Orvosi Hetilap, 1920. szeptember (64. évfolyam, 36-39. szám)
1920-09-05 / 36. szám
1920. 36. sz. ORVOSI HETILAP 2 negatív. Mindkét reactio ugyan globulin-kicsapódáson alapszik, de az egyik destillált vízzel való felhígítással, a másik egy neutralis sóval történik, úgy hogy teljes megegyezésre nem is számíthatunk. Bruck vizsgálataira való tekintettel szükségesnek látszott azt is megvizsgálni, hogy mennyiben befolyásolja a savak kémhatása az ammoniumsulfat globulin-reactióját ? Ez irányban is csak hozzávetőleges pontosságú kísérleteket végezhettem, mivel indicator gyanánt csak phenolphtalein állott rendelkezésemre, mely tudvalevőleg nem a neutralitási pontot mutatja, hanem színét csak már lúgos közegben változtatja meg. A titrálásra Bruck nyomán én is Vivo norma! NaOH-oldatot használtam, ami szintén kifogásolható, mivel a lúgok a fehérjét megköthetik. Az így kapott eredmények tehát szintén csak hozzávetőlegesek lehetnek. 68 friss savó közül phenolphtaleinnel lúgos volt 12, a többi savi vagy neutralis. Az 56 fokon inactivált savókból Bruckkal szemben csak körülbelül Vé-ben lehetett feltűnőbb aciditás-csökkenést kimutatni, de a több napig állott savók aciditása Bruck-kal egyezőleg erősen fogyott. A globulin kicsaphatóságának alsó határával összehasonlítva, e között és a lúgosság között összefüggést nem találtam, flag-számításoknál is, t. i. hogy mennyi Vivo normák NaOH kellett 1 cm3 savó lúgosítására (phenolphtaleinnel mérve), csak alig 0*10—0*15 cms-nyi különbségeket kapunk a könnyebben és nehezebben kicsapható savak között, ami olyan csekély, hogy mérési hibának is tekinthető. A globulin-kicsapási eljárást a fentiekben activ savakkal végeztük. Tekintettel arra, hogy egyes szerzők szerintBruck) az inactiválás után e tekintetben is pontosabb eredményekre lehetett számítani, azt 21 savóval (ezek között 6 paralysis progressiva) meg is próbáltam. Az összehasonlítólag (activ és inactiv savókkal) történt vizsgálatok eredménye meglepetésszerűleg azt mutatta, hogy valamennyi hígabb, 28 és 29%-os, de még részben 30%-os ammóniumsulfat-concentratiónál kicsapódó savóban az activ savók jóval erősebb kicsapódást mutattak, sok esetben olyan kifejezetten, hogy ugyanaz a savó activ állapotban erős zavarodást mutatott, míg inactiválva egészen tiszta maradt. Részben a 30%-os, de még inkább a 31%-os concentratiónál és azon felül a viszony azonban megváltozik, itt már az inactiv savak adnak erősebb csapadékot. A jelenség magyarázata bizonyára az, hogy az 56°-ra melegítés éppen a globulinok labilisabb féleségeiben (vagy ezekhez csatlakozó másnemű anyagokban) hoz létre chemiai változásokat, amelyek folytán egyesek egészen meg is semmisülhetnek (complementum-elpusztítás!). Ez különben mások, így Herzfeld és Kiinger nézetével is összhangban van, amennyiben az inactiváláskor szerintük a vérsavók könnyebben kicsapódó fehérje-féleséget stabilizáltatnak (a CO2 kiűzése és a meleg által). . A magasabb ammónium-concentratióknál jelentkező több csapadék pedig onnan eredhet, hogy az inactiválási hőfokon az albuminok egy része globulinokká változhatik át s így megszaporítja a csapadékot (Moll). Tekintettel arra, hogy a vázolt globulin-kicsapási eljáráshoz meglehetősen sok savó és ammoniumsulfat-oldat kell, megpróbáltam egy másik módszerrel is végrehajtani, és pedig a vérsavónak ugyanazon ammoniumsulfat-concentratio mellett való fokozatos hígításával. Ez az eljárás tehát abban állott, hogy a lemért mennyiségű vérsavót, 0*5 cm3-t, 30%-os concentratiójú ammoniumsulfat-oldattal először a savó 10- szeresére, azaz 5 cm3-re hígítottam és ezután mindig 24— 24 órai állás után tovább (ugyancsak 30%-os concentratiójú ammóniumsulfáttal) az eredeti savómennyiség 20—20, majd 40-szeresére is. A 10-szeres hígításnál rendszerint valamennyi savóban van kicsapódás, a 20-szorosnál már nem mindegyikben és csekélyebb mértékben, a 30-szoros vagy 40-szeres hígításnál már csak egyesek mutatnak zavarodást. Positivnak csak a 30-szoros hígításnál kicsapódók vehetők, a 40-szeresnél csak 14 Hofmeisters Beiträge, 4. az erősen positivak zavarosak. A 10-szeres vagy 20-szoros hígításon felül ki nem csapódók tehát negatívnak veendők. Az eszerint és az eredeti eljárás szerint összehasonlítólag vizsgált 61 savóból (21 paralysis és 40 nem paralysis) 11 paralytikus savó volt erősen positiv, 7 positiv, 3 negativ, míg a nem paralytikusok közül 1 volt erősen positiv (biztos lues), 12 positiv és 29 negatív. A két eljárással nyert eredmények tehát nagyjában megegyeznek, de ellentétesek is elég szép számmal akadnak, mégpedig az utóbbi, a higításos eljárás rovására. Az eredmények az eredeti eljárással határozottabbak és finomabbak, aminek az oka abban is keresendő, hogy a higítási eljárásnál nemcsak az alsó kicsapódási határ kimutatásáról van szó, hanem a kicsapódott globulinok újra való feloldásáról is. Ezért az eredeti kisózási eljárást, mely rövidebb is, czélszerűbbnek kell tartani. A vázolt globulin-kicsapási eljárás tehát mind a két alakjában a Wassermann-reactióhoz vagy más serológiai reactiókhoz képest igen egyszerűnek tetszik. Nem kell hozzá más a vizsgálandó savon kívül, csak telített ammóniumsulfatoldat, destillált víz és néhány kémlőcső és pipetta. A valóságban azonban megvannak ennek a reactiónak is a maga nehézségei. Mindenekelőtt szükségünk van hozzá vegyileg tiszta ammoniumsulfatra, amelynek beszerzése a háború kitörése óta mind nehezebbé vált. A kapható ammoniumsulfat gyakran nem neutrális, hanem savi kémhatású és e mellett szennyezett. A különféle eredetű ammoniumsulfatok reactiója között szintén nagy lehet a különbség. Tévedések elkerülése végett vagy kizárólag vegytiszta Merck-féle ammoniumsulfatot kell használni, vagy egy már ismert savon kell a kétes ammoniumsulfatot a vegytisztával összehasonlítani és ennek megfelelően az eredményeket helyesbbíteni. Azonkívül a telített oldat készítésekor a hőmérséknek is lényeges befolyása van; hidegben kevesebb, melegben több oldódik, úgy hogy a meleg szobában készített oldatból néhány foknyi lehűléskor is már finom kristályokban csapódik ki az ammoniumsulfat. 10 %-onként 3%-nyi eltérés van az ammoniumsulfat oldhatóságában, úgy hogy a szoba hőmérséke is számbaveendő. * Ismételten hangsúlyozom, hogy mindig összehasonlítólag dolgozzunk egyszerre lehetőleg sok savóval, melyek közé már ismert reactiójú savakat is állítsunk be ellenőrzésképpen. Egy most folyó második kísérleti sorozatban nem használok telített ammoniumsulfat-oldatot, illetőleg ennek hígításával készült concentratiókat, hanem az alsó kicsapódási határ megállapítására porban lemért ammoniumsulfattól készített oldatokat, melyek grammokban adják a kicsapáshoz szükséges ammoniumsulfat mennyiségét. A destillált viznek is természetesen tisztának kell lennie. Állott destillált víz nem használható, úgyszintén olyan sem, melynek csak kissé nagyobb savtartalma van. Legjobb a destillált vizet használat előtt jól felforralni. Tekintettel arra, hogy legtöbbször finom zavarodások megállapításáról van szó, a kémlacsövek a legcsekélyebb mértékben sem lehetnek homályosak. Már egy karczolás az üvegen is zavarólag hathat az eredmény leolvasásakor. Természetesen a legnagyobb tisztaságot kell szem előtt tartani és destillált vízzel kimosott, szárazon sterilezett kémlőcsöveket és pipettákat kell használni. A vizsgálandó savó egészen tiszta legyen, zavaros vagy véres savók könnyen adnak hamis eredményt. Nagyon festékes savók is befolyásolhatják a finomabb árnyalatok megítélését. Én mindig tisztára centrifugált, óvatosan leöntött vagy lepipettázott savót használtam. A savók lehetőleg frissek legyenek, 48 órai állás után ugyanazon savó reactiójában már eltérések mutatkozhatnak, amiért is legfeljebb 1—2 napos, jégszekrényben tartott, lehetőleg korán centrifugált savak használandók. Legnagyobbak azonban a nehézségek az eredmények leolvasásakor, főleg ha kezdeti opalescentiáról vagy igen finom zavarodásokról van szó. Különösen eleinte nyílik tág tere az egyéni megítélésnek, de gyakorlat után mindenki 359