Orvosi Hetilap, 1914. szeptember (58. évfolyam, 36-39. szám)
1914-09-06 / 36. szám
1914. 36. sz. ORVOSI HETILAP Az alkohollal fixált anyagoknál szintén jelentékeny nézeteltérés van az eleidin festődését illetőleg. Már fentebb láttuk Ranvier mondataiból, hogy a túlságosan hosszú alkoholkezelést károsnak tartja az eleidin festésénél. Buzzi, Ciliano s mások is támogatták ezt a felfogást. Frickenhaus már fontosabb megfigyeléseket végez, amennyiben különböző ideig alkoholban fixált anyagokat vett vizsgálat alá s azt a benyomást nyeri, hogy ha valamely metszetben quantitative akarjuk megállapítani az eleidinmennyiséget, akkor ajánlatos rövid ideig fixálni alkoholban, azonban ha topographiai képre van szükségünk, akkor czélszerűbb, ha az anyag huzamosabb ideig állott alkoholban, ilyenkor tudniilik a különben cseppfolyós eleidin compactabb összeállást vesz fel s a metszéssel, valamint a festéssel nem dislokálódik s nem megy tönkre. Frickenhaus 3—4 hónapos alkoholanyagokban is tudott eleidincseppet kimutatni. Az eleidin ilyenkor kisebb mennyiségben található, a cseppek kisebbek, a szalagok vékonyabbak, azonban topographiailag mindenesetre jobban megközelítik a valóságot. Dreysel és Oppler szintén az alkoholos anyagoknak adnak előnyt. 2—3 napig fixálnak absolut alkoholban, majd híg és sűrű celloidinban. Azt tapasztalták, hogy az ilyen módon készített anyagok 70—80%-os alkoholban eleidin festésre évek múlva is használhatók. A legutóbbi időben Hanava még egyéb eleidin-fixáló eljárásokat próbált ki, melyek azonban nem igen elégítették ki, így a Müller-féle fixáló folyadékot és a formalint tette kísérlet tárgyává. A Müller-féle folyadék teljesen negatív eredményeket adott, míg a 10%-os formalin csak az esetek bizonyos számában s szerinte akkor sem teljesen kifogástalan képeket nyújtott. Elég jó eleidinképekről számol be a száraz melegen fixált anyagokon. 10'-ig 70° C. száraz melegen tartott anyag egy részét 96%, absolut alkoholba és celloidinba tette, a másik részét 10%-os formatinba, melyet vízben történt rövid lemosás után fagyasztás útján dolgozott fel. Véleménye szerint az utóbbi eljárás segélyével készült metszetek közelítik meg még legjobban az alkoholos preparátumokat. Egyéb eleidin-fixáló eljárásokról nem történt említés az irodalomban. A felsorolt szerzők minutiosus eljárásaikból önként következik, hogy milyen fontossággal bír a fixáló folyamat s egyúttal milyen ellentétes véleményeknek lehet kútforrásává. Az eleidin festése, főleg azonban differencziálása a bőrhistológiában a legkényesebb eljárások közé tartozik. Már említettük Ranvier ammoniak-pikrocarminját, melylyel főleg az első időben tették az eleidint vizsgálat tárgyává, utóbbi időben azonban már az előbb említett körülmények miatt újabb festőanyagok háttérbe szorították. Buzzi a kénsavas nigrosint, az indophenolt, Frickenhaus az alkali- és vízkéket, Unna és mások a congovöröset ajánlották. Buzzi azonkívül az alkoholos alkanna-kivonattal kapott szép képeket. Ezenkívül még ajánlott egyéb festőanyagokat, melyekre azonban később saját anyagaim megbeszélésekor térek ki. Miután röviden összefoglaltam az irodalomban található eleidin-fixáló és festési eljárásokat, áttérhetek a saját anyagaimra. Mielőtt újabb kísérleteket végeztem volna, megismételtem a fenti eljárásokat. A legszebb és legmegbízhatóbb képeket kaptam a fagyasztott metszeteken. Csodálkozva tapasztaltam, hogy az említett szerzők jóformán teljesen elhanyagolták ezt az eljárást. Pedig kísérleteim alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy az eleidin morphologiájának a tanulmányozásához elsősorban a fagyasztott metszetek kerülnek szóba. Ranvier-n és Hanava-n kívül nem igen történik említés fagyasztott metszeteken történt eleidin-festésről. Ranvier is előbb 10%-os formatinba tette az anyagot s utána fagyasztott, Hanava pedig előbb 75° C-on 10'-ig tartotta az anyagot. Tehát egyik kísérletben sem vizsgálták az eleidint természetes állapotában, hanem 10%-os formatinnal, illetve 70° C. hővel fixálták. Kísérleteimben úgy jártam el, hogy a hullából vagy a néhány percz előtt megölt állatból vett anyagot megfagyasztottam s a metszeteket eléggé concentrált festőfolyadékba helyeztem. Az ilyen módon festett készítményeket e festőfolyadékból tárgyüvegre helyeztem s úgy vizsgáltam meg. Természetesen ilyen módon nem kaptam szép, víztelenített készítményeket, azonban az eleidin morphologiájának a tanulmányozásához teljesen elegendő képeket. Evvel az eljárással teljesen más eleidinképet kaptam a mostani felfogással szemben. A stratum basaléban nem találtam eleidin-cseppeket, a stratum basale 2—3 alsó sejtrétegének megfelelőleg homogén festődő, nem élesen határolt, helyenként megszakított nyúlós anyag benyomását keltő képletek mutatkoztak. Ezt a képet kivétel nélkül minden fagyasztott anyagon láthattam Ha az ilyen módon festett készítményeket alkohollal víztelenítettem s rendes módon kanadabalzsamban tettem el, akkor az előbbi képtől fontosabb eltérést nem találtam, talán azt, hogy az említett eleidinszalag kissé zsugorodott s nem keltette többé azt a nyúlós anyag benyomását, hanem vékonyabb lett s a környezettől jobban elhatárolódott. Meglehetősen nehéz dilemma előtt állottam, minthogy két egymástól teljesen eltérő eleidin-kép állott előttem: a fagyasztott metszetben a nyúlós szalagalakú, az alkoholos készítményben a cseppalakú. Nem tudtam magamtól elhárítani azt a gondolatot, hogy talán a fagyasztás okozza ezt a nyúlós alakot, e czélból frissen kimetszett tengerimalacztalpot 1 órára absolut alkoholba tettem, utána az egyik részét konyhasó-oldatba (az eleidin chemiai hovatartozásánál kifejtettem, hogy miért szükséges a concentrált konyhasóoldat) dobtam s miután az alkoholtól az anyag megszabadult, fagyasztottam; a talp másik részét az absolut alkoholból való kivétel után a levegőn száradni hagytam, míg az alkohol nagyrészt eltávolodott s utána az anyagot szintén megfagyasztottam. Mindkettőn igen szépen festődő eleidin-cseppeket találtam. Majd fordítva végeztem a kisérletet. Előbb a tengerimalacz-talpból vett anyagot megfagyasztottam, majd vártam addig, míg a szénsavkó teljesen el nem olvadt az anyagban s utána az anyagot absolut alkoholba dobtam s szokott módon beágyaztam. Ilyen módon is jól festődött eleidin-cseppek mutatkoztak a készítményen. Felsorolt kísérleteim alapján teljesen tévesnek tartom azt a felfogást, hogy az eleidin-anyag a szövetben kisebbnagyobb cseppek alakjában fordulna elő, a cseppeket mindenesetre műterméknek tartom, melyek az alkohol vagy más folyadékok dislokáló hatása folytán keletkeztek. A festőfolyadéknak mindenesetre fixáló befolyása lehet az eleidin-anyagra, mert az egyszer már megfestett eleidin alkoholos beavatkozás után már többé nem esett szét cseppekre. Mindenesetre a legideálisabb eljárás volna, ha pl. a cutis oldala felé hajlított talp-vagy tenyérmetszeteket mindenféle folyadéktól és chemiai hatásoktól teljesen mentesen lehetne felhasználni. A technika tökéletesedésével ez talán lehetséges lesz, jelenleg azonban a szárazon metszett készítmények annyira kunkorodnak, hogy csak vízben vagy nedves kamarában simulhatnak ki valamennyire. Az eleidin vízben igen gyorsan oldódik s így mindenesetre megváltozott körülményekkel állunk szemben. A fagyasztás technikájáról még utólag meg akarom jegyezni, hogy ajánlatos mindig kis darabokkal dolgozni, mert az anyagoknak úgyszólván saját szövetnedvükben kell megfagynia, az anyagot a gyorsabb fagyás elősegítése czéljából nem szabad vízzel megnedvesíteni a fentebb említett okok miatt. A metszetek természetesen vízzel nem jönnek érintkezésbe, hanem rögtön a festőcsészébe kerülnek. A nem fagyasztott anyagokon főleg absolut alkoholos NaCl-dal telített 80%-os alkoholos, pikrines, tanninos és formalinos telített fixáló folyadékokat használtam. Az absolut alkoholos fixálásra vonatkozóan Frickenhaus felfogását kell támogatnom: rövid absolut alkoholos fixálás 671