Orvosi Hetilap, 1928. augusztus (72. évfolyam, 32-35. szám)
1928-08-05 / 32. szám
3928. 32. mORVOSI HETILAP laesiók fejlődésének módja, sem a körömelváltozások jellege. A polyarthritis, a Wassermann és a többi seroreactiók negativitása és egyéb lueses tünetek hiánya alapján ezen megbetegedés kizárható. Sokkal nehezebb a másik két kórforma között különbséget tenni, hiszen a rupioid psoriasis még a legapróbb tüneteiben, mint a conjunctivitis és balanitis is utánozhatja a keratosis blennorhagicát (Hoffmann). Különbséget lehet azonban találni a typusos laesiókat illetőleg. Míg a rupioid psoriasisnál, talán ha elvétve is, de találhatók psoriasisra Charakteristikus száraz és lemezes pikkelyekkel fedett gócok, a keratosis clennorhagica typusos efflorecentiai conicusak, sima felszínűek, csokoládébarnák és hámgallérral övezettek. Bár a körmök különböző megbetegedéseinek diff. diagnosisa mindig nehéz feladat, mégis a körmök göröngyös, malterszerű elváltozása, szabad széleinek kicsipkézett és ívben felhajló volta, az alattuk levő szarufelrakódások és harántfutó törési vonalai nehezen volnának a psoriasis képébe beilleszthetők. A kiütéseket megelőző gonorrhoeás urethralis recidivák és azon körülmény, hogy úgy a nagy, mint a későbben kifejlődő kis izületi gyulladások is egy urethralis recidiva kapcsán jöttek létre, inkább keratosis clennorhagica mellett szól. Ezt megerősíti a kórlefolyás is. A kórkép minden tekintetben megfelel a Vidal által leírt gonorrhoeus hyperkeratosis képének s a laesiók elrendeződésük és jellegük tekintetében pedig ugyancsak az ő eseteihez hasonlítanak, amelyekben a laesiókat — mint esetünkben is — rövid ideig tartó vesiculopustulosus stádium előzte meg. A vázolt kórkép egyik kiemelkedő vonása az, amire a beteg kórelőzményében is felhívja a ügyeimet, hogy első kiütései a gyoskötés alatt keletkeztek és későbben is olyan helyeken fejlődtek legsűrűbben, amelyek mechanikai insultusoknak vagy maceratiónak voltak kitéve. Ezt bizonyítja a laesióknak localisatiója és elrendeződése, illetőleg előfordulási sűrűsége. A tarkón, háton és a combok hátsó felszínén és pedig főleg a nyomásnak leginkább kitett területeken fordultak elő a legnagyobb sűrűségben. Ezen helyek a polyarthritis miatt állandó hátonfekvés következtében, tartós nyomásnak voltak kitéve. A borogatás, illetve a váladékok okozta maceratio provokáló hatása mellett pedig az bizonyít, hogy a borogatott ízületeken a gáztájon és a combok belső oldalán nagyobb számban, illetőleg nagyobb kiterjedésben fordultak elő. Ezen észlelések még nem adnak elegendő támpontot annak a feltevésnek, mely szerint kísérletesen, pl. borogatások alkalmazása által létrehozott kiütések kizárólag a bőrt érő irritátióknak következményei, hanem csak azt bizonyítják, hogy hajlamossá teszik a bőrt azoknak létrejöttére. Azonban azt sem bizonyítják, hogy a kísérletes autoinoculatiók irritáló momentumok nélkül is positív eredményre ne vezethetnének. Kísérleteinket nagyjából olyanformán végeztük, mint Chauffard. Az alkar tenyéri oldalán 3, egyenként a 5 cm2 területen a bőrt felületesen sparitikáltuk s az egyikre arthigon egy cseppjét, a másikra physiologiás konyhasóoldatot, a harmadikra pedig genyes-nyákos urethralis váladékot tettünk, amelynek gonococcust tartalmazó voltáról előbb mikroskóppal meggyőződtünk. Az inoculatiós helyeket óraüveggel fedtük le. Az oltás az alkaron történt, miáltal az óraüveg nem feküdt pontosan a bőrre, hanem a nagyon lesoványodott egyénen úgy a radialis, mint az ulnaris oldalon 0,5—1 cm széles nyílás maradt közte és a bőr felszíne között, ami megakadályozta a maceratiót, de némiképen mégis gátolta a váladék beszáradását. Az óraüreg fölé vastag vattás kötést tettünk az oltások melegen tartására. Az oltást követő harmadik napon az urethralis váladékkal bekent searifleatiós terület mérsékelt gyulladás jeleit mutatta, míg a controll-oltások reactiomentesek maradtak. Az ötödik napon az urethralis váladékkal fedett helyen három egymáshoz közel, de isolában fekvő, alig észrevehetően barnás pont tűnt szembe , a gyulladásos tünetek erősebbekké váltak. Az oltás 10. napján a felrakodások már jókora mákszemnyivé nőttek s a spontán fejlődött szaruénusokkal makroskóposan azonosaknak látszottak. A 15. napon kölesnagyságúak lettek. Ettől kezdve a 21. napig nem nagyobbodtak, miért is, szövettani vizsgálat céljából kivágták őket. Az oltásokat hasonló kísérleti berendezéssel több ízben és a szarufelrakódások alul vett genyes váladékkal is megismételtük s csupán két ízben kaptunk még positiv eredményt s akkor is csupán gonococcus-tartalmú urethralis váladékkal. Az egyik esetben az első kísérletes oltással nyert szarufelrakódásokhoz hasonló nagyságú conus fejlődött, a másodikban szaruképződés annyira minimális volt, hogy az oltást makroskóposan negatívnak is lehetett volna minősíteni, azonban mikroskópos vizsgálattal olyan elváltozásokat találtunk, amilyenek a spontán laesiók kezdeti szakában észlelhetők, s mint ilyenek, pozitív eredményként voltak elkönyvelhetők. A sikeres oltásokat az észlelés első két hónapjában kaptuk, akkor, amikor a megbetegedés még florid stádiumban volt, később az összes oltások kivétel nélkül, negatív eredményre vezettek. A kísérletesen létrehozott laesiók közül az első, a 21 napos oltás eredménye, a következő szövettani képet adta: a metszet középső részén a hám felszínén képződött süveg alakú és erősen rétegezett felrakodás tűnik szembe, melynek rétegeit parakeratotikus lemezek és széles, részben fehérvérsejtekből, részben hámsejtek széteséséből származó törmelék alkotják. A hám akanthosis jeleit mutatja, mely legkifejezettebb a szarufelrakódás területében, oldalfelé mindinkább csökken és fokozatosan átmegy az ép területbe. Az akanthosis hasonlóképen, mint a psoriasisnál, túlnyomóan interpapillaris. A str. granulosum teljesen hiányzik. A Malpighi-réteg legfelső sejtsorai nemcsak ott, ahol az elváltozások a legintensívebbek, hanem a szarufelrakódás szélei alatt is mélyreható elváltozások jeleit mutatják. Sejtjeik duzzadtak, világosak, rosszul festődtek, intracellularis oedema tüneteit adják. Ez egyes helyeken csak a hám körülírt területének felvilágosodásában nyilvánul meg, másutt ellenben olyan fokot ért el, hogy a sejtek plasmájában kisebb-nagyobb vacuolák keletkeztek, sőt néhol a sejtek burkát átiszakították és egymással kommunikálva, szabálytalanul ívelt szélű üregeket hoztak létre. A hólyagok falát képző hámsejtek eredeti összefüggésükben meglazulva, részben vagy egészben szabadon fekszenek a hólyagok kennékében. A hámsejtes beszűrődése csekély, még aránylag legintenzívebb a hámpusztulások területeiben, közvetlenül a szarucénus alatt. A kötőszövet felső rétege erősen pedemás. A papillák duzzadtak, világosak, rost közötti hézagjaik kitágultak, rostjaik kinyúltak, elvékonyodtak és halványan festődnek. Capillarisaik tágultak. A sejtes beszűrődés a papillaris test alsó részében a legintensivebb és itt diffus, míg lejjebb a cutis felső részében már perivascularis. Mindkét helyen túlnyomóan lymphocytákból áll. Neutrophil leukocyták csak elvétve fordulnak elő. A második inoculatiós laesio szöveti képe a fentihez hasonló, de a szarufelrakódás rétegzettsége távolról sem annyira kifejezett. Túlnyomórészt parakeratotikus lemezekből áll, miáltal a psoriasis pikkelyeinek szerkezetéhez hasonlít. Csak a legfelső részen vannak nagyobb 907