Orvosi Hetilap, 1959. július (100. évfolyam, 27-30. szám)
1959-07-05 / 27. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Geszti Olga - Sztanyik László - Lengyel Imre - Martos Katalin: A haemoglobin qualitatív változása ionizáló sugárzás hatására
ORVOSI HETILAP 1959. 27. A Magyar Néphadsereg Egészségügyi Szolgálatának, a Joliot-Curie Központi Sugárbiológiai Kutató Intézetnek (igazgató: Várterész Vilmos dr.) és a Fővárosi Tanács János Kórháza (igazgató: Takó József dr.) III. sz. Belosztályának (főorvos: Baráth Jenő dr.) közleménye A haemoglobin qualitativ változása ionizáló sugárzás hatására (Előzetes közlemény.) Írta: GESZTI OLGA dr., SZTANYIK LÁSZLÓ dr., LENGYEL IMRE dr. és MARTOS KATALIN dr. Egész testet érő ionizáló sugárzás hatására a keringő vérben kifejezett minőségi és mennyiségi változások jönnek létre. Az elváltozások részben közvetlenül a sugárhatásra, részben pedig közvetve a szervezet különféle biológiai reakciói kapcsán fejlődnek ki. Eddigi adatok szerint legkorábban mutatható ki a lymphocyták absolut számának és a reticulocyták arányának csökkenése a perifériás vérben (1). Ez az eltérés azonban a normálishoz viszonyítva olyan csekély, hogy sugárkárosodás korai diagnosztizálása szempontjából nem értékelhető. A korai haematológiai vizsgálatokban bizonyos fejlődést jelentett a fluorescens-mikroszkópos metodika alkalmazása (2). Besugárzás után elsősorban a fehérvérsejtek fluorescentiája változik meg. Ez a nukleoproteidek sugárkárosodásával függ össze, és már 30—60 perc múlva észlelhető. Csak jóval később, 1—3 nappal a besugárzás után, jelenik meg gyenge fluorescencia a vörösvérsejtekben bázikus fluorochromok hatására. Ezzel a metodikával a normál vörösvérsejtek nem festhetők, minthogy a haemoglobin fluorescentia-kioltó hatással rendelkezik. Egyikünk régebbi vizsgálatai szerint a haemoglobin kioltó hatása erélyes oxidálószerekkel leküzdhető. Vérkenetben hidrogénperoxiddal kezelt erythrocyták savanyú fluorochromok festhetővé válnak (3). Ezek alapján állatkísérletekben vizsgáltuk teljes vér haemolysátumának viselkedését egész test besugárzás után. Megállapítottuk, hogy normál (nem besugárzott) állatok vérének megfelelő koncentrációjú haemolysátuma, hidrogénperoxiddal végzett kezelés után, nagy hígítású fluorochromokkal festve fluoreskál. Tehát a normál vér haemoglobinjának kioltó hatását a peroxidos kezelés úgy módosítja, hogy az alkalmazott minimális fluorescens festékkel túlfesthetővé válik. Ezzel szemben azonos koncentrációjú, besugárzott állattól származó vér haemolysátuma fluorescentiát még ilyen körülmények között sem mutat. Eddigi vizsgálataink eredményét a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Besugárzás megváltoztatja a haemoglobin viselkedését ultraibolya fényben peroxid- és fluorochrom-kezelés után. Normál emberi, nyúl, macska, tengerimalac, patkány és egér vér-haemolysátum metodikánk szerint kezelve un. fényben egyformán fluoreszkál. Az észlelt szín nem azonos a használt hígítású festék színével. Ezzel szemben az ugyanúgy kezelt, besugárzott állattól származó vér a fluorescentiát kioltja. 2. A kioltó képesség aránylag kis sugárdózis (50—100 r) után megjelenik és fokozatosan erősödik. (A besugárzás feltételei a szokásos: 170 kV, 10 mA, 28,8 r/min., 50 cm focustávolság és 0,5 mm Cu szűrő.) A sugárdózis és a kioltási reakció intenzitása között lineáris összefüggés van. 3. Nagyobb sugárdózisok (200 r felett) kioltó hatása közvetlenül a besugárzás után kimutatható. Kisebb dózisoknál is már olyan korai időpontban pozitívvá válik, amikor a vörösvérsejt, haemoglobin és haematokrit értékek significáns eltérést, a besugárzás előtti értékekhez viszonyítva, még nem mutatnak. A kioltási reakció megjelenési időpontja szintén a dózis függvénye és úgy látszik, hogy a haematológiai státussal párhuzamosan normalizálódik is. 4. Besugárzott állat vérének mosott vörösvérsejtjei normál állat plazmájában suspendálva és haemolysálva a fluorescentia jelenségét ugyanúgy kioltják, mint az állat teljes vérének haemolysátuma. Normál vörösvérsejtek besugárzott állat plazmájában suspendálva és haemolysálva ezt a kioltási reakciót nem adják. Ebből arra következtettünk, hogy a reakció a vörösvérsejtekhez van kötve. 5. Haemolysált normál és besugárzott vörösvérsejtek lecentrifugált stromája fluorescens mikroszkópban egyforma intenzitással fluoreskál, míg a felülúszó haemoglobin oldatok uv. fényben ugyanúgy viselkednek, mint a teljes haemolysátum. Mindez arra mutat, hogy a reakció a vörösvérsejtek haemoglobinjával függ össze. 6. Spektrofotometriás vizsgálattal a besugárzott állat vérhaemolysátuma eltérést mutatott az ibolyántúli fényelnyelésben a normál állat vérével szemben. Az uv. absorbtio fokozódása a globin aminosav komponenseinek (elsősorban a tyrosin és triptophan) megváltozására utal. Az extinctiós különbség azonban még 600 r dózisú besugárzás után is csak 24 óra múlva volt kimutatható (4), viszont ilyen nagy dózissal a kioltási reakció már közvetlenül a besugárzás után megjelent. Tehát nem valószínű, hogy a haemoglobin molekula ugyanazon változását mutatja ki. 7. Histamin shock alatt vett vér nem ad kioltási reakciót. Besugárzott állat haemoglobinjának kioltó képességét a histamin sem in vivo, sem in vitro nem csökkenti. 8. A reakció 24—48 óra hosszat szobadon tar