nézetem szerint a később közlendő cautelákkal minden, az állati melegre vonatkozó vizsgálatot tengeri nyulakon lehet elkezdeni és azután kiterjeszkedni a többi állatokra. Ami a második kérdést illeti, hogy a végbélnek minő magaslatán történjék a hőmérés , a következő szempontok lennének irányadók. A végbél hőmérsék fokát is, mint minden tájhőmérsékét három tényező szabja meg : 1-szor az, hogy mennyi meleg terem ott helyben ? 2-szor az, hogy mennyi meleg jön oda máshonnan ? (a vérkeringés útján, vagy a szomszéd szervektől vezetés folytán) 3-szor mennyi meleg vesz el belőle vezetés és kisugárzás folytán ? A helybeli melegtermelés a végbélhőmérsék létrehozásában alig jöhet számításba, mert mint minden szövet meleget termel ugyan ez is, de tekintetbe véve, hogy az egész végbél szövettömege nem nagy, hogy az emésztési műveletben már alig vesz részt, hogy élénkebben működő mirigyei nincsenek, hogy mozgása lomhább, mint a magasabban fekvő bélrészleteké, alig hibázunk, ha azt állítjuk, hogy a végbél saját hőtermelése a talált végbélhőmérséknek csak csekély hányadát adja, tengeri nyúlnál különösen, hol a vékonyfalú végbél összes működése, úgy látszik, csak a száraz bélsár-göbök tovahajtásában áll, így tehát a végbélhőmérsék létrehozásában különösen a második és harmadik pont alatti tényezők szerepelnek, mégpedig a végbél különböző magaslatán különböző mértékben. A végbél-nyílásban egészen a medenczebemenetig tulajdonkép a végbél körülötti edények hőmérsékét mérjük, melyeknek vértartalma úgy, mint a bőralatti edényeké a külső hőmérsék, valamint a vasomotorius idegrendszer különböző állapotai szerint nagyon változó, így a medencén kívüli végbél-részlet hőmérséke nagyon ingadozó és egyszersmind legalacsonyabb is, mivel környéki fekvésénél fogva vezetés és kisugárzás folytán itten legnagyobb a lehűlés. A végbél medenczeűrbeli részletéhez az aorta abdominális ágain a test legmelegebb, másfelől a medencze- és csipőviszereken a környéki hidegebb tájakról jön a vér, s e kétféle vér közös hőmérsékét mérjük tulajdonképen a medenczeűrbeli végbélben, melyhez valószínűleg nem tekintélytelen hányadot szolgáltatnak még közvetlen vezetés folytán különösen élénkebb működés esetén a medencét környező izmok is. A medenceűr a lehűléstől jól van védve, felfelé nem veszít meleget, mivel e hasűri tájak még melegebbek, köröskörül különösen két oldalán vastag izomrétegekkel borított csontcsatorna környezi, s alsó nyílása aránylag kicsiny felületet képez, mely a gáztáji szövetek nem igen vékony rétege által van védve a lehűléstől, míg a felhúzott combok még inkább akadályozzák a lehűlést. E minden oldalról védett állapot magyarázza a hőmérséknek meglehetős állandóságát e részben. A hasürbeli végbél hőmérséke sem saját hőmérsék, hanem a hasüré magáé, mely számos tényezők közös eredménye. A hasüri két főedényben, a hasi aortában és a vena cava ascendens-ben, mint Claude Bernard thermoelectricus mérései mutatják, a veseedények feletti tájon egyenlő a hőmérsék, míg attól felfelé a viszérben, s attól lefelé az ütérben emelkedik a vér hőmérséke ; legmagasabb a vér hőmérséke a vene cava ascendens-ben a májvisszér beömlési helyén. E két különböző hőmérsékből a hasürben egy közös hőmérsék fejlődik ki, melyhez kisebb-nagyobb hányadban hozzájárulnak még a máj, lép, belek és a hasüri izmok is különösen működés közben kifejtett melegükkel. E közös hasüri hőmérsékét mérjük a hasüri végbél-részlet különböző magaslatán: 31*