Orvosi Hetilap, 1892. szeptember (36. évfolyam, 36-39. szám)
1892-09-04 / 36. szám
Harminczhatodik évfolyam. 36. szám. Budapest, 1892. szeptember 1. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KORBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Újabb adatok az Antal-féle húgycső-tükrözéshez. Közli: Novotny Lajos dr., Pest-vármegye tb. főorvosa. I. Vizeletrekedés, húgycsőszűkület, aero-urethroskopikus lelet. Az emberi test üregeinek megtekintésére már a régiek is törekedtek. Az elvont bölcsészeti okoskodások közepett itt-ott reális irányban is látunk működni egyeseket. Lassanként belátták ugyanis, hogy a tünetek pontos és aprólékos megfigyelése nem képes tiszta képet adni egyes köralakokról minden esetben. Hogy példát említsek, csak a húgycsőszükületet hozom fel, melynél a vizelet kiürítése a legpontosabb tanulmány tárgyát képezte. De mert másnemű megbetegedések is e tünetekkel jártak, a helyes és biztos kórisme végett, a tapintás érzékéhez is folyamodtak. Végig tapintották tehát a mígycsövet, hogy nem zárja-e el valamelyes rendellenesség a húgynak útját, pálczika alakú műszereket — bougiet — vezettek beléje, hogy így tapintó érzésükkel a dolog nyitjára jöjjenek. Ez képezte azután sok ideig a húgycső-szűkület egyedüli vizsgálati módját. Sok idő, pár évszázad repült tova, míg végre a látóérzék is belevonatott a vizsgálat keretébe. Az eljárás azonban nehézkes lévén, csak egyesek által műveltetett. Tüzetes tanulmány és nagy gyakorlat volt szükséges arra, hogy a tapintó szerv mellett a látó érzék is arathasson egy kevés babért. Az ez irányban való törekvések már csak azért is voltak szerfelett nehezek, mert a stricturának a tapintó szervvel, a bougie segítségével, való diagnosisa kielégítette a gyakorlatot. A stricturának szemmel való ellenőrzését különben megnehezítette maga a műszer is. A húgycső belsejének megtekintésére u. i. egy mindkét végén nyitott cső, tubus szolgál. Ha tehát a húgycső mélyébe akarunk bepillantani, úgy beletoljuk a tubust s a húgycsőből látni fogunk egy kis részletet, a mennyit t. i. a cső kicsike nyitása megenged. Ez pedig csak egy kis kör alakú nyálkahártyarészletet tüntet fel, mely egy pár milliméter átmérővel bír csupán. Innen fejthető meg, hogy a húgyszervi bántalmak nagy kompheusai, mint Thompson, Guyon nem fektetnek nagy súlyt a húgycső-tükrözésre. Sőt Thompson classikus művében kereken kijelenti, hogy orvoslás és kórismei szempontból csakis a ritkábban előforduló daganatoknál és a húgycsőbe jutott idegen testeknél volna némi szerepe. Ugyanígy s ehhez hasonló módon nyilatkoznak mások is, miért azután megindult nagy erővel a húgycsőtükör javítására irányuló törekvés. E törekvés két irányban indult meg. Az első volt a fényforrás javítása, azaz ama törekvés, hogy a hosszúdad csövecske végén tisztán legyen megvilágítva a nyálkahártya részlete. Ezt manapság már elértük, amennyiben a húgycső-tükrözés nagy apostola különválasztá egymástól a tubust, a lámpát és a reflectort. Grünfeldé az érdem, hogy a csővel kezünkben bepillantást nyerhetünk a húgycső belsejébe egy egyszerű égő lámpa és egy tükörke segítségével, melylyel bevetíthetjük a fényt a lámpáról. A húgycső-tükör javítására irányuló emez első irány tetőfokát érte el a villámlámpa behozatalával. Ezzel tehát tisztában volnánk, amennyiben szemünket a világosság teljesen kielégíti. Megindultak azután a másik irányban is a törekvések , pedig elég lázas hévvel. A látótér nagyobbítására kiokoskodtak nagy furfanggal sok mindenfélét. Nem lehet célom e közlemény szűk keretében a módosításokat mind elősorolni s így csak röviden a következőket jegyzem meg. Arra nézve, hogy nagyobb látóteret kapjanak, a tubust kurtára fogták, de ezzel nem láthatni be a húgycsőnek mélyebb részébe ; jóval nagyobb calibert adtak neki, de ez nehezen hatolt be a húgycsőbe, mert az orif. externum többnyire szűkebb. Továbbá elméletileg okoskodva, sodronyból készítettek egy tubust, mely a húgycső belsejében szétnyitható. De a praktikus kivitel kudarczot vallott, mert a nyálkahártya a sodrony léczei közzé csípődött. Fájdalmasságánál fogva ez sem vált tehát be. Idővel ismét e tervet elevenítették fel, de mert Smidt sodrony tükre be nem vált, a rendes tubust vágták ketté hosszában, melyet csavarral kacsacsőr módjára lehet szétválasztani a húgycső belsejében. De biz ez is csak magán hordja ama veleszületett gyengeségét, hogy szárai közzé fogja a húgycsőfajzatot. (Feleki Hugó kortárs kimerítő referátuma. Gyógyászat, 1892.) Mások ismét más irányban kisérlették meg a javítást, így hazánkban Farkas László dr. főorvos a következő átalakítással ért el bizonyos tekintetben igen jó sikert. A tubus visceralis végét erősen ferdén metszette le, a kapott ovális nagyobb nyílás tehát nagyobb látótért nyújt; a conductort pedig elvetvén, a visceralis nyílás végére, orrmányszerű kiemelkedésére, egy kis gömböt applikált, mi műtéti beavatkozásnál előnyös, mert nem kell a tükör ki- és betologatása alkalmával a behelyezett vezetővel a látótért eltakarni. Ilyen és ehhez hasonló átalakuláson esett át idő folytán az a’stubus. Végre Antal Géza, hazánkfia, egy csapásra más irányba terelte a húgycső-tükör javítására vonatkozó törekvést. A fényforrást megtartotta. Az lehet lámpa vagy villámfény. De a tubust, a csövet elvetette. Hogy azonban mégis betekinthessünk a húgycsőbe, enyhe légárammal fújja azt fel egy Az Antal-féle tükröt, a magy. tud. Akadémiában Hőgyes tm. akadem. tag 1887. október 17-dikén mutatta be.