Orvosi Hetilap, 1884. május (28. évfolyam, 18-21. szám)

1884-05-04 / 18. szám

4-ÓQ is eleinte tette), azért nem, mert a nagy feszülés folytán a varra­tok könnyen lecsúsznak, és műtét alatti, vagy utóvérzés származhatik ; de azért sem, mert a visszahúzódott csonk üszkösödő részlete a has­­ürben fekszik, s végre azért nem, mert ezen előzmény után, a peri­toneális űrnek elzárása czélszerűen nem vihető ki. Ha a kürtök és a petefészkek kiirtása kívánatos, úgy ezeknek isolált alákötése és ki­metszése sokkal kisebb nehézséget okoz, s nem jár olyan veszé­lyekkel együtt. A petefészkeknek bennhagyása többnyire nem látszik hátrá­nyosnak ; az én eseteim közül azonban a 4-ikben okom van kétel­kedni az iránt, hogy a felemlített igen heves és kínzó fájdalmak nem származnak-e attól. Ezen fontos kérdés megérdemelné, hogy közöltessenek több oldalról is a tapasztalatok. Annak eldöntése, váljon közönyös dolog-e a petefészkeknek bennhagyása, részemről meg van nehezítve, mert míg egy részben okom volt megbánni, hogy említett 4-ik esetemben a petefészket bennhagytam, addig a többieknél, hol egyik vagy mindkét petefészket bennhagytam, egyet­len tünet sincsen a­mi arra intene, hogy jövőre még nehézségek árán is igyekezzem eltávolítani a csírmirigyeket. Egyelőre tehát vár­nunk kell a későbbi tapasztalatokra, melyek e kérdést is meg fog­ják világosítani. A széles méhszalag csonkjának miként elhelyezése alig képezné kérdés tárgyát, ha egyik másik műtéti módszer mellett, már a mű­tét korábbi részletei lehetetlenné nem tennék a befűzött csonk­részleteknek extraperitoneális elhelyezését. Alig lehet a felett két­ség, hogy legkedvezőbb lesz a gyógyulásra, ha a csonkok telje­sen a hasürön kívül feküsznek; ennek elérése pedig a legegyszerűbb, ha a hosszúra hagyott fonalaknál fogva, esetleg valamely műszert is segítségül véve, a széles méhszalagnak felső csonki szélét húzzuk le leginkább. Ekkor egyik és másik oldalon redőzve fekszik a szé­les méhszalag, s ha a hashártyaszéleket annak idején egy-egy hosszú selyemfonállal magunknak biztosítottuk, úgy a peritoneális űrnek elzárása most a műtétnek legkönnyebb része lesz. Elzárassék-e a hashártyaűr vagy nem ? Ezt ma még, nyílt kérdésnek kell tekintenünk. Az elzárás mellett szót emeltek : Kaltenbach, Olshausen, Mikulicz, Teuffel. Ezen soroknak is egyik czélja az, hogy a kérdés ily irányú meg­oldásához járuljanak egy pár szerény adattal. Legújabban Schatz foglalkozott egy igen értékes munkában,­ behatóan e részlettel is, s a peritoneális űrnek elzárását, a dolgok mai állása mellett, hatá­rozottan ellenzi, habár törekvéseinknek végczélját ő is abban találja, hogy a hasát elzárassék teljesen, egyelőre azonban ezt veszélyesnek és feleslegesnek tartja. Ő így szól: (Pag. 417): »Die von verschiede­nen Seiten gemachten Vorschläge, das durch die Uterusexstirpation geöffnete Beckenperitoneum direct wieder zusammen zu nähen ....................mögen immerhin dem höchsten zu erreichenden Ziele zustreben und darin eine gewisse Berechtigung finden. Sie sind aber, wenigstens vorerst, nicht ungefährlich, mindestens aber über­flüssig und deshalb so lange zu unterlassen, bis etwa die ganze Operation so gefahrlos geworden sein wird, dass sie ein neues Experiment erlaubt. Ich glaube freilich, dass jene Versuche auch später am Besten ganz unterbleiben, weil sie schwerlich je gelin­gen und gefahrlos werden können«. Schatz feleslegesnek tartja a peritonealis varratot először azért, mert a belek amúgy sem prolabálnak, tehát ezeknek ilyen módú visszatartásáról nem szükséges gondoskodni; másodszor azért, mert a sebtölcsért amúgy is, elzárja a tányérszerűen laposan fekvő hólyag és esetleg­­egy, még mögötte helyet foglaló bélkacs«, mely két utóbbi és a peritonealis környezet a közeli varratok izgatása által is, csakhamar adhaesiv lob által egymáshoz tapad. Abban talán egyet értek Schatz-al, hogy a belek visszatartása miatt nem szükséges mindig a peritoneum sebszéleinek összevarrása , nem úgy azonban azon szerepre nézve, melyet ő a hólyag és a hézagot pótló, elzáró bélkacsnak tulajdonít­). Schatz arra számít, hogy a hólyag és a hézagpótló bélkacs gyorsan keletkező adhaesiv láb által elzárja a hasűrt (Pag. 419), tehát kívánatosnak tartja, hogy az elzáródás minél hamarább megtörténjék ! Miért ellenzi tehát a peritonealis szélek egyesítését ? Azért, mert műtéti tervének egyik kiindulási pontja az, hogy a sebváladéknak levezető csatornát akar készíteni a hátulsó hüvelyfalon. Minő váladéknak v­annak-e, mely a peritonealis űrből gyűl össze a legmélyebb helyen, vagy annak, mely a sebtölcsérben keletkezik ? A peritonealis űrben készülő talán le fog vezettetni a legelső órákban, de nem később, mert tudva levő dolog és Schatz által is czéloztatik, hogy a sebtölcsért fedő részletek mielőbb össze­tapadjanak ; tehát azon váladék, mely később készül, órák, talán 1 — 2 nap múlva a peritonealis űrnek be nem varrása esetén sem vezettethetik el. Azon savó, mely a has­hártya által minden hasűri műtét után készíttetik, mely néha fel­tűnően nagymennyiségű, mely miatt a toilette-ezésnél néha egy­általán nem lehet a peritonealis űrt tisztára, mint mondani szokás, szárazra kitörülni, azon savó egyáltalán nem roszindulatú valami, s váljon szükségesnek tartaná-e valaki egyszerű ovariotomia után ennek elvezetéséről különösen gondoskodni ? Bizonyára senki sem, mert az igen jól felszivatik a hashártya által és bajt nem okoz, — ha csak —­ septikus fertőző anyag nem jutott be, mely abban ki­tűnő tápfolyadékot fog találni. Ennek elvezetése tehát a totalexstir­­pationál sem képezheti különös gondoskodásunknak tárgyát, hol a hashártyát érő insultus sokkal kisebb. Ha pedig azon sebváladék elvezetéséről akar Schatz gondoskodni, mely a sebtölcsérben magá­ban készül, úgy a peritonealis timek nyitva hagyása nemcsak feles­leges, hanem veszélyes is. A Schatz által ajánlott mód mellett, a sebtölcsér felett a hólyagnak peritoneum által borított részlete, s a hézagot pótló bélkacs foglal helyet; tehát az alákötések és varra­tok által eo ipso elhalásra szánt szövetrészekkel nem kis terjede­lemben érintkezik a hashártya, mely pedig tudvalevő, hogy a fel­­szívódásra a legalkalmasabb képlet. Előttem legalább bizonyos, hogy a műtét veszélyessége ilyen szomszédság által, nem fog kiseb­­bíttetni. Azt sem tartanám közönyösnek, hogy mintegy a műtét módja által czélozzuk valamely vékony­bélrészletnek a sebbe belenövését. Ennek következménye — eltekintve attól, hogy a későbbi esetleges kiújulás sok keservét egy bél­hüvelysipoly fellé­pése is gyarapíthatná (Sänger Archiv f. Gynaec. Bd. XXL) — még a közvetlen felgyógyulás meghiúsítása is lehetne, mert nem ismeret­len előttünk, hogy az ilynemű odanövés vagy rögzíttetés elég gyakran okozza a bélnek átjárhatlanságát hasűri műtétek után. Schatz is számol e körülményekkel, midőn Sänger eseteire hivat­kozva így szól: (L. c. Pag. 425.) »Wenn wir auch wissen, dass Darmverwachsungen recht unangenehme Erscheinungen verursachen können und ihre Entstehung deshalb thunlichst verhüten, so wer­den wir doch um jener Möglichkeit willen eine Kranke nicht da­durch in grössere Gefahr bringen, dass wir unter gewöhnlichen Verhältnissen die Peritonealnaht ausführen«. Ha azonban a tapasz­talatok arról győznek meg, hogy a peritonealis űrnek elzárása nem oly veszélyes valami, mint a minőnek azt némelyek tartják, úgy annál inkább fogjuk azt alkalmazni, mert sok más előnye mellett még arról is biztosít, hogy a sok veszélyt magában rejtő bél oda­ *) Archív f. Gynaec. Bd. XXI. H. 3. Pag. 409. ') Hatodik esetemben, melyet ezen sorok megírása után operáltam, a bélkacsok egészen a szeméremzésig nyomultak ki.18* 470

Next