Orvosi Hetilap, 1928. augusztus (72. évfolyam, 32-35. szám)

1928-08-05 / 32. szám

3928. 32. m­ORVOSI HETILAP laesiók fejlődésének módja, sem a körömelváltozások jellege. A polyarthritis, a Wassermann és a többi sero­­reactiók negativitása és egyéb lueses tünetek hiánya alapján ezen megbetegedés kizárható. Sokkal nehezebb a másik két kórforma között különbséget tenni, hiszen a rupioid psoriasis még a legapróbb tüneteiben, mint a conjunctivitis és balanitis is utánozhatja a keratosis blennorhagicát (Hoffmann). Különbséget lehet azonban találni a typusos laesiókat illetőleg. Míg a rupioid pso­­riasisnál, talán ha elvétve is, de találhatók psoriasisra Charakteristikus száraz és lemezes pikkelyekkel fedett gócok, a keratosis clennorhagica typusos efflorecen­­tiai conicusak, sima felszínűek, csokoládébarnák és hámgallérral övezettek. Bár a körmök különböző meg­betegedéseinek diff. diagnosisa mindig nehéz feladat, mégis a körmök göröngyös, malterszerű elváltozása, szabad széleinek kicsipkézett és ívben felhajló volta, az alattuk levő szarufelrakódások és harántfutó törési vo­nalai nehezen volnának a psoriasis képébe beilleszt­hetők. A kiütéseket megelőző gonorrhoeás urethralis recidivák és azon körülmény, hogy úgy a nagy, mint a későbben kifejlődő kis izületi gyulladások is egy ure­thralis recidiva kapcsán jöttek létre, inkább keratosis clennorhagica mellett szól. Ezt megerősíti a kórlefolyás is. A kórkép minden tekintetben megfelel a Vidal által leírt gonorrhoeus hyperkeratosis képének s a laesiók elrendeződésük és jellegük tekintetében pedig ugyan­csak az ő eseteihez hasonlítanak, amelyekben a laesió­kat — mint esetünkben is — rövid ideig tartó vesiculo­­pustulosus stádium előzte meg. A vázolt kórkép egyik kiemelkedő vonása az, amire a beteg kórelőzményében is felhívja a ügyeimet, hogy első kiütései a gyoskötés alatt keletkeztek és ké­sőbben is olyan helyeken fejlődtek legsűrűbben, ame­lyek mechanikai insultusoknak vagy maceratiónak vol­tak kitéve. Ezt bizonyítja a laesióknak localisatiója és elrendeződése, illetőleg előfordulási sűrűsége. A tarkón, háton és a combok hátsó felszínén és pedig főleg a nyo­másnak leginkább kitett területeken fordultak elő a legnagyobb sűrűségben. Ezen helyek a polyarthritis miatt állandó hátonfekvés következtében, tartós nyo­másnak voltak kitéve. A borogatás, illetve a váladékok okozta maceratio provokáló hatása mellett pedig az bi­zonyít, hogy a borogatott ízületeken a gáztájon és a combok belső oldalán nagyobb számban, illetőleg na­gyobb kiterjedésben fordultak elő. Ezen észlelések még nem adnak elegendő támpon­tot annak a feltevésnek, mely szerint kísérletesen, pl. borogatások alkalmazása által létrehozott kiütések ki­zárólag a bőrt érő irritátióknak következményei, ha­nem csak azt bizonyítják, hogy hajlamossá teszik a bőrt azoknak létrejöttére. Azonban azt sem bizonyítják, hogy a kísérletes autoinoculatiók irritáló momentumok nél­kül is positív eredményre ne vezethetnének. Kísérleteinket nagyjából olyanformán végeztük, mint Chauffard. Az alkar tenyéri oldalán 3, egyenként a­ 5 cm2 területen a bőrt felületesen sparitikáltuk s az egyikre arthigon egy cseppjét, a másikra physiologiás konyhasóoldatot, a harmadikra pedig genyes-nyákos urethralis váladékot tettünk, amelynek gonococcust tar­talmazó voltáról előbb mikroskóppal meggyőződtünk. Az inoculatiós helyeket óraüveggel fedtük le. Az oltás az alkaron történt, miáltal az óraüveg nem feküdt pon­tosan a bőrre, hanem a nagyon lesoványodott egyénen úgy a radialis, mint az ulnaris oldalon 0,5—1 cm széles nyílás maradt közte és a bőr felszíne között, ami meg­akadályozta a maceratiót, de némiképen mégis gátolta a váladék beszáradását. Az óraüreg fölé vastag vattás kötést tettünk az oltások melegen tartására. Az oltást követő harmadik napon az urethralis váladékkal bekent searifleatiós terület mérsékelt gyulladás jeleit mutatta, míg a controll-oltások reactiomentesek maradtak. Az ötödik napon az urethralis váladékkal fedett helyen három egymáshoz közel, de isoláb­an fekvő, alig észre­vehetően barnás pont tűnt szembe , a gyulladásos tüne­tek erősebbekké váltak. Az oltás 10. napján a felrako­dások már jókora mákszemnyivé nőttek s a spontán fejlődött szarué­nusokkal makroskóposan azonosaknak látszottak. A 15. napon kölesnagyságúak lettek. Ettől kezdve a 21. napig nem nagyobbodtak, miért is, szövet­tani vizsgálat céljából kivágták őket. Az oltásokat ha­sonló kísérleti berendezéssel több ízben és a szarufelra­­kódások alul vett genyes váladékkal is megismételtük s csupán két ízben kaptunk még positiv eredményt s akkor is csupán gonococcus-tartalmú urethralis vála­dékkal. Az egyik esetben az első kísérletes oltással nyert szarufelrakódáso­khoz hasonló nagyságú conus fejlő­dött, a másodikban szaruképződés annyira minimális volt, hogy az oltást makroskóposan negatívnak is lehe­tett volna minősíteni, azonban mikroskópos vizsgálat­tal olyan elváltozásokat találtunk, amilyenek a spontán laesiók kezdeti szakában észlelhetők, s mint ilyenek, po­zitív eredményként voltak elkönyvelhetők. A sikeres oltásokat az észlelés első két hónapjában kaptuk, akkor, amikor a megbetegedés még florid stádiumban volt, ké­sőbb az összes oltások kivétel nélkül, negatív ered­ményre vezettek. A kísérletesen létrehozott laesiók közül az első, a 21 napos oltás eredménye, a következő szövettani képet adta: a metszet középső részén a hám felszínén képző­dött süveg alakú és erősen rétegezett felrakodás tűnik szembe, melynek rétegeit parakeratotikus lemezek és széles, részben fehérvérsejtekből, részben hámsejtek szét­eséséből származó törmelék alkotják. A hám akanthosis jeleit mutatja, mely legkifejezettebb a szarufelrakódás területében, oldalfelé mindinkább csökken és fokozato­san átmegy az ép területbe. Az akanthosis hasonlóképen, mint a psoriasisnál, túlnyomóan interpapillaris. A str. granulosum teljesen hiányzik. A Malpighi-réteg legfelső sejtsorai nemcsak ott, ahol az elváltozások a leginten­­sívebbek, hanem a szarufelrakódás szélei alatt is mélyre­ható elváltozások jeleit mutatják. Sejtjeik duzzadtak, világosak, rosszul festődtek, intracellularis oedema tü­neteit adják. Ez egyes helyeken csak a hám körülírt te­rületének felvilágosodásában nyilvánul meg, másutt ellenben olyan fokot ért el, hogy a sejtek plasmájában kisebb-nagyobb vacuolák keletkeztek, sőt néhol a sejtek burkát átiszakították és egymással kommunikálva, sza­bálytalanul ívelt szélű üregeket hoztak létre. A hólya­gok falát képző hámsejtek eredeti összefüggésükben meglazulva, részben vagy egészben szabadon fekszenek a hólyagok kennékében. A hám­sejtes beszűrődése cse­kély, még aránylag legintenzívebb a hámpusztulások területeiben, közvetlenül a szarucénus alatt. A kötőszövet felső rétege erősen pedemás. A pa­pillák duzzadtak, világosak, rost közötti hézagjaik ki­tágultak, rostjaik kinyúltak, elvékonyodtak és halvá­nyan festődnek. Capillarisaik tágultak. A sejtes beszű­­rődés a papillaris test alsó részében a legintensivebb és itt diffus, míg lejjebb a cutis felső részében már peri­vascularis. Mindkét helyen túlnyomóan lymphocyták­­ból áll. Neutrophil leukocyták csak elvétve fordul­nak elő. A második inoculatiós laesio szöveti képe a fenti­hez hasonló, de a szarufelrakódás rétegzettsége távolról sem annyira kifejezett. Túlnyomórészt parakeratotikus lemezekből áll, miáltal a psoriasis pikkelyeinek szerke­zetéhez hasonlít. Csak a legfelső részen vannak nagyobb 907

Next