Orvosi Hetilap, 1886. április (30. évfolyam, 14-17. szám)

1886-04-04 / 14. szám

óbban érzi magát a beteg. A rohamok 3—4 napban egyszer, s csupán a felső végtagokra szorítkozva jelennek meg. Az elmondottak után az esetet a tetania legsúlyosabb alak­jai közé sorozhatjuk. Jelen van azon qualitatív rendellenesség az izomrángásban, mely csak ritkán észlelhető, t. i. a Kny rángás. Jelen van az arczideg mechanikus túlingerlékenysége is. Azonban van még egy kóros tünet, melyről említést tettem, s ez a patellaris inreflex hiánya. Ezen tünetet a tetania kórképénél értékesíteni, vagy abból magyarázni nem lehet. Fel kell vennem, hogy az csu­pán esetleges complicatio; váljon van-e annak más irányban jelen­tősége, azt ma eldönteni nem tudom. Adatok a máj daganatok tanához1­. Hutyra Ferencz tr., kórboncztani tanársegédtől. (Folytatás.) 2. A máj adenomája és göbös hyperplasiája. A máj adenomája főleg azon viszonynál fogva, melyben egy­felől a máj úgynevezett göbös hyperplasiájához, másfelől a máj elsőd­leges rákjához áll, histogenetikus szempontból kiváló érdekességgel bír, mindazonáltal e viszony eddig inkább csak elméleti okosko­dásokon, mint közvetlen észleléseken alapuló tények által nyert alig kielégítő értelmezést és általában a máj adenomájának szövet­fejlődéstana még koránt sincsen a tudományos tételeknél meg­kívánt biztossággal felderítve, minek oka valószínűleg, s legalább részben a bántalom ritka előfordulásában rejlik. Rokitansky volt az első, ki 1859-ben »Ueber Tumoren bestehend aus Lebertestur neuer Bildung« czím alatt­) két idevágó esetet közölt, melyeket nem nevezett ugyan el adenomáknak, de a közlemény elejét képező általános fejtegetés az adenomáról világosan mutatja, hogy eseteit ez új képletekhez mindenesetre igen közelállóknak tekintette. Ez idő óta számosabb hasonló eset került nyilvánosságra, melyek észlelői közül némelyek tüzetesebben foglalkoztak e kérdés­sel, eseteik vizsgálata alkalmával talált új leletek kapcsán új szem­pontokat érintve, melyek a bántalom megítélésénél tekintetbe jöhet­nek, s ezzel együtt kitűnt az is, hogy az általában adenomának nevezett bántalom nem minden egyes esetben szövettanilag egy és ugyanazon szerkezet által van jellemezve, amivel egyidejűleg felmerült a törekvés a májdaganatokról szóló tan e részében is bizonyos rendszert behozni, amidőn természetesen el nem volt kerülhető, hogy a különböző szerzők úgy a bántalom általános jellemzése, mint­ egyes alakjainak osztályozása tekintetében lénye­gesen eltérő nézeteket nem nyilvánítsanak. E nézetek végérvénye­sen tisztázva és megítélve még nincsenek, s azért új eseteknek azokra való tekintettel történő tüzetes vizsgálata a tan érdekében még mindig kívánatosnak látszik. Több idevágó esetnek górcsői vizsgálata alkalmat szolgáltatott arra, hogy a szóban forgó kérdés­sel behatóbban foglalkozzam, s az ez alkalommal nyert eredmények talán értékesíthető adatokat fognak szolgáltatni a máj­adenoma tanának majdan történendő végleges megállapításához. Első­sorban egy, főleg a bántalom kiterjedése tekintetében felette ritka eset leírására akarok áttérni, melyet a bonczolást eszközlő Preisz H. tanársegédtársam szívességéből volt alkalmam szövettanilag vizsgálni. Halász-Horváth Mari, 44 éves, a sz. Rókus-kórház második belgyógyászati osztályára 1885. évi november hó 2­ dikán már hal­dokló állapotban hozatott, s itt rövid szenvedés után meghalt. A másnap megejtett bonczolás alkalmával a hulla alacsony termetűnek, igen lesoványodottnak,­­szenyes fakósárgás színűnek, s hátán sok hullafolttal ellátottnak találtatott. A belső szervekben általános vér­­szegénység, mindkét oldali idült mellhártyaláb, széli tüdőlégdag és heveny vizenyő a tüdőkben, s kisebb fokú idült lépdaganat észleltetett. A máj óriási mérvben megnagyobbodott, súlya hét kilogramm, bal lebenye majdnem akkora, mint a jobboldali, domborulatának hátsó részével a rekeszhez szalagosan odanőtt. Haránt átmérője 33 cm., mellyb­ől hátrahaladó átmérője 27 cm., legnagyobb vastagsága 18 cm. Egész felülete egyenetlenül dudorzatos ;­a dudorok nagyobbrészt babnyiak, egész mogyorónyiak, de a jobb lebeny, hátsó széle szomszédságában egy majdnem gyermekfejnyi, a bal lebenyben közvetlenül egymás mögött két csak valamivel kisebb daganat létezik, melyek úgy, mint a kisebbek is mindnyájan sza­bályosan gömbszerű felülettel emelkednek ki a máj felületéről, s melyek felett a máj burka meg nem vastagodott, hanem rajta keresztül a daganat szürkés-vörös színe tetszik át, míg a dudorok közti bemélyedésekben reczeszerűen kis fokban megvastagodott és számos tágult vékonyfalú véredényt tartalmaz. A kisebb dudorok tömött, a nagyobbak kissé lágyabb ruganyos tapintatúak, az utób­biak kifejezett áthullámzást mutatók. A szélek, kivéve a jobb­oldalinak sima mellső részét, egyenetlenek, s mindenütt erősen le­tompítottak. A máj alsó felületének hátsó részét több nagy fokban vizenyős álhártya borítja. Az epehólyagban kevés sötétzöldes epe van, nyakhártyája, szintúgy mint a nagy epevezetékeké is, a rendes reczézettséget mutatja. A máj metszlapja igen tarka képet nyújt, amennyiben a barna-vörös, mérsékelten tömött sima metszlapon a rendes raj­zolatot mutató májszövetbe számtalan mákszemnyi, egész mogyo­rónyi, jól határolt szürkés-vörös gócz van behintve. A nagyobb góczok, s nevezetesen a fenntebb külön említett három nagy daganat állománya lágy, az utóbbiaké agyvelőhöz hasonló, helyenkint majdnem szétfolyó, a metszlapon vastagabb fehér, vagy hala­vány rózsaszínű kötegek vonólnak keresztül, melyek azt számos kisebb, körülbelül babnyi szigetekre, illetőleg lebenyekre osztják. A kiseb­bek általában tömöttebbek, ilyen lebenyzettséget nem mutatnak és egynemű, szürkés-vörös metszlappal bírnak, míg a legnagyobbaknál az helyenkint sötét-vörös, míg másutt vajsárgába játszó részleteket tartalmaz. Ámbár e képletek mindnyájan a májszövet felé élesen és főleg a színkülönbség folytán feltűnően határoltak, külön tokot rajtuk megkülönböztetni nem lehet, s kifejtésük csakis egyes rész­letek hátrahagyása mellett sikerül. A májszövet csak keskenyebb, vagy szélesebb sövények alakjában vonul a góczok közt és csak a jobb lebeny jobb mellső csúcsában képez nagyobb összefüggő, csak kevés igen apró gócztól áthúzódott tömeget, melynek rendes alkatáról itt könyen meggyőződhetni. A górcsői vizsgálat az összes képletekben ugyanazon szöveti szerkezetet mutatta ki, mely csak kevéssé módosult a lényeget be nem folyásoló alakban, tekintettel a képletek nagyságára. A festett metszeteken az új képleti szövetből álló részletek már szabad szem­mel is könyen felismerhetők azáltal, hogy a festőszerrel való keze­lésre élénkebb színt vettek fel, mint a környező ép májszövet. A legkisebb, szabad szemmel már alig észrevehető góczok a máj­­lebenykék körzeti részén, a különben szabályos elrendeződést mutató májsejtgerendák közt és részben ezek helyén foglalnak helyet. Úgy ezek, valamint általában a nagyobb daganatok is különböző irányú hajtásokat mutató, többnyire tömör, ritkábban központi csatorná­val ellátott vastag sejthengerekből állanak, melyek elemei felette nagy hasonlatosságot tüntetnek fel a közönséges májsejtekhez, csakhogy részint valamivel nagyobbak, részint kisebbek és festeny­­rögcséket bennük csak ritkán lehet látni. Egyébként alakjuk ren­desen a szorosan velük érintkező sejtek befolyása következtében sokszögű, protoplasmájuk finoman szemcsés, áttetsző, egy, vagy nem ritkán több magjuk aránylag nagy, gömbölyű, erősen festődő. A sejthengerek elég széles, igen finom rostok által képezett, sejt­szegény laza kötszöveti sövények által vannak egymástól elkülö­nítve, nem ritkán azonban hasonló vastagságú oldalnyúlványok által egymással közlekednek. A közti­­kötszövet helyenkint vasta­gabb és tömöttebb kötegeket képez, melyek a nagyobb góczokat a már szabad szemmel is felismerhető volt lebenykékre osztják. A hengerek haránt metszete sokszor jól kifejezett, s rendesen halavány sárgásbarnás rögcse által kitöltött központi űrt enged felismerni, melyet a sejtek egyszerű rétegben vesznek körül, s ezek ilyenkor rendesen az űr felé keskenyedők, hosszasak. Véredé­nyeket az újképleteken belül a sejthengerek közti kötszövetben csak gyér számmal láthatni. A sejtsorok az acinusokon belül szé­kelő legkisebb góczokban nincsenek a környező máj­szövettől fel­ismerhető határral elkülönítve és sokszor oly benyomást nyerünk, mintha egy ép májsejtgerenda egyenes irányát elhagyva és az­által, hogy sejtjei nagyobbakká és számosabbakká váltak, közvet­lenül az újképlet valamely kanyarodott sejthengerébe menne át. Azáltal, hogy az új sejtek nagyságra nézve egymás közt elég tete- J) L. OHL. 8. számát. 2) Alig. Wiener med. Zeitschrift. 1859-diki évf. 98. 1.

Next