Orvosi Hetilap, 1914. szeptember (58. évfolyam, 36-39. szám)

1914-09-06 / 36. szám

1914. 36. sz. ORVOSI HETILAP Az alkohollal fixált anyagoknál szintén jelentékeny né­zeteltérés van az eleidin festődését illetőleg. Már fentebb láttuk Ranvier mondataiból, hogy a túl­ságosan hosszú alkohol­kezelést károsnak tartja az eleidin festésénél. Buzzi, Ciliano s mások is támogatták ezt a fel­fogást. Frickenhaus már fontosabb megfigyeléseket végez, a­mennyiben különböző ideig alkoholban fixált anyagokat vett vizsgálat alá s azt a benyomást nyeri, hogy ha valamely metszetben quantitative akarjuk megállapítani az eleidin­­mennyiséget, akkor ajánlatos rövid ideig fixálni alkoholban, azonban ha topographiai képre van szükségünk, akkor czél­­szerűbb, ha az anyag huzamosabb ideig állott alkoholban, ilyenkor tudniilik a különben cseppfolyós eleidin compactabb összeállást vesz fel s a metszéssel, valamint a festéssel nem dislokálódik s nem megy tönkre. Frickenhaus 3—4 hónapos alkoholanyagokban is tudott eleidincseppet kimutatni. Az eleidin ilyenkor kisebb mennyiségben található, a cseppek kisebbek, a szalagok vékonyabbak, azonban topographiailag mindenesetre jobban megközelítik a valóságot. Dreysel és Oppler szintén az alkoholos anyagoknak adnak előnyt. 2—3 napig fixálnak absolut alkoholban, majd híg és sűrű celloidinban. Azt tapasztalták, hogy az ilyen mó­don készített anyagok 70—80%-os alkoholban eleidin fes­tésre évek múlva is használhatók. A legutóbbi időben Hanava még egyéb eleidin-fixáló eljárásokat próbált ki, melyek azonban nem igen elégítették ki, így a Mü­ller-féle fixáló folyadékot és a formalint tette kí­sérlet tárgyává. A Müller-féle folyadék teljesen negatív ered­ményeket adott, míg a 10%-os formalin csak az esetek bizo­nyos számában s szerinte akkor sem teljesen kifogástalan képeket nyújtott. Elég jó eleidinképekről számol be a száraz melegen fixált anyagokon. 10'-ig 70° C. száraz melegen tartott anyag egy részét 96%, absolut alkoholba és celloidinba tette, a másik részét 10%-os formatinba, melyet vízben történt rövid lemosás után fagyasztás útján dolgozott fel. Véleménye szerint az utóbbi eljárás segélyével készült metszetek közelítik meg még legjobban az alkoholos pre­parátumokat. Egyéb eleidin-fixáló eljárásokról nem történt említés az irodalomban. A felsorolt szerzők minutiosus eljárásaikból önként kö­vetkezik, hogy milyen fontossággal bír a fixáló folyamat s egyúttal milyen ellentétes véleményeknek lehet kútforrásává. Az eleidin festése, főleg azonban differencziálása a bőr­­histológiában a legkényesebb eljárások közé tartozik. Már említettük Ranvier ammoniak-pikrocarminját, mely­­lyel főleg az első időben tették az eleidint vizsgálat tárgyává, utóbbi időben azonban már az előbb említett körülmények miatt újabb festőanyagok háttérbe szorították. Buzzi a kénsavas nigrosint, az indophenolt, Frickenhaus az alkali- és vízkéket, Unna és mások a congovöröset aján­lották. Buzzi azonkívül az alkoholos alkanna-kivonattal kapott szép képeket. Ezenkívül még ajánlott egyéb festőanyagokat, melyekre azonban később saját anyagaim megbeszélésekor térek ki. Miután röviden összefoglaltam az irodalomban található eleidin-fixáló és festési eljárásokat, áttérhetek a saját anya­gaimra. Mielőtt újabb kísérleteket végeztem volna, megismé­teltem a fenti eljárásokat. A legszebb és legmegbízhatóbb képeket kaptam a fa­gyasztott metszeteken. Csodálkozva tapasztaltam, hogy az említett szerzők jóformán teljesen elhanyagolták ezt az eljá­rást. Pedig kísérleteim alapján arra a meggyőződésre jutot­tam, hogy az eleidin morphologiájának a tanulmányozásához elsősorban a fagyasztott metszetek kerülnek szóba. Ranvier-n és Hanava-n kívül nem igen történik említés fagyasztott metszeteken történt eleidin-festésről. Ranvier is előbb 10%-os formatinba tette az anyagot s utána fagyasztott, Hanava pe­dig előbb 75° C-on 10'-ig tartotta az anyagot. Tehát egyik kísérletben sem vizsgálták az eleidint természetes állapotá­ban, hanem 10%-os formatinnal, illetve 70° C. hővel fixálták. Kísérleteimben úgy jártam el, hogy a hullából vagy a néhány percz előtt megölt állatból vett anyagot megfagyasz­tottam s a metszeteket eléggé concentrált festőfolyadékba helyeztem. Az ilyen módon festett készítményeket e festőfolyadékból tárgyüvegre helyeztem s úgy vizsgáltam meg. Természetesen ilyen módon nem kaptam szép, víztelenített készítményeket, azonban az eleidin morphologiájának a tanulmányozásához teljesen elegendő képeket. Evvel az eljárással teljesen más eleidinképet kaptam a mostani felfogással szemben. A stratum basaléban nem találtam eleidin-cseppeket, a stratum basale 2—3 alsó sejtrétegének megfelelőleg homogén festődő, nem élesen határolt, helyenként megszakított nyúlós anyag benyomását keltő képletek mutatkoztak. Ezt a képet kivétel nélkül minden fagyasztott anyagon láthattam Ha az ilyen módon festett készítményeket alkohollal víztelenítettem s rendes módon kanadabalzsamban tettem el, akkor az előbbi képtől fontosabb eltérést nem találtam, talán azt, hogy az említett eleidinszalag kissé zsugorodott s nem keltette többé azt a nyúlós anyag benyomását, hanem vékonyabb lett s a környezettől jobban elhatárolódott. Meglehetősen nehéz dilemma előtt állottam, minthogy két egymástól teljesen eltérő eleidin-kép állott előttem: a fagyasztott metszetben a nyúlós szalagalakú, az alkoholos készítményben a cseppalakú. Nem tudtam magamtól elhárí­tani azt a gondolatot, hogy talán a fagyasztás okozza ezt a nyúlós alakot, e czélból frissen kimetszett tengerimalacz­­talpot 1 órára absolut alkoholba tettem, utána az egyik részét konyhasó-oldatba (az eleidin chemiai hovatartozásánál kifejtettem, hogy miért szükséges a concentrált konyhasó­­oldat) dobtam s miután az alkoholtól az anyag megszabadult, fagyasztottam; a talp másik részét az absolut alkoholból való kivétel után a levegőn száradni hagytam, míg az alkohol nagyrészt eltávolodott s utána az anyagot szintén megfa­gyasztottam. Mindkettőn igen szépen festődő eleidin-cseppe­ket találtam. Majd fordítva végeztem a kisérletet. Előbb a tengerimalacz-talpból vett anyagot megfagyasztottam, majd vártam addig, míg a szénsavkó teljesen el nem olvadt az anyagban s utána az anyagot absolut alkoholba dobtam s szokott módon beágyaztam. Ilyen módon is jól festődött eleidin-cseppek mutatkoztak a készítményen. Felsorolt kísérleteim alapján teljesen tévesnek tartom azt a felfogást, hogy az eleidin-anyag a szövetben kisebb­­nagyobb cseppek alakjában fordulna elő, a cseppeket min­denesetre műterméknek tartom, melyek az alkohol vagy más folyadékok dislokáló hatása folytán keletkeztek. A festőfolyadéknak mindenesetre fixáló befolyása lehet az eleidin-anyagra, mert az egyszer már megfestett eleidin alkoholos beavatkozás után már többé nem esett szét cseppekre. Mindenesetre a legideálisabb eljárás volna, ha pl. a cutis oldala felé hajlított talp-vagy tenyérmetszeteket minden­féle folyadéktól és chemiai hatásoktól teljesen mentesen le­hetne felhasználni. A technika tökéletesedésével ez talán lehetséges lesz, jelenleg azonban a szárazon metszett készít­mények annyira kunkorodnak, hogy csak vízben vagy ned­ves kamarában simulhatnak ki valamennyire. Az eleidin víz­ben igen gyorsan oldódik s így mindenesetre megváltozott körülményekkel állunk szemben. A fagyasztás technikájáról még utólag meg akarom jegyezni, hogy ajánlatos mindig kis darabokkal dolgozni, mert az anyagoknak úgyszólván saját szövetnedvükben kell megfagynia, az anyagot a gyor­sabb fagyás elősegítése czéljából nem szabad vízzel meg­nedvesíteni a fentebb említett okok miatt. A metszetek ter­mészetesen vízzel nem jönnek érintkezésbe, hanem rögtön a festőcsészébe kerülnek. A nem fagyasztott anyagokon főleg absolut alkoholos NaCl-dal telített 80%-os alkoholos, pikrines, tanninos és formalinos telített fixáló folyadékokat használtam. Az absolut alkoholos fixálásra vonatkozóan Frickenhaus felfogását kell támogatnom: rövid absolut alkoholos fixálás 671

Next