Orvosi Hetilap, 1911. november (55. évfolyam, 45-48. szám)

1911-11-05 / 45. szám

1911. 45. sz. ORVOSI HETILAP 79 e­ mészetes is, hiszen gummás folyamatról van szó, mely csak úgy, mint a többi késői tünet, az első két éven túl szokott keletkezni. Mindezzel szemben a diffus Dion-féle kóralakra nézve jellemző és a diagnosist jelentékenyen erősíti, hogy a syphi­­lisnek már a legkoraibb szakában keletkezik. Ezt jóformán valamennyi idevágó észlelés bizonyítja, s mégis azt találjuk, hogy a tankönyvek, melyek az egész kérdésre ugyancsak nagyon futólagosan térnek ki, ezt a körülményt elhanyagol­ják. A legtöbb tankönyvben úgy van a mellékhere syphilises baja ismertetve, mint késői tünet, mely az úgynevezett tertiaer szakban szokott kifejlődni. Ezt a nézetet még Neumann1 is vallotta. Pedig hogy mennyire tévesen, azt már a fentiekben igyekeztünk bizonyítani. Mivelhogy tehát a diffus primaer mellékhereb­b korai syphilises tünet, csak természetes, hogy aránylag gyakran szö­vődik egyéb, közönséges secundaer tünetekkel (3. sz. esetünk), mely körülmény viszont nagy segítségére lehet a diagnosis­­nak. Ha a kétoldalt beteg mellékhere vizsgálatakor a lues gyanúja támad az orvosban, de az anamnesis hézagos vagy teljesen negatív, akkor az esetleges kifejezett positív Wasser­­mann-reactio alapján is fölvehető a lues fenforgása s így a mel­lékhere lueses elváltozásának lehetősége is. Tekintve azt, hogy a mellékhere syphilisének Dron-féle typusa a syphilis­­nek igen korai tünete, nem csodálható az a tapasztalás sem, hogy a legtöbb beteg fiatal (20—30 éves, Dron, Ullmann és saját eseteink). A diagnosis szempontjából tiszta mellékherélyes­ esetek mindenesetre azok, a­melyekben a betegnek gonorrhoeája sohasem volt s ez az állítás a vizelet és a húgyszervek vizs­gálatával is valószínűnek igazolódik. Természetes azonban, hogy azért a diagnosist egy régebben lefolyt gonorrhoea sem akaszthatja meg. Egy előző gonorrhoeás epididymitis ki­­zárhatósága természetesen nagyon meg fogja könnyíteni a helyzetet. Ennek visszamaradt és tökéletlenül fölszívódott da­ganata ugyanis tévedésre adhatna alkalmat, de csakis az első időben, mert az antilueses kúrának eredménye rendesen hamarosan eldönti a kérdést pro vagy contra. Az antilueses kúrát véleményünk szerint a legkisebb gyanú mellett is meg kell indítani, ezt egy esetleges régebbi epididymitis sem akaszt­hatja meg, mert kétségtelen, hogy a gonorrhoeás epididymi­tis nem zárhatja ki a mellékhere syphilisét, sőt valószínű, hogy a kankó még bizonyos praedispositiót is teremthet a szervben, a­mint arra pl. a mellékhere gümős bántalma elég­szer nyújt példát. A mellékhere syphilisének felismerése elég fontos kér­dés, mert valószínű, hogy a korán és idejében antiliteses kezelésre fogott esetek mind meggyógyulnak. Ha azonban a syphilises beszűrődés sokáig áll fenn, a sejtes elemek idő­vel talán szervülnek s heges, rostos kötőszövetté alakulnak át, a gyógyítás hiábavaló lesz és a szerv végleges működés­hiánya fog beállani. Sajnos, a kórbonczolástani adatok úgy­szólván teljesen hiányzanak a mellékherének ezen syphilis­­alakjáról. Csak Hansemann ismertet egy bonczolt syphilises mellékhere-esetet, de ennek még az élőben lefolyt viszo­nyairól nem maradtak fönn följegyzések. Klinikailag jól észlelt és utóbb bonczolásra került esetről tudomásunk szerint iro­dalmi adat még nincs. A kórbonczolástani szakmunkák egyébként alig tesznek említést a mellékhere önálló syphiliséről s ha igen, leg­feljebb hangsúlyozzák a baj nagy ritkaságát. (Kaufmann: A részletes kórboncztan tankönyve, Budapest, 1903. Simmonds: Spéciest, path. Anatomie des männs. Geschlechtsapp. Aschoff: Patholog. Anatomie, 1909.) Minthogy a mellékhere korai syphilise mindkét oldalra szokott kiterjedni, alighanem könnyen beállhat a végleges nemzési képtelenség, ha a mellékhere idejében alkalmazott kúrára meg nem gyógyul. E tekintetben a mellékhere még sokkal kényesebb szerv, mint a here, mert abban részleges destructiók és hegesedések (pl. gumma), melyek nem az 1 Neumann. Syphilis, Wien, 1896. 700. o. egész szervre terjednek ki, még nem járnak okvetlenül a nem­zési képtelenség veszedelmével, mivel még elég működő mirigyes szövet maradhat vissza. Here-gumma eseteiben különben még az is javítja az esélyt, hogy a baj féloldali szokott lenni. A mellékhere kétoldali syphilise alkalmával a végleges működési zavar egyébként az anatómiai viszonyok miatt is könnyebben beállhat, mert tekintettel kell lennünk arra, hogy ez a szerv nagy részében (a fejet kivéve) egyet­len csőből áll, a­melynek esetleges teljes obliteratiója — ide­jén való kezelés híján — könnyen lehetséges. A mellékhere primaer syphilisének a diagnosisát kétség­telenül és teljes bizonysággal csakis az antilueses kúrának teljes sikere tudja beigazolni. Tapasztalás szerint azonban a gyógyításnak nem szabad gyengének lenni, mert erre a baj vagy sehogy sem, vagy csak oly gyengén reagál, hogy hatá­rozott választ nem kapunk. De ha teljes is a gyógyulás, nem bizonyos, hogy a baj nem fog-e recidiválni, a­mire pél­dát 2. esetünk is nyújtott. Közlemény a budapesti Stefánia-gyermekkórházzal kap­csolatos egyetemi gyermekklinikáról. (Igazgató: Bókay János dr. m. kir. udv. tanácsos, egyet. ny. r. tanár.) A veleszületett syphilisben szenvedő gyermekek további fejlődési és egészségi viszonyairól. Irta: Vas J. dr., klinikai gyakornok. (Folytatás.) II. A bemutatás idejét jelző tábla nemcsak azt mutatja nekünk, hogy mikor vettük kezelés alá lueses betegeink átla­gát, de közvetve több-kevesebb hibával megtanít a lues első nyilvánulási idejére, melynek ismerete — mint tudjuk — a dajkaválasztáskor igen fontos. Táblánkból láttuk, hogy syphi­lises csecsemőink 76%-át az első 3 hónapban kaptuk. Való­színű, hogy a később jelentkezettek jó részén is előbb je­lentkezett a baj s csak a szülők hibájából kerültek később hozzánk. Ezek alapján tehát mi is oszthatjuk azt a nézetet, hogy ha egy dajka gyermeke 3 hónapos korában lueses tü­netektől mentes, ha luesre anamnesis nincs s ha az anya egyébként is megfelel, akkor ebből a szempontból is elég nyugodtan ajánlhatjuk dajkának az anyát. Ezen körülménytől eltekintve, a lueses tünetek jelentkezési idejének tanulmányo­zása más szempontból is érdekes és fontos. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a közönséges, hogy úgy mond­juk banális tünetek mellett vannak olyan praegnans syphili­ses tünetek, melyeknek jelentkezési idejében bizonyos sza­bályszerűséget találunk, így a pemphigus lueticus-szal be­mutatott betegek mind csak néhány naposak voltak; az osteo­chondritis lueticával bemutatott betegeknek körülbelül felét a 6.-8. hétben láttuk. A később bemutatott betegek legnagyobb részén enyhébb lueses tüneteket találtunk. Ezek ismerete után további tárgyalásunk folyamán az eddig észlelt lueses cse­csemők sorsának vázolásakor, egyrészt áttekinthetőség, más­részt a tüneteknek prognostikai szempontból való elbírálása czéljából külön csoportba foglaljuk a pemphigusos, külön az osteochondritises, majd új csoportba az enyhébb tünetekkel bemutatott lueses csecsemőket és közbeszúrjuk a biztosan lueses anyától származó csecsemőink kórrajzát, tekintet nél­kül a tünetek minőségére, hogy lássuk, ez utóbbiak további fejlődése mennyiben tért el a valószínűség szerint apai syphi­­lissel terhelt csecsemőkétől. Az egyes esetek vázolásakor helyszűke miatt természe­tesen csak a legszükségesebb momentumokra fogunk kiter­jeszkedni. I. Pemphigus lueticus-szal bemutatott betegek: 1. B. Erzsi: 1 napos korában mutattatott be. Anamnesis: 2 abortus, 2 halvaszülött, 1 egy napos korban halt el. Status praesens: Tenyereken, talpakon, egész testen pemphigus­­hólyagok. Sorsa: negyedik napon meghalt.

Next