Orvosi Hetilap, 1883. november (27. évfolyam, 44-47. szám)

1883-11-04 / 44. szám

— 1163 — II64 tása a gyógykezelésnél tekintetbe lett véve. Beteg ugyanis mindennap olvasási feladványt kapott, midőn is kénytelen volt ezen öntudatlan mozgásokat a látási képeknek felelevenítésére és megismerésére segítségül venni. Schkwarzoffi kisasszony betege, miután jobb oldalt volt hűdve, bal kezének segítségével csak tökéletlen fogalmakat nyerhetett. Ez akkor volt leginkább észrevehető, midőn nagy domborművi betűk alkalmaztattak, ahol tehát a beteg egy és ugyanazon pillanatban a betűt láthatta, tapinthatta, s ennek daczára több hónap lefolyása után is csak rövid szóknak olvasására volt képes. 4. Ami a localisatio kérdését illeti, sajnos, csupán 3 körlelettel bírunk, mely alapját képezhetné a bántalom helyi meghatározásának, s e három kortörténet is Deserine, Chauffard* 2) és Chautemesse-től3), sok kívánni valót hagy hátra. De mindhárom eset egy lényeges pontra nézve megegyezik: hogy a lobulus parietalis bántalma mindenütt előtérbe lép, s hogy e mellett a gyrus angularis és temporalis többé-kevésbé bántalmazva van. E szerint a tudomány mai állása mellett a bántalomnak helyét, mely a szóvakságot előidézi, a lobulus parietalisba kell helyeznünk, s e mellett a gyrus angularis is bántalmazva lehet. S valóban a tünetek pontos összevetése, s elsősorban a látási zavar különös formája e feltevésben bennünket megerősít. A tisztelt olvasó emlékezhetik, hogy betegünknél jobb oldalt homogen, oldalti hemianopsia áll fenn. Hogy ez kellően megmagyarázható legyen, Charcot atir. Henle-nek, Cruveilhier-nek, Hannover és Longet-nek nézetéhez csatlakozik, Biesiadecki és mások ellenében. Charcot a nervorum opticorum chiasmájában az idegrostoknak tökéletlen kereszteződése tanát elismeri és pedig úgy, hogy a külső idegrostok, melyek a retina oldalt eső részének felelnek meg, ugyanazon agyfélben maradnak, s így nem kereszteződnek, mígnem a retina középső részének megfelelő idegrostok kereszteződnek, s az agyfélnek másik oldalán a tractus opticusba (Bandelette) mennek át. De amint 7—8 kórboncztani leletből tudjuk, — nem tekintve a tractus opticus bántalmát, mely rendesen okozója az oldalti hemianopsiának, — ez egyszersmind feltételezve lehet más agyrészek, még pedig azon részeknek bántalmazottsága által is, melyekkel már a szóvakságnak helyi meghatározásánál találkoztunk. Ezen tények úgy a mi, mint a Westphal esetében hozzájárulhatnak azon körülmény felderítéséhez, hogy szóvakság és az oldalti hemianopsia oly sajátságosan találkoznak egymással. De annak daczára, hogy e talány megfejtése oly egyszerűnek tűnik fel, már az első pillanatban nehézségekkel találkozunk. Ha a szóvakság és az oldalti hemianopsia egy és ugyanazon kóros elváltozásoknak folyományai, úgy mindkettőnek minden esetben együttesen kellene előfordulni. De ez nem áll, mert igen sok példára akadunk az irodalomban, ahol a látási zavar szóvakság nélkül, vagy az utóbbi az előbbi nélkül fordult elő. De itt két dologra kell figyelnünk: hogy a hemianopsia, ha nincs erősen kifejlődve, a beteg által észrevétlenül maradhat, ha csak az orvos részéről e tekintetben ki nem kérdeztetik, ezért ez irányban még pontos vizsgálódások igényeltetnek; másodszor, hogy a lobulus parietalis alsó része elég nagy arra, hogy esetleg két bántalom is fennálljon egymás mellett anélkül, hogy ezek egymást fedjék. De feltűnő betegünknél, hogy nála, meglehet minden befolyás nélkül is, vagy talán a gyógykezelés következésekép, a látási zavar folyton csökken, javul. Kezdetben, mint már előbb említve volt, a válaszvonal épen a rögzítési ponton ment keresztül. Ma ezen határvonal a rögzítési ponttól mindinkább távolodik, s a látkör mindinkább nagyobbodik. Hasonló folytonos javulás csak nagy ritkán tapasztalható, minthogy a hemianopsia a tractus optikus bántalmazottsága által van feltételezve. S ha mégis, úgy valószínű a kedvezőbb felvétel, hogy a hemianopsia agyi és pedig szürke agykérgi eredetű. Hátra marad még a bántalom természetét, a szóvakság és hemianopsia mechanismusát kikutatni. De be kell vallanunk, hogy e feladat megfejtésében hypothesisekre vagyunk utalva. Charcott a Sylvius-féle ütérnek és ágainak — melyek úgy a Broca-féle agytekervényt, mint az agynak azon részeit is, melyeket, mint szóvakság és hemianopsia helyét tanultunk megismerni, látják el vérrel — rójja fel ezen kóros elváltozásokat. Épen ezen üterek elsőleges bántalmai hoznák szerinte létre az agyszövetnek az illető helyeken való elváltozását. De nehéz eldönteni, hogy ezen elsődleges bántalom zsugorodás, embolia vagy thrombosis által van-e feltételezve ? A Latham-féle elmélet szerint gyakori féloldali heves fejgörcsök (migraine) az edényeknek (a Sylvius-ütér és ágainak) már előbb fennállott görcsös összehúzódására mutatnak. S valóban bizonyos esetekben az edényeknek (Galezovszky) a hosszan tartó és gyakori görcsös összehúzódásai, az üterek falaiban lényeges változásokat hozhatnak létre, mint ezt pl. a szem-migrainnél látjuk, ahol a haemianopsia és aphasia kezdetben csak esetlegesen jelennek meg, később azonban tartóssá válnak. Betegünknél nem volt kimutatható, váljon a féloldali fejfájás valóban szemmigraine volt-e vagy sem, s másrészt a feltevést, hogy thrombosissal vagy embóliával van-e dolgunk, csak tartózkodóan fogadhatjuk, egyrészt a betegnek korát véve tekintetbe, másrészt mert nála a szív szervi megbetegedése nem mutatható ki. Mindezen körülményeket tekintetbe véve, Charcot a bántalom eredetére nézve következőleg nyilatkozik: Valószínű, hogy a bántalom kezdetén a Sylvius-féle ütér törzse el volt tömeszelve, mert csak így magyarázható meg, hogy betegnél akkor aphasia, amnesia és féloldali hüdés állott fenn. De a Sylvius-féle ütér első három mellékágában a vérkeringés ismét helyreállott, s ennek folytán a féloldali hüdés és aphasia megszűnt. Ennek ellenében a vérkeringés akadályozottsága az agyban a falcsontnak megfelelő részben tartós maradt, az idegszövet ezen részén lényeges változást szenvedett, s ennek következtében a hemianopsia és szóvakság továbbra is fennáll. De még ezen kórelváltozás sem olyan, hogy az vissza ne fejlődhetnék, mert az egyszerű gyógykezelési mód is elegendő volt arra, hogy azon rész működési képességét visszanyerje. Ha ezen javulás tartós, beteg mindenesetre szerencsésnek mondható, mert eddig még nem volt reá példa, hogy a szóvakság idők múltán megszűnt volna. ') Schkworzoff. De la céc. et surd, des mots dans l’aphasie. 2) Revue de médecine. 1881. s) Progrés médical. 1883. 4) J. M. Charcot. Lemons sur les localisations dans les maladies du cerveau. Paris 1876. — — T T Adatok az elmebajok aetiologiájához). Barlanghi Ferencz tr., orsz. tébolydás másodorvostól. (Folytatás.) Amint az alább következő táblázat mutatja, az elmezavarok száma az 5 éves gyermekkorig elenyészőleg csekély és pedig valamivel több a férfi mint a nőnemű gyermekeknél. 10-ik évig a százalék már 6.031-re emelkedik. Innen fokozatosan gyarapodnak az elmekórosok számai, úgy hogy 11—15 éveseknél már 10.O37°/0-ot tesznek. A 16—20 év közötti kor lényeges gyarapodást nem mutat; ezen korban a férfi és nőnem nem mutat számra nézve feltűnő különbséget. A 21—30 év között az elmezavarok már feltűnően gyakoriabbak, 24,6o6°/0, mígnem az erre következő évtized valamivel csekélyebb 19,33O°/0-ot mutat. A 41—50 év közötti korban az elmezavarok száma jelentékenyen apad. Az 50 éven túl ezen apadás már 7,8i2°/n-ra száll le, míg a 60 éven felül az elmebetegségek általában ritkábbak lesznek, talán azért is, mert elmebetegek magas kort csak ritkábban érnek el, bárha a mai humánus bánásmód és intézeti ápolás mellett megvénülő elmebetegek már nem tartoznak a kivételekhez. A Magyarországban lévő elmebetegek és hülyék száma összevetve a korral. *) Charcot. Progrés médical. 1883. 487. old. 2) Lásd az OHL. 31. számát.